Bemutatkozás, történet

Tengerszint feletti magassága: 500 - 600 m

A Magas-Mátra északi oldalán fekvõ, Szuhához tartozó helység. Részben szlovák lakosságú. Eredeti neve Szuhahuta volt.

Mátraalmás a fellelhetõ régi dokumentumokban korábbi nevén, Szuhahutaként szerepel. Jelenlegi nevét 1962-ben kapta. A hegyvidéki község kialakulása és fejlõdése is eltér Szuháétól. Míg Szuha egy tradícionális, egyutcás palóc település, addig Szuhahuta telepes falu, valójában ipari kolónia volt. A település legfõbb adottsága az erdei és hegyvidéki fekvés, amely az elsõként ideérkezõk számára ipari nyersanyagokat szolgáltatott. Mátraalmás korai lakói nem földmûvesek voltak, hanem kézmûvesek, kisiparosok, fuvarosok, favágók és erdei munkások.
A település alapítására a 18. század elsõ felében, a Rákóczi-szabadságharcot követõen kerülhetett sor. A hagyomány szerint az itt élõk hamuzsír készítéssel és szénégetéssel foglalkoztak. Az üveghutát 1777-ben építették fel, amely jellegében a szuhai közbirtokosság tulajdonában volt. Itt eltérés mutatkozik a Mátra, a Bükk és a Zemplén vidékén található többi hutától, amelyek uradalmi keretek között létesültek. A szuhai közbirtokosságot a már jóval korábban megalapított környezõ üveghuták jövedelmezõsége ösztönözhette a vállalkozás elindítására. A helyi üveghutában gyártott hétköznapi tárgyak eljutottak az ország nagyobb városaiba: Egerbe, Budára és Pestre, de még a távoli Temesvárra is.

Szuhahután összesen négy család - Stork, Gembiczki, Draveczki és Lajgut - települt le, akik megosztották egymás között a feladatokat. E munkamegosztás elsõsorban az eltérõ szaktudásnak megfelelõen történt. A németajkú telepesek az üveghutában szakmunkásként tevékenykedtek, a Felvidékrõl származó lengyelek hamuzsírkészítéssel, a szlovákok pedig fakitermeléssel és fafeldolgozással foglalkoztak. A település fejlõdését hosszú idõn át meghatározta a saját szakmához való kötõdés.

A falu lakóinak életére minden kétséget kizáróan jelentõs hatást gyakorolt a külvilágtól való elzártság. 1782-bõl származó feljegyzésekben szerepel, hogy a faluba vezetõ út keskeny, rossz állapotú, igen köves és agyagos - emiatt szekérrel szinte járhatatlan. A település ebben az évben mindössze néhány kisebb ház és kunyhó épületegyüttesébõl állt. A viszonylagos elszigeteltség mellett a fejlõdés fõ irányvonalát a helybéliek erdõvel való kapcsolata jelölte ki. Ennek köszönhetõen a falu fejlõdését és a helyi népesség növekedését nem törte meg az üveghuta 1830-as évekre tehetõ megszüntetése. Felértékelõdtek az üveggyártás melett már korábban is meglévõ tevékenységek.
Az 1850-es években új foglalkozásként jelent meg a téglaégetés, mely szintén a helyi adottságokat - az erdõkben nagy mennyiségben rendelkezésre álló agyag és tüzifa meglétét - igyekezett kihasználni. A mátraalmási téglaégetõ azonban soha nem fejlõdhetett nagyipari méretûvé a félreesõ elhelyezkedés miatt.

A falubeliek csak igen keveset foglalkozhattak földmûveléssel, ennek oka egyrészt az erdõtõl megtisztított szabad területek szûkössége volt, továbbá a helyi talajok termõképessége országos viszonylatban is igen gyengének számított. Erõsen korlátozott mennyiségben burgonya termesztésére, legeltetõ állattenyésztésre, valamint néhány gyümölcsfajta (téli almafajták, besztercei szilva) termesztésére volt lehetõség.
A lakosság kezdetektõl fogva foglalkozott a fa megmunkálásával. E tevékenység jelentõsége közel két évszázadon át fokozatosan növekedett, a 20. század elejére a helyi lakosság megélhetésének fõ forrásává nõtte ki magát. Szuhahután elsõsorban szerszámokat, mezõgazdasági eszközöket, bútorokat és a mindennapok során használt egyéb tárgyakat készítettek. Az elkészült faeszközöket a környék településeit járva, vásárokon értékesítették. A falubeliek ebbõl a célból gyakran fordultak meg a térség legnagyobb településén, a mezõvárosi jellegû Gyöngyösön.

A 19. század második felérõl érezhetõen csökkenni kezdett a település elzártsága. A népesség növekedett, új családok telepedtek le a faluban. Korábban a meglévõ kereskedelmi kapcsolatok ellenére is csak igen ritkán fordult elõ, hogy egy falubéli valamely másik település lakójával házasodjon össze. A falu népessége a II. világháború elõtt már meghaladta az 500 fõt. 1914-tõl a faluban fél évszázadon át iskola is mûködött, a régi iskolaépületben ma turistaszálló található. A két tantermes iskolában 1947 elõtt egyszerre több mint 70 gyereket tanítottak. Az intézményt 1972-ben, az általános iskolák körzetesítése során felszámolták. A szuhahutaiak döntõ többsége szlovák - "tót" - nemzetiségûnek vallotta magát, magyar és szlovák nyelven egyaránt beszéltek.
A helyi lakosság mindig is a római katolikus felekezethez tartozott, templom azonban soha nem épült Szuhahután. Az iskolaépület egyik termében kialakított oltárnál rendszeresen tartottak istentiszteletet, emellett a mai Bem József utca végén, nem messze a régi iskolától 1868 óta áll harangláb.

A II. világháború alatt mintegy 50-60 helyi lakost soroztak be, közülük 10 fõ soha nem tért haza. Mátraalmás fekvésének köszönhetõen a világháborúban is biztonságos helynek számított, a katonai jelenlét a háború utolsó éveiben is jelentéktelen maradt. A faluban csak hónapokkal az ország megszállása után, 1944 októberében jelentek meg elõször német katonák. Karácsony elõtt, 1944. december 20-án egy kislétszámú szovjet alakulat ellenállás nélkül foglalta el Mátraalmást, majd továbbindult a Zagyva völgye felé. A község jelentõs veszteségek nélkül vészelhette át a háborús éveket.
Szuhahutát a háború után, 1946-47-ben érte nagy megrázkódtatás. A magyar-csehszlovák lakosságcsere egyezmény keretében itt is megjelentek toborozni az áttelepülõket. Egy évig jártak az agitátorok házat, földet, nagyobb szelet kenyeret ígérve, utolsó érvként pedig elõhozakodva azzal, hogy "úgyis ki kell menni a szlovákoknak". 1947-ben végül a falu össznépességének 60 százalékát telepítették át Szlovákiába, Rozsnyó, Rimaszombat és Náprágy környékére. A történtek falu zártsága miatt lényegében mindenkit személyesen is érintettek, számos család kettészakadt. A tömeges kitelepülést megelõzõen érte el a helyi népesség az alapítás óta feljegyzett maximumot, ekkor 124 család és 576 fõ élt a faluban.

1945 után alakultak meg a környék állami erdõgazdaságai, amelynek következtében az erdõ által nyújtott természeti erõforrások korábbi passzív, gyûjtögetõ jellegû felhasználását aktív gazdálkodás váltotta fel. További új munkalehetõségként jelentkezett a szocialista iparosítás következtében megjelenõ szénbányászat, Dorogháza mellett 1949-ben nyitották meg a Ménkesi bányát. A falu lakóinak mindennapi életét az 1950-es évek kötelezõ beszolgáltatási rendszere rendívüli mértékben nehezítette. A helyi földek gyenge minõsége miatt csak abszurd módon, a szomszédos települések terményeinek felvásárlásával volt lehetséges a beszolgáltatási kötelezettség teljesítése. Az 1956-os forradalom eseményeirõl a helyi lakosság rádión értesült.

1948-ban készült el az elsõ köves út Szuha és Mátraalmás között, a mai országút is ennek nyomvonalán halad. A településen 1961-tõl van áramszolgáltatás. Az elmúlt évtizedekben a modern kommunikációs eszközök elterjedésével folyamatosan csökkent a település elszigeteltsége is. Az 1930-as években a tanító házában lévõ fülhallgatós rádió még egyedülállónak számított, napjainkban korszerû telefon- és internetelérés áll a helyi elõfizetõk rendelkezésére.
Mátraalmás a mai napig nem tudta teljesen kiheverni az 1947. évi hirtelen lakosságvesztés következményeit, a település népessége az elmúlt 60 év során fokozatosan csökkent. A falu lélekszáma az 1960-as években kb. 250 fõ, az 1990. évi népszámlálás idején 142 fõ, 2001-ben 133 fõ volt.

A parányi település üdülõfaluvá alakulása napjainkban is tart. A kiüresedõ régi házak, valamint a faluban található beépítetlen telkek fokozatosan kerülnek a pihenésre és a csendes, nyugodt környezetre vágyók kezébe. Az utóbbi években egyre többen fedezik fel Mátraalmás egyedülálló adottságait, természetközeliségét.

Forrás: http://www.matraalmas.hu/telepulesunkrol/falutortenet.php


Szállás
Mátrai szállás ajánlatok Mátraalmás településen