Általános állatvilág

A Mátra változatos vegetációjához fajgazdag állatvilág kapcsolódik.
A csigák közül egyes ritka fajok a jégkori klíma emlékét őrzik: hideg mikroklimatikus zugokban maradtak fenn, túlélve a melegebb, szárazabb periódusokat. Ilyen fajok például a Discus ruderatus, amely az öreg hegyvidéki bükkös egyik jellemző csigafaja, vagy a Cochlodina cerata, Ruthenica filograna, Helicigona faustina.
A magasabb rendű gerinctelen állatok terén a leglátványosabbak a nappali lepkék. A Mátra hegyvidéki és sziklai bükköseiben még előfordul a hegyi fehérlepke (Pieris bryoniae) kisebb népessége.
A gyertyános-tölgyesek, hűvös, párás tölgyesek rezgőnyárakban gazdag szegélyein él az Európa szerte ritka nyárfalepke (Limenitis populi). Hazánkban, a Mátra patakvölgyeiben éri el elterjedésének határát a keleti gyöngyházlepke (Argynnis laodice). A Mátrától nyugatra már nem fordul elő ez az elegáns lepkefaj. A száraz sziklai cserjések dekoratív nappali lepkéje a nagy fehérsávoslepke (Neptis rivularis). Tápnövénye a szirti gyöngyvessző (Spiraea media).
A Mátra hideg vizű patakjaiban fejlődik a hegyi szitakötő (Cordulegaster bidentata) lárvája. A fekete-sárga színezetű imágó azokat a 800 méter fölötti szakaszokat kedveli, ahol az erdő a patak fölött összezárul. Kizárólag bükkösökben fordul elő a ritka havasi cincér (Rosalia alpina).
Foltos szalamandra (Salamandra salamandra)A Mátra ritka és védett kétéltű és hüllő fajai az alpesi gőte (Triturus alpestris), sárgahasú unka (Bombina variegata), erdei- és gyepi béka (Rana dalmatina, R. temporaria), foltos szalamandra (Salamandra salamandra). Találkozhatunk még erdei- és vízisiklóval (Elaphe longissima, Natrix natrix), melyeknek néha nagyobb méretű példányai kelthetnek riadalmat. Félni nem kell tőle, de nem szabad bántani, mert ha befogják, bátran támad és harap. A lábatlan gyík (Anguis fragilis), fürge- és zöld gyík (Lacerta agilis, L. viridis) szintén él a területen.
A nagy területű, zárt erdőknek, illetve a környező peremterületeknek igen gazdag a madárvilága. A fészkelő fajok listáján több fokozottan védett faj szerepel. A legnagyobb európai sasok egyike a parlagi sas (Aquila heliaca), mely féltve őrzött fészkelő madarunk. Fő eledele a termetéhez képest meglehetősen kicsi ürge és hörcsög. A kisebb termetű kis békászósas (Aquila pomarina) is szórványosan fészkel. Egyik legértékesebb és legszebb madarunk a kerecsensólyom (Falco cherrug). Sajnos évről - évre kisebb számban költ a területen. A közönségesnek mondható egerészölyv (Buteo buteo) mellett szórványosan fészkel a darázsölyv (Pernis apivorus) , és a ritkább kígyászölyv (Circäetus gallicus). A baglyok közül az uhu (Bubo bubo) képviseli a legnagyobb eszmei értéket. Ritka fészkelő a császármadár (Tetrastes bonasia), amely hazai viszonylatban is különlegesnek számító, fokozottan védett faj. Gyarapodó állománya figyelhető meg a hollónak (Corvus corax). A közel varjú nagyságú fekete harkály (Dryocopus martius) sem számít ma már ritkaságnak. A gyors sodrású, tiszta vizű hegyi patakok ékessége az alig 1 - 2 párból álló vízirigó (Cinclus cinclus) állomány. Értékes színfoltja az összefüggő, zárt, háborítatlan idős erdőknek a fekete gólya (Ciconia nigra).
A Mátrában számos védett emlősfaj is élőhelyet talál. Az idős, lombos erdők korhadt fatörzseiben talál menedéket számos denevérfaj, ezért az erdőgazdálkodás során ezen faegyedek kiemelt védelme szükséges. Fontos élőhelyet jelentenek a Mátrában az érckutatások után visszahagyott bányavágatok, tárók. Itt található az Északi-középhegység egyik jelentős hosszúszárnyú denevér (Miniopterus schreibersi) állománya, amely mintegy 3-4000 példány közönséges denevérrel (Myotis myotis) alkot kolóniát. A TK területén előfordul nyuszt (Martes martes) és a borz (Meles meles).
A vadmacska (Felis sylvestris) az érintetlen idős erdők lakója. Igen óvatos, rejtett életet él. Másik macskaféle ragadozója a hegyvidéknek az igen ritka, csak szórványosan előforduló fokozottan védett hiúz (Lynx lynx).

A hazai erdős vidékek vadjai a Mátrában is otthonra találnak. A gímszarvas (Cervus elaphus), az őz (Capreolus capreolus), a vaddisznó (Sus scrofa) nagy számban él itt, melynek a természetvédelem "nem nagyon örül". A sikeres vadászat érdekében általában nagyobb a számuk, mint az erdők vadeltartó képessége. Ezért a károsítások sok helyen nagy mértékűek (a sziklagyepek taposása, a facsemeték rágása, az erdőfelújítások eredménytelensége). A nagyvadak közül idegen a tájban a muflon (Ovis musimon), melynek őshazája Korzika. A Mátrába 1923-ben telepítették, a természetvédelmi és erdészeti szempontból káros fajt. Napjainkban létesítenek a térségben vadaskerteket, amelyek megoldhatják a természetvédelem és erdőgazdálkodás terén jelentkező problémákat.
A vadaskert nem új fogalom, hiszen az első utalás vadaskertre a XIII. sz. első feléből származik. A hajdani uralkodók vadaskertjei az udvartartás részét képezték, a vadászat gyönyöre mellett az uralkodó konyháit látták el vaddal.
A Mátrában a parádi vadaskert Károlyi gróf tulajdonában volt. Ezen a területen 3500 ha-on az 1920-as évekig folytattak vadgazdálkodást. Ezek után a '70-es évek végéig hazánkban vadaskerteket nem létesítettek.
A "vadkert" vagy mai nevén vadaskert tulajdonképpen zárttéri vadtartást jelent, főleg nagyvadak (gím-, és dámszarvas, valamint vaddisznó, és az utóbbi időkben muflon) részére. A vadaskert betelepítése kiemelt minőségű törzsállomány befogásával, részben a környező erdőterületekről bevándorolt nagyvadfajokkal történik.
A vadgazdálkodás intenzív módon (etetés) és ellenőrzött körülmények között folyik. Ennek köszönhetően biztosítható folyamatos, és eredményes bérvadászat.