Tájfutás - Tájfutás

A legõsibb sportág - a tájékozódási futás. Az õsembernek az élete függött attól, hogy üldözõi elõl vissza tudott-e menekülni védelmet nyújtó barlangjához, vagy eltalált-e számára fontos helyekre. A mai embernek is alapvetõ a tájékozódás: legyen az eligazodás egy ismeretlen városban nyaraláskor, útvonal megtervezése egy hivatalos út alkalmával, vagy csak egy bevásárlás a szupermarketben. A tájékozódás mindennapi szükségletünkké, készségünkké vált. A futásról, a testmozgásról pedig sajnos egyre inkább leszoktunk. A tájékozódási futás, -röviden tájfutás - lehetõséget ad e két, különbözõ (szellemi és fizikai) készség együttes próbára tételére.

Mit is jelent a tájfutás?

Szellemi és fizikai feladatot kell egyszerre megoldani: A versenyzõk egy számukra ismeretlen versenypályán haladnak végig, mely természetes környezetben, erdõben, parkban vezet. A térképen megjelölt ellenõrzõ pontokat kell - meghatározott sorrendben - megkeresni a terepen, és a legrövidebb idõ alatt a célba érni. Az útvonalat a versenyzõ a pontok között maga választja meg. A verseny eszközei a tájoló és a térkép. Ez utóbbi speciális jelkulccsal és méretarányban (általában 1:15000 vagy 1:10000), nagy részletességgel ábrázolja a valóságot. A tájfutás klasszikus formájában futva kell a feladatot teljesíteni, de bármilyen helyváltoztatási mód összekapcsolható tájékozódási feladat megoldásával. Különleges megmérettetést jelentenek az éjszakai versenyek. Sportágunk a kikapcsolódás különleges formáját adja a XXI. század emberének: sport közben visszavezeti a természetbe, az egészséges környezetbe, fejleszti a problémamegoldó és döntésképességét. A tájfutásban az élsport és a családi szabadidõsport ideálisan ötvözõdik. A korcsoport-beosztás (a 10 éves gyermekektõl a 21 év és e feletti felnõttekig 2 évenként, a 35-ös szenior korcsoporttól kezdve akár 90 évesekig 5 évenként) lehetõvé teszi, hogy a család minden tagja megtalálja a maga versenyfeladatát, ellenfeleit. Az egyes korcsoportokon belüli fokozatok pedig - Elit, A, B, C - a feladat fizikai és technikai nehézségében különböznek, kezdõk és gyakorlottak számára más-más kihívást jelentve.

Mit is kell csinálni egy versenyen?

A versenyzõk egyenként indulnak, az azonos kategóriabeliek 2-4 percenként egymás után. A rajtban kapja meg mindenki a térképet, melyen a rajt, a versenypálya pontjai megszámozva és a cél be van jelölve. A rendezõk a térképen adják meg a pontmegnevezéseket, hogy mit kell az adott helyen keresni, megtalálni (például szikla, gödör, erdõszél).
A pontokon egy ún. bója van elhelyezve. Ez oldalain átlósan megosztott piros-fehér (narancs-fehér), háromoldalú hasáb alakú jelzés, amelyen azonosító kód látható. Ebbõl lehet beazonosítani, hogy valóban jó helyen vagyunk, és nem egy másik ellenõrzõ pontnál kötöttünk ki. A bójánál lévõ lyukasztóval a versenyzõkartonunkon - melyet az egész pályán végigviszünk, és a célban adunk le értékelésre - lyukasztani kell annak igazolására, hogy valóban ott voltunk. És már jöhet a következõ pont, egészen a célig. A pálya során a futás mellett térképolvasási, terepazonosítási, útvonal-választási feladatokat kell folyamatosan megoldani. Az egyes pontok között mindenki azt az utat választja, amelyik számára a legmegfelelõbb, amelyet a legjobbnak ítél. Egy rutinosabb róka a finom tájékozódást választhatja, amíg agy kevésbé tapasztalt inkább a biztosabb megoldás mellett dönt, több futással. Fontos, hogy a futás tempóját és gondolkodást egyeztetni tudjuk, hogy mindig pontosan követni tudjuk az eltervezett útvonalat, de a tempó is kelloen gyors legyen.

Egy kis történelem

1999-ben a tájékozódási versenyek 100 éves évfordulóját ünnepeltük. Az elsõ versenyeket Skandináviában rendezték meg, ma is ez a régió a sportág Mekkája. Itt a legeredményesebb, a legtöbb embert itt mozgat meg a sportág. Hazánkban az elsõ tájékozódási versenyt 1925-ben rendezte Ripszám Henrik, bólyi festõmûvész, aki az orosz hadifogságból Skandinávián keresztül való hazatértében „fertõzõdött meg” a tájfutással. Néhány éves Csipkerózsika-álom után a negyvenes évek elején indult újra útnak a sportág, és erõsödött napjainkig. Két irányzat alakult ki: az egyik a tájékozódási feladatok megoldására fektette a hangsúlyt, ez vezetett a mai túraversenyekig; a másik irányzat a sportág fizikai oldalát, a gyors feladatmegoldást is fejlesztette. A Magyar Tájékozódási futó Szövetség 1970-ben vált önállóvá, kilépett a természetbarátok akkor már szorongatónak érzett kötelékeibõl. A mai napig három felnõtt világbajnoki aranyérmet szereztünk (1972-ben Monspart Sarolta, megtörve a skandinávok hegemóniáját; 1991-ben és 1995-ben Oláh Katalin, az elsõ Skandinávián kívüli, aki ismételni tudott). A Junior VB-k történetében is szolgálunk legekkel, Domonyik Gábor az 1995-ös VB-rõl két, egy évre rá egy aranyéremmel tért haza.

Nemcsak futva

A tájékozódási futás mellett napjainkban egyre nagyobb népszerûségnek örvendenek a tájékozódás egyéb formái is. Hivatalosan elismert kategória a tájkerékpár és a sítájfutás, de rendeznek versenyeket lovas tájékozódásban is, és próbálták már görkorcsolyával, triatlon formájában - úszva-kerékpározva-futva -, sõt evezve is. Sportágunk speciális formája fogyatékosok részére a kerekes-székes tájékozódás.

Tájbringa

A tájfutás gyönyörû sport. A vad természet utolsó megmaradt szigetein, - az erdõkben, ligetes mezõkön, réteken - ott áll egyedül az ember; az eszére, a határozottságára, a bátorságára, a helyzetfelismerõ képességére, a jó döntéseire, és a saját fizikai erejére, gyorsaságára utalva. Akár az õsi vadászok. Ezért fantasztikus, a génekbe programozott érzés a természet örökké változó „stadionjában” az embernek sikerrel teljesíteni minden egyes részfeladatot. Nemes versengésben összemérni, ki a jobb. Hogyan lehet ezt még fokozni? Vagy a XX. századi technikához, felgyorsult világhoz szokott emberhez úgy közelebb vinni, hogy a sport jellege és a természet csendje is megmaradjon? Cseréljük a futócipot mountain bike-ra. Az ellenõrzõpontokat hozzuk ki a sûrûbol az utak, ösvények mellé. Tegyünk egy térképtartót a kormányra. Tûzzünk ki pályát olyan terepen, ahol sok út közül választhat a versenyzõ és meg is született a tájbringa. A tájfutáshoz szükséges képességek mellett, a kerékpározási technika, ügyesség, plusz követelmény a tájbringásoknak. Nem elhanyagolható „hobby” a kerékpár fejlesztgetése, újabb és újabb technikai csodák beszerzése, beépítése.