| 2025. április 2. szerda (14. hét) van, köszöntjük Áron nevű olvasóinkat. | Regisztráció! | Elfelejtette jelszavát? |
AJÁNLATOK
Élménybeszámolók
2:1 ide (Téli Mátra 42)
2004. január 31., szombat
A komoly meccsek elõtt izgul az ember. Azaz - ne szégyelljük - fél. És sokat gondol az elõzõ összecsapásokra.
0:1, avagy a 2002-es mérkõzés rövid történeteTervezgettem évek óta, hogy kipróbálom magamat egy teljesítménytúrán, akkor még jószerint csak a Téli Mátráról hallottam. 2002-ben végre az ötletet tett követte és neveztem életem elsõ teljesítménytúrájára, a Téli Mátra 42-re. Teljesen edzetlenül, készületlenül és tapasztalatlanul vágtam neki. A térdeim kikészültek, nagyon. A Vörösmarty turistaháznál már éreztem, hogy nem fog menni; úgy döntöttem, hogy a következõ ponton kiszállok. De a Pisztrángos-tónál nem lehet kiszállni, onnan nem megy busz... Továbbmentem, fel Kékesre, de minden lépés fájt. Kékesen mérlegeltem, és úgy döntöttem: nem folytatom a túrát. Csalódott akartam lenni, de aztán eszembe jutott az, amit már sok embertõl hallottam: a csúcson kell abbahagyni...
Egyenlítés, azaz a 2003-as meccs9:40 alatt jól megjártam. A 42 km-t... Ezzel sikerült revansot vennem, de nehéz mérkõzés volt ez is.
Eljött 2004 január vége, fülemben egy dal maradt:„Azt mondod menni kell,azt mondod innen el...”
Tudom én, hogy menni kell, a nagy meccsektõl nem szabad meghátrálni. Félni lehet, de meghátrálni nem!
Gyöngyösön a 6 órás buszt még pont elkaptam, bár mehettem volna késõbbivel is. De szeretek idõben megérkezni és korán elindulni. Mátrafüreden a bazársornál szálltam le, nem a rajthoz legközelebb esõ megállónál. Egy kis hajnali séta nem árt meg - gondoltam... A település ismeretlen utcáin próbáltam megközelíteni a rajthelyet, sikerült is kissé belekuszálódnom az utcákba. Alig van néhány utca Mátrafüreden - viccelõdtem magamban -, csúnya lenne eltévedni köztük. Egy feladatát jól végzõ házõrzõ ugatása kísért a még sötét utcán, hosszan, egy kerítés mellett, mígnem csak kijutottam egy ismerõs részre, s végre a suli is meglett.
Kellemes meglepetésként ért a nevezéskor kapott ajándéktérkép. (A Mátra és a Mátraalja kerékpáros- és szabadidõtérképe - ez még úgyis hiányzott a térképgyûjteményembõl...)
A rajtnálRengeteg kedves ismerõs, régi túrák vándortársai, cimborák mindenfelé... Ez olyan jó!
Kitöltöttem a nevezési lapot, de még nem adtam le, hiszen egy ismerõsömet (nagykorú P. Csaba) vártam, akivel jó elõre megbeszéltük a közös túrázást. Késõbb kiderült, hogy egymást kerestük, de nem ugyanazon a helyen. Mindegy. Megoldódott ez is, mint késõbb a bakancsom fûzõje... Egy újabb ismerõs (kiskorú K. Tamás) csapódott hozzánk, így hármasban indultunk el a téli Mátrába. Jaj, de vártam már, hogy mehessek! De nem akárhol, a Téli Mátrán!
Miután kiértünk Füredrõl, elkezdtem élvezni a túrázást. Ez meglepett, mert ez a fajta érzés 20-30 km körül szokott elõvenni, most meg még alig léptünk néhányat. Mindegy, azért nem hessegettem el ezt az érzést... Csak fokozta az élményt a Nap, ami a hátunk mögött kelt fel, s arany fényt vetett elõttünk a hóra. A hát is beleborsódzott ebbe a képbe. Nagyon jó tempóban haladtunk Lajosházáig, sokat elõzgettünk, néha kicsit futottunk is. Mondtam is Csabának, hogy én Lajosházától visszaveszek a tempóból, mivel tudtam: így nem bírom végig.
LajosházaAz elsõ ellenõrzõ pont. A hóban egy kiterített térkép, négy sarkánál egy-egy síbot. Igazolás, majd fényképezés után Mátraszentimre felé vettük az irányt. Tamással megvitattuk, hogy ez az egyik legkeményebb rész. És valóban kemény is volt. Egyedül maradtam, mivel Csaba gyorsabb, Tamás pedig lassabb volt nálam. Furcsán éreztem fáradtnak magam. Nem úgy, mint tavaly, amikor egyszerûen nehéz volt, most inkább szellemileg nem voltam elég friss a feladathoz. De azért könnyebben ment, mint az elõzõ évben. Mindenesetre elterveztem, hogy Imrén benyomok egy szendvicset, hátha az a gond, hogy nem ettem még semmit.
MátraszentimreAz ellenõrzõ ponton pótoltam egy hiányosságot is, rávezettem a nevem az igazoló füzetemre. Mátraszentimrén finom teát mértek, ráadásul ingyé' és többször is sorba lehetett érte állni. Két pohár tea és egy szendvics után a Darázs-hegy felé folytattam utamat. A Darázs-hegyen megállapítottam, hogy télen is nagyon szép ez az erdõ, és fényképeztem is itt minden irányban egyet-egyet.
A Piszkés-tetõi csillagvizsgáló sejtelmes épülete mellett haladva közeledtem Galyatetõ felé, akkor még nem sejtve: miféle megpróbáltatások várnak ott rám.
GalyatetõKét srác volt a kilátónál, ahol elég zord, szeles volt az idõjárás, be is voltak öltözve rendesen. Gyanútlanul, mit sem sejtve adtam át az igazolófüzetet és a túrajelentést egyiküknek. Nem gondoltam, hogy itt merényletet forralnak ellenem. Nekem háttal a kilátó zárt vasajtaján folyt az igazolás mûvelete. Történt pedig, hogy egyszer csak azt látom, földre, azaz hóra hull túrajelentésem. Ezzel egy idõben a pontõr közölte, hogy az igazolófüzetem beesett a kilátóba. A vasajtónak, ami ugye be volt zárva, volt egy kis ablaka, ami üvegjét vesztette az idõk folyamán. Ott esett be a füzet. Erre csak egy rövid felszólító mondatot tudtam mondani, magázva, amit most nem ismételnék meg... Pedig a srácot ismerem is, egy faluban lakunk, gyakran utazunk egy busszal, ráadásul egy fél évig tanítottam is. Mindenestre, ha ez összefügg valamikori tanár-diák viszonyunkból fakadó, lelkében azóta sem feldolgozott konfliktusokkal, akkor ez a bosszú elég kicsinyes... (Ha ez valóban így lenne, azt azért kellõen megalapozatlannak érezném.) A másik srác a keskeny ablakon benyúlva próbálta valahogy kihalászni nekem, de nem sikerült. Elõször gondban voltam, hogy nem tudom fejbõl a további útvonalat, de aztán rájöttem, hogy a legegyszerûbb lesz a pontokon pontosítani a következõ ponthoz vezetõ pontos utat. Nem haragudtam a srácokra, mert bíztam abban, hogy a pontokon és a célban elhiszik majd e történetet, s hitelesnek ítélik a teljesítést. Meg aztán - gondoltam - ezzel enyém a 2004-es Téli Mátra legnagyobb poénja... Innentõl egy darabon együtt mentem egy lánnyal, aki a 36-oson volt. Beszélgettünk errõl-arról, fõleg túrákról. Még Lajosháza után õt kértem meg, hogy fotózza le háromfõs csapatunkat, majd Mátraszentimrén is váltottunk egy-két szót. A Vörösmarty turistaház elõtt azonban lemaradt mögöttem. Gondoltam majd ott megvárom, s elköszönök tõle, hiszen onnan másfelé megy utunk. De ez nem jött össze, mivel ismerõsökbe botlottam, s velük együtt távoztam egy pohár etetõponton szerzett hideg tea elfogyasztása után.
Ez a szakasz tavaly nagyon nehezen ment, most is sorra hagytak el a túrázók, sõt az ismerõsöktõl is lemaradtam. Egyszer egy kis táblát vettem észre egy fán, melyrõl kiderült, hogy a Kõris-mocsár mellett vagyok. Egyszer ezt is jó lenne megnézni, de most nem idõztem vele.
Pisztrángos-tóA pontõr fejszével fenyegetõzve fogadta a túrázókat, állítólag azzal akart embert faragni azokból, akik nyitva tartási idõn túl érnek oda. Szerencsére ez a veszély rám nem vonatkozott. Itt ismét összefutottam az ismerõsökkel, épp befejezték rövid pihenõjüket. Ismét együtt mentünk tovább a kék kereszten Kékes felé.
Gabi-halálánál a kék kereszten sok túrázó küzdött a szinttel, mi is nehezen vettük a kemény emelkedõt. Robi túratársnak ekkor komoly ötlete támadt, miszerint vegyem én õt a hátamra, és úgy próbáljunk csúcsra jutni. Mondtam erre neki, hogy magam is gondolkoztam azon, hogy túl lájtos itt a túra, nehezíteni kéne valamivel...
Szeles volt az út a csúcs felé, majd nagyon havas, és egyfolytában küzdelmes. A csúcson szerintem a túrázók többsége hálát adott, hogy nem sokkal 1000 m fölött a Kékes megállt a növésben.
KékestetõA pont most a TV-toronyban volt. Meg Tamás is.- Hát te hogy kerültél ide? - kérdeztem tõle joggal, hiszen még Mátraszentimre elõtt lehagytam.- Rövidítettem.
A csúcskõnél csoportképet készítettem, de elsõre a fõszereplõ, a csúcskõ lemaradt... Másodjára már figyeltem erre is... Kékesen a szokásos téli forgatagon átjutva ereszkedésbe kezdtünk. Ezen a szakaszon igen jó tempót lehet menni, már aki még bírja... Én még bírtam, a lábujjaim már nem annyira... De azért igyekeztünk lefelé. A P- jelzéshez értünk, s a meccs ekkor eldurvult. Az ellenfél csúnya szabálytalansággal élt: bevetette a jegesedést. Igazából ezért ki kellett volna állítani. Szemüveget a bírónak! Elõször nem értettem: mit keresnek néhányan az árokban, miért mennek ott? Aztán egyértelmûvé vált. A kis fahíd elõtti szakaszon teljesen járhatatlanná vált az ösvény. Tamás csúszott elõször, azt hittem az árokban köt ki, de valahogy meg tudott állni. Utána, felmérve a helyzetet, arra jutottam, hogy nincs értelme megpróbálni, csak a lecsúszást. Viszont azzal nem számoltam, hogy csúszás közben nem leszek képes magamat irányítani. Hát, igen, többet kellene nekem életveszélyes helyeken csúszkálnom, hogy kellõ tapasztalatok birtokában törhessem nyakam hasonló helyzetekben. A nyomokból ítélve volt, akinek sikerült teljesen becsúsznia az árokba. Sok jeges szakasz következett még, amiket azonban már valamivel könnyebben lehetett venni.
Gyökeres-forrásKét pontõr tanyázott itt, egyikükre emlékeztem tavalyról, akkor is ugyanitt teljesített szolgálatot. Társa, bár nem is esett, mégis el volt ázva. Azonban igen csak feladattudó lehetett, mert mindenkinek háromszor-négyszer is pecsételt. Biztos, ami biztos... Állapotára tekintettel nem is próbáltam elmagyarázni neki, miért is van az, hogy csak túrajelentésre igazoltatok. De nem is furcsállotta eme szokatlanságot.
Jó gyerek lévén túra közben anyukám is eszembe jutott. Egy újabb jeges szakasz láttán csak ennyit tudtam mondani:- Jaj, anyám!
Hamarosan a Máriácskához értünk, majd nemsokára már Mátrafüred utcáit koptattuk.
A célbanElõadtam kis történetemet, hogy miként veszítettem el az igazolófüzetemet. Szerencsére emlékeztem a rajtszámomra: 464. Simán megkaptam az oklevelet és a kitûzõt. Még kértem egy igazolófüzetet emlékbe, azt is hazavihettem. Sikerült a terv, gyorsabbnak lenni tavalyi önmagamnál (igaz, csupán néhány perccel), 9:27 alatt értem célba.
Elhatároztam, hogy gyalog megyek Gyöngyösre a kerékpárúton. Valamiért nem találtam ehhez a vállalkozásomhoz társat, vajon miért nem? Egy pohár tea után elindultam.A kerékpárúton mentem egyedül, gyõztesként a kemény mérkõzés után. Autók, buszok hussantak mellettem el, az alkonyból este lett, mire a városba értem.
Szõke György
A komoly meccsek elõtt izgul az ember. Azaz - ne szégyelljük - fél. És sokat gondol az elõzõ összecsapásokra.
0:1, avagy a 2002-es mérkõzés rövid történeteTervezgettem évek óta, hogy kipróbálom magamat egy teljesítménytúrán, akkor még jószerint csak a Téli Mátráról hallottam. 2002-ben végre az ötletet tett követte és neveztem életem elsõ teljesítménytúrájára, a Téli Mátra 42-re. Teljesen edzetlenül, készületlenül és tapasztalatlanul vágtam neki. A térdeim kikészültek, nagyon. A Vörösmarty turistaháznál már éreztem, hogy nem fog menni; úgy döntöttem, hogy a következõ ponton kiszállok. De a Pisztrángos-tónál nem lehet kiszállni, onnan nem megy busz... Továbbmentem, fel Kékesre, de minden lépés fájt. Kékesen mérlegeltem, és úgy döntöttem: nem folytatom a túrát. Csalódott akartam lenni, de aztán eszembe jutott az, amit már sok embertõl hallottam: a csúcson kell abbahagyni...
Egyenlítés, azaz a 2003-as meccs9:40 alatt jól megjártam. A 42 km-t... Ezzel sikerült revansot vennem, de nehéz mérkõzés volt ez is.
Eljött 2004 január vége, fülemben egy dal maradt:„Azt mondod menni kell,azt mondod innen el...”
Tudom én, hogy menni kell, a nagy meccsektõl nem szabad meghátrálni. Félni lehet, de meghátrálni nem!
Gyöngyösön a 6 órás buszt még pont elkaptam, bár mehettem volna késõbbivel is. De szeretek idõben megérkezni és korán elindulni. Mátrafüreden a bazársornál szálltam le, nem a rajthoz legközelebb esõ megállónál. Egy kis hajnali séta nem árt meg - gondoltam... A település ismeretlen utcáin próbáltam megközelíteni a rajthelyet, sikerült is kissé belekuszálódnom az utcákba. Alig van néhány utca Mátrafüreden - viccelõdtem magamban -, csúnya lenne eltévedni köztük. Egy feladatát jól végzõ házõrzõ ugatása kísért a még sötét utcán, hosszan, egy kerítés mellett, mígnem csak kijutottam egy ismerõs részre, s végre a suli is meglett.
Kellemes meglepetésként ért a nevezéskor kapott ajándéktérkép. (A Mátra és a Mátraalja kerékpáros- és szabadidõtérképe - ez még úgyis hiányzott a térképgyûjteményembõl...)
A rajtnálRengeteg kedves ismerõs, régi túrák vándortársai, cimborák mindenfelé... Ez olyan jó!
Kitöltöttem a nevezési lapot, de még nem adtam le, hiszen egy ismerõsömet (nagykorú P. Csaba) vártam, akivel jó elõre megbeszéltük a közös túrázást. Késõbb kiderült, hogy egymást kerestük, de nem ugyanazon a helyen. Mindegy. Megoldódott ez is, mint késõbb a bakancsom fûzõje... Egy újabb ismerõs (kiskorú K. Tamás) csapódott hozzánk, így hármasban indultunk el a téli Mátrába. Jaj, de vártam már, hogy mehessek! De nem akárhol, a Téli Mátrán!
Miután kiértünk Füredrõl, elkezdtem élvezni a túrázást. Ez meglepett, mert ez a fajta érzés 20-30 km körül szokott elõvenni, most meg még alig léptünk néhányat. Mindegy, azért nem hessegettem el ezt az érzést... Csak fokozta az élményt a Nap, ami a hátunk mögött kelt fel, s arany fényt vetett elõttünk a hóra. A hát is beleborsódzott ebbe a képbe. Nagyon jó tempóban haladtunk Lajosházáig, sokat elõzgettünk, néha kicsit futottunk is. Mondtam is Csabának, hogy én Lajosházától visszaveszek a tempóból, mivel tudtam: így nem bírom végig.
LajosházaAz elsõ ellenõrzõ pont. A hóban egy kiterített térkép, négy sarkánál egy-egy síbot. Igazolás, majd fényképezés után Mátraszentimre felé vettük az irányt. Tamással megvitattuk, hogy ez az egyik legkeményebb rész. És valóban kemény is volt. Egyedül maradtam, mivel Csaba gyorsabb, Tamás pedig lassabb volt nálam. Furcsán éreztem fáradtnak magam. Nem úgy, mint tavaly, amikor egyszerûen nehéz volt, most inkább szellemileg nem voltam elég friss a feladathoz. De azért könnyebben ment, mint az elõzõ évben. Mindenesetre elterveztem, hogy Imrén benyomok egy szendvicset, hátha az a gond, hogy nem ettem még semmit.
MátraszentimreAz ellenõrzõ ponton pótoltam egy hiányosságot is, rávezettem a nevem az igazoló füzetemre. Mátraszentimrén finom teát mértek, ráadásul ingyé' és többször is sorba lehetett érte állni. Két pohár tea és egy szendvics után a Darázs-hegy felé folytattam utamat. A Darázs-hegyen megállapítottam, hogy télen is nagyon szép ez az erdõ, és fényképeztem is itt minden irányban egyet-egyet.
A Piszkés-tetõi csillagvizsgáló sejtelmes épülete mellett haladva közeledtem Galyatetõ felé, akkor még nem sejtve: miféle megpróbáltatások várnak ott rám.
GalyatetõKét srác volt a kilátónál, ahol elég zord, szeles volt az idõjárás, be is voltak öltözve rendesen. Gyanútlanul, mit sem sejtve adtam át az igazolófüzetet és a túrajelentést egyiküknek. Nem gondoltam, hogy itt merényletet forralnak ellenem. Nekem háttal a kilátó zárt vasajtaján folyt az igazolás mûvelete. Történt pedig, hogy egyszer csak azt látom, földre, azaz hóra hull túrajelentésem. Ezzel egy idõben a pontõr közölte, hogy az igazolófüzetem beesett a kilátóba. A vasajtónak, ami ugye be volt zárva, volt egy kis ablaka, ami üvegjét vesztette az idõk folyamán. Ott esett be a füzet. Erre csak egy rövid felszólító mondatot tudtam mondani, magázva, amit most nem ismételnék meg... Pedig a srácot ismerem is, egy faluban lakunk, gyakran utazunk egy busszal, ráadásul egy fél évig tanítottam is. Mindenestre, ha ez összefügg valamikori tanár-diák viszonyunkból fakadó, lelkében azóta sem feldolgozott konfliktusokkal, akkor ez a bosszú elég kicsinyes... (Ha ez valóban így lenne, azt azért kellõen megalapozatlannak érezném.) A másik srác a keskeny ablakon benyúlva próbálta valahogy kihalászni nekem, de nem sikerült. Elõször gondban voltam, hogy nem tudom fejbõl a további útvonalat, de aztán rájöttem, hogy a legegyszerûbb lesz a pontokon pontosítani a következõ ponthoz vezetõ pontos utat. Nem haragudtam a srácokra, mert bíztam abban, hogy a pontokon és a célban elhiszik majd e történetet, s hitelesnek ítélik a teljesítést. Meg aztán - gondoltam - ezzel enyém a 2004-es Téli Mátra legnagyobb poénja... Innentõl egy darabon együtt mentem egy lánnyal, aki a 36-oson volt. Beszélgettünk errõl-arról, fõleg túrákról. Még Lajosháza után õt kértem meg, hogy fotózza le háromfõs csapatunkat, majd Mátraszentimrén is váltottunk egy-két szót. A Vörösmarty turistaház elõtt azonban lemaradt mögöttem. Gondoltam majd ott megvárom, s elköszönök tõle, hiszen onnan másfelé megy utunk. De ez nem jött össze, mivel ismerõsökbe botlottam, s velük együtt távoztam egy pohár etetõponton szerzett hideg tea elfogyasztása után.
Ez a szakasz tavaly nagyon nehezen ment, most is sorra hagytak el a túrázók, sõt az ismerõsöktõl is lemaradtam. Egyszer egy kis táblát vettem észre egy fán, melyrõl kiderült, hogy a Kõris-mocsár mellett vagyok. Egyszer ezt is jó lenne megnézni, de most nem idõztem vele.
Pisztrángos-tóA pontõr fejszével fenyegetõzve fogadta a túrázókat, állítólag azzal akart embert faragni azokból, akik nyitva tartási idõn túl érnek oda. Szerencsére ez a veszély rám nem vonatkozott. Itt ismét összefutottam az ismerõsökkel, épp befejezték rövid pihenõjüket. Ismét együtt mentünk tovább a kék kereszten Kékes felé.
Gabi-halálánál a kék kereszten sok túrázó küzdött a szinttel, mi is nehezen vettük a kemény emelkedõt. Robi túratársnak ekkor komoly ötlete támadt, miszerint vegyem én õt a hátamra, és úgy próbáljunk csúcsra jutni. Mondtam erre neki, hogy magam is gondolkoztam azon, hogy túl lájtos itt a túra, nehezíteni kéne valamivel...
Szeles volt az út a csúcs felé, majd nagyon havas, és egyfolytában küzdelmes. A csúcson szerintem a túrázók többsége hálát adott, hogy nem sokkal 1000 m fölött a Kékes megállt a növésben.
KékestetõA pont most a TV-toronyban volt. Meg Tamás is.- Hát te hogy kerültél ide? - kérdeztem tõle joggal, hiszen még Mátraszentimre elõtt lehagytam.- Rövidítettem.
A csúcskõnél csoportképet készítettem, de elsõre a fõszereplõ, a csúcskõ lemaradt... Másodjára már figyeltem erre is... Kékesen a szokásos téli forgatagon átjutva ereszkedésbe kezdtünk. Ezen a szakaszon igen jó tempót lehet menni, már aki még bírja... Én még bírtam, a lábujjaim már nem annyira... De azért igyekeztünk lefelé. A P- jelzéshez értünk, s a meccs ekkor eldurvult. Az ellenfél csúnya szabálytalansággal élt: bevetette a jegesedést. Igazából ezért ki kellett volna állítani. Szemüveget a bírónak! Elõször nem értettem: mit keresnek néhányan az árokban, miért mennek ott? Aztán egyértelmûvé vált. A kis fahíd elõtti szakaszon teljesen járhatatlanná vált az ösvény. Tamás csúszott elõször, azt hittem az árokban köt ki, de valahogy meg tudott állni. Utána, felmérve a helyzetet, arra jutottam, hogy nincs értelme megpróbálni, csak a lecsúszást. Viszont azzal nem számoltam, hogy csúszás közben nem leszek képes magamat irányítani. Hát, igen, többet kellene nekem életveszélyes helyeken csúszkálnom, hogy kellõ tapasztalatok birtokában törhessem nyakam hasonló helyzetekben. A nyomokból ítélve volt, akinek sikerült teljesen becsúsznia az árokba. Sok jeges szakasz következett még, amiket azonban már valamivel könnyebben lehetett venni.
Gyökeres-forrásKét pontõr tanyázott itt, egyikükre emlékeztem tavalyról, akkor is ugyanitt teljesített szolgálatot. Társa, bár nem is esett, mégis el volt ázva. Azonban igen csak feladattudó lehetett, mert mindenkinek háromszor-négyszer is pecsételt. Biztos, ami biztos... Állapotára tekintettel nem is próbáltam elmagyarázni neki, miért is van az, hogy csak túrajelentésre igazoltatok. De nem is furcsállotta eme szokatlanságot.
Jó gyerek lévén túra közben anyukám is eszembe jutott. Egy újabb jeges szakasz láttán csak ennyit tudtam mondani:- Jaj, anyám!
Hamarosan a Máriácskához értünk, majd nemsokára már Mátrafüred utcáit koptattuk.
A célbanElõadtam kis történetemet, hogy miként veszítettem el az igazolófüzetemet. Szerencsére emlékeztem a rajtszámomra: 464. Simán megkaptam az oklevelet és a kitûzõt. Még kértem egy igazolófüzetet emlékbe, azt is hazavihettem. Sikerült a terv, gyorsabbnak lenni tavalyi önmagamnál (igaz, csupán néhány perccel), 9:27 alatt értem célba.
Elhatároztam, hogy gyalog megyek Gyöngyösre a kerékpárúton. Valamiért nem találtam ehhez a vállalkozásomhoz társat, vajon miért nem? Egy pohár tea után elindultam.A kerékpárúton mentem egyedül, gyõztesként a kemény mérkõzés után. Autók, buszok hussantak mellettem el, az alkonyból este lett, mire a városba értem.
Szõke György
 Lajosházán |  A Darázs-hegy oldalában |  Érkezés Galyatetõre |  Nyírjes-bérc a Kékessel |  A csúcsonBEJELENTKEZÉSSZÁLLÁSKERESÕHIRDETÉS Szállás AJÁNLATAINKKIEMELT AJÁNLATNKPARTNER 
GOOGLE KERESÉSAz oldalt a Mátrahegy Bt. készíti és tartja karban, az oldalon szereplő tartalmak kizárólagos tulajdona a Mátrahegy Bt. Az adatok saját célra való felhasználása megengedett, további felhasználásra a készítők engedélyét kell írásban kérni.
A tartalom a Mátrahegy Bt. tulajdona, amelyet felhasználni csak saját célra lehetséges.
A tartalom eredeti forrása a https://matrahegy.hu/elmenybeszamolok/tm040131szgy internetes oldalon található. |
