2003. szeptember 13., szombat


Hajnali kettõkor fölkelve elsõ dolgom az volt, hogy kinézzek: milyen az idõ? Mint késõ õsszel, állapítottam meg magamban. Szitáló esõ, a város fényeit visszatükrözõ, ólomszürke ég. Azért bízva az idõjárás-jelentésben útnak indultunk a párommal. A 3 és fél órás út alatt alaposan dolgozott az ablaktörlõ. De ahogy hajnalodott, elállt az esõ, és a hegyek felé közeledve az út is egyre szárazabb lett. Pásztón pedig már szakadozott a felhõ. Némi keresgélés és kérdezõsködés után megtaláltuk a sportpályát.
Az 50-esre neveztünk, mert elolvastam a szinteket, és nagyon húzósnak tûnt számomra a végén az Ágasvár meg az Óvár. A Muzslát ezidáig csak Mátrakeresztes felõl másztam meg (Mátrabérc). Güszi tökéletesen leírta a beszámolójában a „Nyolc bérc között hét völgy”-et, melyek Pásztó felõl nagyon szépen látszanak. A Muzslán Gethe Laci és társa pontõrködtek, köszönjük a sportszelet-meglepetést. Gyönyörû a Muzsláról levezetõ völgy. Parlagpusztán szerelvényigazítás, majd a sárgán tovább. Nemsokára látszik az újabb mumus: a Havas. Hosszan kerülgeti, közelítgeti a túraútvonal. Engem a Csõvárra (Corvin 80) emlékeztetett, ahogyan a hegy megmászása elõtt lemegy az út egy jó mély völgybe, hadd kelljen még többet mászni! Viszont a völgyben egy csodálatos helyet találtunk: egy kis rétet, a szélén a Puskaporos (Kénes)-forrással. Aztán jöhetett a mászás... A Havas (599 m) tetején nem találtunk pontõrt, a csúcskõrõl a ráfestett számot kellett beírni az igazolólapra. (Ugyanez volt a Káva és a Világos-hegy tetején.) Innen két fiatal versenyzõ nyomában gyorsan leértünk Fajzatpusztára, ahol az ep.-n kakaó és nápolyi várt minket. Irány a Káva! Kb. 500 m után elkeveredtünk, nem találtuk meg a sárga letérését a széles dózerútról. Vagy negyedórányi járás után visszafordultunk, mert már kínosan hiányzott a sárga, és a hegy is tõlünk balra emelkedett... Majdnem az ep.-ig kellett visszamenni. Egy kisebb puklin keresztül értünk föl a Káva tetejére, ahol megint pontõr nélküli ep. volt, a számot kellett beírni. Innen leereszkedve egy bekerített terület szélén haladt az út, majd egy széles dózerutra fordulva Disznós-kútig mentünk. Itt a pontõrök éppen tüzet raktak és szalonnát sütöttek... Mondták, hogy lesz egy kis emelkedõ a Világos-hegyre... Volt. Nem kicsi.
A Világos-hegy (709 m) oldaláról fantasztikus kilátás nyílt a Mátrától délre, látszottak az addig bejárt helyek és hegyek: a Muzsla, Havas, Káva, Fajzatpuszta, valamint Gyöngyössolymos, Gyöngyöspata és maga Gyöngyös városa. Fent megint csak pontõr nélküli ep. volt, számmal. A hegy északi oldalán egy óriási kõtömbökbõl álló „lépcsõ” mellett, kõgörgetegen ereszkedtünk le, szédítõ volt, mintha a világ tetején jártunk volna... Egyedül az ember térde nem örült annyira... Az itiner leírását és a fákra festett fehér „M” jelzéseket követve jutottunk le Mátrakeresztesre. A „Zöld Sas” nevû vendéglátóipari helyen volt az ep., és itt alaposan kiszolgáltak bennünket. A kínálatból: zsíros kenyér, margarinos kenyér, hagyma, savanyúság, lekvár, üdítõ, szódavíz, kefir. Naivan azt hittem, hogy innen már csak lefelé kell menni Pásztóra, az utolsó 12 km-en. Nem így történt. Egy végig „M” betûkkel fölfestett, kanyargós, föl-le szekérutakon vezetõ hosszú úton kellett fölmászni Hidegkútra, az utolsó ep.-re. A Pásztóra bevezetõ úton mézédes szõlõt kóstoltunk, és épp sötétedésre értünk be. A célban a kitûzõ és oklevél mellé egy tál pörkölt is járt, ami nagyon jólesett.
Összefoglalva:
Kemény túra a rengeteg szint miatt (Mátra 50: 2300 m, Mátra 60: 3150 m, ami több, mint a Mátrabérc!). A megadott szintidõt a három eltévedés miatt 18 perccel túlléptük. (Eltévedések nélkül bõven belül lettünk volna... Majd legközelebb.) Az idõjárás kegyes volt hozzánk, egész nap nem esett, sõt délelõtt még a nap is sütött. A túra olyan helyekre vezeti el az embert, ahol egyébként nem járna (Világos-hegy, Káva, Havas). A rendezõk nagyon alaposan, részletesen jelezték az utat. Sok helyen volt frissen festett turistajel, a kritikus helyeken szalagozás, és nagyon nagy útszakaszok vezettek jelzés nélküli, de „M” betûkkel jól láthatóan felfestett úton. Látszik, hogy a rendezõk a teljes útvonalat bejárták, végiggondolva az eltévedési lehetõségeket. (Az már a mi bajunk, hogy három helyen mégis sikerült félremenni...) A megmászandó hegyek tetején számmal megjelölt ep.-k voltak. A „lenti” ep.-ken jó volt az ellátás. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a (kicsit húzós) túrát.
Ui. Hazafelé menet, Szolnok elõtt már alig bírtam tartani magam, többször fölriadtam vezetés közben, hogy átcsellengek. Ezért Szolnokon félreálltam, hogy alszom egy órácskát. Onnan a párom vezetett, és én a ház elõtt ébredtem föl. A túra alatt nem, de azóta egyfolytában eszem.
 
Cam Mogó