2009. január 31., szombat



Tél, január utolsó szombatja, a program immár hatodik alkalommal a ránk osztott és általunk szívesen vállalt „Kis téli Mátra” túra vezetése.


Az idõjósok „kemény” hideget jeleztek, de szelídebb lett a reggel, alig voltak mínuszok. Indulás Mátrafüredre, hogy idõben a helyszínen legyünk, de egyesek már megelõztek. A reggel még felhõs, nem sok a derûre utaló fény az égbolton. Összeáll kis csapatunk, öt fõ kivételével mindnyájan a „Kékes” tagjai. Elinduláskor a két „kutyalegény” vidáman rohanna már elõre a gazdáját rángatva a pórázon, de fegyelmezik õket. Alig fél óra gyaloglás után már megjelennek a bíztató fénycsíkok az égen. Köszöntjük Máriácskát, kortyolunk a Rákóczi forrás jeges vizébõl, és vidáman kapaszkodunk fölfele. Mire megpillantjuk a Kékes-tetõ õszes-boglyas csúcsát, már kivillan egy-egy napsugár. Hófoltok, majd egyre összefüggõbb a hótakaró. Nem vastag, de kevés friss hóval pótoltan nagyon jól esik, a friss levegõre vágyó testünknek és lelkünknek, a látványa és a ropogó-csikorgó hangja, lépteink alatt.


Az Ózon-szállónál folyó munkálatok miatt kerülõ úton haladunk tovább, de semmiképpen nem bánjuk, hiszen a kilátás nagyon szép. A szanatórium impozáns épületének havas tetejére már ráömlött a Nap ragyogása. Néhol egy-egy csipkefelhõ a fák hegyére tûzve, még lebeg. Egyre nagyobb a kékség, a visszavonuló felhõktõl újból birtokba vette az eget a Nap. Az erdõ fái, mint egy szabályos vonalvezetésû grafikán, felkarcolják fekete sziluettjeikkel a fehér alapot. Az ösvény szélén õrködõ szikla leereszkedõen mosolyog, õ többször látott már ilyet, közben kidomborítja idomait –a lecsupaszított bokrok közül- a fény felé.


Mátraházán a parkolóban kis pihenõt tartunk, majd a „tátrai emlékhely” felé tartunk, ahol csapatunkat a fényképezõgép lencséje elé dirigálja a túra-vezetõ. Visszatérve a sárga jelzésre, haladunk a napsütötte havas erdõ fái között tovább. Kikerülöm az árva falevelet út haván, mely hiába reménykedik az új tavaszban, a napsütötte hóról a fa ágára vissza már sohasem kerül. Odébb kis ágacska nyújtózkodik, emlékezik a nyárra, tetszeleg a napsütésben, kecses árnyéka finom rajzolat a szûz havon.

Az etetõnél nincsenek vadak, hogy megleshetnénk õket! Nyomaik azonban többfele is mutatják jelenlétüket.


Mennyi szépség! A moha hamvas zöldjén vércsepp a galagonya termése, eleven élet a fagyos avarban.

Az ágak fényesednek, a fák tövében megmaradó hófolt mellett, már parányi tavacska tükrözi vissza a kékséget és a fényt. A madárkák is hangos füttyszóval jelzik, hogy jön a tavasz.

Lajosháza fele ereszkedve elfogy a hó és megjelenik a sár. Gyakran az erdõ vastag avar szõnyegén lépkedve, kerülgetjük a vízfolyásokat, dagonyás szakaszokat.

A kõbányánál a rendben jelzett, kerülõ úton haladunk tovább, Mátrafüred felé.


Délutánra -úgy tûnik-, újból beborul, mi megköszönjük egymásnak a jelenlétet és az idõnek, hogy kegyes volt hozzánk.




Szabó Márta