2009. január 04., vasárnap



Újra eltelt egy év, ami egy kis manó életében nagyobb jelentõséggel bír talán, mint a felnõttekében. Több a változás, minden eseménynek nagy a jelentõsége tudatukban.


Legnagyobb manóink, akik óvodás életüket már az együttmûködésünk óta kezdték, - végig a természetben való sok mozgás és a környezeti nevelés szellemében neveltük õket - immár iskolások lettek. Õk voltak az elsõ fecskék, akiken le lehetett mérni ennek a munkának az eredményét. Hová, meddig juthatunk el, ha egészen kicsi koruktól tudatosan, s fokozatosan terheljük állóképességüket, s mennyire lesznek fogékonyak a természetben lejátszódó változásokra, összefüggésekre, ha már a beszoktatástól kezdve erre irányítjuk a figyelmüket.


Örömmel adom hírül, hogy nagyon sikeresnek bizonyult ez a módszer, oly annyira, hogy nem is akartak iskolába menni, ameddig csak lehetett, élvezték a Manó életet – többségükben négy évig. Ez nagyon jótékony hatással volt a szülõk közösségére is, az utolsó évben már úgy mûködtünk, mint egy nagy család. S most az iskoláktól, a tanító néniktõl sok pozitív visszajelzés érkezik az immár iskolás Manókról, vagy õk maguk, hozván a táskájukat, s mutogatva a piros és zöld pontokat, arany csillagokat.


Sok segítséget kaptunk ehhez az egyesülettõl. Amikor tavasszal az egész ovi kivonult Gyalogkakukk túrázni, bizony elkélt a felnõtt segítség a 135 kisgyerek mellé. Hátizsákot kicsatolni, kupakot le-és visszacsavarni, a kérdésekre felelni, magyarázni, beszélgetni, bíztatni és kézen fogni, vagy mint az õszi túrán: állomáson feladatot adni, pecsételni, kínálni.


Nem csak tevõleges segítséget kapunk, hanem anyagit is, évek óta. Idén ennek minden forintját a környezetünk rendben tartásához szükséges, és környezeti nevelési eszközökre költöttük. Van így már rendes ásónk, kapánk, gereblyénk és fûrészünk, - mindegyikbõl több fajta - s az udvaros bácsi talál immár rendes baltát, csákányt, permetezõt s metszõollót, ha erre van szüksége. Persze mi is segítünk neki, ehhez gyerek méretû lombseprûket, rakodós és ültetõ lapátokat vásároltunk. Alig várjuk már, hogy az új kis gumicsizmáinkat a patakban is kipróbáljuk...


Van már kiránduló készletünk, vizsgálódó edénnyel, csipesszel, lepkehálóval, tudunk csapadék mennyiséget, szélirányt és szélerõsséget mérni. Komposztálni még csak most tanulunk. Elméletben tudjuk, hogy kell csinálni, ... de mindenki annyira lelkes – így tavaszra majd elválik, mi lesz belõle.


Köszönjük az egyesület mindennemû segítségét, azt is, hogy munkánkról hírt adhatunk.

Reméljük, 2009-ben is sokszor találkozunk majd.

Kívánunk mindenkinek ebben az évben is sikereket és boldogságot, túráihoz egészséget!




Manó üdvözlettel:

Tóthné Kelemen Mária