2008. december 31., szerda



Szilveszteri éjszakai túra a Mátrában





Immár negyedik alkalommal rendezte meg a Kékes Turista Egyesület szilveszteri éjszakai túráját, amelynek érdekessége, hogy az évfordulót egy csúcson (Cseplye-tetõ) töltik a túrázók, ki-ki kicsit pezsgõzve, ki-ki kicsit dideregve, de mindenképp jó hangulatban. Ezen a szilveszteren 42 elszánt turista és egy nagyon jámbor bernáthegyi vett részt a túrán, voltak közöttünk, akik végig bevállalták a 20 km-es utat, de sokan csak Mátrafüreden csatlakoztak a csapathoz. Az igen szép létszám megkívánta, hogy a sor végén is haladjon túravezetõ, erre a feladatra Gedei Katiékat kértem meg. Ez jó ötletnek bizonyult, olykor telefonon egyeztettük is, ki merre van éppen.


Gyöngyösrõl, az autóbusz pályaudvarról indultunk este negyed 7-kor, majd a város határában, ahol véget ér a közvilágítás, elõvettük, felszereltük lámpáinkat. Az út túloldalán, a nyúlmályi keresztnél hagyományteremtõ szándékkal mécsest gyújtottam, az volt a tervem, hogy ezt minden útba ejtett feszületnél megteszem. A szél nem volt partner ebben, nehezen tudtam csak meggyújtani a mécsest, majd a kerékpárúton az idõközben elindult csapat után eredtem. Mátrafüreden a büféknél nagyobb pihenõt tartottunk, itt mindenki evett-ivott kedvére, de legfõképp a büfés örömére, majd felkapaszkodtunk a Kozmáry-kilátóhoz, hogy nekivágjunk utunk elsõ meredekebb szakaszának Sástóig. A tavat ismét befagyva találtuk, kicsit bátortalanul léptünk jéghátára, de a keréknyomok a jégen arról árulkodtak, hogy kellõ vastagra hízott a jég, ha quaddal, vagy gokarttal is rámentek. Itt már a vége több perces lemaradásban volt, az emelkedõ megtette a magáét, visszatartotta néhányunkat. A Rákóczi-forrásnál vártuk be a csapat végét, majd belekortyolva a mindig bõven folydogáló forrásba folytattuk utunkat a következõ mécsesgyújtó helyre, Máriácskára. A tervezettnél néhány perccel késõbb értünk ismét Füredre, ahol egy túrázó elbúcsúzott tõlünk, hárman pedig még csatlakoztak, hogy a túra legnehezebb szakaszán velünk tartsanak.


Egyre nagyobb köd nehezítette utunkat, így kétszer is sikerült kicsit elkavarni az amúgy jól ismert sárga sávon. Persze, azonnal észleltem és korrigáltam jó irányba. A Szent Anna-kápolnánál a késés ellenére is megpihentünk, a kereszt elõtt egy újabb mécsest próbáltam meggyújtani, a szél ezúttal is megnehezítette tettemet, gyakran eloltotta a cseppnyi gyertyalángot. Utunk legnehezebb része jött, a 499 m magas Sár-hegy meghódítása, ez az emelkedõ jóformán kettévágta a csapatot; majd mindenki pár perccel éjfél elõtt átért a közeli, szomszédos csúcsra, teljesítve ezzel a tervet, de néhányan ott koccintottak, ahol az éjfél érte õket, valahol a Sár-hegy szûk ösvényén. Én is bevártam volna a csapat végét szolidaritásból, de engem, mint túravezetõt elõreküldtek, hogy legyek inkább a többséggel, mikor éjfélt üt az óra, s egy új nap, egy új hónap, s egyben egy új esztendõ köszönt népünkre, egy szebb és jobb jövõ reményében.


Lélekmelengetõ volt a hidegben közösen elénekelni a Himnuszt, és érezni a Mindenható jelenlétét. Érdekes volt számomra, hogy a hátizsákomból elõkerült kis pezsgõsüveg tartalma is soknak bizonyult 40 emberre, látszik, hogy nem egy iszákos társaság jött velem a hegyre! Volt még nálam emléklap e nem mindennapi túra résztvevõinek, sajnos csak 40-et nyomtattam, így nem jutott mindenkinek. Meglepõ, hogy ennyien választották az évbúcsúztatásnak ezt a formáját! Sajnos hatalmas köd volt, ezért a Cseplye-tetõrõl nem láthattunk egyetlen tûzijátékot sem, de ez azért nagy csalódást nem okozott senkiben, hiszen aki erre a túrára eljön, az nem elsõsorban inni, mulatni, tûzijátékot nézni jön, hanem hogy gyaloglással fejezze be az óévet, illetve túrázással kezdve az új esztendõt.


Nagyon hideg volt, nem is idõztünk sokáig. Lefelé a bokrokon lenyûgözõen szép volt a vastag zúzmara, sehol nem „öltöztek be” ennyire az ágak egész este ezen a hó nélküli, de mégis fehérlõ téli világon. Jeges volt kissé az út lefelé, vigyázni kellett, hova lépünk. Leérve a hegyrõl a szõlõk mentén még egy kereszt van, ott már nem gyújtottam mécsest, de nem hitem hagyott el, hanem még a Cseplye-tetõn, az emléklaposztás során nagyon átfázott a kezem, s a jobb kisujjam végébõl késõbb a kesztyû melege sem oldotta a zsibbadást. Tóth Gyuri állítása szerint egész egyszerûen megfagyott az ujjamban a vér a -12 C°-os hõmérsékleten, s megmutatta, hogy milyen módszerrel próbáljam a vérkeringést beindítani kisujjamban. (A probléma napokig fennállt, de jelentem, jól vagyok...) A városba érve elbúcsúztunk, ki-ki hazafelé indult. Én is próbáltam utolérni azt a gödöllõi túratársat, aki elõzõleg felajánlotta, hogy hazavisz. Ez sikerült, szerencsére megvártak, annak ellenére, hogy picit lemaradtam tõlük. Szívemben egy jól sikerült túra emlékével, ujjamban egy kis zsibbadással és a hozzá tartozó kellõ ijedelemmel tértem haza családomhoz Nagyrédére, az Úr 2009. esztendejének elsõ óráiban.




Szõke György

Kékes Turista Egyesület