2008. szeptember 07., vasárnap

Szeptember 7-én, egy meglehetõsen melegnek ígérkezõ vasárnap reggelén 8 órakor indult a buszunk Gyöngyösrõl Kékestetõre, a családi séta résztvevõivel.
Az ország legmagasabb pontján köszöntöttem a régi ismerõsöket, az új túrázókat, és bemutattam túravezetõ társamat, Farkas Andrást.
A gyerekek Halász Veronika ötlete alapján kaptak egy-egy „medvetalpat”, amire a túra végén felragasztották az útközben összegyûjtött leveleket, terméseket, virágokat, amelyeket az erdõ már eldobott. Így a séta végén mindenki haza vihetett „egy talpalatnyi természetet”!
31-en vágtunk neki a túrának Kékestetõrõl a zöld sávon haladva Mátrafüredre. Szerencsénk volt, mert rögtön a túra elején láttunk aranyos mókust, és nagy sikere volt egy nagyra nõtt erdei békának is.
A nagyobb, tapasztaltabb túrázók igen gyorsan haladtak. A kicsi, „elsõ túrázók” természetes módon idõnként lemaradtak, ezért egy-egy játékos vetélkedõt kellett beiktatnunk az élen robogóknak.
Elõször hajítófával kellett eltalálni egy fát, és amíg ezzel küzdöttek a gyorslábú gyerekek, a kicsik is utolérték a csapatot. A következõ alkalommal kihasználtuk a csodálatos kõtenger adta lehetõséget, és sziklamászással kötöttük le az élboly energiáját.
Voltak, akik a tervezett pihenõhely (az elsõ forrás) elõtt megéheztek, így egy szép, nagy kövekkel borított részen fogyasztottuk el a tízórainkat.
A pihenõ után kisvártatva megérkeztünk ahhoz a bizonyos elsõ forráshoz, és egy picit itt is szusszant a gyereksereg.
A következõ szakaszon a nagyok ismét gyorsak voltak, ezért megnéztük, hogy melyik sziklára fér rá a legtöbb gyerek. Amikor megérkeztünk egy régi vadászkunyhóhoz –ami ma már erõsen az enyészet felé tart – a forrás mellett ismét rövid pihenõt tartottunk. A nagyobbakkal sziklagurítást rendeztünk, hogy megvárjuk a csapat lassabban haladó részét.
A következõ pihenõnél, a dózerút melletti farakásoknál fröcskölõ-versenyt iktattunk be, amihez az ötletet egy jó nagy tócsa szolgáltatta.
Az igen mozgalmas túra vége felé a szülõk már kezdtek fáradni, és kérték, hogy ne legyen több sziklamászás és egyéb verseny, mert a nagy melegben szeretnének jobban haladni. Az erdõirtás után jólesõ érzés volt ismét a fák hûsítõ árnyékában lépdelni. Sajnos egy elhullott õzbak mellett is el kellett haladni, de szerencsére nem viselte meg a gyerekeket a látvány. Mennyivel jobb lett volna úgy találkozni vele, hogy riadtan elvágtat mellettünk!
A Csepegõ-forrásnál megtartottuk utunk utolsó pihenõjét, ahol a gyerekek megmutatták: miket ragasztottak fel a medvetalpra az erdõ által elengedett dolgokból. Nagyon ötletesek voltak!
Ezután kiosztottuk a szalamandrás bélyegeket, amit a gyerekek nagy örömmel azonnal be is ragasztottak a túrafüzetükbe. Nagyon jól jött a tapasztalt túravezetõk (Tóthné Kelemen Marika, Rajkiné Marika, Szabó Márti) jelenléte, segítsége.

Innen már gyorsan elértük Mátrafüredet, és ki-ki indult haza egy „talpalatnyi természettel” és remélhetõleg szép élményekkel a tarsolyában.

Tóth István