2008. június 27., péntek


Immár hagyományosan, harmadjára vesz részt a csapat a Hamahama Természetjáró Egyesület által szervezett túlélõtúrákon. Igaz, nekem ez egy kicsit másabb volt, mint a decemberi túlélõ, mivel itt rögtön megadták, hogy mit is kell „túlélnünk”.
Most is 5 õrzött pont volt (ahol pontõrök és kötelezõ feladatok várták a csapatokat), ezek felkereséséért 20 pont járt, valamint 40 olyan pont, amit én csak „bónusz pont”-nak hívok. Ezeknek a felkutatásáért különbözõ értékû pontok jártak. Adott a hely és egy hozzá tartozó kérdés, pl: Hány foka van az itt meg itt található vadászlesnek, vagy milyen színû a valami kerítése? Kicsit tájékozódási, kicsit verseny, mivel 12 óra volt a szintidõ. Ha valaki túllépte az idõt, akkor azért pontlevonás járt. A végén az nyer, akinek a legtöbb pontja van.

A gyülekezõ hagyományosan Gyöngyöspatán, az Általános Iskolában volt. Miután visszatérõ csapat vagyunk, már régi ismerõsként üdvözöltek bennünket a szervezõk. Regisztrációs lap kitöltése után feltûnt egy másik ismerõs csapat, a gyöngyösi tájfutó-fiúk. Barátságos üdvözlés és az általuk kínált erjedt szõlõnedû megkóstolása után lassan kezdtünk ráhangolódni az éjszakára. A túra elõtt barátságos focimeccs a Csomagolungma csapattal. A polgármesteri köszöntõ és rendezvény-megnyitó után következett az útbaigazítás és a szokásos tudnivalók ismertetése. Az indulás a NANDI vendégháztól 23:00-kor volt, egy kis borkóstolás is belefért még az idõnkbe. A levegõ meleg volt iszonyatosan magas páratartalommal (olyan, hogy lépsz kettõt, és már egy liter vizet is meg tudnál inni). A csapatfotó után megkaptuk a menetlevelet, ahol fel voltak tüntetve az érintendõ pontok. Szolíd taktikai megbeszélés után „kilõttük” magunkat.
A sárga sávon indultunk el, mert az elsõ pont a János vára volt. Ballagunk a szõlõk között, közben jókat röhögünk Sanyi viccein (-Mit mond a vak, miközben a reszelõt tapogatja? – Ezt az unalmas történetet! ) Ez olyan éjféltájt lehetett, miközben mellettünk egy traktoros bõszen dolgozik. Elfilozofáltunk ezen a dolgon, hogy miért most, ekkor, de a valós választ csak õ tudja.
János vára elõtt pillanatnyi áramszünet következett be a csapatnál, majd miután „behúzódtunk a sûrûbe”, derülten tapasztaltuk, hogy másoknál is. Pár fejlámpát láttunk világítani erre is meg arra is. De azért meglettek a pontõrök. Itt a feladat egy palócos szöveg magyarul történõ felolvasása volt.
Nyargaltunk tovább a Hidegkúti turistaházhoz. De elõtte még megvívtunk a sok kis apró bogárszerû lénnyel, akik letérítettek minket a helyes útról. Azért csak megtaláltuk a turistaházat, bár én már azon gondolkoztam, hogy ha így megyünk végig, vasárnap el sem jövök az eredményhirdetésre. Szóval a feladat: a palóc leves összetevõjének felsorolása, valamint ki kellett találni, hogy a különbözõ méretû, fajtájú kerámia köcsögökben régen mit tároltak.
Rövid pihenõ után Kaszab-rétre mentünk. Közben a közel esõ bónusz pontokat igyekeztünk megtalálni, és felírni a jó választ a kérdésre. Hangulatfelelõs Sanyi társunk ontotta magából a jobbnál-jobb vicceket. Olyan szinten, hogy alig bírtunk menni a nevetéstõl. A réten a feladat az ostorcsattogtatás volt. Nem volt egy egyszerû feladat, de azért itt is bezsákmányoltuk a pontokat. Ekkor már világos volt, és kezdett melegedni az idõ.
Következõ megálló a Világosvár volt, de elõtte még „kolbászoltunk” egyet a Tót-hegyes, Babik kút, Vaskapu-rét, Kunszállás környékén, mivel itt egyrakáson sok bónusz pont volt. Szóval reggel 7 felé értünk fel a Világosvárhoz. Találkoztunk egy csapattal, akik a panorámában gyönyörködve reggeliztek. Nekik ez volt az elsõ pontjuk. Itt Patáról, a Mátráról és a várról volt egy kérdõív. Utána megreggeliztünk mi is – persze a viccmesélés ment tovább.
A környéken szintén sok bónusz pont volt található, így egy kicsit azoknak a keresésére indultunk. Voltunk a Sósiréten, Kisdombi erdészháznál, Fajzatpusztán... Itt viszont Peti azt mondta, hogy õ kiszáll, nem jön el velünk a Kecske-kõre. Ez a szabályok alapján megengedett.
A hõmérséklet ekkor már rég túl volt a harminc fokon. És Sándorunk viccei is elakadtak. Elõkerült a tartalék víz és tea készlet. Csendben ballagtunk a Kecske-kõ felé. Közben azon gondolkoztunk, hogy hogyan is juthatnánk fel oda a leghamarabb. Fûn, fán, bokron keresztül, de megmásztuk. Féltávnál lehettünk, mikor lentrõl füttyszóval és integetéssel jeleztek a többiek. Késõbb megtudtuk, ez gratuláció volt, mivel õk is próbálkoztak arra, de feladták, és inkább az aszfaltot választották. Felérve egy kicsit szakadozott a beszédem és alig kaptam levegõt, de így volt ezzel Andi és Sanyi is. Egy tréfás versikét kellett volna elénekelni, de helyette inkább felolvastuk. Itt viszont már túlléptük a szintidõt.
Visszafelé már az összes vizünk elfogyott, de az a tudat vígasztalt, hogy mindjárt ott vagyunk. Peti már beért, csak minket várt. Beértünk, és utána vettem észre, hogy a karom, a nyakam és az arcom leégett a tûzõ naptól. Alig két óra alatt történhetett mindez. Leadtuk a menetlevelet, és leültünk megpihenni. Kaptunk ebédjegyet, ami a mûvház udvarában tálalt gulyást foglalta magában. Nagyon finom volt. Majd a többiek mentek haza, én még maradtam egy kicsit nézelõdni, szórakozni, mivel most volt a Patai Péter-Pál napi rendezvény.

Vasárnap 9-tõl volt az eredményhirdetés.
Valamit lehetett sejteni a helyezésünkrõl, mivel az elõzõ napi túra során azért olyan sok emberrel nem találkoztunk, de még a Szupercsapattal sem. (Általában õk az elsõk.) Nem csoda, mivel kiderült, hogy kicsit lazára vették a figurát, és beiszogattak még péntek este folyamán. Azért elindultak, de útközben elfáradtak, és úgy gondolták megpihennek egy bokor árnyékában. Ledõltek, de a fejlámpát elfelejtették leoltani. Azért megnéztem volna a szituációt!
Szóval sorolják a csapatokat, hogy kinek mennyi pontja lett, és ez mire volt elég helyezés szempontjából. A vége az lett, hogy mi nyertük meg!!! Ez hihetetlen! Elhoztuk a pálma helyett a kék színû kerámia túrabakancsot. Ezt egyébként is kinéztem magamnak még pénteken! Gratulációk és fotózkodás után én lettem a bakancs õre!

Megbeszéltük, hogy a következõ „nagyderbire” megyünk! Már biztos, hogy ott leszünk a Bükki túrán!

Kati