2008. március 01., szombat


2008.03.01-ét írunk. Szombat van. Este, miután a vihar kitombolta magát, nem csekély aggodalommal tértem nyugovóra. Hallgatva a szél zúgását, azon elmélkedtem, vajon reggelre lesz-e még tetõ a fejem fölött.

Vasárnap korán ébredtem. Az elsõ aggódó, túrázni vágyó telefonáló érdeklõdött, hogy megyünk-e? Megyünk – válaszoltam – majd meglátjuk mi lesz!

Mire felértünk Gyöngyösre, már sütött a nap. Az útszéli lesodródott ágakon és pocsolyákon kívül más nem emlékeztetett a természeti erõk tombolására.

Heten vártuk a buszt Gyöngyösön, hogy elvigyen Parádsasvárra. Hét bátor, önkéntes akarta végigjárni a Vörösmarty Mihály jelvényszerzõ emléktúrát, ami 22 km hosszú, 610 m szintemelkedéssel párosítva. Öt helyen kell pecsétet szerezni az útvonal igazolásához, és egy kitûzõt, valamint felejthetetlen emlékeket kap a teljesítõ ajándékba. Az út különlegessége, hogy 1829-ben Vörösmarty Gyöngyösrõl gyalog indult el harmadmagával Parádra fürdeni. Majd visszafelé jöttében jól megázott.

Parádsasvárról indultunk. Megnéztük a Károlyi-kastélyt, mely neoreneszánsz stílusban épült Ybl Miklós tervei alapján 1885-ben. Az emeletes építmény látványossága a díszes tetõzet, és a kémények. A három különálló épület egy udvart zár közre. Szintén Ybl Miklós tervei alapján készült az Ivócsarnok. Híres a Parádi víz, mely kénhidrogént tartalmazó, szénsavas gyógyvíz. A vulkáni utóhatások terméke.

Miután pecsételtünk és mindenki elfogyasztotta a reggeli kávéját, elindultunk a piros sáv jelzésen. Útközben kellemesen elbeszélgettünk, nevetgéltünk. Csodáltuk a napsütést, de sajnos nem sokáig. 5 km múlva elértük a Vörösmarty turistaházat, ahol már szükség volt az esõ elleni óvintézkedésre.

Pecsételés után rögtön indultunk is tovább Mátraházára. Útközben utolért az esõ. 2 km után – kicsit ázva – megérkeztünk. Igyekeztünk fedett helyre húzódni, mert már felváltva szakadt az esõ és a hó. Mindenki elfogyasztotta az ebédjét, majd rövid tanakodás után a sárga sáv jelzésen indultunk Mátrafüredre. Megnéztük a Hanák Kolos kilátót, a Rákóczi-forrást. Mire Máriácskához értünk, már a csapat összes tagja bõrig ázott.

Mátrafüreden még pecsételtünk egyet. Az utolsót! Majd átnyújtottam a résztvevõknek a jól megérdemelt kitûzõt. Úgy döntöttünk, hogy nem ázunk-fázunk tovább. Pedig még a Sár-hegyet érdemes lett volna megmászni. Kitûnõ körpanoráma párosul a fantasztikus növényvilággal. Na de talán majd legközelebb!

Füreden buszra szállva utaztunk kényelmesen Gyöngyösre. A buszmegállóban elköszöntünk egymástól, és mindenki ment haza.


Úgy gondolom, hogy egy túravezetõ mindig a legjobbat, a legszebbet szeretné megmutatni a túratársainak. Az út tervezése, gondolatbeli megvalósítása valahogy „feldobja” az embert. A bejárásnál azon gondolkozik, hogy hol áll meg a csapat pihenni, milyen látnivalók vannak, és azokról mit érdemes tudni az elõször arra túrázóknak. Igyekszik minden tényezõt figyelembe venni: mi van, ha késik a busz, lassan haladunk... Egy tényezõre nem lehet elõre felkészülni. Az idõjárásra. Hát igen! Pontosan úgy jártunk, mint Vörösmarty, aki barátjának írt levelében említi meg, hogy az út során mennyire eláztak. Igen, mi is eláztunk, de örömmel töltött el, hogy hazafelé a buszon a résztvevõk arcán nem a szomorúságot, fáradságot láttam, hanem, hogy mennyire jól esett ez a kis séta, és szellemileg felfrissülve, fizikailag kicsit elfáradva töltik el a vasárnapból megmaradt pár órát. És ezt jó látni!


Köszönöm a résztvevõknek, hogy megjelenésükkel emelték a túra hangulatát!



GKati