2008. január 26., szombat


33,4 km; 1220 m; 9 óra

Rajt-cél: Mátra Szakképző Intézet, Mátrafüred, Erdész u. 11


Az imént értünk Mátrafüredre, már látjuk a túrázókat, amint botokkal, ernyőkkel felfegyverkezve keresztezik a Gyöngyösről feljövő országutat. Nem kell kérdezősködni, a következő kereszteződésben jobbra kanyarodunk. Rengetegen vannak, pedig néhány perccel vagyunk 7:00 után, az első rajtoltatásokat követően. A hetedik határban találunk parkolót. Az iskolánál a kifelé és a befelé tartó áradat is kolosszális. Egyik túratársam – aki a "csapatszállítást" végezte – (ez úton is kösz Tamás) megjegyzi, hogy nagyon "Kinizsi hangulat" van a versenyközpontban. A szervezés ura a helyzetnek, leadom az "Olimpiai 5próbás" könyvecskémet, mozgó árustól megvesszük az itinereket és kitöltés után már mehetünk is regisztráltatni. (Külön öröm, hogy minden távnak saját [összetűzött] füzete van.) Ismerős társasággal találkozunk, Vilmos útitársunk velük tart, ők az "M"-re indulnak. A regisztráció is flottul működik, pillanatokon belül az udvaron találjuk magunkat. Tépázza a szél az ágakat, tiszta idő van, néhány fok a 0 fölött, a sapka felkerül a fejre. Nem kell tájékozódni, megyünk a többiek után, a településen zöld pluszok mellett megyünk el, majd hamarosan a zöldbe érünk, most a fákon csak a mínusz zöld, mert tél van :-) Erősen felázott, dagonyás útszakaszok váltakoznak keményre fagyott, jégbordás ösvényekkel. Nagy a tumultus, sokan előznek, némelyeket kénytelenek vagyunk mi is leelőzni. Túratársam már jó néhány előzésen túl van, így előttem egy idegen srác halad, amíg talpát az égnek nem veti. Látom a terepes cipőtalpát, ennyit ér a mélyen mintázott futófelület az alattomosan, foltokban felfagyott talajon. Sokat kivesz belőlünk a csúszós talajon való haladás, sok lépés visszacsúszik, de a legnehezebb az oldalt csúszás korrekciója. Nem panaszkodom, a nap süt és időközben szinte teljes szélcsend állt be. Túratársam előzgetve lassan eltűnik a szemem elől. A Cserkőbányánál járok, sokan fényképeznek, valószínűtlen mélységbe tekintünk le, egy ilyen tájseb is lehet impozáns. Hosszan haladunk a zöld mínuszon visszafogott lépésekkel a megcsúszást megelőzendő. Az Ilona-kút környékén megint dagonyás részek jönnek. A legallyazott fák ágai szana és széjjel hevernek, ezeken szökdelek át. Összegészében nagyon feldúlt jelleget mutat itt az erdő. Később lejtős szakaszhoz érek, egyik oldalról a másikra botorkálok vigyázva, hogy ne dagonyában haladjak és az elő-előbukkanó jégen se essek el. Egy végzetes lépésnél azonban tripla leszúrt Rittbergert ugrok, és nem lévén rajtam korcsolya, a jobb csípőmre érkezek, de felpattanok és úgy teszek, mintha mi sem történt volna és nem a telefonomra estem volna rá. Szerencsémre a telefonom egyben maradt, a csípőm meg a helyén (már kezd lilulni). Hálás vagyok annak a sporinak, aki látván az esetet megmutatja, hogy hol és hogyan kellett volna haladnom. Azért megnyugtató, hogy mindenhol vannak segítőkész emberek.


A Lajosháza 1. ep. (6,4 km)


felé vezető meredek lejtőn már a fától-fáig szaporázást választom. Az ellenőrző pontig még van egy hosszú, totál felfagyott út, ezen kell végigpingvinezni. Tamás barátom már ott eszi a szendvicset. Én nem veszek magamhoz semmit, mert az iskolából kijőve trappban már megreggeliztem. Nekivágunk egy erős emelkedőnek a sárga négyzeten (a térképen: Papszállás-lápa), szerencsére pihenés nélkül felül tudunk kerülni. A sárga sávon rövid erdei ösvény után elérjük az ún. dózerutat (piros kereszt), ami jól járható. Még mindig sokan haladunk a széles úton, pedig Lajosházánál már elváltak tőlünk az "M"-esek. Egy egyenesben még látom a távolban túratársamat. Fiatal hölgyek is leelőznek párban beszélgetve, de ők gyakrabban állnak meg, így többször találkozunk. Ez a túraútvonal a jelzések színkavalkádja: egy rétnél átváltunk a piros sávra, keresztezünk egy műutat, és alig több mint 10 perc múlva hatalmas fák mellett megyünk egy parkon át, és lassan elérjük a tuják mögé elbújtatott Vadvirág Turistaházat, ami a


2. ep. Mátraszentimre (14,5 km)


A turistaház előtt Tamás már kortyolja a teát és szoláriumozik. Amire pecsételtetek és én és kijövök egy műanyag kávéspohárnyi teával, ő már indul. Még nem vagyok éhes, de magamba diktálok egy szendót, hogy megmaradjon az erőm az elkövetkezendő magasságokhoz. Még egy kupica tea, és nekivágok a piros sávos emelkedőnek. Most már egy kicsit élénkebb a szél, összébb húzódik a kabát. A Darázs-hegyre felérve néhány percig úgy érzem, hogy a szél leüvölti a fejemet. Leereszkedve a Bőgős-rétre úgy tűnik, hogy teljesen elcsitult. A buszmegálló mellett megyek el felfelé a Piszkés-tetőre. A csillagvizsgáló előtt balról becsatlakozik a kék sáv és innen elkísér egészen a Galyatetőre. Egyelőre azonban egy szép, fenyvessel szegélyezett tűlevélszőnyegen lépkedek, néha itt is rálépek egy alattomosan rejtőző jégbordára, de semmi komoly megrendülést nem okoz. Kiérek a Galyatetőre vezető műútra, már egy ideje szembe jönnek a szalonturisták, így sejtem, hogy már nem lehetek messze a tetőtől. Fenn a kilátónál lenyűgöző a panoráma, de nincs kedvem kilátni, mert ismét feltámad a szél. A lefelé lépcsőnél ketten azt játsszák, hogy háttal nekitámasztanak a szélnek; olyan, mint egy jelenet egy burleszkfilmből. Leérek a lépcsőn, és ott van a


3. ep. a Gertrúd Presszó. (18,7 km)


- Ejnye Tamás! Már megint eszel. Pecsételtetek, iszom egy kis kólát, eszem egy pár Dianás bonbont és már megyünk is. Innen már együtt haladunk a célig. Lejtmenetbe kapcsolunk az OKT-n, jólesik kicsit nekiereszteni a lovakat. Néhol sáros ösvényeken haladunk, azért is lépést tartok túratársammal, aki köveken lépked és pocsolyákat ugrik át. Egy alamuszi felfagyás, és még egy strigula a hátas dobásos noteszben, már rá se rántok, kutyagolok tovább. Leérünk egy műútra, amit keresztezünk és ismét fenyveseken át haladunk a kies Nyírjes-bérc mentén. Innen megpillantjuk a távolinak tűnő Csór-réti-víztárolót. A Nyírjesi erdészház után nem sokkal ismét felfelé kapaszkodunk, megint műút, a hegyoldali meredek ösvényen araszolva elérünk egy vízszintesebb részt, és nem sokkal ez után megérkezünk az erdőben tanyázó


4. ellenőrző ponthoz. (Csór-hegy-oldal, 24,1 km)


Megint elérjük a már megszokott jó, öreg országutat (Mátra-nyereg), és ennek mentén haladunk egy erdei úton, egészen a Vörösmarty turistaházig. Jólesik a sós, meleg zacskós leves, repetázok is belőle, de megszomjazom tőle, és jót húzok a kólás flakonból. Itt csak az "M"-eseknek és attól lefelé kell bélyegeztetni, így némi szerelvényigazítás után elindulunk a piros sávon Mátraháza felé. (Az "XL" elválik és megy a Kékesre az "M"-mel karöltve.) Nem túl megerőltető emelkedős szakasz után érjük el Mátraházát. Szép idő van, a szuvenír-árusok is kipakolták portékájukat. Néhány pillantás a faragott mütyürökre, és folytatjuk a piros sávon, ami most lejtmenetbe kapcsol. Itt az út szabályos jégpályává változik, eszembe jut a Voga-Turnovszky dal refrénje: "Vergődünk, mint néger a jégen, adj egy téglát!" Na nem, így tényleg nem lehet, bevesszük magunkat a csalitosba, ahol a jég már a szegélyező növényzet határát is eléri. Hamarosan vége ennek a veszélyes résznek, kiérünk egy napsütötte oldalra; idén ez az első napos túránk, de a totál szembe sütő nap egy kicsit zavar, de ez legyen a legnagyobb baj. Utunk keskeny, sáros ösvényen vezet, Murphy törvénye szerint ilyen helyen akar mindenki előzni. Egy helyes kis fekete szuka is állandóan láb alatt van, oda is szólok neki: - Kutyikám, ha a bácsi rádzuhan, neked véged van, mint a botnak. Csonkolt farkának csóválásával válaszol a kis spániel, láthatóan élvezi a falka-életet. Még lejtősebbé válik a balra lekanyarodó ösvény, nemsokára elérjük az


5. ep.-t, a Gyökeres-forrást. (29,5 km)


Lemegy az utolsó korty üdcsi, és most már felvillanyozva a cél közelségétől, újult erővel vágunk neki a maradék távnak. A Somor-patak mellett haladunk a Kalló-völgyben. Egy szélvédett, árnyékos helyen vezet a sáros, némely helyen fagyos ösvény. Néhol a patakot át kell ugrálni, már nem törődik senki a cipője szárazon tartásával, középen gázolunk át a dagonyán. Egy újnak látszó jelzőtábla tudatja, hogy már csak 1,1 km van hátra, megállapítjuk, hogy ezt már szambalépésekkel is meg tudjuk tenni. A célban nem kisebb a tumultus, mint a rajtnál, de az igazolás és az emléklap kiadása ugyan olyan gyors, mint az itineré a rajtnál. Az emléklapot a megtett táv és a felhasznált idő feltüntetésével névre szólóan nyomtatják. Teázunk, és némi sárrázás után hazaindulunk. Az "M"-et teljesítő túratársak már elmentek, csak Vilmos barátunk vár minket, elmondása szerint ők is estek-keltek, befürödtek a patakba, a Kékes megizzasztotta őket, szóval jól érezték magukat. Az "M"-esek legközelebb az "L"-re akarnak menni, lehet, hogy ha minden OK, mi is "upgradelünk" egyet. Már Gyöngyösnél járunk az autóval, amikor észreveszem, hogy az 5próbás könyvecskémet az iskolában felejtettem...



Ottorino