2008. január 26., szombat


Hosszas vacillálás után csak péntek reggel döntöttem el, hogy ismételten elmegyek a Téli Mátrára, ott is az XL-es távra, amely a kiírás szerint 39,6 km-t jelentett 1576 méter szintemelkedéssel. Hatan jöttünk össze, így két autóval közelítettük meg Mátrafüredet. Igazi korcsolyázás volt végig az utakon, valamint hosszas parkolóhely-keresés az iskolánál, ami nagy nehezen, de csak sikerült (közben láttuk elrajtolni a futómezõnyt). A parkolóban összefutott a két autó utasáradata, azaz Elágazás, Tünde, Egon, Döme, Kriszpi és jómagam. Tünde és Döme az L-es távon, a többiek az XL-es távra neveztek. A rajtnál egy kisebb sorbaállás, de végülis zökkenõmentes volt minden, majd elintéztük ügyes-bajos dolgainkat, és három ütemben elrajtoltunk. Elsõként Tünde és Döme, utána jöttek Elágazás és Egon, majd a végén Kriszpivel és Sancival (aki ma egyedül jött, így hamar megbeszéltük, hogy együtt megyünk) mi hárman indultunk el.


Az elsõ szakaszon Lajosházáig megvitattuk, hogy vajon milyen terep várhat ránk, valamint fájdítottam a szívem Sanci GPS készülékével (már régóta tervezem, de még nem jött össze egy ilyen beruházás). A bánya mellett egyre jobban kezd eltûnni az út, egyre nagyobb a kráter. Most is meg volt hosszan repedve egy darabon az út, ami lehet, hogy egy komolyabb olvadásnál (esõzésnél) a kráterbe fog „veszni”. Sanci már az elején eldöntötte, hogy ma nem fog külön ládikázni, csak ha belebotlik valamelyikbe az út mellett (maximum oda-vissza 100 métert hajlandó megtenni értük). Nagyon hamar Lajosházára értünk, ahol bevártuk Kriszpit, aki mintegy 2-3 perccel lemaradt kettõnk mögött.


Innentõl az új nyomvonalon mentünk Mátraszentimrére, amely a korábbi elején andalgós, majd a végén izmos emelkedés helyett egybõl bekezdett egy velõs felfelé kapaszkodással. Szerintem a szint egyenletesebben volt elosztva ezen a szakaszon, mint korábban, valamint nekem jobban tetszett a kilátás a gerincen haladva, mint lent a völgyben a talpfákon bandukolva (noha volt egy-két tarvágás, de ehhez már sajnos hozzászoktunk). Megálltam levenni a kabátomat, és ezalatt Sanci annyi elõnyt szedett össze, hogy vagy 20 percembe tellett behozni õt. Felzárkózásom alatt beértem Elágazást és Egont, majd pár perc beszélgetés (szóltam, hogy nemsokára érkezik Kriszpi) után tovább iramodtam Sanci után. Miután utolértem, nemsokára Döméék is horogra akadtak, de õket is magunk mögött hagytuk. Útközben témát váltva megvitattuk a jelentõs súlycsökkenésem pozitív élettani hatásait (na ez most nagyon hivatalos szöveg lett). Mátraszentimrére érve bedöntöttünk magunkba két pohár teát, majd ettem egy szendvicset, és többet nem is idõzve nekikezdtünk a mászásnak a Csillagvizsgáló felé. Az emelkedõn kicsit elléptem, de fent akkora szél volt, hogy újból öltöztem, mialatt utolért Sanci. Innentõl hamar Galyatetõre értünk, de elõtte majdnem megvezetett minket egy társaság az útvonalat illetõen, azonban nem tudtak minket átverni. Még menet közben megbeszéltünk egy sörözést Galyatetõn, amivel még vagy másfél évvel ezelõttrõl voltam adósa Sancinak. Az ellenõrzõpontra kevesebb, mint három óra értünk fel, azaz ötös átlagot gyalogoltunk eddig, és már a lábunkban volt közel 1000 méter szint is. Sörözés közben megismerkedtem Princcel, betoltam még egy szendvicset, és vettem két csokit is magamhoz. Itt szóba került, hogy ha tartanánk ezt az átlagot, akkor egy nyolc órás teljesítés is lehetne, de úgy gondoltam, hogy a fél kilenc biztos meglesz, és ezt tûztem ki célnak (reggel még egy tíz órás sétát terveztem).


Galyatetõrõl elkezdtük lépéseinket lefelé szaporázni, egy darabon Dinnyével és Jámborral mentünk együtt. Kicsit ismét elléptem a Csór-hegy elõtti emelkedõn, és egyedül érkeztem a Vörösmarty-turistaházhoz. Sorbaállás nélkül kaptam levest, aminek pont jó volt a hõmérséklete, így egybõl magamba döntöttem egy Sportszelet kíséretében (amolyan sós-édes kombináció, de egész jó volt együtt). Mire végeztem, megjött Sanci, és nekilátott egy kis hazainak (dobozkában három-négy szelet kenyér, mintegy 20-25 dkg felkarikázott házikolbász, felszeletelt lilahagyma). Megvártam míg befejezi a pusztítást, majd elindultunk a Pisztrángos-tó irányába.


Ezen a szakaszon kezdett jelentkezni egy-két helyen egy-egy kisebb sárfolt, de továbbra is tökéletes terepen tudtunk haladni. Ismét elléptem egy kicsit, persze nem volt nehéz, hiszen jócskán megterhelt lehetett Sanci emésztõrendszere egy ekkora adag ebédtõl. A Pisztrángos-tóhoz érve gondoltam eszem egy zsíroskenyeret, de a két nagy kribli zsír már elfogyott, és már csak natúr kenyér jutott volna, igaz az volt még vagy 10 kiló.


Mikor elindultam a kedvenc emelkedõmnek, akkor érkezett meg Sanci a pontra, de miután õ még tervezett egy sörözést Kékestetõn is, nem vártam rá, és nyakamba vettem az utolsó kemény szakaszt. Kékestetõig végig csak elõztem az embereket, megállás nélkül mentem fel végig, mellettem nem ment el senki (emlékszem, elsõ alkalommal vagy 70 percig tartott itt felmennem, most kb. 30-35 perc is elég volt – a pisztrángosi és a kékestetõi ellenõrzõpont feljegyzett ideje között 40 perc volt, de a tónál még a pecsét után próbáltam kenyeret keríteni, valamint egy-két percet még lébecoltam is, mielõtt továbbindultam). Kékestetõn ismét teát kaptunk (ami elég light volt, de jólesett a meleg folyadék). Az idõre nézve még volt 1 óra 34 percem a 8:30-as teljesítéshez, ami csak gyalogolva elég necces lett volna a kicsit több mint 8 km-re, így eldöntöttem, hogy ahol tudok, belekocogok lefelé menet.


Végig elõzgettem a rövidebb távos túrázókat, majd leérve egy jó saras részhez gyaloglásra váltottam, nem szerettem volna dobni egy hátast a sárban. Szerencsére hamar véget ért a sár, és nem volt akadálya a gyorsított tempónak. A Gyökeres-forrás elõtt most mindkét helyen hiányzott a kötél, de a korábbi évek jeges terepével szemben most elég jól járható volt az út. Gyors pecsételés után rohantam is tovább, de nem néztem az idõt, nem akartam magam stresszelni, éreztem, hogy meglesz a PB. Mátrafüredre érve az aszfalton még trappoltam egyet, ami nem esett túl jól (hiába, nem terepfutó szerkó volt rajtam, hanem túracipõ). Az iskolába érve Döméék már vártak (kb. 10-15 perccel korábban jöttek meg a rövidebb távról), és csekkoltam, hogy a vége 8:12 lett, ami az eddigi két részvételemhez (9:59 és 10:19) képest hatalmas idõjavulás (és csak a végén vettem magam kocorászásra, szóval majdnem csak szigorúan gyalogosan hoztam majdnem két órát az idõmön). Átvettem a díjazást, ittam egy teát, majd mondta Döme, hogy megbeszélték a többiekkel, hogy mi hárman hazamegyünk, és Elágazás, Egon és Kriszpi majd jönnek a másik kocsival. Így kibányászva a kocsit a sárból (volt, akit tûzoltók húztak ki) átöltöztem, és még szintidõben Pestre értünk.


Jó kis túra volt, már a téli kifejezés a tegnapi napra nem volt igaz. Ha ma lett volna, azt hiszem nem születik ilyen PB a részemrõl ilyen idõjárási körülmények között.


Sancinak köszönöm a társaságot, egész jól húztuk egymást, és nem utolsósorban, egy jót söröztünk!


Ha igaz, akkor mérések szerint a táv inkább 42 km volt, a szintkülönbség nagyjából megegyezett a kiírás szerinti 1576 méterrel.


Hikerworm