2024. október 3. csütörtök (40. hét) van, köszöntjük Helga nevű olvasóinkat. Regisztráció! | Elfelejtette jelszavát?

Élménybeszámolók

Különös szilveszter

2007. december 31., hétfõ

Sokan sokféleképpen búcsúztunk a 2007-es évtõl. Voltak a táncos lábúak különbözõ szórakozóhelyeken, a szokásos házibulizók, az „otthon maradok, tv-t nézek” kategória, a szorgalmas dolgozók (akikre felnézek, legyen bármi is a foglalkozásuk, hiszen õk dolgoztak az év utolsó napján is), az édes kettest elõnyben részesítõk (igazat adva nekik), és volt egy sokaknak furcsa csapat, akik nekivágtak a Mátrának és egy 20 km-es túrával köszöntek el. Sokszor gondolkodtam azon, hogyan lehetne kicsit extrémebben tölteni a szilvesztert. Nos, itt volt az alkalom. Nem kellett sokat tervezni, gondolkodni, még az idõjárás miatt sem, egészen december utolsó napjának délelõttjéig. Ugyanis a váratlan havazás egyszer csak meglepett. Barátnõmmel útnak indultunk, mit sem sejtve az elõttünk álló és leküzdésre váró akadályokról.
A találkozó a gyöngyösi buszpályaudvaron volt. Szétnéztünk, vajon melyik kupac ember lehet a mi csapatunk, de szemmel láthatóan mindenfelé buliba induló fiatalok gyülekeztek. Majd a túloldalon megpillantottam egy ismerõst, gyanús hátizsákkal. Vettem a bátorságot (ami még ilyen esetben sem jellemzõ rám), és odamentem érdeklõdni, hogy õk is „A” túrára érkeztek-e. A túravezetõnk állt elõttem, Szõke György. Rövid idõ alatt összegyûlt a 26 fõs, vidám társaság, és valamivel 6 óra után elindultunk a bicikliúton, ahol az autósok dudáltak, integettek a hóbortos csapatnak. Kemény túratempóban, csodálatos hóesésben és elesésben a Kozmáry-kilátó volt az elsõ állomás, ahonnan kis pihenõ után hatalmas hangulatban az irányt Sástónak vettük.
Elkezdõdtek az akadályok. A hó még mindig csak hullott, a kövek csúsztak, egyre jobban kezdtünk elmerülni az erdõben, a hóban, s kezdett egyre hidegebb lenni. A jókedv egyre fokozódott Sástón, ahonnan a következõ állomás a Rákóczi-forrás volt. Megvártuk, hogy ihasson mindenki a forrás melegnek ható vizébõl, s elindultunk vissza Mátrafüredre a Máriácskát érintve.
A folytatásban pihenõt nem tartva - mert ketyegett az óra, mert még várt ránk pár kilométer. A reptér mögött haladó turistaúton, az erdészház mellett elhaladva eljutottunk a Szent-Anna kápolnához. Innen még sietõsebbre kellett venni a tempót - de nem annyira, hogy ne lehessen egy-egy pillantást vetni Abasár kedves, mesevárosra emlékeztetõ fényeire -, mert a jeges köveken, meredek, szûk ösvényen több idõvel kellett számítani a Sár-hegy meghódítására és a Cseplye-tetõ elérésére, ami nemcsak csúcspontja volt az estének, hanem itt volt az Óév búcsúztatása és az Újév köszöntése. Pár perccel éjfél elõtt megérkezett mindenki, és vártuk, hogy éjfélt üssön az óra.
A –10 fokos hidegben, a hótól elázva elénekeltük a Himnuszt. Mint ilyenkor a legtöbben, én is gyorsan átpörgettem az elõzõ év kellemes, meghatározó pillanatait, mint például a londoni futóversenyt megelõzõ „vajon elérjük-e a gépemet” maratoni futást. Majd elõkerültek a pezsgõk, forralt borok (kinél forrónak már nem mondható tea), és koccintottunk. Sajnos a tûzijátékok Gyöngyös irányában nem igazán voltak láthatóak a köd tréfája miatt, ezért kicsit odébbmentünk, hogy láthassuk: milyen fényáradattal búcsúztatják Abasáron a 2007-es esztendõt.
Az új esztendõ elsõ lépései a Cseplye-tetõrõl - komoly túrázókat is próbára tevõ - egészen Gyöngyösig, a hó alatt jégpáncéllá fagyott úton, guruló köveken, bokrokba kapaszkodva, embert próbáló körülmények között tettük meg, kéz és lábtörés nélkül.
Felejthetetlenné tette e különös szilvesztert Szõke Gyuri immár hagyománnyá váló túrája, ami még a fejlámpák táncának látványával csak fokozódott, amelyek kígyó alakot öltve világítottak a sötét éjszakában.
Máté Judit KrisztinaBenei Krónika

BEJELENTKEZÉS


SZÁLLÁSKERESÕ


településen

HIRDETÉS

ELFOGADÓHELYEK

KIEMELT AJÁNLATNK

PARTNER

Jooble álláskeresés
Kékes Turista Egyesület

FACEBOOK

Google plusz One



GOOGLE KERESÉS

www matrahegy.hu

Az oldalt a Mátrahegy Bt. készíti és tartja karban, az oldalon szereplõ tartalmak kizárólagos tulajdona a Mátrahegy Bt.
Az adatok saját célra való felhasználása megengedett, további felhasználásra a készítõk engedélyét kell írásban kérni.

Impresszum

Oldal tetejére