2022. augusztus 18. csütörtök (33. hét) van, köszöntjük Ilona nevű olvasóinkat. Regisztráció! | Elfelejtette jelszavát?

Élménybeszámolók

Vadrózsa 50 - 2007

2007. augusztus 25., szombat



Hol is kezdjem? Valahol ott, hogy utoljára idén május 20-án reggel értem úgy be egy teljesítménytúra céljába, hogy a sikeres teljesítésért átvehettem a díjazást. Azóta több próbálkozás sem vezetett sikerre, így most az „utolsó” esélyt megadva magamnak a folytatásra, szóba jött, hogy megnézzük a Mátra délnyugati csücskében rendezendõ Vadrózsa túra 50-es távját. Azért esett a választás erre a túrára, mert hiába voltunk már számtalanszor a Mátrában, ez a terület még fehér folt volt, csak egy ismerõs szakasz akadt, mégpedig a Szurdokpüspöki – Muzsla közötti útvonal, igaz azt éppen fordítva jártuk be a Mátrabércen. Igazából erre a hétvégére nem volt tervezve túra, de csütörtökön mégis megpróbáltam társakat találni magam mellé, és végül Melák csatlakozásával szombat reggel elindultunk Rózsaszentmártonba. Hamar leértünk a rajtba, amit könnyen megtaláltunk, hiszen csak követni kellett a szembe jövõ túrázók vonulatát. A rajtban találkoztunk egy-két ismerõssel, köztük Ibolyával, akinek volt egy érdekes kérdése Melákhoz: „CSAK egy ötvenest mentél a Szondin?”. Hát van ez így, hogy csak egy ötvenesre megy az ember, és nem „hajszolja” minden hétvégén a leghosszabb túrákat. Nevezés után 15-ös és 16-os rajtszámmal indultunk neki 7:25-kor a közel 52 km és az 1875 m szintemelkedés leküzdésének.


Az elsõ szakasz ismerõs volt, hiszen azon az úton indultunk el a faluból, amin nem sokkal korábban beérkeztünk. A gyümölcsösbe érve gyönyörû látvány fogadott minket, a távolban végig kirajzolódott elõttünk a Mátra teljes vonulata. A Kopasz-hegy mellett elhaladva megláttuk az elsõ ellenõrzõpont helyeként szolgáló Somlyó-hegyet, amit egy rövidebb emelkedõn értünk el. Az igazolás mellé egy Mátrai-várak kódot is feljegyeztünk magunknak, majd elindultunk a Széles-kõ irányába. Miután elég meredeken leértünk a hegyrõl és a Ferenc-tanyát is elhagytuk, elvétettük a letérést a tó felé, így a forgalommal szemben mentünk vissza az ellenõrzõpontra (de mielõtt odaértünk volna, még egyszer elnéztünk egy fordulót, majd Gyuri74 és csapata segítségével értünk révbe), ahol szõlõvel vártak minket a pontõrök. A bányató gyönyörû volt, kedvem lett volna megmártózni benne. A következõ ellenõrzõpont a Hármashatár volt, ahova még délután is vissza kellett érkeznünk, igaz akkor már nem volt ide tervezve pecsételés. A Hármashatártól egy 7 km-es pihenõszakasz következett Szurdokpüspökiig, minimális szintemelkedéssel. Útközben elhaladtunk a nagyon bõvizû Köszvény-kút mellett, ahol frissítettünk egyet, majd az Eszter-forrás következett, ami egyben ellenõrzõpontként is szolgált, igaz itt már nem volt valami gazdag vízhozama a forrásnak. Továbbhaladva beértünk Szurdokpüspökibe, ahol egy kútnál feltöltöttük készleteinket, hiszen innentõl 18 km-en keresztül nem volt vízvételi lehetõségünk (közte egy Muzsla-mászással), valamint kerestük egy nyitva lévõ kocsmát, ami nem is volt egyszerû feladat, csak a helyi erõk segítségével találtunk rá, ugyanis az a kocsma, ami mellett az utunk vezetett, napközben zárva tartott. Egy kis kitérõvel meglelve a „kultúrházat” mellékhelyiséghez és üdítõkhöz jutottunk (nagyon baráti áron: 90 Ft volt 3 dl kóla). A kocsmában két másik túrázóval ismerkedtünk meg, akikkel együtt indultunk el a következõ 7 km-re, a Muzsla megmászására, valamint a következõ ellenõrzõpont, a Muzsla-nyereg elérésére.


Tudtuk, hogy nem lesz könnyû feladat délidõben felfelé menni a Muzslára, de arra, ami várt minket, nem is számítottunk. A völgyet elhagyva nekikezdtünk a jó köves emelkedõnek, és ekkor megcsapott minket a tûzõ nap. A levegõ nem nagyon mozgott, füllesztõ volt a meleg. A Horka-tetõ elõtt megálltam a két sráccal egy ivásra, mialatt Melák dobbantott felfelé (mindig az emelkedõkön ébred fel, esélyem sincs ilyenkor a tempóját tartani), és megbeszéltük, hogy az ellenõrzõponton megvár. Tudtam, hogy sokára fog eljönni a Muzsla, de azt, hogy ennyire, arra nem számítottam. Úgy terveztem, hogy maximum, 2 óra alatt túljutok a csúcskövön és elérem a nyerget. Ehelyett folyamatosan meg kellett állnom inni, egyszerûen odavágott a fülledt meleg. A két srác lemaradt mögöttem, innentõl kezdve nem láttuk õket a nap folyamán, még az is lehet, hogy kiszálltak valahol. A sokadik pihenõmnél megnéztem az idõt, és láttam, hogy már két órája indultunk el Szurdokpüspökibõl, de még csak Horka-tetõt, a Kis-Koncsúrt és a Nagy-Koncsúrt hagytam el, és nem tudtam felmérni, hogy hol tarthatok a Harasztos-bérc hullámvasútján. Aztán erõt véve magamon kiderült, hogy a csúcstól mindössze 5-10 percre állhattam meg utoljára, és felérve, megpaskolva a csúcskövet leereszkedtem a nyeregbe, ahol szerencsére megvárt Melák (éppen tovaindult volna, de egy ott tartózkodó túratárs szólt neki, hogy lát valakit közeledni). A tervezett maximum két órás mászásból 2 óra 10 perc lett, ami nem volt valami jó idõ, de örültem, hogy túléltem. A ponton csokikkal tankoltam fel magam, és egy pár perces pihenõt kikönyörögtem. Ekkor megnéztem, hogy majdnem 2,5 liter vizet ittam meg az elõzõ 7 km alatt, így mindössze 5 dl folyadékom maradt még 11 km-re, a következõ vízvételi helyig. A pontõr felajánlott egy kis vizet a sajátjából, de nem fogadtam el, reménykedtem, hogy kihúzom a saját készletemmel.


Hárman indultunk lefelé a hegyrõl, egy keresztezõdést benéztünk, de hamar korrigáltunk. Az itiner szerinti jelzésváltás a patakvölgyben nem akart eljönni, és már kezdtünk kételkedni a távolságadatokban, ugyanis ha minden stimmelt, akkor a 2,7 km-t mintegy egy óra alatt tettünk meg, azaz lassabban mentünk le a hegyrõl, mint ahogy felvonszoltam oda a hátsó felemet. A Prédikáló-tetõn szúróbélyegeztünk, majd szaporára fogtuk a Tilalmas-tetõ felé a tempót, azonban közben volt egy váratlan lassító szakasz, a leereszkedés a János várából. Erre a rövid lefelére annyit írt az itiner, hogy fokozott óvatosságot igényel. Hát, ezt csak megerõsíteni tudom, ugyanis fától-fáig araszoltunk, és reménykedtünk, hogy egy darabban érünk le a köves szerpentin aljára, ami gyakorlatilag inkább egy teraszos szerkezetû sziklafalra hasonlított keskeny peremekkel. A Tilalmas-tetõ elõtt egy meredekebb mászás következett, ahol beértünk egy túrázót, aki mondta, hogy az Eszter-forráshoz visszaérve ki fog szállni, de addig jön velünk. Mire a mondatát befejezte, már láthatáron kívül volt, úgy lemaradt. A tetõn bélyegeztünk, majd mondták a srácok, hogy innen csak lefelé kell menni 4 km-t a forrásig, ahol újra feltölthetjük vízkészleteinket. Meg kell hagyni: a lefelé fogalmát itt elég lazán kezelték, hiszen több kisebb mászás és hullámvasutazás is volt az útvonalban, de végül is viszonylag pihentetõ módban értünk vissza az Eszter-forráshoz. Útközben lehagytunk még két megfáradt túrázót, akik a forrásnál ismét utolértek minket. Az egyikük már nem a hivatalos úton ment innen a célig, hanem kihagyta a Nagy-hársas csúcsát, amit végül is büntetlenül megtehetett, miután nem volt fent ellenõrzõpont. Megbeszéltem Melákkal, hogy ne várjon rám felfelé menet, mert biztos lemaradok, menjen a saját tempójában, hogy meglegyen neki a szintidõn belüli teljesítés, én pedig majd úgy megyek, ahogy sikerül. A forrásnál még ettünk egy-egy szendvicset, valamint szõlõt, és nekiindultunk ismét Szurdokpüspöki felé, hogy a falu határát elérve élesen visszaforduljunk az emelkedõ kezdetére.


Az elején még együtt haladtunk, majd ahogy elkezdett meredekebbé válni a történet, rögtön lemaradtam Meláktól. Ekkor megláttam azt a fáradt vándort, aki a forrástól elõttünk indult tovább, és miután beértem, beálltam az õ tempójára, hátha könnyebb lesz mindkettõnknek, ha van, aki húzza a másikat. Végül jókat beszélgetve és a Szurdokpüspöki falunapok mulatós zenéjét hallgatva felvonszoltuk magunkat ezen a 340 méteres szintemelkedést rejtõ szakaszon, igaz többször megpihentünk, de mit számít, hiszen felértünk. A toronynál ittam egyet és ettem egy csokit, aztán osztottam-szoroztam, hogy 10 km-re van szûken 1 óra 40 percem, igaz a nagy része lefelé, már csak 80 méter szintkülönbség leküzdése vár rám az útvonalon. A sráctól elköszöntem, és belekezdtem amolyan kocogás-szerûségbe. Hol kocogtam, hol sétáltam, de megpróbáltam minél gyorsabban haladni, amennyire csak bírtam, toltam magamat elõre. Megfogadtam, hogy az utolsó pontig nem nézem meg az idõt, így a Pincesoron döntök, hogy letojva a szintidõt csak besétálok, vagy apait-anyait beleadva bezúgok a célig. A Hármashatár ismételt érintése után elkezdett a nap alábbszállni, és egy-két hûvösebb fuvallat felfrissített. A pincéknél egy szép nagy kunkort kellett megtenni, mire az ellenõrzõpontra bementem volna az egyik pincébe, ahol borral kínáltak, de mivel még haza kellett vezetnem, csak üdítõre futotta. Itt megtudtam, hogy Melák mintegy 15 perccel elõttem ment el, így õ már biztos teljesítõ lesz. Nekem pont 40 percem maradt a maradék 5,1 km-re, ami valakinek kényelmes gyalogtempóban is teljesíthetõ, de nekem nem maradt más választásom, továbbra is futnom kellett, hogy legyen valami esélyem. A pincéknél több társaság is készült a szombat esti duhajra, több helyen bömbölt a mulatós zene, ami megadta az ütemet a futásnak nevezett mozgásomra. Az utolsó emelkedõt leküzdve már csak toronyiránt be kellett menni a faluba egy mûúton, majd átvágtatni a falu túlsó végében található célba. Útközben volt, aki fel akart venni a kocsijába, hogy elvigyen, de nem hagytam magam (utána ezt a célban meg is jegyezték, hogy õ volt az a túrázó, aki az istenért sem akart beszállni az autóba). Melák közben telefonált, hogy beért 12 órával, nekem még pont 30 percem volt ekkor közel 4 km-re. Fuss! Fuss! Fuss! Üvöltöttem magamban, és mentem, ahogy bírtam. A templomot elhagyva már csak 2,2 km volt hátra, mikor ráfordultam a célegyenesre, a falu fõutcájára, már csak 2 km. Futottam, sétáltam, de már nem nagyon ment. Elõvettem a telefonom, és a kezemben tartva (a másikban pedig a botjaimat lóbálva) futottam tovább. Hosszú volt a fõutca, örömlány hosszú. Megláttam egy kék házat a távolban, és reggelrõl rémlett, hogy ott kell a cél felé bekanyarodni, ahonnan már csak 200 méter van hátra. Az órám szerint még volt 2 percem. Az utolsó kanyart belsõ íven csikorgó gumikkal kézifékkel vettem be, és sprintelni kezdtem. Melák nézett szembõl, nem hitte el, hogy képes vagyok így vágtázni. Beestem a célasztalhoz, ledobtam a papíromat a pecsétért, és ránéztem az órámra. Sikerült! 12 óra 29 perc lett, azaz bent maradt egy percem. De valószínûbb, hogy csak másodpercek voltak hátra. A célban hanyatt dobtam magam, és pár percig ott feküdtem, mire újra levegõhöz jutottam, majd megkaptam a gratulációt a rendezõktõl és a díjazásomat.


Kicsit lemosakodtam, ittam egy fél liter üdítõt, átöltöztem és elindultunk hazafelé. A napi jócselekedet gyanánt két túratársat vettünk magunk mellé, hogy felhozzuk õket Pestre. Végül este 10-re már megfürödve a sörömet iszogattam itthon, és fülig érõ mosollyal örültem, hogy május után végre sikerült egy túrát abszolválnom. Köszönet a rendezõknek, hogy megmutatták a Mátra számunkra eddig ismeretlen részét, és köszönöm minden túratársnak (akikkel együtt mentem) a társaságot! Jövõre veletek ugyanitt, viszont remélem már a Nagy-hársason is pontõrökkel kiegészülve!




Hikerworm

BEJELENTKEZÉS


SZÁLLÁSKERESÕ


településen

HIRDETÉS

Szállás AJÁNLATAINK

KIEMELT AJÁNLATNK

PARTNER

Jooble álláskeresés
Kékes Turista Egyesület

FACEBOOK

Google plusz One



GOOGLE KERESÉS

www matrahegy.hu

Az oldalt a Mátrahegy Bt. készíti és tartja karban, az oldalon szereplõ tartalmak kizárólagos tulajdona a Mátrahegy Bt.
Az adatok saját célra való felhasználása megengedett, további felhasználásra a készítõk engedélyét kell írásban kérni.

Impresszum

Oldal tetejére