2007. május 27., vasárnap

Ennek a túrának már a neve is gyönyörû. A mi baráti táraságunk minden évben rettentõen várja a Pünkösdöt, és nem csak a Szentlélek eljövetele izgat minket ennyire, hanem az az élmény amit éjszaka a Mátrában átélhetünk. Harmadjára (hivatalosan csak 2. alkalommal -mivel a tavalyi rendezvényen nem tudtunk résztvenni, ezért egy augusztusi idõpontban vágtunk neki 7en a Mátrának) indultunk. Már a parkolásnál gondok voltak, hiszen a környezõ utcákban nem lehet letenni az autót, annyian vannak. De ott van a KRF parkolója is, amit számomra érthetetlen okokból csak mi vettunk igénybe, pedig megkérdeztük a portást, és gond nélkül megengedte hogy itt hagyjuk jármûvûnket. Nekem már a bejutásnál is gondok voltak, hiszen a fõbejáratot céloztam meg, és rettentõ izomzatomat igénybe véve megpróbáltam felfeszíteni a hatalmas üvegajtót. Majd mikor belülrõl szóltak, hogy nem itt kellene próbálkoznom, röhögve tovább indultunk. Bent találkoztunk a többi "sporttárssal", majd gyorsan sorba álltunk, mert rengetegen voltak. Ez kb. félórát vett el az életünkbõl, de megérte, mert végre elindulhattunk. Ekkor fél 9 volt. Az elején semmiféle probléma nem volt, habár mikor mi elindultunk otthonról (Hatvan, Boldog) akkor még szikrázó napsütést tapasztaltunk, de itt Gyöngyösön már elég durván fújt a szél. Szóval gyalogoltunk a Sár-hegy felé, jó volt a hangulat idegenekkel is szóba elegyedtünk, midenkinek jó kedve volt, az emberek barátságosak voltak:) Mivel összesen 9-en indultunk, 9 különbözõ ember, 9 különbözõ adottságokkal, ezért az elsõ emelkedõnél alaposan szétszakadtunk. Gondoltuk sebaj, majd bevárjuk egymást a toronynál. De mivel 3-an voltak, akik alaposan leszakadtak, és pont ök azok, akik elõször jártak erre, még a torony elõtti emelkedõnél bevártuk õket. KB. egy órán át ültünk a fûben, pihengettünk (mert azért elég erõsen fújt már a szél, és ez alaposan visszavetett minket) csemegéztünk. Közben gyenge humorunkat is megvillantottuk a többi túrázó társunk elõtt. Kiálltunk az út szélére, és stoppoltunk. Legtöbben egy fáradt, erõltetett mosollyal nyugtázták vicces kedvünket, de voltak akik poénos megjegyzéseket is tettek ("óó, stoppoltok? épp lyukas a zoknim"- ez volt a csúcs:))
Miután megérkeztek társaink már többnyire gond nélkül haladtunk tovább. Fent a toronynál rengetegen ültek, vacsoráztak, iszogattak, mi nem álltunk meg, mivel ezen már túl voltunk:) Itt ugye egy keskeny ösvényen kell tovább haladni, aminek a keresztezõdésében egy enyhén ijesztõ fazon ült törökülésben, talpig feketében, csuklyával a fején. Én jót röhögtem, de a csoport lány tagjai felsikítottak, ezáltal még viccesebb volt:) Szent Anna-kápolnán nem idõztünk, csak pecsét és gyorsan tovább. Kiérve a Pipisre, láttuk, hogy sokan eltévedtek, hiszen messze, túl a hangáron láttunk fényeket, pedig arra nem kellene menniük. Megpróbáltunk a lámpáinkkal jelezni nekik, de nem voltak fogékonyak a segítségünkre, és mi ezért tovább haladtunk. A továbbiakban nem volt semmiféle gondunk, hiszen már harmadjára haladtunk végig ezen az útvonalon, tehát mindent pontosan tudtunk hogy merre van. Igyekeztünk segíteni a többieknek, az újoncoknak, a kis tejfelesszájúaknak:) Továbbra is mindenki nagyon barátságos és kedves volt. Többször is összefutottunk a nyalogatós kutyával, akirõl kiderült hogy JOBBAN szereti a sört, mint a gazdája, láttunk Mátrafüreden "piknikezõ- iszogatós" fiatalokat, akik szintén jókedvükrõl tettek tanúbizonyságot. Majd egy újabb kellemes élmény: a finom csoki a Kozmáryban....na ez nagy ötlet volt. Szívünk szerint az egész dobozzal elhoztuk volna, de gondoltunk a többi megfáradt túrázóra is, így pár db elfogyasztása után tovább indultunk.
A biciklis út szerintem messze a legkellemetlenebb szakasza a túrának. rettentõ unalmas, és közel sem kényelmes a már földúthoz szokott lábunknak, talpunknak. Szóval ez csak egy laza séta a végén, amit régi x-aktás történetekkel dobtunk fel. Majd mikor beértünk Gyöngyösre, elkezdett esni az esõ. De nem hogy zavart volna, mi már örültünk neki. Bent már vártuk a finom zsíros kenyeret hagymával, a forró teát, és persze a kitûzõt, amit büszkén hordhatunk. Ami persze addigra már elfogyott:(...de megígérték, hogy kipostázzák majd:)
Ezúton szeretném megköszönni a szervezõknek ezt a feledhetetlen élményt, ami már nem elõször és nem is utoljára éltem/élek át:)
ui.: Szerintem szebb lenne a világ, ha a fiatalok többsége ilyen rendezvényeken venne részt hétvégenként és nem kocsmákba-diszkókba járna.
Szûcs Péter