2007. április 14., szombat



Harmadikként érek a különbuszhoz fél hét körül, ami végül néhány perccel hét után indul teljesen megtömve. Megreggelizem, közben reménykedem, hogy legkésõbb fél kilencre Kékestetõre érünk, de sajnos csak Mátrafüredig elég ez az idõ, utána még ott a szerpentin, ahol a buszunk a leggyorsabb, a többi autó felsorakozik mögénk. Háromnegyed kilenc és le is szállhatok a parkolóban, ami szintben kicsit lejjebb van a rajttól, így túrán kívüli hegymászás következik. Az a jó abban, hogy a túra az ország legmagasabb pontjáról indul, hogy innen csak lefele lehet menni. :) Betérek a Tetõ étterem mellékhelyiségébe, összeszedem magam és a gondolataimat, majd elõnevezõként elég néhány perc a rajtoláshoz, pontosan 8.58-kor. Akkor hadd szóljon! Elõttem néhány nagyobb akadály: Galyatetõ, Ágasvár, Muzsla, plusz a sallangok.


Laza kocogással nyomulok lefele a sárgán, kihasználom a gyors haladás lehetõségét, ezen a túrán úgysem sok ilyen van. Nagy tömegek elõzésébe fogok. Otthon átgondoltam, hogyan tudnék minél kevesebb népsûrûségû mezõnyben haladni, de rá kellett jönnöm, hogy sehogy. Három népszerû túra egy útvonalon, esélytelen, hogy magányosan haladjak akár egy rövid szakaszon is. Be is válik a jóslatom: az egész túrán tömeg elõttem, tömeg utánam. Alig telik el tizenegy perc, amikor valaki megragadja hátulról a jobb vállamat. Már éppen készíteném az öklömet, hogy lezúzzam az illetõt, amikor felismerem a hangját, qvic ért utol, aki a Mátrabércen halad. :) Eldicsekszik, három órán belül ért fel Kékesre, ami eddigi rekordja. Elköszön, és pillanatok alatt eltûnik a szemem elõl, éppen a nyaktörõ részek elõtt. Na igen, ez a térképen is veszélyes útszakasznak van jelölve. Mivel legalább félszázan indulunk meg lefele, így különösen veszélyes. Sajnos így nemcsak magamra, hanem másokra is figyelnem kell. Lassan araszolgatok, és már nagyon várom a végét, ahol végre normális szöget zár be az út. A sárga négyzetet követõen köszönök a Téli Mátra útvonalának, majd a kéken megközelítem Csór-hegyet. Kicsit meglep a meredeksége, lankásabbra emlékeztem. Ennek ellenére hét perccel idõtervem elõtt érek fel, és pecsételtetek. Kihasználva, hogy van idõtartalékom, gyorsan megszabadulok pulóveremtõl, és fel szeretném kötni a táskámra. Nem megy. Akármilyen módszerrel próbálkozom, a pulcsi ott himbi-limbizik össze-vissza a fenekem felett. Na jó, elkönyvelem, hogy béna vagyok, hurkába gyûröm a pulcsit, és inkább felkötöm a derekamra.


Lefele menet megállapítom magamban, hogy piszok meleg van még pólóban is. Egy hölggyel kerülgetjük egymást. Lehagyom, majd megállok fotózni, utolér, lehagy. Ezt eljátsszuk négy-öt alkalommal egészen a Rudolftanyai elágazáshoz vezetõ utolsó emelkedõig, ahol már hiába állok meg fotózni, a hölgy már nem tudja tartani velem a lépést. Itatóponthoz érek, ahol váratlanul egy ismeretlen hölgy a nevemet mondja. Aztán kiderül, hogy a megszólítást nem nekem szánta, csak egy névrokonomnak. A férfi éppen mellettem fogyasztja a szörpöt, fénykép készül róla. Valószínûleg a hölgy nem is sejti, hogy egyszerre két Kovács Józsit fotózott le. :) Két pohár üdítõ után vágok neki Galyatetõnek. Az út mellett ücsörög a „mozgó” ellenõrzõ állomás, mintha két éve is itt lett volna, állítólag mindig itt van. Galyatetõ kellemes meglepetés, egészen gyorsan és könnyedén felérek. Csörög a mobilom, qvic figyelmeztet, hogy a pont nem a megszokott helyen van. A Gertrúd ház mellett pecsételtetek 10.44-kor. A torony fele egy futó hölgy zúz visszafele, és idegesen érdeklõdik a pont iránt. Egy másodpercben vázolom neki a helyet, és személyleírást adok a pontõrökrõl. Nem õ az egyetlen, aki megszokás miatt kihagyta a pontot. Legyûrök egy kiflit, közben gyönyörködöm a fenyvesek látványában. Ez a kedvenc részem a túrában, sõt talán az egész Mátrában is, bár még sok helyen nem voltam. Most különösen örülök, mert a fenyõerdõ nyújtotta hûvös klíma jól jön a nagy melegben.


Piszkés-tetõ után a nyílt terepen versenyt futok egy sráccal teljesen Mátraszentlászlóig. A srác nagy batyuval, farmerban, bõrcipõben simán lenyom. Vállrándítással beismerem: lassú vagyok, nincs mit tenni. A Vörös-kõig vezetõ 5.6 km-t 43 perc alatt zúzom le, aminek köszönhetõen a kilátónál már fél órás elõnyben vagyok a tervemhez képest. A kerítés után balra letérek, sokan egyenesen mennek, de nem járnak jól, mire visszatérnek a helyes útra, már messze mögöttem vannak. Becsatlakozom a kékbe, itt egy kisebb holtpontot élek át. Energiaszintem csökken, gyorsan pótolom csokival, keksszel, folyadékkal. Új erõre kapok, ami nem is árt, mert feltûnik a kék háromszög, ami a mumushoz vezet.


Nem sietek, lassan mászom föl Szamár-kõre, nem akarok úgy járni, mint legutóbb, amikor Ágasvárat már laposkúszásban közelítettem meg. Ennek ellenére mégsem meg úgy, ahogy vártam, karnyújtásra a csúcstól csak vánszorgok, és fejben pihenõt rendelek el magamnak, ha felérek. 12.19 Ágasvár, a fél órás elõnyöm húsz percre csappan. Nagy tömeg a csúcson, még ez sem tántorít el a pihenéstõl. A kilátásban gyönyörködve eszem egy fél kiflit, átgondolom, hogy még mi vár rám. Rövid távú cél: leküzdeni azt a szakadékot, ami a turistaházhoz vezet. A problémát csak fokozza, hogy megint századmagammal indulok el, viszont könnyebb a terep a Kékeshez képest, mivel a nagy köveken könnyedén lehet kapaszkodót keresni. Betérek a turistaházba, magamhoz veszek egy fél literes kólát, mire leérek a Csörgõ-patakhoz, el is tüntetem a tartalmát. A völgyben futás helyett fotózgatok, a szép tájak megörökítését fontosabbnak tartom, mint a teljesítési idõt.


13.07-re érek Mátrakeresztesre, ahol frissítek, pecsételtetek. A patakon ezúttal hídon kell átkelni, de jó, ezen a túrán nem lesz fürdés. Jó tempóban vágok neki a Muzslának, az utolsó kemény próbának. Lelkiekben már felkészültem rá, hogy nagyon sok és nagyon hosszú emelkedõk várnak rám, nem szabad elbíznom magam. Még rögtön az elején egy ismerõs arcba botlom, egy kolléga, aki a munkahelyem területén dolgozik, csak másik épületben. Elbeszélgetünk néhány percet, majd otthagyom. Fura, milyen kicsi a világ, és milyen kicsi a magyar hadsereg. :) Nyikom-nyereg, Ólom-tetõ, már nagyon kivagyok. Hányadik csúcs is a Muzsla? Talán a negyedik. Órám szerint már ott kellene legyek. Lassulok. Végre feltûnik a tömeg a pontnál, elõnyöm tíz percre apad, még jó, hogy az elején gyors voltam. Két aranyos kis hölgytõl kapom a pecsétet. Megindulok lefele kényelmes tempóban, már tudom, hogy beérek hét órán belül, és ki sem kell magam hajtani. Néhány kilométer után már nem esik jól az olykor meredek lejtõ, köves út, és a nyílt terepen már a Nap is éget, szívja ki belõlem az energiát, én a vizestasakomból szeretném kiszívni a folyadékot, de az már vagy negyedórája porzik. Elég amatõr módon nem töltöttem Ágasvárnál, csak az a szerencsém, hogy a tatyómban még van fél liter dugitea. :)


Szurdokpüspöki látványa már nagyon vonz, végül 15.49-re, 6 óra 51 perces teljesítéssel érek be a célba. Az iskolában pillanatok alatt megkapom az oklevelet, a kitûzõt, a poharat, amibe szörpöt tölthetünk. Ismerõsökkel találkozom, még két órát várakozunk a buszra, ami visszavisz minket a fõvárosba. Az úton kiszámolom, hogy a hét órás túra alatt több mint három liter folyadékot fogyasztottam el, míg néhány hete fél literrel vígan elvoltam a húsz km-es túrákon. Itt a nyár. :)


Fotók: http://kep.tar.hu/piedcat/50461398#2




piedcat