2024. május 24. péntek (21. hét) van, köszöntjük Eliza, Eszter nevű olvasóinkat. Regisztráció! | Elfelejtette jelszavát?

Élménybeszámolók

Mátrabérc - 2007

2007. április 14., szombat



Hajnali három óra, csörög az ébresztõ. Még jó, hogy emlékszem, hogy én állítottam be ilyen koránra, és nem vágom földhöz a telefonomat hirtelen jött haragomban. Beletelik egy-két perc, amíg arra is rájövök, hogy miért kell ilyen korán kelnem. Kislattyogok a nappaliba, és feltételezésemet megerõsíti az összepakolt túrafelszerelés, ma bizony túrázni fogok menni. A kikészített papírra nézek, van még 35 percem, hogy elérjem azt az éjszakai járatot, amivel bejutok a Népstadionhoz, hogy a szép színes beszállókártyát felhasználva különbuszra szálljak, és célba vegyem a Mátrát. Az éjszakai járatra felszáll még egy srác, látszik rajta, hogy túrázni készül. A Népstadionnál együtt szállunk le, majd a szálló elõtt beszélgetésbe elegyedünk. Legalább telik-múlik az idõ, még van 45 perc a tervezett indulásig. Az elsõ busz megjön, és hamar fel is lehet szállni. Fél 5-re megtelik, megkapjuk a zöld jelzést, mehetünk. Mögötte közben már újabb két busz sorakozott fel. Gyorsan bealszom még Pesten, és csak akkor ébredek, mikor lefordulunk az M3-ról Gyöngyös felé. Ekkor megreggelizem, és közben gyönyörködöm a tájban. Remekül látszik Kékestetõ, Galyatetõ, közelebb pedig a Szent Anna-kápolna virít a domboldalon. Egyesek mögöttem felháborodnak, hogy miért erre megy a busz és miért nem a másik lehetséges útvonalon. Nem mindegy? Már látszik, hogy idõben le fogunk érni, nem értem miért kell éhgyomorra mérgelõdni.


Mikor leérünk Sirokra, a buszról látom a TTB néhány tagját éppen rajtolni, ekkor eldöntöm, hogy ha törik, ha szakad, utolérem õket, hogy ne kelljen egyedül mennem. Leszállva a buszról újabb ismerõsökkel találkozom, majd egy rövid sorbaállást követõen 6:27-kor elrajtolok, hogy a tavalyihoz hasonlóan, idén is kettészeljem a Mátrát. Az elejét magamhoz képest megtolom egy kissé, a szemem elõtt lebegnek a túratársak. Minden kanyarban lesek, hátha meglátom õket. Egyszer csak sikerül, és beérem õket. Kb. 30-35 perc után meglátom az elsõ ismerõs arcokat Lutak és Pít személyében, majd pár lépés múlva Aleszka és Sanci is feltûnnek. Innentõl „visszaváltok” egy fokozatot, nincs értelme már az elején elrohanni a dolgokat, hosszú lesz még az „erõltetett” menet. Szépen haladunk, ekkor még semmi erõlködés, némi beszélgetés, bár ez a meredekebb felfeléken nehezebben megy. Lutakék idõközben ellépnek tõlünk, hármasban maradunk. Már reggel is gyönyörû panoráma tárul elénk a Gazos-kõrõl. Kezdek reménykedni, hátha lesz akkora szerencsénk, hogy a Tátrát is meglátjuk a nap folyamán. A Jóidõ-nyaknál, csakúgy, mint tavaly, mi a jelzett úton mentünk sokakkal ellentétben (hirtelen körbenézve 4%-os a jelzést követõk aránya), azonban most nem volt szerencsénk, mert a kútból éppen csak csöpörgött valami, nem tudtunk frissíteni. A Szederjes-tetõ és a Jagus megmászása után máris a Domoszlói-kapunál voltunk, ahol ittam egyet, majd nekiláttam az Oroszlánvár „elfogyasztásának”, ami sikerült is megállás nélkül. A Markazi-kapunál most jobban figyeltem, mint tavaly, így nem kavartam le a jelzésrõl. Kényelmesen felértünk a Disznó-kõhöz, ahol „lezavartam” Sancit, hogy nézzen körül lent is (korábban még nem tette meg), remélem nem bánta. Továbbmenve az emlékmû mellett elhaladva egyik kedvenc helyemre érkeztünk, a Kereszthez, ahonnan már csak pár lépés volt Kékestetõ, ahol elõször ránéztem az órára, hogy hol is tartok. A tavalyi részidõhöz képest hoztam 20 percet, így holmi tízórai elfogyasztása és sörözés után akkor indultam tovább, mikor tavaly felértem és megdõltem vagy 20-25 percre.


A Galyatetõig tartó szakasz tavaly nagyon nyögvenyelõsre sikeredett, alig haladtuk meg akkor a hármas átlagot. Most semmi gond nem volt, igaz belassítottunk a Som-nyeregbe való leereszkedésnél, valamint a Csór-hegyre való mászásnál, de ezen kívül jó tempót diktáltunk. Ami nagyon felturbózott, az a Tátra gyönyörû szép látványa volt, amely több helyen is elénk tárulkozott. Még sosem volt részem ebben a látványban, de megérte várni rá. Ezen a szakaszon (és még sajnos máshol is) több helyen megdöbbentõ tarvágásokat láttunk, ami bizony elszomorított minket. Vártuk a „meglepetés-pontot”, de nem oda tették, ahova tavaly, most a frissítõállomás után volt pár lépéssel, igazából olyan helyen, ahol már nem sok értelme volt, de nem az én asztalom megítélni, hogy mikor hova tesznek titkos pontot a szervezõk. A „beszörpözés” után utolértük Petamit, amint éppen befejezte ebédjét egy pihenõhelyen. Galyatetõre érve kicsit hamarabb jött a pont, mint tavaly, de miután úgyis tervben volt egy kis kulturális program a helyi „mûvelõdési központ” kerthelyiségében, nem tudtuk kihagyni a pecsételést. Megpihentünk, közben megebédeltem, szerelést igazítottam. Aleszka elõttünk indult tovább, így õt már csak a célban láttam utána, majd magam mögött hagyva Sancit és Petamit én is elindultam a „maradék” 26 km-re. Galyatetõrõl mintegy 40-45 perccel indultam elõbb tovább, mint azt tavaly tettem Melákkal. Gondoltam nem is baj, ha úgy érek majd Mátrakeresztesre, hogy van egy kis plusz tartalékom, legalább majd nem kell futni lefelé a Muzsláról.


Miután elindultam, az elsõ lehetséges alkalommal félreálltam egy kis technikai szünetre, miután Galyatetõn nem volt kedvem várakozni, hogy sorra kerüljek. Ezután nekiindulva, még a tavalyi ellenõrzõpont elõtt találkoztam Gyurival, akit elsõre nem ismertem fel (hiszen eddig csak egyszer találkoztunk), de hamar helyre tette magát az emlékeimben, mikor elõrántotta hátizsákjából a mátrahegyes seprésemért kiérdemelt rendezõi kitûzõt. Ezúttal is köszönöm! Innentõl együtt haladtunk egy jó darabig, és meg voltunk gyõzõdve róla, hogy nagyon jó tempót diktálunk magunknak. Belemelegedtünk a beszélgetésbe, valamint bementünk teázni Mátraszentlászlón, mialatt Sanciék visszaelõztek. Azonban nem tartott sokáig az elõnyük, mert a Vörös-kõi kilátótól ismét együtt haladtunk, egészen az ágasvári emelkedõ tövéig, ahonnan mindenki a maga tempójában mászott fel a csúcsra. Ágasvárig nem álltunk meg, a mászás is egész jól ment, igaz csak visszafogott tempóban, sõt, a csúcson sem dõltünk ki, inkább a turistaháznál pihentünk meg pár percre. Ekkor már nem ültem le sörözni Sancihoz, már nagyon vártam, hogy Keresztesre érjünk. Feltûnt, hogy Petami még nem érkezett le a csúcsról, de gondoltam, hogy csak percek kérdése lehet. Mint késõbb kiderült, az Ágasvárra történõ felkapaszkodás és leereszkedés alatt összeszedett hozzánk képest mintegy fél óra hátrányt. A lefelé menet közben Gyurinak köszönhetõen megtudtam, hogy hol tér le egy rövidebb szakaszon a piros sáv jelzés a széles erdészeti útról, hogy azzal párhuzamosan a hegyoldalban haladjon. Köszönöm, most már tudom, hogy hol is kell hivatalosan haladni! Tavaly itt olyan „zombi” voltam, hogy nem is gondoltam arra, hogy a jelzés itt letérne akár csak egy métert is az útról. Beértünk Mátrakeresztesre, ahol csak egy rövid pihenõ volt tervezve, ami alatt megiszunk egy-két pohár szörpöt, valamint szerelést igazítunk. Aztán a pecsétet osztogató lánykák elvették a jókedvemet, mikor is kiderült, hogy a Galyatetõn meglévõ 40-45 perc magamhoz mért elõnyöm elfogyott, és jó, ha 10 megmaradt belõle. Hogy hova tûnt, nem tudom. Egymásra nézve megdöbbentünk, hogy ennyit jöttünk ezen a szakaszon. Sokkal jobbnak tûnt a tempó, aztán mégis.


Szóval mintegy 5 perc után a továbbindulás mellett döntöttünk. Ekkor láttam Sancit beérkezni a ponthoz, tudtam, hogy õ utol fog érni a Muzsla támadása közben, valamint Tzh-t, akirõl pedig sejtettem, hogy itt befejezte (remélem, most már jobban van a térde). Gyurival nekiiramodtunk, de hamar megléptem tõle (ezúttal is elnézést, de muszáj volt „ölnöm” magam felfelé a szintidõ miatt). Felfelé tudtam, hogy minden egyes centiért meg kell küzdeni, és csak akkor szabad elhinni, hogy felértünk, mikor megtapintom a csúcskövet a Muzslán. Felfelé kétszer álltam meg inni, gyakorlatilag ezzel harmadolva a szakaszt, és a második megállónál, a Nyikom-nyeregnél ért be Sanci, akivel innen ismét együtt toltuk a biciklit, Vilivel kiegészülve (akivel már korábban is sokszor találkoztam, most már igyekszem nem elfelejteni az arc/név párosítást). A sokadik fel-le páros után beérkezett a várt csatlakozó turistaút, ahonnan már csak egy mászás választott el minket a Muzslától. A csúcsra érve megsimogattam a csúcskövet, és elkönyveltem, hogy innen egy kis kocogás, és „simán” meglesz a túra. Ekkor még kérésére lefotóztam egy túratársat a csúcskõnél (mint kiderült, Ezds volt az), majd a pecsétek begyûjtése után megitattam Sancit a készletembõl, és elindultunk lefelé egy-két bukkanón keresztül. Vili ment elöl, és igen jó iramot diktált, gyakorlatilag végig kocogtunk. Egyszer megálltam inni, ekkor magamra maradtam valahol a Horka-tetõ környékén, ugyanis a gyorsvonat robogott tovább. Pihenésrõl szó sem lehetett, kocogósra fogtam a továbbiakat is, egészen a Diós-patakhoz való leereszkedésig. A patak túloldalán az utolsó szintemelkedés leküzdése után megkérdeztem az idõt, és mivel jól álltam, eszembe sem jutott ismét kocogósra fogni, és szépen besétáltam Szurdokpüspökibe. A célban már minden ismerõs ott volt Petami kivételével, és a gyors „ügyintézés” (célregisztráció, oklevél és kitûzõ átvétele, szörp elfogyasztása) után még váltottunk pár szót egymással. Néhány perc pihenõ után tudattam mindenkivel, hogy ismét sikerült, a Mátra most sem tudott rajtam kifogni (korábban kell ahhoz felkelnie), majd elbúcsúzva a többiektõl, a különbusz felé vettem az irányt.


Némi várakozás után megjött a busz, miután elõvételi-jegyem is volt, gond nélkül ülõhelyem is akadt. Gondoltam, hogy alszom Budapestig, de végül nem sikerült. Történt ugyanis, hogy elkezdtem beszélgetni a mellém vetõdött sráccal, aztán annyira belemelegedtünk, hogy kiderült, õ is „ismerõs”. Újabb ismerõs név, akihez most már arcot is tudtam párosítani, ugyanis Elsõalkalomhoz volt szerencsém. A Népstadionnál leszállt a „ratyisereg”, és ment, ki merre látott, akarom mondani, totyogott, ki merre tudott...


Hazaérve megfürödtem, vacsoráztam, majd bedõltem az ágyba. Jó kis nap volt mögöttem! Megérte 3-kor kelni: végigmásztam a Mátrát, láttam a Tátrát, új ismerõsöket szereztem... stb.


Ezennel 2:0! Következõ forduló egy év múlva! Remélem a vendégcsapat hosszú ideig „gólképtelen” marad! Mindenesetre a hazaiak mindent elkövetnek az elõny tovább növelése érdekében!




Hikerworm

BEJELENTKEZÉS


SZÁLLÁSKERESÕ


településen

HIRDETÉS

ELFOGADÓHELYEK

KIEMELT AJÁNLATNK

PARTNER

Jooble álláskeresés
Kékes Turista Egyesület

FACEBOOK

Google plusz One



GOOGLE KERESÉS

www matrahegy.hu

Az oldalt a Mátrahegy Bt. készíti és tartja karban, az oldalon szereplõ tartalmak kizárólagos tulajdona a Mátrahegy Bt.
Az adatok saját célra való felhasználása megengedett, további felhasználásra a készítõk engedélyét kell írásban kérni.

Impresszum

Oldal tetejére