2006. december 31., vasárnap




Érdekes egy dolog ez. Már maga a túrázás is az. Mert sokan a XXI. században azt is furcsállják, ha valaki gyalog – önerõbõl – tesz meg egy utat két település között. Azt meg aztán még inkább nehéz megérteni, ha emberek éjszaka vágnak neki úttalan utaknak. De ezt még lehet fokozni: ha mindezt télen teszik. És talán az elmezavar ékes bizonyítékának is elkönyvelik sokan, ha ez a téli éjszakai gyaloglás éppen Szilveszter éjjelén kezdõdik és Újév elsõ óráiban ér véget. Éppen ezért nem is számít sok résztvevõre a túravezetõ... sõt meg is lepõdik a túráról érdeklõdõ telefonhívások gyakoriságán... Azt meg aztán végleg nem érti, hogy miért jön el egy lány Berettyóújfaluból egyedül egy számára ismeretlen helyre, ismeretlen emberek közé még úgy is, hogy szállást sem sikerül találnia, s tudja, hogy az elsõ buszra, vonatra órákat kell majd várnia... Biztos jó oka van, tán olyasmi, amit nem szerencsés firtatni, nehogy a végén egy inkább szomorúbb, mint vidámabb történetet ismerjünk meg...



2006 Szilveszterén, pár perccel 18 óra után indultunk el Gyöngyösrõl, az autóbusz pályaudvarról a Mátra felé. 29 fõs volt a csapat, de tudtuk, hogy ez még nem a teljes létszám, hiszen Mátrafüreden 20 órakor is és 22 órakor is fognak még csatlakozni. Hamar átszeltük a várost, most testközelbõl is megtekinthettem az Orczy-kert készülõ új kerítését, már amennyire a város esti fényei ezt lehetõvé tették számomra. Kellemes meglepetésként ért minket, hogy a kerékpárút az új kollégiumokig közvilágítást kapott, így lámpáinkat csak a fõiskola pincészeténél vettük elõ, ahol elsõ rövid pihenõnket tartottuk. Szerencsére a kerékpárút most szinte egyáltalán nem volt jeges, így könnyen és a tervezett idõben sikerült Mátrafüredre érni. A büfék elõtt – amik többek sajnálatára nem tartottak nyitva – megálltunk pár percre. Elõkerültek a hátizsákokból a sütik, szendvicsek, teák és ki tudja még miféle földi jók, némi alkoholtartalmú itallal együtt. Szép hagyomány látszik teremtõdni: mindezekkel körbekínáltuk egymást, ahogy tettük egy éve is.

Mátrafüred - A büfék elõtt eszünk-iszunk

A Kozmáry-kilátónál

Kozmáry-kilátó - Katona Klári

A Kozmáry-kilátónál

Idõközben még hárman csatlakoztak hozzánk, majd 20 órakor elindultunk a Kozmáry-kilátó érintésével Sástóra. Utunkat a majdnem teljes telihold világította meg, és a sástói bobpálya óriási kivilágított karácsonyfája érdekesítette, valamint az össz-szintemelkedés erre a szakaszra esõ fele nehezítette. 21 óra elõtt értünk Sástóra. Számomra nagyon meglepõ volt, hogy be volt fagyva a tó. És ha még csak be lett volna fagyva! De víg kedvû emberek is csúszkáltak a jégen! Sokan közülünk sem tudtak ellenállni a víz fagyott felszínének. Többen felmentünk a kilátóba is, állítólag nagyon szép látványt nyújtottunk lámpáink mozgó fényeivel az odalent maradóknak. Kilátójárás és tó jegének tesztelése után leereszkedtünk a Rákóczi-forráshoz, ahol kortyoltunk a csörgedezõ vízbõl, mielõtt továbbindultunk volna. Körülbelül fél tízkor érkeztünk a Máriácskához, ahol gyertyákat gyújtottunk. Hamarosan ismét Mátrafüreden a büféknél pihentünk. Simon Peti és Andi itt befejezték a túrát, viszont akadt egy nyolctagú vidám társaság, akik az általános iskola kapujánál csatlakoztak hozzánk ily késõi órán. Ahogy terveztük, 22 óra tájban indultunk el a Rákóczi turistaúton utunk utolsó, bõ 8 km-es szakaszára. Beiktattunk egy elõre nem tervezett megállót is: az Erdei ökumenikus istentiszteleti helyre is benéztünk.

Erdei ökomenikus istentiszteleti hely

Egy hívatlan vendég szegõdött ismét mellénk, a köd. Már a kerékpárúton is beköszönt a csapatnak, elõvetítve ezzel azt a szomorúságot, hogy bizony õ eltakarja majd a tûzijátékot arra vágyó társaságunk elõl. Lassan magunk mögött hagytuk a repteret és az erdészházat is, amely idén csendben, üresen várta az évfordulót. 23 órára elértük a Szent Anna-kápolnát, néhányan fel is mentünk a kis épülethez, ahol a Remete-barlangot is nyitva találtuk. Pár perc pihenõ után nekivágtunk a Sár-hegynek, ami mesés látványt tartogatott részünkre. Az emelkedõ izzasztotta a csapatot, de csakhamar a köd fölé értünk. Amikor visszanéztem, a kis imbolygó lámpafényeken túl ködtengerbõl bukkantak elõ a távolabbi csúcsok. Szinte hihetetlen, hogy csupán 350-400 méterrel voltunk a tengerszint felett. Ilyesmivel általában a Bükkben 900 m környékén lehet télvíz idején találkozni. Elképesztõen szép volt. Kissé kárpótlásnak éreztem ezt a látványt a tûzijáték várható láthatatlansága miatt. És cseppet sem bántam! Kissé fáradt lehetett már a társaság, elég nagy szórásban értünk fel a csúcsra, de hát idõnk volt még bõven a 2007-es év legelsõ pillanatáig. Háromnegyed éjfélkor indultunk át a Cseplye-tetõre, ahol meglepõ módon nem fogvacogva vártuk az újesztendõ beköszöntét. Ez a hely emlékezetemben egy mindig szeles, hideg helyként élt eddig, most javult valamelyest ez a statisztika. Éjfél elõtt próbáltam egy helyre terelni a társaságot, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Eljött az éjfél, január elseje volt.

BÚÉK süti


Elénekeltük a himnuszt és minden jót kívántunk egymásnak az újévre. Pezsgõk is durrantak, csókok is csattantak ezután. Ahogy sejtettük, a köd leple alatt zajlott a tûzijáték, de így is érdekes volt, ahogy fényfoltokként átlátszódtak a ködön. Csupán a mátrai tûzijátékok látszódtak rendesen, igaz ott kevesebbet és ritkábban lõttek fel, mint a városban. A budapesti Károly és Izabella innen visszaindultak Mátrafüredre, autójukhoz, oda, ahol még este nyolckor csatlakoztak csapatunkhoz. A nyolcfõs társaság is nemsokára bejelentette távozási szándékát, s kiderült, a többiek sem akartak már tovább idõzni. 0:20 körül indultunk vissza Gyöngyösre. Tavaly ez a leereszkedés nagyon kalandosra sikerült a jeges lejtõk miatt, idén szerencsére jóval járhatóbb volt az út, így bõ óra alatt elértük a várost. Gyöngyösön egy jobb év reményében búcsút vettünk egymástól. Nekem kellemes élmény volt, nagyjából minden elképzeléseim szerint alakult, ami nem, az pedig szerencsére felülmúlta azt.


Vera túratársnõ volt olyan kedves és elszállásolta a berettyóújfalui lányt. (Meg még a debreceni srácot és a karácsondi fiút is, ahogy utólag megtudtam.) Engem pedig a gödöllõi résztvevõk autója és jóvolta fuvarozott Nagyrédére, családomhoz.





Szõke György

Kékes Turista Egyesület