2006. szeptember 24., vasárnap



Szeptember 24-én korán keltem – pontosabban le sem feküdtem, de nem csupán a „családi séta” sikeréért izgulva tettem ezt, hanem mert éjszaka még dolgoztam.


A buszmegállóhoz érve örömmel láttam, hogy nem volt sikertelen a propagandamunkánk, ugyanis szép számmal gyülekeztek a családok. Mindjárt az elején volt egy kis izgalom, mert látni lehetett, hogy nem férünk fel a menetrend szerinti járatra, és sajnos az autóbusz vezetõje nem mutatott semmi segítõkészséget vagy rugalmasságot. Szerencsére két személyautó segítségével áthidaltuk a problémát, és ezután már jól alakultak a dolgok.


Galyatetõn nagy örömmel újra „egyesültek” a családok, és nekivágtunk egy kis emelkedõnek a kilátóig. Kivételesen (lehet, hogy csak a mi kedvünkért) az eléggé lerobbant kilátóból nagyon szép volt a kilátás a Mátra északnyugati oldalára. Innen már könnyed séta következett Piszkés-tetõig, bár elõtte azért volt egy-két tócsa a gyerekek nagy és a szülõk kisebb örömére.


A csapat elején sietõ gyerekeknek nagyon tetszett a jelzésfigyelõ megbízatás. Az obszervatórium elõtt a „gyors eleje” megvárta a csoport komótosabb, kalandozóbb végét. A kis túrázók szorgalmasan szedték a kökényt, galagonyát, színes faleveleket az óvodai, iskolai gyûjteménybe. Süsü kedvence, a vackor csak nevében és alakjában volt nagyon érdekes, az ízét meglehetõsen fanyarnak találták. Piszkés-tetõt elhagyva, utunk talán legszebb szakaszán találtunk egy fennsíkot, ahol kicsit leheveredett a megfáradt és természetesen (folyamatosan) éhes csapat. Itt elõkerültek a hátizsákból a finomságok. Jól esett a cirógató szellõ, a kellemes napsütés, a gyönyörû kilátás, és az ügyesebbek még szedret is szedegettek.


Természetesen az idilli állapotnak ismét a társaság élénkebb része vetett véget, akik elindultak, és a fáradtabbak fájó szívvel ugyan, de követték õket. Azt hiszem, napokig elheverésztünk volna, de egyszer minden jónak vége szakad!


A mátraszentlászlói sípálya mellet elhaladva nosztalgiázva beszélgettünk néhányan a néhai erõmûves szentistváni sípálya hõskoráról, ahol korábban sokat „társadalmi munkáztunk”, és természetesen síeltünk, szánkóztunk a családunkkal.


Mátraszentistvánban a Vidróczki csárdánál volt a túra végállomása, ahol megköszöntük a családoknak, hogy eljöttek velünk ezen a gyönyörû õszi vasárnapon. Itt aztán ki-ki fáradságától függõen még sétálgathatott a buszindulásig az õszi kikericcsel borított sípálya felé vagy a Vörös-kõi kilátóhoz, illetve a három falu templomához.




A buszon jó volt látni az édesen szunyókáló kicsiket.


Ezért érdemes volt megszervezni!




Tóth István
Kékes Turista Egyesület