2023. február 2. csütörtök (05. hét) van, köszöntjük Aida, Karolina nevű olvasóinkat. Regisztráció! | Elfelejtette jelszavát?

Élménybeszámolók

A Rákóczi jelvényszerzõ túra bejárása

2006. július 15., szombat



Régi elhatározásunkat váltottuk valóra, mikor is elindultunk, hogy egy nap alatt végigjárjuk a Rákóczi turistautat a Mátrában. Szombaton kora reggel autóval utaztunk le Gyöngyösre, ahonnan a legkorábban induló busszal mentünk fel a Parádsasvári Üveggyárig. Ide negyed nyolc után néhány perccel meg is érkeztünk Lachtallal (akinek nagy örömére mentaszínû busszal sikerült utaznunk). Útközben tanulmányoztuk a térképet és az igazolófüzetet, hogy merre fog vezetni utunk, valamint beterveztünk egy-két közelben „begyûjthetõ” várat is.


A falu még aludta álmát, mikor mi már az üveggyár elõdjének számító üveghuta alapításának dátumát jegyeztük fel az igazolófüzetünkbe, valamint elsõ fotóinkat is elkészítettük, majd nyakunkba vettük lábainkat, hiszen hosszú út állt még elõttünk. A falut átszelve a cseviceüzem mellett elhaladva utunk betért az erdõbe, majd egy kisebb emelkedést, viszont annál nagyobb aljnövényzeten való átgázolást követõen felértünk a Sós-cseri tetõre, ahol elõször nem sikerült az igazolójelet megtalálnunk (most nem volt ott külön bója, mint a Mátrahegy teljesítménytúrán), de miután ittjártunk igazolására fotózkodtunk, pár lépés után megtaláltuk a jelet, amit Lachtal szorgosan fel is jegyzett. Már itt is láthatóvá vált a túránk során érintendõ legmagasabb pont, a Kékestetõ csúcsa. A fényespusztai elágazásig vezetõ utunk a Széchenyi-hegy oldalában igen kalandos volt, ugyanis kivágott és a turistaútra döntött fák tömkelege állta utunkat. Az erdészet a fákat az utolsó szakaszon már összegyûjtötte, de úgy látszik arra már nem volt kapacitásuk, hogy a munkájuk végére jussanak (a kivágott fákon látszott, hogy nem a minap vágták ki õket, és hagyták az úton). A 24-es utat keresztezve egy kisebb emelkedõ után javarészt szintben (talán kicsit emelkedve) haladva folytattuk utunkat, ahonnan gyönyörû kilátás nyílt a környékre. Az úton rengeteg kis toboz volt lehullva a fenyõkrõl, valamint egy hatalmas gombát is sikerült lencsevégre kapni (sajnos a fajtáját nem tudom). A Hársas-tetõ alatti nyeregben az idõs cserfán találtuk az igazolójelet, valamint itt pár percet pihentünk is, és megállapítottuk, hogy mennyire más a táj, mint mikor utoljára a már említett Mátrahegyen jártunk itt. Utunkat folytatva egy szép szurdokvölgy felett haladtunk, mikor valami idegen mocorgásra lettünk figyelmesek, és néhány másodperc múlva egy hatalmas õz szaladt fel a Kétbükk-közti-pataktól a völgy túlsó oldalán. Vártunk még egy pár pillanatot, hátha lesznek társai is, de nem jártunk sikerrel. Hamarosan beértünk Parádóhutára, ahol megtekintettük az elesett hõsök emlékmûvét, valamint a mellette álló fából készült harangtornyot.


Továbbhaladva a Klarissza-csevice felé útközben egy régi, de nagyon jó állapotban lévõ utcai nyomóskutat láttunk. A forrás után egy rövid, ámde annál meredekebb emelkedõ következett, majd nemsokára a Méhészkerthez értünk (igazolójel). Itt nem sokkal az elágazás elõtt ki volt téve egy „Turista út jobbra” feliratú útjelzõ tábla, ami az erdõben igen érdekes látványt nyújt. A Méhészkertnél rövidít a kis Rákóczi turistaút, de mi maradtunk az eredeti elképzelésünknél, és továbbmentünk Parád felé, igaz elõbb még visszatértünk Parádóhuta északi részére, ahol a Szeszfõzde nevû buszmegállónál termékeny málnabokrok vártak minket, amik termését alaposan teszteltük (Lachtal gyakorlatilag lelegelte a teljes termést, ami csak elérhetõ volt). Parádig aszfalton folytattuk utunkat, ami ugyan nem tartozik a kedvenc terepeink közé, de a fel-felbukkanó panorámák kárpótoltak minket, valamint itt láttuk a nap második õzét, aki keresztülrohant az úton elõttünk mintegy 10 méterrel. Parádon igen rendezett falu fogadott minket, szinte minden kapura ki lehetett volna írni, hogy „Tiszta udvar, rendes ház”. Elõször Asztalos Johák fafaragó mester portáját érintettük, ahol feljegyeztük a szükséges szövegrészletet a faragott kapuról, majd továbbmentünk a központ felé, ahol a Tájházat, majd a Palócházat tekintettük meg, amelyek a „Palóc út” tagjának vallhatják magukat. A Palócháznál éppen ébredeztek a helyi erõk, akik meg is örökítették ottjártunkat egy jól sikerült fényképpel, valamint itt is feljegyeztük a következõ igazoló évszámot. Innen a fõútra visszatérve hosszasan a 24-es úton folytattuk túránkat, egészen Parádfürdõig. Útközben ettünk egy jégkrémet, amit az elsõ boltban nem is sikerült kapnunk, csak a másodikban jártunk sikerrel. Még szintén útközben elmentünk egy kerti bútorokat árusító kereskedés elõtt, ahol szebbnél szebb madáretetõket lehetett megcsodálni. A Cifra Istálló Kocsimúzem elõtt elhaladva egy régi fogatot sikerült megtekintenünk, a kiállítást most nem néztük meg. A Tarna-patak keresztezése után végre elhagytuk a fõutat, igaz továbbra is aszfalton haladtunk, de legalább a forgalom csökkent valamelyest. Szívesen mártóztunk volna a patakban, amire most azonban nem volt idõnk, ha az eredeti terv szerint a végére akartunk járni a Rákóczi turistaútnak. Tehát befordulva az Ilona-patak völgyébe nemsokára a Rákóczi-fánál találtuk magunkat, ahol egy emléktábla jelezte, hogy jó helyen járunk (igazolójel). A következõ állomásunk a Mária-képoszlopos fa volt, ahol lehetõségünk nyílt volna a Vörösvár felkeresésére, de végül letettünk róla, majd legközelebb felmászunk a csúcsra, most inkább energiánkat a ránk váró Kékes-mászásra tartalékoltuk. A Sándorréti elágazást követõen nemsokára a Szent István-csevicéhez értünk, amelybõl igen magas vastartalmú vízhez jutottunk (Lachtal tudta csak meginni, nekem túl „erõs” volt) az igazolójel feljegyzése után. Itt lepihentünk, magunkhoz vettünk egy-két szendvicset és csokit – azaz felkészültünk arra, hogy nekikezdünk a mászásnak.


Mintegy két-háromszáz méter múlva utunk végre letért az aszfaltos erdészeti útról, és betértünk egy sûrûn benõtt ösvényre egy kerítés mellé. Itt meg is ijedtem rendesen, ugyanis a kerítés túloldalán egyszercsak egy õz (ma már a harmadik) vett észre minket, és eszeveszett rohanásba kezdett az ellenkezõ irányba. Sajnos õt sem tudtuk fényképen megörökíteni. Ekkor Lachtal felpörgött (elkezdett hatni a szendvics és a csoki adta energia), és meg sem állt a Rózsaszállási kutatóházig. Minden energiámat össze kellett szednem, hogy tudjam a lépést tartani vele, ami végül is sikerült, de Rózsaszálláson több vizet ittam meg, mint a nap folyamán egészen addig. A kód feljegyzése jó ürügyet szolgáltatott egy kis szusszanásra, mielõtt továbbálltunk volna. Az OKT eléréséig viszonylag lazább szakasz következett, vagyis nem kellett olyan meredeken mászni felfelé, nem kellett megszaporázni a levegõvételeket. A Disznó-kõ alatt a sárga sáv egyik éles kanyarjában gyönyörû kilátás nyílt a közelben lévõ Marhád csúcsára. Légvonalban nem is voltunk messze a várkódtól! Az OKT-t elérve nem engedtem Lachtal csábításának, és így inkább jobbra fordultam, a Disznó-kõ irányába, ahova végül Lachtal követett. Hiába, ilyen szép környezetben könnyû elbámészkodni és rossz felé venni az irányt! Biztos elõtört a Mátrabérc sikeres teljesítésének emléke, és meg akarta tekinteni ismét az Oroszlánvárat! Nem is lett volna rossz ötlet, majd legközelebb arra megyünk nosztalgiázni! Szóval rátérve az OKT útvonalára, most jobban figyeltünk, mint a már említett Mátrabércen, amikor is sikerült lekavarnunk a jelzésrõl, mikor a jelzések helyett mások hátát néztük, így most gond nélkül értük el a Disznó-követ. Elõször megálltunk fent pihenni, valamint gyönyörködni a látványban (a nap folyamán már megtett útvonal gyakorlatilag a lábunk alatt hevert). Pihenés közben megnéztük, hogy még mi vár ránk Kékestetõig, és ekkor jöttünk rá, hogy bizony itt is meg kell keresnünk egy igazolójelet, ami az alattunk pár méterrel lévõ sziklás kilátópontnál található, amit a Kék háromszög jelzésen értünk el. Bizony innen nagyon nehezen sikerült továbbmennünk, annyira lenyûgözött a látvány. Itt eszembe jutott Nagyondinnye megjegyzése, amit idén a Telekin mondott a Nagy-Mánára felérkezvén: „Aki nincs itt, az bizony egy nagy lúzer!”. És ez a mondás nagyon igaz volt itt is! Aki a természet helyett inkább a plázákban tölti a szombatjait, az meg is érdemli! A Disznó-kõ után a Kis-Sas-kõ alatt elhaladva hamarosan felértünk a gerincre, és nemsokára a Sas-kõnél lévõ Világháborús Emlékmûnél találtuk magunkat, ahova most fel is mentünk a turistaútról, hiszen itt is volt mit feljegyeznünk az igazolófüzetünkbe. Az Erzsébet-szikla keresztjénél még utoljára megtorpantunk gyönyörködni az egyre csak közeledõ Kékes látványában, majd nagy levegõt véve nekiiramodtunk a Sötét-lápa-nyeregbõl történõ hegyi befutónak. Itt új életre keltem, majdnem nekem kellett várnom Lachtalra a csúcson, de nem adta meg nekem ezt az örömöt, az utolsó 150 méteren belehúzott, így együtt érkeztünk fel Magyarország legmagasabb pontjára. Már-már megszokásból, egybõl a Tetõ étterembe mentünk, ahol frissítettünk és vizet, valamint sört tankoltunk magunkba, és nem mellékesen a teraszon megebédeltünk a hazaiból. Mivel kicsit hûvös volt (csak 20 fok, ami most bizony hûvösnek számított, de nagyon jól esett), nem idõztünk sokáig, hanem elmentünk a csúcskõhöz és a Rákóczi-emlékfához, ahol ismét igazoltuk magunkat, és az étterem irányában elkezdtük a leereszkedést túránk ekkor még távoli végpontja, Gyöngyös felé.


Kezdetben még enyhén lejtett csak az út, igaz már itt is sok helyen bizony rendesen köves, valamint a nyitottabb részen aljnövényzettel benõtt volt a terep, de a Sombokor oldalában aztán már következett a térdpróbáló, már-már derékszögû leereszkedés. Itt nagyon kellett figyelni, hogy hova lesz a következõ lépés, nehogy megcsússzunk, mert akkor csak a Som-nyeregben sikerült volna megállnunk. Így inkább lassan, de biztonságosan haladtunk, és épségben értük el a nyeregben található igazolópontot. Hamarosan Mátraházán találtuk magunkat, ahol gondoltam megszépítjük az amúgy sem csúnya igazolófüzetünket egy OKT-bélyegzõvel, de már zárva volt az autóbusz-pályaudvar irodája (ebbõl is látszik, hogy tényleg kényelmesre vettük a tempót). Továbbhaladva az úton, innen aztán már tényleg ismerõs voltam, számtalanszor tettem már meg innen az utat a sárga sáv jelzésen Mátrafüredig, valamint a Mátrafüred – Gyöngyös szakaszt is (igaz, azt mindig Gyöngyösrõl indulva). Lachtalnak is ismerõs volt a terep, õ gyermekkorában üdült itt többször, volt, hogy pont az utunk mellett lévõ Református üdülõben. Tehát a Szanatórium fõbejárata mellett elhaladva egy kisebb emelkedõ következett, és felérve már ki lehetett látni a „Mátrán kívülre” is. Egy rövid kitérõt tettünk egy kis fahídon keresztül a Kecske-bércre, ahol a kódot nem sikerült megtalálni, pedig még elkezdtünk egy kicsit lefelé is ereszkedni a sziklákon, hátha elbújik elõlünk a jel, mint a Disznó-kõnél, de nem jártunk sikerrel, így maradt igazolás gyanánt a fotózás. Innen visszatérve a jelzésre, nemsokára átvergõdtünk az Ózon Hotel kertjén, valamint elhaladtunk a Bérc Hotel és a Református üdülõ elõtt, majd megérkeztünk a Hanák Kolos kilátóhoz. Itt újabb igazolójel, valamint ismét csodás panoráma fogadott minket. Hiába, itt a Mátrában mindenhol van miben gyönyörködni! A kilátó elõtt két biciklis túrázó hagyott le minket, akiket utolértünk, miután megpihentek. Ez még nem is érdekes, de az igen, hogy továbbindulva a Rákóczi-forrás felé, elõttünk hagyták el a kilátót, de még útközben beértük õket úgy, hogy folyamatosan haladtak lefelé! Végül csak Mátrafüreden az aszfalton voltak képesek elõlünk „meglógni”! De visszatérve még utunkra, a kilátó után ismét ereszkedésbe kezdtünk, hol szerpentinen, hol sziklás hegyoldalon keresztül. A Rákóczi-forrás vizébõl frissítettük magunkat, valamint feljegyeztük a kódot, és tovább nem idõzvén célba vettük a Muzsla-tetõt, majd Mátrafüredet, ahol a Kápolnánál ismét fotók és jegyzetelés következett.


Továbbhaladva nemsokára kiértünk Mátrafüredrõl, és mentünk a Szent Anna-tó és Kápolna irányába. Még Mátrafüreden elhaladtunk a híres „Golyótörõ” mellett (most sikerült mellette, nem úgy, mint a Mátrai Csillagokon), majd a Szakközépiskola után jött az új útvonalvezetés közvetlen egy kerítés tövében oldalazva. Most szerencsére száraz volt a terep, így nem kellett attól tartanunk, hogy becsúszunk a köztudatba. A kerítés után hosszú egyenes szakasz következett, csak a vitorlázó repülõtér jelentett egy kis látnivalót, de szerencsére hamar a Kápolnához értünk, ahol ismét megpihentünk. Kedvem lett volna itt végignézni a naplementét a Kápolna tornácán üldögélve, de az még messzebb volt egy kicsit, és nem szerettünk volna éjszakába nyúlóan lebotorkálni Gyöngyösre a Sár-hegy – Cseplye-tetõ útvonalon, így csak negyed órát engedtünk a napsugarak hódításának, és nekiveselkedtünk az utolsó emelkedõ legyûrésének. Erre nagyon nehezen vettük rá magunkat, ha lett volna nálam hálózsák, akkor biztos nem mozdultam volna meg, és ott éjszakázom, de nem volt más választás, így „felszaladtunk” a Sár-hegy két tornyához, majd a Cseplye-tetõn lévõ emlékoszlophoz (utolsó elõtti ellenõrzõpont). Itt, noha csak 484 méter magasan voltunk, mintha a világ tetején lettünk volna, olyan gyönyörû körpanoráma tárulkozott elénk. Csak a jellegzetesebb látnivalók: Kékestetõ, Galyatetõ, Gyöngyös, Abasár, Dezsõvár... stb. Ekkor fájó szívvel, de elbúcsúztunk a Mátrától, és bebotorkáltunk Gyöngyösre a köves, meredek lefelé vezetõ ösvényen, majd a nyaralók között, és végül hosszasan egy szõlõültetvény közepén haladva. Innen már csak vissza kellett találnunk a buszpályaudvarral egyvonalban lévõ Rákóczi-szoborhoz! Na igen, útközben egy gyönyörû park és a szabadságharcos emlékmû Kossuth bácsival kicsit átvert minket, azt hittük megérkeztünk, de még egy-két száz méterrel odébb találtuk meg túránk végpontját, a Rákóczi-szobrot. Itt a padra letelepedvén gratuláltunk egymásnak, feljegyeztük a szükséges jelmondatot, célba vettük az autót és még majdnem világosban Pestre is értünk.


Nagyon szép túraútvonalon vezetett a Rákóczi-turistaút, remek kirándulóidõ volt, pazar kilátópontok tömkelegét érintettük, nehéz volt betelnünk a látvánnyal. Még az úgynevezett „átkötõszakaszok” is tudtak szépet mutatni akár egy-egy gyönyörû lakóház formájában. Nem bántuk meg, hogy eljöttünk, sõt! Szerintem még visszajövünk, és a másik irányban is teljesíteni fogjuk ezt az útvonalat!


Aki nem hiszi, járjon utána...


Hikerworm


Néhány kép ízelítõül

BEJELENTKEZÉS


SZÁLLÁSKERESÕ


településen

HIRDETÉS

Szállás AJÁNLATAINK

KIEMELT AJÁNLATNK

PARTNER

Jooble álláskeresés
Kékes Turista Egyesület

FACEBOOK

Google plusz One



GOOGLE KERESÉS

www matrahegy.hu

Az oldalt a Mátrahegy Bt. készíti és tartja karban, az oldalon szereplõ tartalmak kizárólagos tulajdona a Mátrahegy Bt.
Az adatok saját célra való felhasználása megengedett, további felhasználásra a készítõk engedélyét kell írásban kérni.

Impresszum

Oldal tetejére