2023. február 2. csütörtök (05. hét) van, köszöntjük Aida, Karolina nevű olvasóinkat. Regisztráció! | Elfelejtette jelszavát?

Élménybeszámolók

Vadvízi éjszakai gyaloglás 25 kilométeren - avagy: térdig a Mátrában

2006. június 04., vasárnap



"Bízzál bennem, ûrbázis, én jó fiú vagyok,
látod, nincs is kedvem, mégis ezekkel táncolok
aztán a wc elõtt egy nõ a fülembe ordítja, hogy hátha
ma van utoljára ekkora lárma



ha ez a vég, nekem tetszik, ha ez a vég, nekem tetszik,
ha ez a vég, nekem tetszik, ha ez itt a vég, hát ez
nagyon derék"



(Kispál és a Borz: Ha ez a vég)



Oké, hogy az ember nem tud aludni. El lehet menni az erdõbe sétálni. Éjszaka is, persze, júniusban nagyon kellemes. Általában. De azért vannak fokozatok.


Szóval amikor úgy indul egy éjszakai túra, hogy a két kilométeren, amíg leérek az állomásra, már ronggyá ázok, az valahogy nem a "bíztató" kategóriába tartozik. A vonaton valamelyest sikerült megszáradnom, aztán Hatvanban, amíg spetire vártam hívtam taxit egy néninek, mert nem volt jó a pénzbedobós telefon. Amikor megérkezett az autó, még mindig szakadt az esõ, így érkeztünk meg Gyöngyösre 3/4 8 körül. Mit mondjak, nagyon nem akaródzott kiszállni a kocsiból... Aztán csak bementünk az iskolába, elkezdtünk pakolászni, beszélgettünk a rendezõkkel, Gyuri74 elmesélte, hogy kiöntött a Sás-tó és két napja halakat látott úszkálni a turistaúton. Nyolc után megérkeztek Sanciék is, majd mindenféle adminisztráció után 20:32-kor indultunk útnak.


Az elsõ 10 perc a nagyon rossz, amíg kiér az ember a városból. A többi annál sokkal rosszabb. A szõlõk között vezetõ szekérpatak még csak a bemelegítés volt, gyanússá akkor kezdett válni a dolog, amikor fölfelé indulva folyt szembe a SÁRga jelzésû turistaút. Valahol itt csatlakozott triónkhoz Hikerworm is, akit persze nem ismertem meg, mert legutóbb (és elõször) szakadó hóban, nagykabátban, sapkában láttam. De nagyon talán nem haragudott meg. Közben elállt az esõ, másztunk bele a felhõbe. Az erdõhatár fölé érve a párás levegõben csak néha derengett elõ némi csenevész növényzet a SÁR-hegy 2165 m magas csúcsa felé haladva. Végül fel is értünk a csúcsra, én mondjuk ezt csak onnan vettem észre, hogy lefelé indultunk, a ködben nem láttam a torony irányfényét. A hegy túloldalára érve eloszlott a pára, a környezõ települések fényei világítottak a mélybõl, egészen látványos volt. Feltûntek a Szent Anna-kápolna körvonalai, és megkaptuk elsõ pecsétünket is.


Lefelé az emlékfoszlányokat összerakva haladtuk a szétázott szalagok és elõtünedezõ jelzések mentén. Próbáltam spetit párszor letéríteni a helyes útról, de szerencsére nem hagyta magát. Kezdõdött az izgalmas rész, néhol teljes szélességében víz foglalta el az utat, volt, ahol vagy 15 méter hosszan. Mátrafüred elõtt egy új kerítést kellett megkerülni egy keskeny, ferde, csúszós ösvényen, aztán le is értünk a fõútra. Közös megegyezéssel vállaltuk az útvonal-hosszabbítást, és betértünk a központba kocsmázni egy gyorsat. A csapos nehezen hagyta ott a kártyajátékot, de aztán csak kiszolgált minket. Érdeklõdtek persze a helyi alkeszek, hogy ugyan mit csinálunk erre meg merre jártunk, mondtuk, hogy megyünk a Sás-tóhoz. Persze a csapos rögtön a mûutat javasolta, mint legegyszerûbb eljutás, valaki megkérdezte, hogy Sás-tónál van-e a szállásunk. Aztán némi magyarázkodás után indultunk kifelé, utánunk szólt egyikük, hogy "Hé, várj csak, figyelj már: a múltkorit ki nyerte?". Épp magyarázkodni kezdtünk volna, amikor egy másik vendég megmondta: "Ez nem olyan".


Eme bölcsességekkel felvértezve ballagunk fel a Kozmáry-kilátóhoz, ahol megkaptuk a második pecsétet is, meg a kilátás mellé csoki meg kókuszos keksz volt a jutalmunk. Tovább a sárga háromszögön Sás-tó felé már kezdõdtek az izgalmak, néhol boka fölött merültünk a folyékony turistaútba. Egy helyen gyakorlatilag nem lehetett átmenni, a bozótosban próbáltam kerülni, de alig bírtam kiverekedni magam belõle, hallottam 20 méterre a többieket, de vagy 10 percet küzdöttem – közben egy fát is lefejelve –, amíg sikerült kijutnom. Sás-tónál viccelõdtünk, hogy jó lenne elkötni egy vízibiciklit, és leraftingolni vele Lajosházára. Mint késõbb kiderült, ez nem is volt a valóságtól túlságosan elrugaszkodott ötlet... Sás-tónál vendéglátás a teraszon, zsíros és lekváros kenyér, forró tea. Eltöltöttünk itt vagy 20 percet, meghallgatva az egyik pontõr beszámolóját a bombászásáról (második világháborús aknarepeszeket gyûjt levélnehezéknek, de csak olyat, ami már felrobbant), és éppen éjfélkor indultunk tovább.


A réten átsiklottunk, majd a Farkas-kút felé vezetõ úton, sõt ösvényen, sõt patakban már igazából nem volt értelme néznünk, hogy hová lépünk. Csak haladtunk elõre. A forrásnál a vízesésen iszonyatos erõvel zubogott lefelé a patak, a forrásból nem csak a csövön jött kifelé a víz, hanem az egész foglalat szivárgott. Tovább a sárga négyzeten, majd sárga háromszögön leértünk a Lajosháza feletti ponthoz – nem irigyeltem a pontõröket, akik a sárban sátraztak... Kaptunk szõlõcukrot, útbaigazítást a terelõútról, és egy bíztatást, miszerint "Azt hitted, ennyivel megúszod?". Hát, ha ez volt a könnyebbik út, inkább nem próbálom meg elképzelni, milyen lehetett az eredeti. 8.3-ra értékeltem valamelyik túratárs balett-mozdulatát, majd két másodperc múlva a sárban landoltam. Innen vagy húsz percig nem bírtam mozgatni az ujjaimat, mert sárkesztyû volt rajtuk, de aztán egy pataknál sikerült némileg lemosni õket. Nemsokára elértünk a Cserkõ-bányához, ahol rejtélyes módon egy Suzuki parkolt a pontõröknél, nem tudom, hogy mentek be. Kaptunk cseresznyét.


Innen a "felmentek a nyeregbe és már ott is vagytok a kilátónál" mondat, amivel a pontõr útbaigazított, eltartott vagy háromnegyed óráig, a szokásos lábcuppogással kísérve. A nyolcas csomópontjánál szembetalálkoztunk a 40-esen lévõ Gudlukinggal, Tibettel meg VadMalaccal, és aztán tényleg felértünk újra a Kozmáry-kilátóba. Innen le a lépcsõn a faluba (Édes anyabeton!), ahol benéztük sajnos a zöld kereszt ösvényét, így elmentünk rossz felé kicsit egy zsákutcában, de aztán csak rátaláltunk a kerékpárútra. Még volt egy pont a gyöngyössolymosi elágazásnál, és hajnali fél 4-re beértünk a célba. Látva kissé trehány állapotú itineremet, kaptam egy tisztát a célban, majd átöltözés után finom raguleves meg lekváros kenyér várt, aztán spetitõl egy fuvar Hatvanba, és vonatozás haza.


Lehet, hogy nem vagyunk normálisak, de jól esett. Ha menni kell – hát, menni kell.


Köszönöm a rendezõknek a remek túrát, hogy ebben a zord idõben is a szokásos végtelen kedvességgel és lelkesedéssel rendezték a túrát. Még sok ilyet kívánok nekik – és persze nekünk is.




Gethe

BEJELENTKEZÉS


SZÁLLÁSKERESÕ


településen

HIRDETÉS

ELFOGADÓHELYEK

KIEMELT AJÁNLATNK

PARTNER

Jooble álláskeresés
Kékes Turista Egyesület

FACEBOOK

Google plusz One



GOOGLE KERESÉS

www matrahegy.hu

Az oldalt a Mátrahegy Bt. készíti és tartja karban, az oldalon szereplõ tartalmak kizárólagos tulajdona a Mátrahegy Bt.
Az adatok saját célra való felhasználása megengedett, további felhasználásra a készítõk engedélyét kell írásban kérni.

Impresszum

Oldal tetejére