Mátra | Élménybeszámolók

2006. május 25. (csütörtök)

Fülek, indulás. Az idõ jó, de 13 kilométerrel arrébb egy pohár sörrel még jobb lesz. Eredeti tervem ellenére nem Ipolytarnócnál gördülök Magyarország területére, hogy aztán Ságújfalu felé fordítsam a „botkormányt” (a Klárihoz majd egy szép hétvégén juttatom el cédémet), hanem az Ipó – a palócok így hívták az Ipoly folyót – jobb oldalán küzdök a széllel egészen Balassagyarmatig. Nem ez az elsõ utam ezen a szakaszon, úgyhogy a táj ismerõs. Madách és Mikszáth szelleme lebeg a dimbes-dombos táj felett. Nógrád déli része, a Cserhát sem fehér folt térképemen, a Börzsönytõl (a képen) pedig tavaly júniusban ment el a kedvem: a rengeteg szúnyog végett. Amúgy a Honti-szakadék bejárása, a sok bábrabló és egy büszke szarvasbogár, valamint az este és a reggel Drégely romjain mégiscsak megért egy kis szenvedést !Nagyoroszi elõtt ismerkedés egy, Ausztráliát is megjárt, emberrel – most kivételesen kerékpáron közlekedett és Aranyfácánnal kínált meg –, akinek álma a Santiago de Compostelába vezetõ híres zarándokút megjárása. Az én álmom ugyan teljesen más, viszont bennem is felmerült már egy európai kerékpártúra gondolata, s annak éppen az említett spanyol hely lenne a végsõ pontja; csak azért, mert jobb egyelõre még nem jutott eszembe ... Berci feleségét, majd magát a ház urát sikerül meglepnem váratlan megjelenésemmel. A tanár, megyei szaktanácsadó és országos szakértõ éppen valami fontos dolgon munkálkodik, holnap pedig pont a Felvidékre indul egy csoporttal. Átadom a CD-t, õ sörrel kínál, beszélgetünk egy jót, átveszem az új elérhetõségeket, majd a Börzsöny felõl kérdezem, tud-e valami jó helyet. Egy szép vadászkastélyt említ, amelynek gondnoka valami nõ – no, ez érdekesnek tûnik. Jó hír, hogy a katonák sem fognak már visszafordítani (mint néhány évvel ezelõtt, amikor miattuk kellett megkerülnöm a hegység északi részét). A szúnyogoktól azonban most is tartok, noha 3 db szúnyogriasztó és –irtó spray-t hozok magammal ! Amikor megpillantok egy szép füves részt, lemondok a vadászkastélyról (a nõrõl szintén), felhúzom a sátrat, kiirtom a környék összes vérszívóját, úgy-ahogy megtisztálkodom, s bebújok aludni. Elalvás elõtt honvágyam támad, de eszembe jut mostani kedvenc nótám idevágó része: „akkor is megyek, ha nem akarok”. Hosszabb túrák esetén nálam általában az elsõ nap a holtpont.

Május 26. – 27. (péntek – szombat)

A Nagyoroszi és Vác közötti – kerékpárosok által nem használható – nemzetközi fõutat szerencsésen megúszom; nem töröm ki a nyakam a felkapart részeken, nem üt el senki a félpályás lezárások szakaszain, sõt a rendõrök sem zavarnak le az útról (biztosan egy „süket olasz” vagy valami hasonló, gondolhatják). Vác méretes székesegyházát egy régebbi bicajtúrám alkalmával már lefotóztam, most inkább Kosdra vagyok kíváncsi. Kálmánéknál elõre be vagyok jelentkezve, így két éjszakám s azok környékén ételem-italom általuk oldódik meg . Kosd történetét, a falu látnivalóit, templomait, emlékmûveit Kálmán mutatja be szakavatott módon. Karcsiék szintén elhalmoznak földi porhüvelyem jó kondícióban való tartásával. Karcsitól, amikor Füleken megismerkedtünk, kaptam egy kazettát (Wass Albert), most pedig egy DVD-t (A veleméri templom fénymisztikája). Kálmán, aki feldolgozta családja történetét, a versek szerelmese; egyik kedvence – Áprily Lajos költötte – a csavargókról, illetve a csavargókhoz szól...

Szombat: egy lakomára vagyok hivatalos. Karcsinak köszönhetõen néhány perc alatt Magyarkúton vagyunk, ahol Gábor Fõlovagnak is adok egy CD-t, én pedig átveszem a Teleasztal Lovagjai Gasztronómiai Társaság ( http://www2.freeweb.hu/teleasztallovagjai/ ) 50-es sorszámú tagsági igazolványát, melyet még 2004 júniusában állítottak ki. Jelenleg 105 tagja van a lovagi(as) társaságnak: férfiak, nõk, gyerekek vegyesen. Erdõközeli környezetben ( www.kocsmaapipashoz.hu ), jó hangulatban fogyasztjuk el a menüsort. Új ismerõsök tekintetében, a mellettem ülõ bájos hölgyön kívül egy pilótát írok fel emlékezetembe: Tibor nálunk szeretne repülõt venni, s üzleti útja során én lennék majd a tolmács (sok sikert nekünk). Lenyelem az utolsó korty Aranyfácánt, aztán robogunk Nagymaros, majd Zebegény felé. Nagymaros – most pótolhatom egy korábbi túrám során elrontott fotómat: Visegrád a Duna bal oldala felõl. Zebegény: a Kós Károly és Jánszky Béla által tervezett templom, emlékmû és kilátó (a képen) a Kálvária-dombon, egy pohár sör – hogy írjak valamit, de a lényeg nem ez. Hanem: Kosdon, úgy érzem, tartós barátságok szövõdtek. Kálmán, sok sikert a „visszavonuláshoz”, Karcsi Neked meg ahhoz a másik házhoz.

Május 28. – 30. (vasárnap – kedd)

Legurolok Vácra, egyenesen a kompra, amely 1-2 perc múlva indul. A másik oldalon kellemetlen macskakövek fogadnak. Keresztülszelem a hatalmas Szentendrei-sziget legszélesebb részét, áthaladok a Szentendrei-Duna fölötti hídon, és vagy tíz perc múlva már Tahi egyik csendes utcájában, Andornál ( www.kissandor.hu ) kapok bebocsájtást. Noha csak egy éjszaka lett leegyezve, a palóc atyafi bejelenti: több napra is nyugodtan maradhadsz. Szálláshelyem fejedelmi – egy egész ház, mely Andor családi fészkéhez csatlakozik. Elfoglalom az emeleti rész egyik szobáját, rendbe teszem magamat, majd házigazdámmal elsõként a könyvkiadásról beszélgetünk. Czárán Eszter – Andor neje – Világnak Virága c. könyve (4 kötetben – Tavasz, Nyár, Õsz, Tél; lásd a fenti honlapot) szerzõi kiadás, s nekem is ez lenne a legjobb út a „Felvidéki kalauz” könyves verziójához, esetleg egy olyan kiadó, amely 7-8 millió helyett 2-3 millióból is ki tudná hozni. Más. Lefotózom Rékát, Andorék kisbabáját, aki a legfiatalabb személy eme bicajtúrám során. Vacsora, alvás; holnap vár a munka, illetve a túra.

Másnap vagy öt perccel korábban indulok Visegrád felé mint Andor Budára, tehát elég korán (kb. 6-kor). A „Salamon-torony”, amelyben Drakula is raboskodott, hétfõn zárva, viszont a fellegvár „nyitva”; jóval 9 elõtt itt vagyok, sehol senki, csupán egy solymász, aki éppen a madarát szidja. Az idõ szép, a kilátás pazar, a fellegvár belsejére meg úgyse lenne idõm. Ingyen jöttem, ingyen távozom. A mai nap fõ célja: a Prédikálószék (639 m) – innen a legszebb a Dunakanyar (a képen). Lemegyek a romantikus Vadálló-kövekhez, melyek egy kis fantáziával várromhoz hasonlíthatók. A Szõke-forrás völgyében egy szegedi lány hülyít meg, amennyiben Dömös helyett Pilisszentlászló, illetve Szentendre felé irányít. Hiába tanultam ki geográfusnak, hiába túráztam be a Nyugati-Kárpátokat, hiába nõsültem meg, még egy vadidegen alföldi kerékpáros nõ is félre tudja az embert tájolni. De saját magát is: „tuti hogy neked arra, nekem meg erre kell mennem”. Szegény, Pilisszentlászlóra indult, s most vissza fog kerekezni oda, ahonnan jött (Pilismarót), jobbik esetben Dömösön és Lepencén keresztül juthat Senvaclav-ra (= Pilisszentlászlóra, ahol annak idején szlovák nénikékkel csevegtem egy jót) ! Nekem tulajdonképpen mindegy, hiszen Szentendrén keresztül is könnyen Tahiba találok. Amúgy Szentendrén már jártam; akkor sem nyûgözött le.Kedden szintén korán kelek, mivel Budapestet akarom „elintézni”. A városban jó idõ esetén talán biciklivel a legjobb közlekedni, tehát Andor legnagyobb autójába az én táltosomat is simán felrakjuk, valahol a Moszkva tér közelében pedig kirakjuk, s aztán meg se állok a Budaörsi úton található MTA Földrajztudományi Kutató Intézet épületéig. Mivel a Károly Horvátországban keresendõ, a neki szánt CD-t egy kedves kartográfus hölgynél, Líviánál hagyom. Károly beszédes kolleginája elárulja, hogy szívesebben jár üdülni, túrázni a hegyek közé mint a tengerek mellé, s hogy a férje geológus, így tehát nekik szintén adok egy lemezt (salgótarjáni motoros barátomnak majd égetek egy másikat). Másfél óra múlva már a pesti oldalon, a Liszt Ferenc téren „tárgyalok” Zolival a „Felvidéki kalauz”-ról. Zoli a szlovákiai magyar kiadók magyarországi képviselõje és a felvidéki kiadványok terjesztõje ( www.xantusz.hu ), aki az én munkámat is felkarolta, de szerinte – ha igényesek akarunk lenni – a kiadás 7-8 millióba kerülne. Egy pályázaton 500.000 forintott nyertünk, úgyhogy egyelõre ... Frédinek se könnyebb. Õ füleki festõmûvész, aki Pesten tanult, jelenleg pedig megint a nagy városban keresi a boldogulást; albérletben lakik élettársával együtt. Reméli, az olaszok értékelni fogják absztrakt képeit (legközelebb azoknál lesz kiállítása). A második vendéglátóipari egységben, ahová betérünk, kevésbé „pancsolt” a bor. Megtömöm magam pogácsával, elbúcsúzok Fréditõl, s egy perc múlva már a Rózsák terén várakozok – Lacira. 18.00, 18.05, 18.10, 18.18. Telefonon se érem el, húzom hát a síkot Tahiba. A rosszban is van valami jó: 1. van egy plusz cédém, 2. még sötétedés elõtt „otthon” vagyok.

Május 31. (szerda) – június 1. (csütörtök)

Mivel korán reggel esik az esõ, nem megyek Andorral Budára, hanem késõbb, amikor kitisztul, kerülõvel haladok Budakeszi felé: Tahi (Gizi néni panasza a Miskolci TV-re, és áldása utamra), Szentendre (Krisna-hívõk felvonulása az alkohol, a drogok és az erõszak ellen www.lepnikell.hu ; szerény pénzadományom „Nalini”-nek), Pomáz (babgulyás), Csobánka (festõi környezet, székelykapu stb.) – Pilisvörösvár (2 deci bor), Solymár, Pesthidegkút, Remetekertváros (valahol ezekben vesztettem el a sapkámat). Budakeszin, Laci bácsinak, Irénke néninek, Misinek és Ildikónak köszönhetõen úgy érezhetem magamat, mintha Erdélyben lennék. (Csak egyszer voltam abban a szép „országban”, de azt se felejtem.) Õk onnan származnak, így Laci bácsinak, mint minden jó székelynek, mindig ott lapul a bicska a zsebében. Remek bizonyítékai õk annak, hogy az ember idõsebb korában is kezdhet új életet, akár egy másik országban is !

Csütörtök reggel: a tanár úr megmutatja Budakeszi legújabb látnivalóját, a május 7-én felavatott Magyar Nemzeti Himnusz szobrot (a képen), aztán pedig málhájától megszabadított lovammal Érdre vágtatok, mivel a szél a hátamat, nem pedig az arcomat csapkodja. „Európa legnagyobb falvában” (pontosabban: ma már városnak számít) elõször egy kerékpárboltban ( www.erdmsn.hu ) haverkodom össze a Ferivel. Ewa (lengyel származású) éppen külföldön tartózkodik (mint tolmács), „cédéjét” munkahelyén, a városi könyvtárban hagyom. A Magyar Földrajzi Múzeumban Pista bácsi az elsõ ember, akivel összefutok (mint négy évvel ezelõtt). Hogy mit mondott neki a jósnõ, itt és most inkább nem idézem (igen bizalmas a dolog ...) A „Felvidéki kalauz” a Katalin gondjaira lesz bízva, talán a legjobb kezekre, hiszen õ a múzeum restaurátora, gyûjteménykezelõje. A múzeumigazgató, dr.Kubassek, akivel annak idején arról beszélgettünk, hogy jó lenne magyar nyelven is feldolgozni a felvidéki hegységeket, el van utazva, de ha visszajön, remélem ír az „anyagról” néhány mondatnyi véleményt (elõre is köszönöm). Zolit, Érd, akarom mondani – Magyarország legjobb órását, aki az én Fujimat is megjavította, egy másik címen találom meg, 3-4 szimpatikus hölgy társaságában. Zoli – az összetört szíveken kívül – valóban minden javít: mechanikus, elektromos, elektronikus, kar, ébresztõ, asztali, fali, álló, sõt antik órákat is ( www.orajavitas.hu, www.euroclock.hu ).No, akkor irány Budaörs: Zsuzsa és Kati. Útközben megállok egy temetõben – magam se tudom miért –, s teljesen „véletlenül” a Zámbó és a Fölföldi család sírjánál ülök le. Valamikor úgy gondoltam, ha megváltoztatnám a nevem, Felföldi Gyula szeretnék lenni – hát nem „érdekes” ... Zsuzsaéknál, némi meglepetésemre, a Sanyi fogad; vele személyesen még nem találkoztam, itt az alkalom az ismerkedésre. Hamarosan befutnak a többiek, átadok egy lemezt, elmondok egy mondókát, regisztrálok néhány új dolgot s néhány régit, közben kissé elmegy az idõ, vagyis: „itt ül az idõ a nyakamon”. Egy telefon Irénke néninek, hogy az este kilencbõl valamivel több lesz, a bableves salátával valószínûleg kimarad, de a szállás mindenképpen Budakeszin lesz aktuális. Lámpám van, sapkám szintén – Laci bácsi adta az enyém helyett, amit ugye elhagytam, de a fejem azért még nem vesztettem el (teljesen) –, így tehát jóval éjfél elõtt ismét Budakeszin vagyok.

Június 2. (péntek)

Reggel mégiscsak kapok kóstolót a baleves salátával nevû székely eledelbõl, hozzá sonkát, kolbászt, tojást, áfonyapálinkát. Összefoglalva: nem kell már nekem ezentúl Erdélybe utaznom ahhoz, hogy vendégszeretõ székely emberekkel találkozhassak – elég lemenni Budakeszire ! Szemerkélõ esõben, érdekesnek mondható útvonalon kerekezek Biatorbágyra, onnan Érdre, hogy végül bõrig áztató esõben, de jó hátszéllel, amolyan mazochista élvezettel száguldjak végig a 6-os fõút Érd-Dunaújváros szakaszán. Dunaújváros elõtt kinézek egy panziót (5000 forint/éjszaka), de azért bízok a Gyulában, akinek névjegykártyájára annak idején ezt írtam: „szereti a palócokat”. Gyula és Judit valóban szeretik a palócokat, alaposan rendbe raknak: forralt borocska, vacsora, ruháim, cipõm szépen száradnak. A beszélgetést Gyulával kezdem, de mivel õ holnap is dolgozik, Judittal folytatom – téma van bõven, még éjfél után is. Például az „orgonvizet” elõállító készülékek, vagy a „Kavalkó Family” energetizált bioaktív krém család ( www.kavalko.hu ).

Június 3. (szombat)

Búcsú a ház urától, reggeli a ház asszonyával, aki a ház állatkáit is szívesen megmutogatja: Cserép (a játékos puli), macskák, nyuszik, tyúkok. Egy koccintás Judit apukájával és a beszédes szomszéddal, aki szerint legközelebb már Landroverrel fogok jönni – úgy legyen ! Ámde: mi érdekes lenne abban ... „Félúton Földvár felé”, jut eszembe valami nóta, amikor áthaladok a Duna fölött Dunaföldvár hídján. Aztán: „a benzinkutak elõtt hosszasan megállok” (ebédelni), „elkísértek hosszú utamra a kutyák” (szegény, õ is ebédelne valami maradékot). Legközelebbi leegyezett szállásom Fegyverneken van, de majdcsak akad itt, a Kiskunsági Nemzeti Park vidékén is valami jó hely. Benézek egy jól reklámozott csárdába: „600 fõt várunk, így szabad helyünk, sajnos, nincs, meg amúgy is 8000 forint/szoba, de Kecskemét elõtt még lesz néhány csárda”. Szabadszállás – nézem a térképet, aztán meg látok valami csinoska épületet (a képen) az úttól nem túl messze; ezt megnézem magamnak. Elhagyott tanyácska lehet, mert az épület belül szinte teljesen üres és nem éppen takaros, de ami nekem kell, az még megmaradt benne: egy ágy vagy valami hasonló dolog. WC van (fából kint), kút van (benne víz is), ember sehol, szóval – „szabadszállás” !

Június 4. (vasárnap)

Valahol Kecskemét közelében, a Kiskunsági NP környezetében, egy elhagyott tanya egyetelen bútordarabján (valamikor ágy lehetett a neve) heverészve, hálózsákomba bújva várom az idõ jobbra fordulását. Kint két cseresznyefát áztat kitartóan az esõ – legalább nem kell megmosnom az ízletes gyümölcsöt. Eperfa is van, de annak gyümölcse még zöld. Bent egy fészekalja kisfecske vidámít, illetve néha idegesít, mikor be nem áll a szájuk. Néhány perce a telek gazdájával s annak családjával csevegtem egy jót. A cseresznyére jöttek õk is, amúgy nem igazán érdekli õket a tanya; a szõlõvel csak a baj van, krumplijukat néha a szomszéd is elviszi és így tovább. Nekem, úgy tûnt, örültek, mivel palóc „vendégük” még nem volt. Én szintén örültem nekik, hiszen én sem láttam még „igazi kiskunokat” ... Remélem, holnapra jól kiesi magát, hogy szárazon mehessek be Kecskemét városába.

Június 5. (hétfõ)

Kecskemét elõtt jól bereggelizek (babgulyás, rántott sajt, 2 deci bor), mivel tegnap jóformán csak cseresznyén éltem. A TV-ben valami (a fogadós szerint kecskeméti) író beszél Gyurcsány Ferencrõl és Orbán Viktorról ... A városban lefényképezem a Városházát és a Cifrapalotát, aztán magamat fotóztatom Koháry István kapitányunk szobránál, bekukkantok a piaristák templomába, végül pedig bedobok egy CD-t a megyei fõügyésznek, akitõl néhány éve kaptam egy szép levelet, valamint Koháry-verseket. Sajnos, névjegykártyáján csak a munkahelyi elérhetõségei szerepelnek, ma azonban munkaszüneti nap van, így a személyes találkozó kizárt, de majdcsak kapok valami visszajelzést. Ebédemet Lakitelek térségében (benzinkúti étterem fiatal és csinos felszolgálónõvel) költöm el, átgurulok a Tisza fölött, megbámulom a szürkemarhákat (a képen), majd meg se állok Tiszaföldvárig. Itt is csak azért, mert igen-igen borul, Fegyvernekig még vagy negyven kilométer – itt a jó lehetõség, hogy kipróbáljam a városka kempingjét. Csak néhány idõsebb németet látok itt, jegyszedõ félét csak a strand másik végében találok; „majd holnap rendezi a Gabikával” ...

Június 6. (kedd)

... Gabika a kemping vezetõje. Ügyes, szimpatikus fiatalasszony. Valahogy úgy alakul, hogy neki is adok egy CD-t, pontosabban másolok egyet a HDD-jére. Reggelire palóclevest veszek, hozzá Sopronit. Az idõ szépen alakul, élvezem a 38 fokos gyógyvizet, az úszást, a csevegést Imrével, az úszómesterrel, valamint a szlovák csoport egy-két tagjával, akik a behavazott Tátra alól jöttek ide gyógyulni ... 15:00. Ideje indulni: Fegyvernekre. Törökszentmiklós nem nyûgöz le, ellenkezõleg, a 4-es (E60-as) fõút pedig ! Keskeny, széle nincs, ami van az is összevissza töredezett, már éppen itt az ideje hogy korszerûsítsék. Tudom, kerékpárosként semmi keresnivalóm ezen az úton, de az autósoknak sem éppen leányálom. Szóval, örülök hogy élek ... Zsoltnak tegnap küldtem SMS-t, így érkezésem csupán Kormos (õ is puli) számára volt meglepetés. Nem leplezett örömömre, Margit mosnivaló dolgaim felõl kérdez, így 14 pár zoknim ismét használhatóvá válik. Zsolt barackpálinkával kínál, mesél valamit a kertészetrõl, mely a Tisza egyik holtága mellé lett telepítve és amelynek hírneve az õ érdeme is, aztán Kenderesrõl, a Horthy-kastélyról, az iskoláról ahol jelenleg tanít és vezeti a gyakorlati részleget, meg egyebekrõl. Én a hegyeket szeretem, de ilyen embereken keresztül, mint ez a kertészmérnök házaspár, az Alföld is közelebb került hozzám !

Június 7. (szerda)

Ma van a lányom, Miriam születésnapja (a 11-ik). Az enyém június 15-én lesz (a 37-ik), úgyhogy együtt fogjuk ünnepelni. Feltéve, ha épségben hazaérek. Mert sok a veszély az ilyen utakon, de õrangyalom eddig még nem hagyott cserben, s noha fejét valószínûleg már rég kopaszra tépte miattam, talán még õ is élvezi útjaimat. „Göröngyös úton a csillagokig” ... Margit gondoskodik a reggelimrõl, ebédet csomagol. Megköszönöm a csomagot, és Kisköre felé fordítom vasparipámat. Heves és Jászszentandrás némely gyerekkori élményeimet juttatják eszembe, valahol itt tanultam meg úszni, hiszen az „átkosban” Fülek híres gyárának dolgozói is gyakran megfordultak eme és hasonló alföldi helyeken. Egy jó ember tanácsára mégsem Hevesen keresem a kempinget, hanem kissé arrébb, Tarnaméra községben. Itt azonban hiába: „Zárva”. „Az igazgató autója itt áll, tessék átugorni a kerítésen” – mondja egy fiatalasszony és annak leánya. De kutyával õrzött terület, mondom én, és már nem is hallom, mit válaszolnak erre õk, mert maradjon az igazgató ott ahol vagyon, a kerítés mögött, én pedig „purgatok” tovább: Detk felé. A faluban három szerencse ér: 1/ „ha nem lesznek otthon (mármint a Laciék), jöjjön vissza hozzánk” – mondja egy hölgy, aki az aszfaltra rajzolva tájol be az általam keresett címre, 2/ Laciék kutyája, Buksi (meg ez is puli – lásd még feljebb) még senkit se eresztett be, engem igen, 3/ Laciék csak holnap utaznak Budapestre. László és Eszter tapasztalt résztvevõi és szervezõi a turisztikai eseményeknek, jelenleg fõként a Kékes (a képen) Turista Egyesületen belül ( www.matrahegy.hu ). Egyik túratársukat, a Magyar Uszonyos- és Búvárúszó válogatott tagját nemrég súlyos baleset érte – a sportoló gyógyulását az alábbi számlán lehet támogatni: Gyöngyösi Búvársportért Alapítvány, (alszámla) Oszlánczi Kristóf Gyógykezelésére, (számlaszám) 10300002-45501957-70143285.

Június 8. (csütörtök)

Reggeli, néhány fotó, Laci betájol Feldebrõ felé. Szerencsére a Szent Márton-plébániatemplomot nem csak kívülrõl fotózhatom, hanem az altemplomba is lejutok, amelyhez „hasonló sem Európában, sem a keleti kereszténység területén nem ismert”. A barátságos gondnok az összes, igen megkopott, falfestmény témáját fel tudja sorolni. Kapok egy 2006-os feldebrõi programajánlatot, aztán: minden jót ! Egerszalókon Fülek híres utolsó kapitányának, gróf Koháry Istvánnak egyik rokonát keresem. Nem nehéz megtalálni: neve Kohári István, panziója ( www.koharipince.hu ) a település fölötti dombon csábítgatja a bor szerelmeseit. Nekem még külön szerencsém is van: a falu elején, Kohári Pincészet feliratú terepjárón, Koháriné bukkan fel, akitõl megtudom, hogy a híres hõforrás mellett kemping vagy egyéb szállás lehetõsége jelenleg nem jön számításba, viszont náluk a 7-es szobát elfoglalhatom. Fehullámzok a kissé meredek parton, Kohári uram éppen a gyepet nyírja, így a gondnokkal ismerkedek. 2 deci Cserszegi Fûszeres után a panzió urával is válthatok néhány szót, megszabadítom lovamat málhájától, s vagy fél óra múlva már Egerszalók fõ attrakcióját, a látványos mészkõtufa teraszokat (a képen) fotózom. Nem tudom mióta áztatom nem különösen megviselt tagjaimat a meleg vízben – melyben kevés a jó alakú nõ, ezért szemeimet fölösleges napszemüveg mögé rejtenem, hiszen szemhéjaimat általában csukva tartom –, mert itt valahogy másképp múlik az idõ. Este a vendégház úrnõje személyesen mutatja meg a pincét, ahol vagy 14 fajta vagy féle bor érlelõdik. Választhatok kedvemre, végül maradok a Cserszegi Fûszeresnél. Kapok belõle vagy fél litert, mellyel szobámba vonulok vissza, amolyan magányos lovagként. A sokcsatornás TV nem érdekel, inkább eme soraimat firkálom. Egy idõ után a bor se érdekel má, meg hát valahogy el is álmosodom má. Azért még írok egy SMS-t a feleségemnek: Jo lenne ha most itt lehetnel... Valamikor éjfél után egy jókedvû társaság ilyen-olyan zajaira ébredek, de úgy fél három körül újra az éjszaka és az álom lesz úrrá mindenkin.

Június 9. – 10. (péntek - szombat)

Reggel Kohári úrral akarom rendezni a számlát, de õ nagyvonalúan ezt közli: „a vendégünk volt”. Távol legyen tõlem minden hízelgés, de ez a gesztus is bizonyítja a nemesi származást. Búcsúmkor félig viccként, félig komolyan mondom a házaspárnak: saját panziómba innen fogom hordani a bort ... Mai célpontom Bükkzsérc, pontosabban Józsi, a „csavargó lelkész” (egyszer ezt írta nekem magáról). Élvezetes úton, Noszvajon, Bogácson és Cserépfalun keresztül jutok el a festõi fekvésû faluba. A Koháriék borával kínálom Józsit, majd a saját cédémmel, õ meg valami finom kaláccsal, amit éppen most hozott neki egy jó asszony. Igen, Józsinak tulajdonképpen már csak egy jó asszony hiányzik a boldogsághoz, hiszen ez a falu és annak környéke igen a kedvére való. Fotózni is szeret (mint jómagam), meg lovagolni (én szintén, csak éppen nem igazi lovon, hanem amolyan vasparipán). Természetesen a (református) templomot is megnézzük.
Józsi javaslatára nem Mezõkövesd felé megyek vissza Egerbe, hanem egy hegyi úton, Felsõtárkány felé. Szép út. A Csabának küldött SMS-hez tartom magamat, egri szálláshelyemen pont este 6-kor „kopogtatok”. És mit látnak szemeim ! Szaporulat a családban: az 1 éves Hunor (testvére, Döme már a 12-diket tapossa, ezért lepõdöm meg a dolgon, no nem nagyon, csak úgy kissé). A család nemrég jött haza erdélyi útjáról, amibõl én is profitáltam: ismét szopogathattam az áfonyapálinkát. Amúgy Csaba a Bükki Nemzeti Park fõ propagátora (pl. a NP-ról szóló vaskos, tartalmas, szép kivitelezésû könyv szerkesztõje), a kaptárkövek, és általában a „titokzatos helyek” szerelmese, az ún. szakrális földrajz mûvelõje. Beszédes és barátságos ember, és számomra ez a lényeg. Mártuskában szintén van valami, ami megfogott (Csaba, ne értsd félre).

Szombaton megnézzük a könyvheti kínálatot, ami Csaba szerint igen gyatra. A város látnivalóit korábbi útjaimról már ismerem, tehát inkább neki egy kis söröcske, nekem egy kis borocska, aztán ebéd, majd irány Cserépváralja, néhány kaptárkõ, melyek közül a Bábaszék (a képen) a legérdekesebb, már csak azért is, mert ez a Csaba kedvence. Furcsa alakú kúpok, titokzatos eredetû, homályos rendeltetésû fülkékkel. Közben elered az esõ, ami különös hangulatot teremt a természetvédelmi skatulyából kilógó ember elõadásához – reggelig is elhallgatnám. Itt, a természet oltárán, „Barbinek” társaságában. Barbara szintén a nemzeti park munkatársa, a városban futottunk vele össze, s én hívtam õt erre a kis erdei kirándulásra, amelynek végére egy kocsmában tettünk pontot: sör + Hubertus. (Már aki tehetett, mivel Csaba vezetett ...) Vacsora után házigazdám erdélyi hegységekben készült gyönyörû fotóit nézegettük.

Június 11. (vasárnap)

Sirok. Magyarország egyik legszebb helye. Egy korábbi túrám alkalmával már voltam itt, de akkor nem nyílt alkalmam bejárni a festõi sziklavár üregeit. Most a várrom közelében emelkedõ Barát- és Apáca-sziklákat, valamint a Törökasztalt is becserkészem és lefotózom. A kilátás se mindennapi: a Mátra, a Bükk, a Karancs stb. A nap másik szép túrája a Mátrába, az Ilona-völgybe vezet. A völgy bejáratát a „Rákóczi-fa” õrzi. 1710-ben a nagy fejedelem ehhez a hatalmas kocsányos tölgyhöz kötötte lovát. (Állítólag.) Amúgy a völgy fõ látnivalója egy vízesés (a képen). „8-10 m magas sötétszürke piroxénandezitbõl álló kõzetfalon” alakult ki, s „talán a legszebb a Mátra kevés számú vízesése között”. Parádfürdõn egy „Zimmer frei” stílusú házban találok magamnak szállást (1400 forintért), sõt vacsorát (ezt ingyen, de azért reggel azért is adok 600 forintot).

Június 12. (hétfõ)

Parádon Laci bátyám felesége van csak otthon. Szívesen megmutogatja a férje által talált agancsokat, sõt még kávéval és egy kis erõssel is megkínál. A fõ téma szép leányuk Tamara, aki Angliában keresi a boldogulást és a boldogságot ... Galyatetõig csak emelkedek, így a végén igen megéhezek, betérek hát egy panzióba és étterembe: „Két Oroszlán”. Mivel ízlik a házias étek, és a 21 napos limitet még nem léptem át, kedvem támad megszállni ebben a vendégházban. A térképen az Ágasvári turistaházat nézem ki délutáni kiruccanásom célpontjául. Nem is bánom meg – vadmalacokat (a képen) sikerül lencsevégre kapnom. A turistaházban a fiatal fogadósnéval csipkelõdöm, Mátraszentistvánban egy idõs nénivel váltok néhány szlovák szót. A rázós túra, a jó vacsora és a borocska után hamar elnyom az álom a panzió 1-es számú szobáján.

Június 13. (kedd)

Reggeli után rendezem a számlát (az egyik felét forintban, a másikat koronában), minden jót kívánok Orbán úrnak (azt a két-három fotót majd elküldöm) és a kedves többieknek. A kutya (itt is) simán kienged, kitolom a bicajt a fõútra, és kezdõdhet a lesiklás: 30 – 35 – 40 – 45 – 50 – 55 km/ó. Kiviszi ez a 80-t is, de ilyen málhával és ismeretlen terepen nem ajánlatos 55 fölé kerülni. Pásztó történelmi központjában a múzeum igazgatóját keresem, de hiába, mert a János éppen terepi munkát végez, most valami hörcsögök maradványait keresi. A CD-t a nagyon régi idõk után kutató ember – mellékesen nem rossz kerékpáros, ha két keréken Dubrovnikba is lement – egyik hölgy munkatársánál hagyom. Kimegyek a 21-es fõútra, amelyrõl Sámsonháza felé térek le, hogy megszemléljem a fõútról is jól látható buddhista „komplexumot”, pontosabban a Kõrösi Csoma Sándor Emlékparkot, fõként pedig a K.Cs.S. emléksztúpát, amelyben 700 millió „szent igét” forgat az imakerék. A Tibetrõl szóló kiállítás egyik szövege így szól:
„Bármennyi öröm van a világon, mind abból fakad, hogy másokat boldognak akarsz látni. S bármennyi szenvedés van a világon, mind abból fakad, hogy magadat akarod boldognak látni.”
A büfében frissen sült sajtos pogácsával, egy Marssal és alkoholmentes sörrel – alkoholtartalmú ital itt nem kapható – erõsítem testemet, feleségemnek és lányomnak veszek egy-egy horoszkópos csuprot, a kedves eladóknak pedig megígérem: ha erre járok, ismét betérek ide. Festõi, ismerõs nógrádi tájon, kisebb-nagyobb ellenszéllel viaskodva haladok Salgótarján felé. A hosszúkás városon egy barátságos kerékpárossal segítjük át egymást; aki elöl megy, az a „szélfogó” (a hátsónak könnyebb a tekerés). Közvetlenül a határ után egy üveg sör és öt darab csoki a doppingszerem, de fõleg az érzés, hogy egy fél óra múlva ismét otthon leszek ...

( A „V” és „GY” betûket nem én véstem fel a Prédikálószékre ! )közeli helyeken, dombokon, hegyeken
kibelezett kõbányák üregében
közeli helyeken, dombokon, hegyeken
most is visszhangzik a léptem
itt ül az idõ a nyakamon
kifogy az út a lábam alól
akkor is megyek ha nem akarok
ha nem kísér senki utamon
arcom mossa esõ és szárítja a szél
az ember mindig jobbat remél
porból lettem s porrá leszek
félek – hogy a ködbe veszek

(bikini)

◄ Inkább vizes, mint csillagos túra

Újabb mese a Nagyhatalmúról ►

BEJELENTKEZÉS

SZÁLLÁSKERESÕ

HIRDETÉS

ELFOGADÓHELYEK

KIEMELT AJÁNLATNK

PARTNER

FACEBOOK

GOOGLE KERESÉS

Az oldalt a Mátrahegy Bt. készíti és tartja karban, az oldalon szereplő tartalmak kizárólagos tulajdona a Mátrahegy Bt.
Az adatok saját célra való felhasználása megengedett, további felhasználásra a készítők engedélyét kell írásban kérni.

Impresszum

A tartalom a Mátrahegy Bt. tulajdona, amelyet felhasználni csak saját célra lehetséges.
A tartalom eredeti forrása a https://matrahegy.hu/elmenybeszamolok/20060525_0613_castellanus internetes oldalon található.

AJÁNLATOK

Élménybeszámolók

„Castellanus”, illetve a „Felvidéki kalauz” magyarországi útja