2006. május 15., hétfő



Tavaly februárban, ugyanitt olvashatták az elsõ tanmesét a Nagyhatalmú viselt dolgairól.


A történet lényege, hogy az Alföldön élõ Egérke családja asztmás gyerekük egészségének helyreállítására a Tercsidombon inneni, a Porostetõn túli Szépföldén nagy nehezen felépített egy cseh faházat, amibe évek múltán a vizet is szerették volna bevezettetni. Az elsõ próbálkozások sok évvel ezelõtt történtek, amikor a településen mindenhová bevezették a vezetékes vizet, de az õ utcájukban az elõttük lévõ, 5 telek hosszú, 60 méternyi belterületi szakaszon – ismeretlen és megmagyarázhatatlan okok miatt – csak a csatorna épült meg. A nyilvánvaló diszkriminációt az önkormányzat nagyhatalmú vezetõje nem volt hajlandó megszüntetni, arra hivatkozván, hogy „nem áll fenn közérdek”...

Belátható távolságba a dolog három éve került, amikor is Egérkéék elhatározták, hogy a település víz-közhálózatának bõvítéséhez anyagilag is hozzájárulnak, mert a Nagyhatalmú által vezetett önkormányzat csak így járult hozzá a víz bevezetéséhez.

Egérkéék egyik szomszédukkal közösen, saját költségükön terveztették, engedélyeztették és megépíttették telkeik elõtt; sõt, a köztük lévõ, üres telek elõtt is az utcai gerincvezetéket, elkészíttették a saját házi bekötéseiket. Vállalták, hogy a telkük elõtti vezetékszakasz építési költségeit maguk fedezik. Az önkormányzatnak – a Nagyhatalmú elkötelezettnek látszó ígérete szerint – az új alapvezeték régivel való összekötését, az új szakasz végére tûzcsap telepítését, valamint Egérke és szomszédja részére a nem elõttük épített szakasz költségének térítését kellett volna pénzelni, ennek fejében õk az épített, új szakasz tulajdonjogáról az Állam javára feltétel nélkül lemondanak.


Mint utóbb kiderült, az önkormányzat Nagyhatalmújának hozzájárulása csak látszólagos volt, mert a választók jóvoltából korlátlan helyi uralmat élvezõ méltóság – miután a további lépéseket az önkormányzatnak kellett volna megtennie – minden eszközzel (ígérgetés, félrevezetés, szószegés, valótlanságok állítása, dolgok halogatása, el nem küldött levelek stb.) igyekezett kibújni elvállalt kötelezettsége alól.


Az a tény, hogy a tanmese folytatódik, igazolja, hogy mindeddig ezt ragyogóan sikerült is neki megoldani.


Tavaly májusban már látható volt, hogy Nagyhatalmúnak esze ágában sincs vállalt szavának helytállni, továbbra is a már bevált halogató taktikát folytatta. Egérke és szomszédja megunta a tehetetlenséget és – kerül, amibe kerül – ügyvédet keresett az általuk megoldhatatlannak látszó ügy továbbvitelére. Sikerült is egy rámenõs fiatal jogászt ügyük képviseletére rábeszélni, aki nagy lendülettel nekilátott az intézkedésnek.

Lehet, hogy Nagyhatalmú valamilyen ok miatt tart a jogviselt emberektõl (ugyan miért?!), mindenesetre a dolgok meglódulni látszottak: hónapok elteltével az ügyvédnek sikerült elérnie, hogy az önkormányzat végre felvette a területileg illetékes vízmûvel a kapcsolatot, a tõlük kapott árajánlat azonban irreálisan magas volt, ennek alkujával újabb hónapok teltek el. Tavaly novemberre odáig jutott az ügy, hogy az ügyvédet értesítették: lehet, hogy még az õsszel bekötik a vizet.

Még szerencse, hogy Egérke és szomszédja hitte is, nem is az egészet, így kisebb volt a csalódásuk, amikor beköszöntött a tél – és megint csak nem történt semmi.


Lehet, hogy az ügyvéd megszánta Egérkét és szomszédját, vagy felbõszítette a szóban forgó közjogi méltóság vele szemben is megnyilvánuló hitványsága – ezt nem tudni. Mindenesetre Nagyhatalmúból kicsikarta azt, amit eddig még senkinek sem sikerült: Egérkének és szomszédjának az önkormányzattal tavaly õsszel kifizettette a nem elõttük épült vezetékszakasz építési költségének arányos részét, januárban pedig megszerezte az önkormányzat és a vízmû által aláírt szerzõdés másolatát a bekötésrõl. Persze, ennek az okiratnak is van egy buktatója, mégpedig az, hogy a vízmû csak akkor fog a munkához, ha az önkormányzat a munka összegét neki elõre átutalja (?!?!). Ebbõl logikusan következik, hogy ha az önkormányzat nem fizet, a szerzõdés eleve semmis, akkor az ügyben pedig mintha – megint – semmi sem történt volna.


A dolog nagyon úgy alakul, hogy ez a gyanú beigazolódni látszik: az ügyvéd március 28-án levélben szólította fel az önkormányzatot az összeg átutalására. Természetesen sem válasz; sem intézkedés nem történt. Újabb, május 10-i távbeszélõn történt érdeklõdésre Nagyhatalmú elõször az ügyrõl sem akart tudni, majd közölte az ügyvéddel: „felejtsék el az egészet”, és a fülére csapta a telefont.


Hát itt álluk most, 2006. május 10-én...


Idõközben jelentkezett egy másik szomszéd is, aki az idén építkezni szeretne, ahhoz pedig víz kell neki. Így már három család vár arra, hogy eldõljön: Szépföldén mit jelent a „közérdek”, illetõleg mégis: vajon mennyire taksálja az idén Nagyhatalmú a saját adott szavát, amit szabályos, általa aláírt szerzõdésben is megerõsített.


Eddig volt, igaz volt, aki nem hiszi, járjon utána. (Különösen ajánlom ezt Heves megye önkormányzatának.) Az eset tanulságai elgondolkodtatóak, különösen, ha arra gondolunk, hogy idén õsszel helyhatósági választások is következnek. Vajon hány ilyen – és ehhez hasonló – Nagyhatalmú van szerte Kis Hazánkban?! Ha ezt tudnánk, akkor biztos nem bosszankodnánk azon, hogy nálunk szinte soha, semmi sem sikerül!




a (még mindég) alföldi Egérke