2006. május 15., hétfő



Tavaly februárban, ugyanitt olvashatták az első tanmesét a Nagyhatalmú viselt dolgairól.


A történet lényege, hogy az Alföldön élő Egérke családja asztmás gyerekük egészségének helyreállítására a Tercsidombon inneni, a Porostetőn túli Szépföldén nagy nehezen felépített egy cseh faházat, amibe évek múltán a vizet is szerették volna bevezettetni. Az első próbálkozások sok évvel ezelőtt történtek, amikor a településen mindenhová bevezették a vezetékes vizet, de az ő utcájukban az előttük lévő, 5 telek hosszú, 60 méternyi belterületi szakaszon – ismeretlen és megmagyarázhatatlan okok miatt – csak a csatorna épült meg. A nyilvánvaló diszkriminációt az önkormányzat nagyhatalmú vezetője nem volt hajlandó megszüntetni, arra hivatkozván, hogy „nem áll fenn közérdek”...

Belátható távolságba a dolog három éve került, amikor is Egérkéék elhatározták, hogy a település víz-közhálózatának bővítéséhez anyagilag is hozzájárulnak, mert a Nagyhatalmú által vezetett önkormányzat csak így járult hozzá a víz bevezetéséhez.

Egérkéék egyik szomszédukkal közösen, saját költségükön terveztették, engedélyeztették és megépíttették telkeik előtt; sőt, a köztük lévő, üres telek előtt is az utcai gerincvezetéket, elkészíttették a saját házi bekötéseiket. Vállalták, hogy a telkük előtti vezetékszakasz építési költségeit maguk fedezik. Az önkormányzatnak – a Nagyhatalmú elkötelezettnek látszó ígérete szerint – az új alapvezeték régivel való összekötését, az új szakasz végére tűzcsap telepítését, valamint Egérke és szomszédja részére a nem előttük épített szakasz költségének térítését kellett volna pénzelni, ennek fejében ők az épített, új szakasz tulajdonjogáról az Állam javára feltétel nélkül lemondanak.


Mint utóbb kiderült, az önkormányzat Nagyhatalmújának hozzájárulása csak látszólagos volt, mert a választók jóvoltából korlátlan helyi uralmat élvező méltóság – miután a további lépéseket az önkormányzatnak kellett volna megtennie – minden eszközzel (ígérgetés, félrevezetés, szószegés, valótlanságok állítása, dolgok halogatása, el nem küldött levelek stb.) igyekezett kibújni elvállalt kötelezettsége alól.


Az a tény, hogy a tanmese folytatódik, igazolja, hogy mindeddig ezt ragyogóan sikerült is neki megoldani.


Tavaly májusban már látható volt, hogy Nagyhatalmúnak esze ágában sincs vállalt szavának helytállni, továbbra is a már bevált halogató taktikát folytatta. Egérke és szomszédja megunta a tehetetlenséget és – kerül, amibe kerül – ügyvédet keresett az általuk megoldhatatlannak látszó ügy továbbvitelére. Sikerült is egy rámenős fiatal jogászt ügyük képviseletére rábeszélni, aki nagy lendülettel nekilátott az intézkedésnek.

Lehet, hogy Nagyhatalmú valamilyen ok miatt tart a jogviselt emberektől (ugyan miért?!), mindenesetre a dolgok meglódulni látszottak: hónapok elteltével az ügyvédnek sikerült elérnie, hogy az önkormányzat végre felvette a területileg illetékes vízművel a kapcsolatot, a tőlük kapott árajánlat azonban irreálisan magas volt, ennek alkujával újabb hónapok teltek el. Tavaly novemberre odáig jutott az ügy, hogy az ügyvédet értesítették: lehet, hogy még az ősszel bekötik a vizet.

Még szerencse, hogy Egérke és szomszédja hitte is, nem is az egészet, így kisebb volt a csalódásuk, amikor beköszöntött a tél – és megint csak nem történt semmi.


Lehet, hogy az ügyvéd megszánta Egérkét és szomszédját, vagy felbőszítette a szóban forgó közjogi méltóság vele szemben is megnyilvánuló hitványsága – ezt nem tudni. Mindenesetre Nagyhatalmúból kicsikarta azt, amit eddig még senkinek sem sikerült: Egérkének és szomszédjának az önkormányzattal tavaly ősszel kifizettette a nem előttük épült vezetékszakasz építési költségének arányos részét, januárban pedig megszerezte az önkormányzat és a vízmű által aláírt szerződés másolatát a bekötésről. Persze, ennek az okiratnak is van egy buktatója, mégpedig az, hogy a vízmű csak akkor fog a munkához, ha az önkormányzat a munka összegét neki előre átutalja (?!?!). Ebből logikusan következik, hogy ha az önkormányzat nem fizet, a szerződés eleve semmis, akkor az ügyben pedig mintha – megint – semmi sem történt volna.


A dolog nagyon úgy alakul, hogy ez a gyanú beigazolódni látszik: az ügyvéd március 28-án levélben szólította fel az önkormányzatot az összeg átutalására. Természetesen sem válasz; sem intézkedés nem történt. Újabb, május 10-i távbeszélőn történt érdeklődésre Nagyhatalmú először az ügyről sem akart tudni, majd közölte az ügyvéddel: „felejtsék el az egészet”, és a fülére csapta a telefont.


Hát itt álluk most, 2006. május 10-én...


Időközben jelentkezett egy másik szomszéd is, aki az idén építkezni szeretne, ahhoz pedig víz kell neki. Így már három család vár arra, hogy eldőljön: Szépföldén mit jelent a „közérdek”, illetőleg mégis: vajon mennyire taksálja az idén Nagyhatalmú a saját adott szavát, amit szabályos, általa aláírt szerződésben is megerősített.


Eddig volt, igaz volt, aki nem hiszi, járjon utána. (Különösen ajánlom ezt Heves megye önkormányzatának.) Az eset tanulságai elgondolkodtatóak, különösen, ha arra gondolunk, hogy idén ősszel helyhatósági választások is következnek. Vajon hány ilyen – és ehhez hasonló – Nagyhatalmú van szerte Kis Hazánkban?! Ha ezt tudnánk, akkor biztos nem bosszankodnánk azon, hogy nálunk szinte soha, semmi sem sikerül!




a (még mindég) alföldi Egérke