2025. május 16. péntek (20. hét) van, köszöntjük Botond, Mózes nevű olvasóinkat. Regisztráció! | Elfelejtette jelszavát?

Élménybeszámolók

Vidróczki 58 - 2006. május 13.

2006. május 13., szombat



(Megjegyzés: a *-gal jelölt távadatok a túra igazolófüzetéből származnak. A körülmények arra mutatnak, hogy a valós adatok ettől - fölfelé - jelentősen eltérhetnek!)


"Még nem volt elég, eltűnt a félelem,
hosszú az út, lehet, hogy végtelen



(...)


Van még idő, van még esély,
Folytatni kell, mielőtt végleg elveszíteném"



(Pál Utcai Fiúk: Első dal)


6:00 Gödöllő


Vásárolok az éppen nyitó boltban némi reggelit, majd rögtön meg is érkezik Tibet, VadMalaccal és Jaattal a fedélzeten, csatlakozom én is hozzájuk. Az út gyorsan és eseménytelenül telik el, egyedül egy behajtani tilos tábla okoz némi zavart a szorospataki bekötőút elején, de egy helybélitől megtudjuk, hogy ez csak munkanapokra vonatkozik, úgyhogy rövidesen megérkezünk a rajthoz. A nevezés érdekes, háromasztalos technikájú (nevezés, fizetés, rajt), de mivel nem vagyunk benn túl sokan, sorban állás nélkül sikerül hamar elindulni.


7:17 Szorospatak, erdei iskola (Rajt, 1. ep.)


Rövid gondolkodás után rövidnadrágban vágok neki az útnak (ennek később még jelentősége lesz!), övtáskából, amiből a nagy sietségben kimaradt a telefon, ám nem fordulok vissza, gondolom egy 58 km-es túrán ugyan mi történhetne (ennek később még szintén jelentősége lesz!). A túra első szakasza egy mátralábi Mátra-néző séta, végül is megvan a maga varázsa meg a bemelegítés-jellege, de én nem feltétlenül erőltetném bele ezt a 7-8 kilométert egy mátrai túrába. De végül is mindegy. Nagybátonytól Maconkáig a három kilométeren kb. 2 db piros + jelet fedezek fel, de nem nagy probléma, mert nemigen van a mezőn elágazás. Beérve Maconkára egy Sir Danre emlékeztető bézbólsapka vágódik ki az egyik mellékutcából, mint utolérve kiderül, tényleg ő az, fagylaltért tért ki, de kár volt. A pontra érve előkerül a többi TTB-s is, ők már jártak a következő ponton is, mert valaki rossz felé küldte őket.


8:21 Maconkai-tározó, halőrház, 6,3 km (2. ep.)


Csatlakozom a csapathoz, indulunk a tóparton, figyelve az autós horgászokat megállapítjuk, hogy az az igazi sport. Egy helyen szalagozásra kell térni, de szalagot csak egyet találunk, egy oszlopon, aztán vagy két kilométerig semmi. Útközben szembetalálkozunk Balázs bácsival. Mikor becsatlakozunk a piros jelzésbe, akkor már tudjuk, hogy jó helyen vagyunk. Innen már könnyen odatalálunk – van, aki már másodszor – a következő pontra.


9:09 Felsőlegyend - Pusztatemplom, 10,6 km (3. ep.)


Nem időzünk sokat, haladunk tovább. Az erdőbe érve immár a valóságban is léteznek szalagok az út mellett, ez az első rendes emelkedő. Aleksza fején találja a szöget, amikor a sárga jelzésre érve az emelkedőt meglátva megjegyzi, hogy most kezdődik a tánc. És valóban, itt térünk rá az egykori Mátrai Tánc teljesítménytúra útvonalára. Kisebb-nagyobb emelkedőkkel jutunk fel a Három-cserhez (leirtott rész), ahol hiába próbálom felidézni Güszi pénteken olvasott beszámolóját erről a szakaszról egy elágazásnál. Némi tanakodás után a jelzetlen, de legalább járható ösvényt választjuk, majd az erdőben visszatérünk a helyes útra. Tankolok a Bec-kútból, mert jön a keményebb emelkedő, sajnos a többiek lemaradnak kicsit, de bármilyen jó is a társaság, úgy ítélem meg, hogy nem fér bele a várakozás az időmbe, így egyedül érek fel a Vörös-kőre. Felmegyek a kilátóba, ha már a Mátrabércen úgy átloholtam itt, és valahogy úgy tűnik, mintha pár éve másmilyen torony lett volna itt (ezt később más is megerősíti, szóval nem tévedek). Ide már nincs messze Mátraszentlászló, ahol a közel kilométeres oda-vissza szakaszon szembetalálkozom Bubuékkal (ő épp egy lekváros kenyér elpusztítását fejezi be). Rövidesen én is megérkezem a pontra, ahol egy polgárőr-autó teljesít szolgálatot.


10:35 Vidróczki csárda 16,6 km* (4. ep.)


Két zsíros meg egy lekváros kenyér, meg néhány pohár gyümölcslé leli halálát kezeim között, majd indulok tovább. Visszaérve a sárgához utolérek két srácot, Viktort és Gábort, ezután ők lesznek útitársaim. Ez az első túrájuk, készülnek a Kinizsire, most érettségiznek és Kecskemétről jöttek. Nagyon jó társaság, úgyhogy szívesen megyek velük. Pár kilométer múlva teljesen rám bízzák magukat tájékozódásban meg tempóban, s ez – nem tagadom – jól esik. Nekik is, hogy nem kell sokat vacakolni a jelzésekkel, mert először vannak a Mátrában – nagyon tetszik nekik. Nagyon szeretem a Smiró Feri útját, kellemes oldalazás a bükkösben. Aztán indul a mászás a Galyavárra, rövid, de velős. A csúcson beszélgetek pár percet a pontőrökkel, nem kell sokat várni a srácokra sem.


11:59 Galyavár 21,4 km* (5. ep.)


Kellemesen beszélgetve, néha belekocogva haladunk a kellemes sétaúton a Piszkés-tető, majd le Mátraszentimre felé. A faluban a pont az ABC mellett van elbújva, gyorsan vásárolunk (még nyitva a bolt két percet), majd továbbinduláshoz készülünk.


12:52 Mátraszentimre 25,1 km* (6. ep.)


Mikor indulunk, a pontőr srác ragaszkodik ahhoz, hogy félrevezessen minket és vitatkozni kezd velem a további útvonalat illetően, de én akkor sem rá, hanem az itinerre – és emlékeimre – hagyatkozom, így nem a pontőr által javasolt zöldön, hanem a helyes zöld négyzeten indulunk a Csörgő-patak völgye felé. A patakvölgy egész kellemes, könnyen járható. A malomrom táján jön szembe(!) két ember, kezükben Vidróczki itiner, láthatóan elbizonytalanodva. Mivel mindenféle résztávok mindenfelé mennek, azt kérdezem, hogy melyik pontra szeretnének most menni. Kiderül, hogy szintén a Vándor-forráshoz tartanak, javaslom nekik az ellenkező menetirányt. Néhány patakátkelés után meg is érkezünk a forráshoz. Töltünk vizet, a srácok fényképezkednek, én az idő – meg a szúnyogok – miatt siettetem az indulást.


13:58 Vándor-forrás 30,1 km* (7. ep.)


Innen a nagy többséggel szemben – akik egyszerűen továbbmennek a piroson – a hivatalos úton megyünk, az (egykori) piros kör jelzésen. Igen meredeken kell leereszkedni, de jutalmunk egy gyönyörű szurdokvölgy szikláival. Nemsokára mi is kiérünk az útra, és lecsorgunk Mátrakeresztesre. Itt megegyezünk pár perc pihenőben az Óvár sörözőnél, meglátogatom a mosdót, iszom egy kólát és indulunk tovább. Nincs messze a Vidróczki-barlang, ahol az oda-vissza szakaszon összefutunk Gyuri74-gyel. Itt kezdek először komolyan aggódni a szintidőnk miatt...


14:59 Vidróczki-barlang 33,6 km* (8. ep.)


Innen egy elég kemény szakasz jön. Nem hiszünk az itiner téves szövegének, és nem megyünk vissza a P-ig, hanem csak a P+-ig, ameddig valójában kell. Rövid bozótharc után nagyon meredek szakasz jön, fel a Mocsár-bükk csúcsára, ahonnan viszont nagyon szép a kilátás. Nemsokára felérünk a piros jelzésre, itt nézem csak meg a térképet, hogy egészen a Nyikom-nyeregig el kell menni. Legalább azt ismerem, most jártam itt nemrég. Felérünk gond nélkül, ám innen zavaros a leírás meg a terep is: egy tarvágáson kell irányban keresztülmenni, rengeteg bozót, csalán meg otthagyott faág között. De csak sikerül elérni a leírásban szereplő dózerutat. Ezen kell menni egy keveset, majd be egy újabb bozótosba, le a Zám-patak völgyébe. Itt kezdődik a számomra legpokolibb szakasz, nagyon sokáig, talán egy órán keresztül kell ide-oda menni a patak partjai között, legalább hússzor, nehezen járható, köves ösvényen, néha csalánnal meg kidőlt fákkal fűszerezve. Többször félhangosan megjegyzem, hogy türelmem véges. Aztán nagy nehezen csak elérjük a vadetetőt, innen már nem nagy kunszt odaérni a Nagyparlagra.


17:04 Nagyparlag 41,5 km* (9. ep.)


Na itt kezd először nagyon gyanús lenni, hogy nem jók a távadatok. Mert igaz, hogy a patakvölgyben nagyon lassúak voltunk, de azért 10 óra 41 kilométerre talán mégis túlzás (valójában itt már 47 körül lehettünk). Betolok egy szendvicset, de nem vagyok túl nagy formában. Indulunk a Hideg-kút felé, Viktortól lemaradok, Gábor és Gyuri meg mögöttem. A forrásnál tankolok és bevárom a srácokat, majd Mátrakeresztesre kissé felélénkülve érek be. Első utam a buszmegállóhoz vezet, de "sajnos" az utolsó pásztói busz 5 perccel előttem ment el. Nekilátok a vacsorának, Gyuriék "úgyis utolérsz" felkiáltással elindulnak.


18:32 Mátrakereszres 48 km* (10. ep.)


Nem vagyok messze attól, hogy kiszálljak, megkérjem Tibetéket, hogy jöjjenek értem – csak telefonom nincs. De aztán végiggondolom, hogy milyen lelkiállapotba kerülnék egy feladás után – túl sok minden nem sikerül mostanában... Szóval továbbindulok, Gyuriékat még látom az utca végén. A piros négyzeten egy rövid meredek után könnyű séta esik, a ponton utol is érem a többieket.


19:14 Kosnyiktanya 51,1 km* (11. ep.)


Itt Sütő Laci a pontőr, és megerősíti, hogy valóban nem jók a távadatok, ezért nem kell felmenni az Ágasvár csúcsára, csak a házig. Ezen nagyon fellelkesülök, és Gábornak mondom, hogy behúzom szintidőre a célba (neki fél 9-ig kell beérni). Elindulunk, némi szalagozás segít, ami a szürkületben nem jön rosszul. A háznál utolérjük az épp induló Viktorék csapatát, én meg benézek a házba egy kólára – nekem még több időm van.


19:42 Ágasvári th. 54,5 km* (12. ep.)


Utolér Gyuri, innen együtt ballagunk lefelé. Egy helyen megbotlok egy kőben a sötétben, de szerencsére nem fáj sokáig a lábam. Egyébként már nagyon várjuk a célt, aminek elérése sikerül is még éppen lámpa nélkül.


20:38 Szorospatak, erdei iskola 58,3 km* (CÉL) (Total Time: 13:21)


Itt gyorsan átveszem a díjazást, bekapok egy szelet kenyeret, köszöntöm az ismerősöket, átveszem a pólómat és már mehetünk is... Utastársaim több órát vártak rám, türelmüket ezúton is köszönöm.


P.s. Mint kiderült, akik mérték az útvonalat, 65-nek mérték...


Jó kis túra volt, köszönöm a rendezők fáradozását, a bakikat remélem, jövőre kiküszöbölik, de első rendezéshez képest elég jól sikerült.




Gethe

BEJELENTKEZÉS


SZÁLLÁSKERESÕ


településen

HIRDETÉS

ELFOGADÓHELYEK

PARTNER

Kékes Turista Egyesület

FACEBOOK

GOOGLE KERESÉS

www matrahegy.hu

Az oldalt a Mátrahegy Bt. készíti és tartja karban, az oldalon szereplő tartalmak kizárólagos tulajdona a Mátrahegy Bt.
Az adatok saját célra való felhasználása megengedett, további felhasználásra a készítők engedélyét kell írásban kérni.

Impresszum

Oldal tetejére