2006. május 13., szombat



Kora reggel indultunk el Szorospatakra Elágazással és Dömével. Az út alatt megreggeliztünk, volt aki aludt is egy kicsit (ez nekem nem ment a volán mögött), valamint Elágazás kitalált egy ébrentartó játékot, „Döme! Ez melyik kilátó?” címmel. Szóval útközben, ahol csak egy kilátó magasodott, mindig elhangzott ez a kérdés. Rendszerint pontos válasz érkezett, csak egy kilátó nevével maradt adósunk Döme. Nem nagyon volt forgalom, így hat óra körül megérkeztünk a rajthelyhez, ahol már néhányan lézengtek, valamint az erdei iskola focipályáján a kissrácok úgymond éhgyomorra fociztak. Nevezés (Elágazás és Döme a 43-as, én az 58-as távra) és szerelésigazítás után fél hét elõtt elindultunk.


Az elsõ szakasz a Maconkai-víztározóhoz vezetett, majd onnan visszafordulva irányba vettük a Mátrát. A víztározó és környéke nagyon tetszett, elsõ osztályú horgászterepre bukkantunk. Azonban az elsõ 10 km gyakorlatilag szint nélkül telt el, csak 200 m szintemelkedés volt benne, érzésre talán még annyi sem. Furcsa volt, hogy a Mátrában túrázunk, és még fel sem kell emelnünk a lábunkat, csak „csoszogni” elõre. Útközben egy kedves bácsi megkérdezte, hogy ittunk-e már pálinkát – azt hiszem, ha társultunk volna hozzá, akkor nem lett volna hova tovább ezen a napsütéses meleg napon. Hamar a Pusztatemplom nevû ellenõrzõpontra érkeztünk, ahonnan (budai)-H.G. társaságát élveztük egy szakaszon. Amikor a S jelzés rátért az itiner szerint egy „kissé benõtt” ösvényre, mi a mellette vezetõ járhatóbb ösvényt választottuk, míg Gábor megpróbálkozott átjutni ezen a szakaszon, de ha jól tudom, végül õ is visszafordult. A Vörös-kõ felé felvezetõ úton Döméék kitérõt tettek a Bec-kúthoz, míg én mentem tovább, így itt elváltunk egymástól. A Vidrócki-csárda elõtt a S jelzésrõl áttértünk a K jelzésre, és így érkeztünk meg a frissítõpontra, ahol üdítõvel és zsíros, valamint lekváros kenyérrel vártak minket a rendezõk. Az 58-as és a 43-as táv itt vált ketté, én elindultam hát visszafelé a S jelzésig, így találkozhattam még Elágazással és Dömével, akik akkor értek a csárdához.


Nemsokára elmentünk a Mátrabérces teapont mellett, most viszont nem várt ott minket senki, majd hamarosan megtaláltuk a K+ jelzést, amelyen egészen a Galya-várhoz vezetõ P háromszögig kellett folytatnunk utunkat. Egyszer elbambultunk, amikor hirtelen letér a jelzés jobbra egy völgy felé, de mintegy 50 m után gyanússá vált alkalmi társaimnak is a dolog, így arra szavaztunk, hogy menjünk vissza az utolsó jelzésig. Most látom az itinerben, hogy a Sárkány-kútnál történhetett ez az elbambulás. Gyönyörû volt ez a K+ útvonal, nagyon élveztem, csakúgy, mint így utólag a felkapaszkodást a Galya-várhoz is (persze ott, akkor azért keményebb volt felkapaszkodni, mint így a visszaemlékezésben). A ponthoz felérve azt hittem, vége a mászásnak, de tévedtem, mert még volt hátra belõle egy-két hupli, míg elértünk a várkódhoz, majd késõbb a sífutópályához. Nemsokára már egy jól ismert szakaszhoz értem, amit már számos mátrai túrán érintettünk Galyatetõ környékén. Mikor rácsatlakoztunk a KP jelzésre, ami elvisz a Piszkés-tetõhöz, találkoztunk néhány tájfutóval (vagy tájékozódási sétát tévõ emberkével – ugyanis nem nagyon futkorásztak). Érdekesen próbáltak tájékozódni, a vaktérkép a kezükben, és minden arra vetõdõ túrázótól megkérdezték, hogy nem-e tudják hol van itt egy vaslétra vagy éppen magaslati pontot jelzõ kõ... stb. Kíváncsi lennék az eredményükre, hogy miket és mennyi idõ alatt találtak meg. Szóval visszatérve a túrához, hamar a Csillagvizsgálónál találtam magamat, ahonnan a P jelzésen kellett lemenni Mátraszentimrére (hogy mennyivel könnyebb itt lefelé menni, mint a Téli Mátrán ellenkezõleg felfelé jönni). Hamar megtaláltam a pontot az ABC mellett, a bolt még szerencsére nyitva volt, így magamba döntöttem egy kólát. Valamit mondtak, hogy nem arra kellene menni amerre írják, de a leírás és a térkép tanulmányozása után úgy döntöttem, hogy maradok az eredetileg jelzett Z kocka jelzésen, és így gond nélkül elértem a Csörgõ-patak völgyét, ahol egy gyönyörû szakasz várt rám, igazi Szurdok-hangulattal, végig a patakmederben. Nemsokára az Ágasvár-forrásnál találtam magam, majd innen lementem a Vándor-forráshoz, ahonnan néhány perc beszélgetés után folytattam utamat Mátrakeresztesig.


És megint megtörtént az, ami a Mátrabércen. Elkapott egy fura érzés, hogy akarok-e innen továbbmenni, vagy sem. Akkor vagy 15 perc után rávettem magam, és sikeresen beértem Szurdokpüspökibe. Most leültem a sörözõben, ittam egy kólát, majd végül rávettem magam, hogy továbbinduljak, és elmentem a Vicróczki-barlanghoz, a következõ ellenõrzõpontra. Itt kaptunk csokit, majd visszasétáltam a P+ jelzésig, és magamba szálltam. Az eddigi tempóm alapján éppenhogy meglehetne a szintidõ (legalábbis ezt gondoltam, mert arra számítottam, hogy rendben vannak a szint- és távolságadatok), de valahogy nem éreztem arra késztetést, hogy még 25 km-t megtegyek majdnem egyedül (nem sok túrázóval találkoztam útközben, akikkel sikerült összefutnom, azok meg általában lehagytak). Úgy döntöttem, hogy visszamegyek Mátrakeresztesre, bevárom Elágazást és Dömét, akik a 43-ason nemsokára visszaérnek oda és együtt bemegyek velük a célig. Úgy számoltam, hogy én is mintegy 43 km-rel fogok zárni (legalábbis a tájékoztató adatok alapján). Leültem a buszmegállóba és vártam. Közben beszélgettem két helyi férfival a Mátrabércrõl és fiatalkoruk túrázással kapcsolatos lehetõségeikrõl, és azon tanakodtam, hogy vajon miként állnak majd a rendezõk az egyénileg kialakított 43-as teljesítésemhez. Amíg vártam társaimat, néhány túrázót még láttam nekiindulni a barlang felé vezetõ útnak. Ahogy számoltam, kezdtem egyre jobban érezni, hogy valami nem stimmelhet a távokkal, mert Sancimanóékat is ekkor láttam érkezni a kocsmához, és velük majdnem együtt indultunk, talán 10-15 perccel jöttünk el korábban a rajtból.


Megérkezett csapatom, és nekiindultunk a Kosiktanya felé vezetõ emelkedõnek. Én már teljesen felszabadultan, jólesõen mentem felfelé, nem hajtott a tatár és a szintidõ, és jó volt megint emberi szavakat hallgatni. A tanya elõtt volt a pont kb. 200 méterrel, és a pontõr jelezte, hogy innentõl a Z jelzés eléréséig kövessük a szalagozást/papírozást, amit a könnyebb tájékozódás miatt helyezett ki. Nem is volt gond a jelzés megtalálásával, majd nemsokára megtaláltuk a behajtani tilos táblát és hamarosan az Ágasvári-th-hoz érkeztünk. Itt gyorsan megkerestem a mellékhelyiséget, majd két sráchoz csatlakoztam a célig vezetõ úton, akikkel beszélgettünk, fotóztunk egy párat. Kiderült, hogy õk 10-kor indultak el, amikor már csak a 27-es indulás lehetett volna, de õk eredetileg 43-at terveztek. Megkapták a 43-as papírokat, hogy tegyenek belátásuk szerint, ha gondolják, nyugodtan térjenek át a rövidebb táv vonalvezetésére. Mesélték, hogy sokat kavartak el, de nagyon jókedvûen jöttek, õket sem izgatta sem a szintidõ, sem a díjazás, egyszerûen élvezték a kirándulást. A célba érve odamentem a célbélyegzõ végett az asztalhoz, és kértem, hogy a papíromra nyomjanak egy pecsétet, hogy itt is jártam, mondván az 58-ból kiszálltam a barlang után, majd Mátrakeresztesrõl jöttem vissza a célba a túra útvonalán, annyi könnyebbséggel, hogy nem másztam fel az Ágasvár csúcsára. Külön kérés nélkül elkezdték kalkulálni, hogy akkor pontosan mennyi volt az a táv és szint amit megtettem, és végül a 43-as díjazást ítélték oda nekem. Köszönöm a rendezõknek ezt a baráti elbírálást, ilyen cselekedetekkel, hozzáállással és kedves rendezéssel nagyon könnyû lesz népszerûsíteni a túrát a jövõre nézve! Egy biztos, mi jövõre is itt leszünk, az esetleg megváltoztatásra kerülõ útvonal, valamint a pontos távolság és szintadatok ismeretében pedig majd meglátjuk, melyik távon.


Közben Döme és Elágazás is beértek (õk még felmentek az utolsó csúcsra), majd a felfrissülés és a pólódedikálás (szuper ötlet) után útnak indultunk haza. Aztán a kijárat elõtt még megálltunk és sárkányhintáztunk egyet, remélem sikerült az errõl készült fotó. Na de ezután már tényleg hazamentünk, útközben megint kilátósdit játszottunk, nehogy valamelyikünk is bealudjon az úton ezen kellemes nap után.


Köszönet a rendezõknek, szuper volt a túra, szép helyeken vezetett az útvonal, és a mostani tapasztalatok megszerzése után jövõre csak még jobb lehet a pontosított szint- és távolságadatokkal. Csak így tovább!


Most látom, már vannak frissen mért adatok! Így ezek szerint az általam megtett táv valahol 50 km környékén lehet, mintegy 2000-2100 m közötti szintkülönbséggel. Ennek ismeretében már nem is olyan rossz a 10 ó 50 perc körüli idõm!


És a zárszó a végére: hogy is szokták mondani? Ha nem úgy sikerült a fõpróba, ahogy azt elterveztük, akkor jól fog sikerülni az elõadás? (Mindenesetre bízunk benne!)




hikerworm