2006. május 13., szombat



Hirtelen felindulásból jelentkeztem Sir Dan autójába csütörtök este, mivel épp meginogtam lelkiekben a kinizsis reményeimet illetõen. Gondoltam próbára teszem magam! A próba nagyságába viszont nem is gondoltam bele, ha ezt tettem volna, biztos inamba száll a bátorság. :)


Szóval Sir Dan 4:30-kor várt lent a villamosmegállónál. Kb. 3 percet késtem, de még tartani tudtuk Dani idõtervét és miután felvettük Sancit, Alexát és Jámbort, elindulhattunk a pontosan kidolgozott útvonalterv szerint :) A rajt helyszínét, a szorospataki gyerektábort gond nélkül megtaláltuk. Nevezésnél engem az 58-as táv asztalánál ülõ lány mindenképp a szemben lévõ rövidebb távokhoz akart irányítani, de én mondtam, hogy ezt szeretném választani. :) Végül 6:30-kor elindultunk.


Elindultunk a névadó patak szép völgyében és rövidesen Nagybátonyba értünk. Itt sikerült amatõr hibát elkövetnünk, nem figyeltünk a gyanús piros +-re és a mellettünk megálló rendezõnek hittünk, mikor azt mondta: menjünk jobbra, ott leszek fent a dombtetõn a pontõr lányok. Ott is voltak, de az a kettes pont volt! Nekünk még a piros +-en kellett volna menni Maconkáig, és ott a víztározó partján volt az elsõ pont. Tehát itt rögtön rátettünk a távra bõ két km-t és máris csúszásban voltunk az idõvel, mivel valahogy senki sem kezdett tempót menni. A víztározónál a ponton találkoztunk Gethe Lacival. Itt máris kis fejtörést okozott a piros jelzés megtalálása, de végül sikerült. :)


Visszatértünk a már érintett Felsõlengyend-Pusztatemplom nevû pontra, majd rövid szalagos szakasz után a sárgán végre a hegyek felé vettük az irányt a kicsit értelmetlennek tûnõ síkságon keringés után. Jámbor az emelkedõn lassabb tempót választott, és mivel õ a 43-as távra nevezett, nemsokára úgyis másfelé vette az irányt, tehát elváltak útjaink. Elértük a S+ jelzést és megint nehezen értettünk meg az itinert, de csapatmunkával sikerült. :) A Vörös-kõi-kilátó után megint tanakodás következett, és szabályos útvonalkövetés: a mátraszentlászlói hurok után mentünk be Mátraszentistvánra, a Vidróczi csárdánál lévõ pontra, mely frissítõpont is volt egyben. Itt találkoztunk egy kissé morózus hangulatban lévõ FB csapattal, majd láttuk Gethét elsietni. Megállapítottuk egyébként, hogy mennyire más most a hangulat, mint a MB-en/Hanákon volt. Valahogy egyikünk sem viccelõdött annyit, mint akkor.

Innentõl már jóval kevesebb túrázóval találkoztunk, mivel itt vált el az 58-as táv a többitõl. Mi visszafordultunk Szentlászlóra és a kék+ -en elindultunk Mátraalmás felé. Aztán itt következett a lihegõs mászás Galyavárra. A pont csalóka módon volt elhelyezve a szikla szélén, utána még emelkedõ volt tovább is. Nemsokára elértük a KPS jelzést, amit három hete már láttunk, és útbaigazítást adtunk néhány tájfutó térképpel bolyongó kirándulónak. Ezen a szakaszon kezdtem érezni, hogy milyen nehéz lesz még ez a túra. A lábaimban igencsak benne volt a hirtelen megmászott sok szint, és valahogy nem akarták felvenni a sebességet a most következõ könnyebb szakaszokon.


A következõ pont Mátraszentimrén az ABC mellett várt minket, ahol Sanci bánatára 10 perccel elõttünk zárt be a bolt. Ismét feltöltöttük a vízkészleteket és csokit majszoltam. Aztán irány az elsõ patakvölgyes szakasz a Z négyzeten, a Csörgõ-malom felé. Ez szép rész volt és még normálisan járható is. :) Sanci elkezdte kattogtatni a fényképezõgépet. :) A Vándor-forrásnál lévõ ponton itiner szerint 30 km-nél jártunk. A Po jelzésû Csörgõ-szurdok gyönyörû volt a hatalmas sziklákkal és sziklák fölé kinövõ fákkal! A patakvölgyet követve nemsokára kiértünk Mátrakeresztesre, a sörözõhöz. Itt pihenõt tartottunk fagyizással és kajálással egybekötve.


A pont a közeli Vidróczki-barlangnál volt. Itt hosszas tanakodásba kezdtünk, hogy vissza a P+ -en vagy felfelé a pirosig, mivel félreérthetõen fogalmazott megint az itiner. Végül helyesen döntöttünk és felfelé vettük az irányt a P+-en egy meredek emelkedõn. Hirtelen rám tört a negatív hangulat. Olyan nehezen másztam fel a rövidke emelkedõn és tudtam, hogy csúszásban is vagyunk, én abban sem hittem, hogy végigvánszorgom a hátralévõ távot, ott van még Ágasvár is a végén, és az biztos, hogy teljesen esélytelen a szintidõ. :( ... Pedig még nem is tudtam, mi vár ránk a következõ hosszú völgyben! Teljesen eluralkodott rajtam a kétségbeesés, hogy mi a francnak vagyok én itt szívatni magam és a többieket, addig kell visszafordulni, amíg lehet! Gyorsan közöltem is, hogy én most itt, amint elérjük a pirosat, visszafordulok Mkeresztesre és bevárom õket. Persze mindenki tiltakozott, hogy ne tegyem, de akkor már eldöntöttnek éreztem. Sanci próbálkozott lebeszélni, de én csak hajtogattam leginkább magamnak, hogy nem megyek én Kinizsire, meg semmi más hosszú túrára, nem is értem, mit akartam ezzel a hülye ötlettel. Nem valók nekem csak a 30-40-es túrák, másra én alkalmatlan vagyok. És különben is nem vagyok kitartó, ez az én legfõbb bajom. Sanci erre megjegyezte, hogy talán pont ezzel tudnék változtatni ezen a bajon. :)


Persze elértünk a piroshoz... és továbbmentem felfelé! Nem is tudom, talán leginkább azért, mert tudtam, hogy borzasztó csalódott lennék, és teljesen nem tudnék nyugodt lelkiismerettel a tükörbe nézni, ha most feladom. Szóval mentünk a Nyikom-rét felé. Itt beértük Alexát, aki épp nagyon morcos volt, mert megint hülyeségeket írtak az itiner szerzõi. A leírás, térkép és minden infó egybevetése után simán megtaláltuk a vadiúj zöld jeleket, ami a leírás szerint hiányzik! A kerítés mentén egy tarvágáson botorkáltunk lefelé, míg végre kiértünk egy erdészeti útra. Onnan egy hirtelen balkanyar be a bozótosba, és gyorsan leereszkedtünk egy patakvölgybe. Út itt nem volt, csak jelek, ezerszer átkelve a patakon, gyakorlatilag szinte a patakmederben kellett menni. Nem tudom hogyan, de mire idáig értünk, teljesen helyreállt a lelki békém, mivel ellenálltam a kísértésnek és nem adtam fel. Mondtam is Daninak és Sancinak, hogy betartották az ígéretet, mert kirángattak a holtpontról. :)


A szintidõ beérése itt már teljesen lehetetlennek látszott, mivel a köveken, patakon és kidõlt fákon botorkálás kb. 3 km-en át minden volt, csak gyors nem. A ki tudja hányadik patakátkelésnél persze sikerült egy rossz kõre lépnem, és a bal lábamon lévõ bakancsot teljesen megfürösztenem a vízben. :( A zoknim és bakancsom csurom víz lett. Ez késõbb persze annyiban okozott gondot, hogy teljesen felázott a lábam, és akkora vízhólyag lett a sarkamon, amilyet még nem sikerült produkálnom eddig. A végén ez már elég kellemetlen volt a sötétben botorkálásnál. Alig vártuk a pataktól kiágazó Z négyzetet, ami végre jól járható út volt! Itt vártak minket a mezõn egy pokrócon a nagy-parlagi pont õrei. Kaptunk egy kis szóbeli eligazítást a következõ sárga jelzésrõl, és irány vissza Mkeresztesre! Végül is egészen jól követhetõ volt a jel, de már elég lassan haladtunk. Egyszer megálltunk bakancsot igazítani Danival, mert már sok kavics szúrta a lábunkat. Itt néztem meg a lábam, de olyan vacakul nézett ki, hogy inkább nem kellett volna. :)


19:40 körül értünk a mátrakeresztesi kajapontra, 10 perccel pontzárás után. Már bepakolták a kaját a kocsiba és épp indultak volna, mikor odaértünk. Pecsétet még kaptunk, de kaját már nem, csak azt az infót, hogy nem kell felmenni Ágasvárra, csak a th-hoz. Két túrázó, akikkel sokszor összefutottunk a túrán, épp beült a kocsiba, mert feladták. És ott volt Balázs bácsi is, aki a 43-ason indult, el is kavart párszor. Szeretett volna velünk továbbjönni, de a rendezõk nem engedték. Egyébként mi voltunk az utolsó terepen lévõ túrázók. :)

Innen továbbindulva hirtelen kellett bevágni jobbra az erdõbe egy meredeken emelkedõ ösvényre. Végig a P négyzetet kellett követni a következõ pontig, a Kosiktanyáig, ami egy romos ház volt, már pontõrök nélkül. Itt kaptuk elõ a lámpákat és elkezdtünk megközelíteni az Ágasvári th-at a Z jelzésen. Néha teljesen tanácstalanul kerestük a jeleket az éjszakában, de végül mindig meglettek valahogy. :)


A turistaházban pontõrrel már nem találkoztunk, viszont ott volt két túrázó, akik a rövid távon voltak, aztán felmásztak megint a th-hoz sátrazni. Õk mondták, hogy állítólag 5-6 km-rel van elmérve a táv. Hogy legyen innen is pecsétünk, az itteni kéktúra pecsétet nyomtuk bele az itinerünkbe. Aztán egy kis üdítõ/kávé után nekivágtunk a csúcsnak. Felfelé ok volt, csak kicsit lassan másztam, de megérte az éjszakai csúcsfotóért! Lefelé viszont elég durva volt, mert rosszul láttam és nehéz volt a meredek terep. A th mögött kissé nehezen bukkantunk rá az útra, ami állítólag a csúcstól számítva 3,6 km múlva a célhoz visz! Hát ezt sokkal többnek éreztük. Mikor végre kiértünk az aszfaltútra, ami a táborhoz vezetett, elkezdett esni az esõ! Már korábban hallottuk hírét telefonon, hogy Bp-en esik, reméltük, hogy minket elkerül. A vicc az volt, hogy amint elértük a tábor kapuját, el is állt. :)

A célban legnagyobb meglepetésemre még ott találtuk a rendezõket! A hivatalos záróra 22.00 volt, ehelyett mi 23:21-kor érkeztünk! Nagyon kedvesek voltak, kaptunk díjazást és még kajával teli asztal várt ránk. Aki teával kínált, még szabadkozott is, hogy sajnos már kihûlt, de szívesen megmelegíti. :) Ez a fogadtatás nagyon jólesett!


Lassan összeszedtük magunkat, és elindultunk a kocsihoz. Ott még egy darabig elszöszmötöltünk az átöltözéssel, én kaptam száraz zoknit Danitól. Köszi. :) Szegény Jámbor tényleg nickjéhez illõen tûrte az 5 óra várakozást és utána, amíg végre összeszedtük magunkat az induláshoz. Dani nagyon álmos volt, így igyekeztem legalább én is ébren maradni és néha próbáltam valami értelmes beszélgetésfélét folytatni. De nehezen ment. :) Sanci és Alexa rögtön elaludt, mivel mindketten betegen jöttek túrázni, és gondolom, így jól elfáradtak. Végül 2-re értem haza és zuhantam az ágyamba.


A tanulság annyi, hogy meglepõdtem magamon. Egész sokat bírok menni. :) És még tényleg jó is volt a túra, nem szenvedés, néhány rossz pillanatot leszámítva. Az éjszakai kalandtúra kifejezetten tetszett, csak már fájt a talpam, de kibírható volt. Az biztos, hogy egészen más hangulata volt, mint a Hanáknak, de mindkettõ jó volt. Nagyon örülök, hogy nem adtam fel. :)

Köszönöm az egész csapatnak!




lutak