2006. április 22., szombat



Az idei év a felkészülés és a kitűzött feladatoké számomra. Tavaly még majdnem újonc voltam 20-as túrákkal a tarsolyomban és úgy indultam neki komoly túrákra, hogy nem is igazán tudtam: mire vállalkozom. Persze így nem is jutottam messzire, a Gerecse sikerült, de a Kinizsi persze, hogy nem. Nem is volt semmi realitása, utólag visszanézve. Idén gondoltam, megpróbálom másképp csinálni! :)

A tél és a koratavasz inkább a futásról kellett volna szóljon, de arról se nagyon szólt, inkább nyirmogással és kisebb fellángolásokkal telt. Debrecent leküzdöttem, de inkább csak a lelkesedés vitt végig, nem az erőnlét. Szóval beláttam: mostantól komolyabban kell vennem a felkészülést, ha sikeres Kinizsit szeretnék.

Első lépés volt idén is a Gerecse. Ez közel sem az volt, mint tavaly. Akkor száguldottam magamhoz képest és az első „ötvenesemet” 9:05-tel teljesítettem. Ez most inkább jókedvű közös túra lett, szerény 10:40-es idővel. Tehát próbálkozni kell újra. :)

Következő cél a Hanák! Egyrészt nehéz, tehát fizikailag is kihívás és edzés, másrészt lelkileg is jó, ha sikeresen veszek egy mátrai túrát, ahova még sosem mertem tt-re nevezni, mert féltem, hogy kifog rajtam a sok szint és a szűkös szintidő. De a mumusok azért vannak, hogy idővel legyőzzük őket. :)


Tehát spetivel megbeszéltük, hogy két kocsival indulunk, és a célban találkozunk 8-kor. Még előző reggel összepakoltam a túracuccaimat a nagy zsákomba, és bepakoltam anyukám kocsijába. Így legalább spóroltam egy délutáni utat, mivel este céges megjelenésre mégse vihetem magammal, ráadásul a magas sarkú cipő számomra már önmagában is elég nehezítés, nem akarok még óriászsákokat is magamra pakolni. :) Na, az este alatt bántam is rendesen, hogy egyáltalán elmentem... valahogy nem tudtam oldottan jégerezni a nagyfőnökkel és hosszú hivatalos blabla után vacak kaja, hülye megasztárok... el is jöttem 11-kor. Persze ez nem volt olyan egyszerű, mivel a beígért kisbusznak nyoma sem volt és dühös voltam, hogy a világ végéről taxizhatok haza egy csomó pénzért. Na mindegy... Kb. 1-kor sikerült is végre megpróbáltam aludni, de később hazaért a húgom is, és felébresztett. Mikor másodszor is felébredtem, átköltöztem inkább az emeletre, és végre tudtam aludni néhány órát!


Reggel felkeltem időben, de valahogy nhezen sikerült összeszedni magam, így 7-kor indultam. Felhívtam spetit, hogy kések, de kiderült, hogy ő már épp odaért Szurdokpüspökibe! Na ezek után igyekeztem, hogy ne kelljen iszonyú sokat várnia. Persze a benzinkutas nő, akinél a matricát vettem, ritka antipatikus volt, elkezdett pofákat vágni, mert nem tudtam a rendszámot. Jó – mondtam, kimegyek és megnézem. Persze a sorban mögöttem álló csak jól szórakozott az egészen. :) Vettem két pogácsát is reggeli gyanánt, mivel olyan rossz volt a gyomrom reggel, hogy nem bírtam enni. Azért még anyukámat is felhívtam, hogy ugye megnézette a felrakott kereket, mert valahogy nem hatott rám megnyugtatóan, hogy egy pótkerékkel száguldozom az autópályán. De minden rendben volt. Igaz ugyan, hogy az erdei kanyargós utat nagyon élveztem, kicsit váratlanul is bukkant fel egy kanyar, de megoldottam ezt is. :)

Végre Szurdokpüspökibe értem, és átszálltam speti kocsijába. Irány a Kékes! Most végre megehettem a kútnál vásárolt pogácsákat. Fölérve gyorsan megegyeztünk a parkolóőr bácsikkal, és felsétáltunk a rajtba.


9:50-kor indultunk, speti rögtön nekiállt fényképezni. Én meg gyorsan tájékoztattam, hogy nem állok meg ilyenkor, mert nekem folyamatosan haladni kell! Persze spetinek bőven volt ideje fotózni az én tempómmal haladva. :) Kékesről lefele rögtön egy ronda meredek köves lejtő, nem szereti a térdem az ilyen sietős lefeléket, de kénytelen volt megszokni. A műút mellett, Vörösmarty th. után mennyire más hó nélkül a terep! Mikor erre jártam Vlaszijjal kéktúrázni, alig bírtuk törni a combig érő havat. :) Csór-hegy előtt találkozunk Bubuval, nagyon tolja! A meredeken szép lassan felbandukolok, pont ilyen emelkedőkre számítottam, szóval nem nézek rá csúnyán. Az utána következő gerincúton gyönyörű a kilátás, de nem merek megállni nézelődni. Persze hol esek el a túrán, egy füves sík szakaszon egyetlen kiálló kőbe rúgva :), de legalább nem fájdul meg a térdem, amire ráesek! A mozgó pont után elég hamar elérjük a frissítőpontot, és megyünk tovább. Útközben rengeteg fiatal, látszólag teljesen készületlen túrázót kerülgetünk, megdöbbentő némelyikük nagykabátja például. Én kb. 10 percen belül hőgutát kaptam volna!


Gyorsan elérjük Galyatetőt, itt spetinek a kilátós és rókás téli kalandjainkat mesélem egy haverokkal töltött hétvégéről, feltöltöm a vízkészletemet és összefutunk Végh Katiékkal. Először nagyon csodálkozik, ahogy meglát, de utána kapcsol, hogy biztos a Hanákon vagyok. :) A ponton találkozunk Pumchival, csanyával, CanisLupussal, meg sancival. Épp a harmadik sörét fogyasztja jókedvűen és közli, hogy Dani is érkezik nemsokára. De mi jobbnak látjuk elindulni. Én persze elfelejtem eltenni rendesen az itinert, de csanya észreveszi ezt, mikor a lejtőn rákérdez, hogy mi most gyalogolunk-e? :) Mikor megjegyzem, hogy ez az első mátrai tt-m, azt mondja, jó, hogy nem a MB-re neveztem! Hát ez jó :), nem mintha ilyen gondolataim lettek volna!


Ezután kezdem érezni a bokámat, és a boka fölött is nyomja rendesen a bakancs a lábam. A Vörös-kői frissítőponton ezért ivás helyett inkább bekenem a lábam. Ez segít, utána jobb lett. A kilátónál nem időzünk, pecsét után megyünk tovább. Az időket azért mindig megkérdezem spetitől, hogy tudjam, hogy állok. Megnyugtat, hogy jól haladunk, egyre nő az előnyünk a szintidőhöz képest. Mivel épp 3 órája indultunk, itt már háromnegyed óra plusznál tartunk a négyes átlaghoz képest! Megyünk tovább Ágasvár felé, már dél éppen elmúlt, megállapítjuk, hogy az eddigi kevéske kaja miatt (nekem a két kisebb pogácsa meg egy csoki) kezdünk éhesek lenni. Speti javasolja a csúcscsokit, de én úgy érzem, jobb lenne még az emelkedő előtt megállni egy szendvicsre. Épp azt majszolom, mikor feltűnik Dani és sanci. Megállnak, hogy befejezzem a kajálást és csatlakozzunk, közben megküzdenek egy vad kobrával! :) Innentől az utolsó 2,5 km kivételével együtt megyünk. Ágasvár nem is tűnik olyan vészesnek számomra, sokkal rosszabb a meredek ereszkedés a túloldalon, ahol sietek lefelé, hogy beérjem sanciékat, akik elléptek egy kicsit, míg a ponton szöszmötöltem.


A th-nál leülünk a padra és kapok plussz tablettát Danitól, ami nagyon jól esik, bár sikerül kiöntenem belőle. :( Épp feltöltöm a vizes palackjaimat, mikor befut Vlaszij és cejas. Az elnök úr nagyon fel van dobva, vigyorog ezerrel, bár mi is elég vígan haladunk – sanci és Dani szórakoztató társaság. :) Kicsit tanakodunk a piros +-et keresve, de az elnök határozottan halad és neki lesz igaza, megvan a jel. A patakvölgyben szigorúan a piros sávon megyünk, bár a lábam nem szereti az oldalazó ösvényt. A Csörgő-patakot nem láttam az áradás előtt, de most igen impozáns sziklák vannak a medrében, ami nem békés kis patakhoz illő.


Megérkezünk Mátrakeresztesre, Dani társalog a pontőrrel, aki tavaly nem engedte tovább, és utána hirtelen meg is indulnak sancival. Én is gyorsan utánuk eredek egy kis késéssel, mert bízom benne, ha nem szakadok le tőlük, jól felhúznak az emelkedőn. Speti úgyis lágyszívű és megvárna, ha lemaradok, tehát inkább megpróbálom beérni a srácokat. Nemsokára sikerül is. Vlaszij elhúz felfelé, cejas viszont csatlakozik hozzánk. Megyünk tehát szép egyenletes tempóban végig felfelé. Ha nem ragadok rá sanciékra, biztos nem tudtam volna végig felmenni pihenők nélkül, a végére már nagyon tiltakoznak a combjaim a mászás ellen, de addigra már az utolsó dombon vagyunk, ott meg már csak nem állok meg?! Szóval fent vagyunk, jöhet a csúcsfotó!


Itt utólag visszanézve ennem kellett volna valamit, mert a végére az Ágasvár utáni pár szál ropi és müzliszelet kevésnek bizonyul. De ehelyett indulunk tovább tempósan. Egy idő után rohamosan fáradok és fogy az energiám, és még tudom, hogy jó pár km hátravan. Elkezdek nyűgös hangulatba kerülni, és szegény speti jól tűri! Gyorsan figyelmeztetem is, hogy már nagyon hisztisnek érzem magam, nem vagyok alkalmas a kommunikációra, inkább ne erőltessük. :) Aztán engedek a kimerültségnek, már nincs bennem a hajtóerő, hogy fel kell érni a Muzslára, vagy hajtani kell a szintidőért, mivel tudom, hogy az nem forog veszélyben. Leülök az ösvény szélére, magamba erőltetek egy müzliszeletet és egy csokit. Speti nagyon rendes és vár rám, cserébe felajánlok egy szendvicset, meg úgyis hiába hurcolnám magammal. 10 perc pihenés után továbbindulunk, de a lendület már elveszett. Lassan megyek lefelé, mert nagyon tiltakozik már a térdem, felfelé meg a pataktól alig húzom magam. Nagyon hosszúnak tűnik a szekérút lefelé az iskoláig, de már tudom, hogy mindjárt vége. Az időt szerencsére nem is kell figyelni, szóval lecsorgunk lassan döcögve.


A papírt odanyomom a bejáratban pecsételő lány kezébe és megyünk befelé a tömegbe. Valaki nyúl a papírért és segít előre adni, a célba érést regisztrálóknak. Aztán észreveszem a tömegnyomorban várakozó cejast, aki felkészít minket, hogy hosszú várakozásra készüljünk. De csodák-csodája – épphogy elmondja, szólítanak és kész is az oklevelem. :) Egy perc sem telt bele és mehetek ki a büdös emberszaunából az udvarra! Észreveszem Danit és lerogyok mellé a betonra. Egy kis ücsörgés és lábszellőztetés után Dani rám bízza cejas cuccait és elindul az okleveléért. Speti is nemsokára előkerül és elkezdődik a logisztika egyeztetése, ki mivel, kivel és hova indul. Ekkor csörgök rá SC-re, aki, mint kiderül, már közel jár, ezért nem veszi fel. Az udvaron még összefutunk Alekszával (rögtön körbegratulációt tartunk) és az éppen érkező Gethe úrral. :)


Mivel úgy tűnik, mindenkinek van kivel mennie, spetivel és cejassal hármasban elindulunk a kocsi felé, és irány a Kékes speti kocsijáért. Jó hosszan kell kanyarogni felfelé! De végre csak odaérünk és elbúcsúzunk spetitől, cejast viszem Bp-re a vonathoz. Egész jó tempóban visszaérünk Bp-re, cejast a zuglói állomásra viszem és megyek haza. Anyu otthon vár krumplifőzelékkel és fasírttal, de nem eszem túl sokat, hogy jusson a többieknek is (öcsém, barátnője és a húgom), akik akkor jelentkeznek be vacsira, hazafelé a Criticalmass-ről. Gábor szóvá is teszi, hogy sajnálhatom, hogy kihagytam, olyan fantasztikus fesztiválhangulat volt. Sajnálom is egy kicsit, de legközelebb ott leszek.


Hát ennyi! Nehéz volt, de nagyon jó is! Legközelebb ismét ott a helyem. :)




lutak