2006. április 22., szombat



Az idei év a felkészülés és a kitûzött feladatoké számomra. Tavaly még majdnem újonc voltam 20-as túrákkal a tarsolyomban és úgy indultam neki komoly túrákra, hogy nem is igazán tudtam: mire vállalkozom. Persze így nem is jutottam messzire, a Gerecse sikerült, de a Kinizsi persze, hogy nem. Nem is volt semmi realitása, utólag visszanézve. Idén gondoltam, megpróbálom másképp csinálni! :)

A tél és a koratavasz inkább a futásról kellett volna szóljon, de arról se nagyon szólt, inkább nyirmogással és kisebb fellángolásokkal telt. Debrecent leküzdöttem, de inkább csak a lelkesedés vitt végig, nem az erõnlét. Szóval beláttam: mostantól komolyabban kell vennem a felkészülést, ha sikeres Kinizsit szeretnék.

Elsõ lépés volt idén is a Gerecse. Ez közel sem az volt, mint tavaly. Akkor száguldottam magamhoz képest és az elsõ „ötvenesemet” 9:05-tel teljesítettem. Ez most inkább jókedvû közös túra lett, szerény 10:40-es idõvel. Tehát próbálkozni kell újra. :)

Következõ cél a Hanák! Egyrészt nehéz, tehát fizikailag is kihívás és edzés, másrészt lelkileg is jó, ha sikeresen veszek egy mátrai túrát, ahova még sosem mertem tt-re nevezni, mert féltem, hogy kifog rajtam a sok szint és a szûkös szintidõ. De a mumusok azért vannak, hogy idõvel legyõzzük õket. :)


Tehát spetivel megbeszéltük, hogy két kocsival indulunk, és a célban találkozunk 8-kor. Még elõzõ reggel összepakoltam a túracuccaimat a nagy zsákomba, és bepakoltam anyukám kocsijába. Így legalább spóroltam egy délutáni utat, mivel este céges megjelenésre mégse vihetem magammal, ráadásul a magas sarkú cipõ számomra már önmagában is elég nehezítés, nem akarok még óriászsákokat is magamra pakolni. :) Na, az este alatt bántam is rendesen, hogy egyáltalán elmentem... valahogy nem tudtam oldottan jégerezni a nagyfõnökkel és hosszú hivatalos blabla után vacak kaja, hülye megasztárok... el is jöttem 11-kor. Persze ez nem volt olyan egyszerû, mivel a beígért kisbusznak nyoma sem volt és dühös voltam, hogy a világ végérõl taxizhatok haza egy csomó pénzért. Na mindegy... Kb. 1-kor sikerült is végre megpróbáltam aludni, de késõbb hazaért a húgom is, és felébresztett. Mikor másodszor is felébredtem, átköltöztem inkább az emeletre, és végre tudtam aludni néhány órát!


Reggel felkeltem idõben, de valahogy nhezen sikerült összeszedni magam, így 7-kor indultam. Felhívtam spetit, hogy kések, de kiderült, hogy õ már épp odaért Szurdokpüspökibe! Na ezek után igyekeztem, hogy ne kelljen iszonyú sokat várnia. Persze a benzinkutas nõ, akinél a matricát vettem, ritka antipatikus volt, elkezdett pofákat vágni, mert nem tudtam a rendszámot. Jó – mondtam, kimegyek és megnézem. Persze a sorban mögöttem álló csak jól szórakozott az egészen. :) Vettem két pogácsát is reggeli gyanánt, mivel olyan rossz volt a gyomrom reggel, hogy nem bírtam enni. Azért még anyukámat is felhívtam, hogy ugye megnézette a felrakott kereket, mert valahogy nem hatott rám megnyugtatóan, hogy egy pótkerékkel száguldozom az autópályán. De minden rendben volt. Igaz ugyan, hogy az erdei kanyargós utat nagyon élveztem, kicsit váratlanul is bukkant fel egy kanyar, de megoldottam ezt is. :)

Végre Szurdokpüspökibe értem, és átszálltam speti kocsijába. Irány a Kékes! Most végre megehettem a kútnál vásárolt pogácsákat. Fölérve gyorsan megegyeztünk a parkolóõr bácsikkal, és felsétáltunk a rajtba.


9:50-kor indultunk, speti rögtön nekiállt fényképezni. Én meg gyorsan tájékoztattam, hogy nem állok meg ilyenkor, mert nekem folyamatosan haladni kell! Persze spetinek bõven volt ideje fotózni az én tempómmal haladva. :) Kékesrõl lefele rögtön egy ronda meredek köves lejtõ, nem szereti a térdem az ilyen sietõs lefeléket, de kénytelen volt megszokni. A mûút mellett, Vörösmarty th. után mennyire más hó nélkül a terep! Mikor erre jártam Vlaszijjal kéktúrázni, alig bírtuk törni a combig érõ havat. :) Csór-hegy elõtt találkozunk Bubuval, nagyon tolja! A meredeken szép lassan felbandukolok, pont ilyen emelkedõkre számítottam, szóval nem nézek rá csúnyán. Az utána következõ gerincúton gyönyörû a kilátás, de nem merek megállni nézelõdni. Persze hol esek el a túrán, egy füves sík szakaszon egyetlen kiálló kõbe rúgva :), de legalább nem fájdul meg a térdem, amire ráesek! A mozgó pont után elég hamar elérjük a frissítõpontot, és megyünk tovább. Útközben rengeteg fiatal, látszólag teljesen készületlen túrázót kerülgetünk, megdöbbentõ némelyikük nagykabátja például. Én kb. 10 percen belül hõgutát kaptam volna!


Gyorsan elérjük Galyatetõt, itt spetinek a kilátós és rókás téli kalandjainkat mesélem egy haverokkal töltött hétvégérõl, feltöltöm a vízkészletemet és összefutunk Végh Katiékkal. Elõször nagyon csodálkozik, ahogy meglát, de utána kapcsol, hogy biztos a Hanákon vagyok. :) A ponton találkozunk Pumchival, csanyával, CanisLupussal, meg sancival. Épp a harmadik sörét fogyasztja jókedvûen és közli, hogy Dani is érkezik nemsokára. De mi jobbnak látjuk elindulni. Én persze elfelejtem eltenni rendesen az itinert, de csanya észreveszi ezt, mikor a lejtõn rákérdez, hogy mi most gyalogolunk-e? :) Mikor megjegyzem, hogy ez az elsõ mátrai tt-m, azt mondja, jó, hogy nem a MB-re neveztem! Hát ez jó :), nem mintha ilyen gondolataim lettek volna!


Ezután kezdem érezni a bokámat, és a boka fölött is nyomja rendesen a bakancs a lábam. A Vörös-kõi frissítõponton ezért ivás helyett inkább bekenem a lábam. Ez segít, utána jobb lett. A kilátónál nem idõzünk, pecsét után megyünk tovább. Az idõket azért mindig megkérdezem spetitõl, hogy tudjam, hogy állok. Megnyugtat, hogy jól haladunk, egyre nõ az elõnyünk a szintidõhöz képest. Mivel épp 3 órája indultunk, itt már háromnegyed óra plusznál tartunk a négyes átlaghoz képest! Megyünk tovább Ágasvár felé, már dél éppen elmúlt, megállapítjuk, hogy az eddigi kevéske kaja miatt (nekem a két kisebb pogácsa meg egy csoki) kezdünk éhesek lenni. Speti javasolja a csúcscsokit, de én úgy érzem, jobb lenne még az emelkedõ elõtt megállni egy szendvicsre. Épp azt majszolom, mikor feltûnik Dani és sanci. Megállnak, hogy befejezzem a kajálást és csatlakozzunk, közben megküzdenek egy vad kobrával! :) Innentõl az utolsó 2,5 km kivételével együtt megyünk. Ágasvár nem is tûnik olyan vészesnek számomra, sokkal rosszabb a meredek ereszkedés a túloldalon, ahol sietek lefelé, hogy beérjem sanciékat, akik elléptek egy kicsit, míg a ponton szöszmötöltem.


A th-nál leülünk a padra és kapok plussz tablettát Danitól, ami nagyon jól esik, bár sikerül kiöntenem belõle. :( Épp feltöltöm a vizes palackjaimat, mikor befut Vlaszij és cejas. Az elnök úr nagyon fel van dobva, vigyorog ezerrel, bár mi is elég vígan haladunk – sanci és Dani szórakoztató társaság. :) Kicsit tanakodunk a piros +-et keresve, de az elnök határozottan halad és neki lesz igaza, megvan a jel. A patakvölgyben szigorúan a piros sávon megyünk, bár a lábam nem szereti az oldalazó ösvényt. A Csörgõ-patakot nem láttam az áradás elõtt, de most igen impozáns sziklák vannak a medrében, ami nem békés kis patakhoz illõ.


Megérkezünk Mátrakeresztesre, Dani társalog a pontõrrel, aki tavaly nem engedte tovább, és utána hirtelen meg is indulnak sancival. Én is gyorsan utánuk eredek egy kis késéssel, mert bízom benne, ha nem szakadok le tõlük, jól felhúznak az emelkedõn. Speti úgyis lágyszívû és megvárna, ha lemaradok, tehát inkább megpróbálom beérni a srácokat. Nemsokára sikerül is. Vlaszij elhúz felfelé, cejas viszont csatlakozik hozzánk. Megyünk tehát szép egyenletes tempóban végig felfelé. Ha nem ragadok rá sanciékra, biztos nem tudtam volna végig felmenni pihenõk nélkül, a végére már nagyon tiltakoznak a combjaim a mászás ellen, de addigra már az utolsó dombon vagyunk, ott meg már csak nem állok meg?! Szóval fent vagyunk, jöhet a csúcsfotó!


Itt utólag visszanézve ennem kellett volna valamit, mert a végére az Ágasvár utáni pár szál ropi és müzliszelet kevésnek bizonyul. De ehelyett indulunk tovább tempósan. Egy idõ után rohamosan fáradok és fogy az energiám, és még tudom, hogy jó pár km hátravan. Elkezdek nyûgös hangulatba kerülni, és szegény speti jól tûri! Gyorsan figyelmeztetem is, hogy már nagyon hisztisnek érzem magam, nem vagyok alkalmas a kommunikációra, inkább ne erõltessük. :) Aztán engedek a kimerültségnek, már nincs bennem a hajtóerõ, hogy fel kell érni a Muzslára, vagy hajtani kell a szintidõért, mivel tudom, hogy az nem forog veszélyben. Leülök az ösvény szélére, magamba erõltetek egy müzliszeletet és egy csokit. Speti nagyon rendes és vár rám, cserébe felajánlok egy szendvicset, meg úgyis hiába hurcolnám magammal. 10 perc pihenés után továbbindulunk, de a lendület már elveszett. Lassan megyek lefelé, mert nagyon tiltakozik már a térdem, felfelé meg a pataktól alig húzom magam. Nagyon hosszúnak tûnik a szekérút lefelé az iskoláig, de már tudom, hogy mindjárt vége. Az idõt szerencsére nem is kell figyelni, szóval lecsorgunk lassan döcögve.


A papírt odanyomom a bejáratban pecsételõ lány kezébe és megyünk befelé a tömegbe. Valaki nyúl a papírért és segít elõre adni, a célba érést regisztrálóknak. Aztán észreveszem a tömegnyomorban várakozó cejast, aki felkészít minket, hogy hosszú várakozásra készüljünk. De csodák-csodája – épphogy elmondja, szólítanak és kész is az oklevelem. :) Egy perc sem telt bele és mehetek ki a büdös emberszaunából az udvarra! Észreveszem Danit és lerogyok mellé a betonra. Egy kis ücsörgés és lábszellõztetés után Dani rám bízza cejas cuccait és elindul az okleveléért. Speti is nemsokára elõkerül és elkezdõdik a logisztika egyeztetése, ki mivel, kivel és hova indul. Ekkor csörgök rá SC-re, aki, mint kiderül, már közel jár, ezért nem veszi fel. Az udvaron még összefutunk Alekszával (rögtön körbegratulációt tartunk) és az éppen érkezõ Gethe úrral. :)


Mivel úgy tûnik, mindenkinek van kivel mennie, spetivel és cejassal hármasban elindulunk a kocsi felé, és irány a Kékes speti kocsijáért. Jó hosszan kell kanyarogni felfelé! De végre csak odaérünk és elbúcsúzunk spetitõl, cejast viszem Bp-re a vonathoz. Egész jó tempóban visszaérünk Bp-re, cejast a zuglói állomásra viszem és megyek haza. Anyu otthon vár krumplifõzelékkel és fasírttal, de nem eszem túl sokat, hogy jusson a többieknek is (öcsém, barátnõje és a húgom), akik akkor jelentkeznek be vacsira, hazafelé a Criticalmass-rõl. Gábor szóvá is teszi, hogy sajnálhatom, hogy kihagytam, olyan fantasztikus fesztiválhangulat volt. Sajnálom is egy kicsit, de legközelebb ott leszek.


Hát ennyi! Nehéz volt, de nagyon jó is! Legközelebb ismét ott a helyem. :)




lutak