2022. szeptember 26. hétfõ (39. hét) van, köszöntjük Jusztina nevű olvasóinkat. Regisztráció! | Elfelejtette jelszavát?

Élménybeszámolók

Mátrabérc - 2006

2006. április 22., szombat



(vagyis most már végérvényesen: tényleg „...nem is olyan magas hegy a Mátra...”)


Nehézkesen indult a nap, hiszen a megszokottnál is korábban, háromkor szólt az ébresztés a telefonból. Gyorsan összeszedtem magamat, hogy utána elinduljak Ágiért. 4:10 körül értünk a Népstadionhoz, ahol a szálló mellett már jó páran várakoztak a különbuszokra. Meg is érkeztek idõben, azonban a szálló háta mögött el is tûntek, majd megjelent az egyik sofõr, hogy menjünk oda, mert csak ott tudtak parkolni. Elsõként szálltunk fel a jobban kinézõ buszra, majd vártuk az indulást, ami 4:45-re volt meghirdetve. A buszok hamar megteltek, azonban még nem indultunk. Már 5 óra is elmúlt, de még mindig csak várakoztunk, hátha még jön valaki. Végül a tervezett indulás után kb. 20-25 perccel vágtunk neki az útnak Sirokra. Mint majd kiderül késõbb, ez a 25 perc még sokat fog számítani a nap folyamán! Ugyan az autópályán mentünk, de még néhány megrakott kamion is elhagyott minket, nem volt valami Fittipaldi kedvében a sofõr. Gödöllõ után kezdett elcsöndesedni a társaság, mindenki próbált még egy kicsit aludni. Mikor felébredtem és kitekintettem az ablakon, gyönyörûen lehetett követni a távolban a Mátra vonulatát, azaz élesben láthattuk azt, amit eddig csak a szintmetszetrõl tanulmányozhattunk. Az autópályáról letérve szinte mindenki felébredt, mert elképesztõ módon elkezdett fûteni a sofõr. Szóval egy jó kis macerás, lassú buszozás után, 7 óra után néhány perccel érkeztünk meg a rajthoz (vagyis a Mátra térkép jobb szélére), és 7:08-kor nekiindultunk (hogy keresztülszeljük a térképet, na és persze a Mátrát, és kikössünk a bal szélén). Szerencsére a 7 órai rajtidõ mellé mindenkinek feltüntették, hogy pontosan mikor indult el, és mint kiderült, ezt a végsõ elszámolásnál is figyelembe vették.


Indulás után néhány métert a mûúton kellett még megtennünk, mielõtt eltûntünk volna a civilizáció szeme elõl az erdõben. Az elsõ nevezetes pontunk a Kalapos-tetõ volt, majd a következõ szakaszon Gazos-kõig átléptük a tengerszint feletti 500 m-es magasságot. Felfelé a Kalapos-tetõre egyszer visszatekintettünk, és gyönyörû látványban volt részünk, ahogy a felszálló hajnali pára megült a magunk mögött hagyott terület felett. Gazos-kõtõl egészen Recskig el lehetett látni, kristálytiszta volt a levegõ. A Jóidõ-nyak után sokan levágtak egy kanyart, de mi nem tettük, maradtunk a jelzett úton, ráadásul így frissíthettünk a Jóidõ-kútból, mielõtt nekivágtunk a Szederjes-tetõ meredek emelkedõjének. Innen egy gyors le, majd vissza, és már a Jaguson találtuk magunkat, ahonnan lefelé ereszkedve a Domoszlói-kapuhoz elénk tárulkozott az Oroszlán-vár „veszett” emelkedõje (0,4 km-en 110 méter szintemelkedés). Az emelkedõ elõtt frissítõvel (vízzel) vártak minket, ami jólesett – és nekivágtunk, már a szikrázó napsütésben. A csúcsra felérve feljegyeztük a várkódot, majd újabb frissítés után indultunk lefelé, hogy folytassuk a hullámvasutazást egészen a Markazi-kapuig, érintve a Cserepes-tetõt, a Nagy-Szár-hegyet, a Felsõ-Tarjánkát és a Mraznica-tetõt. Ezen a szakaszon kerültünk 700 m magasság felé. A Markazi-kapu után a Sas-kõt vettük célba, azonban itt becsúszott egy kis kavarás. Szinte csak pár pillanatig elmerengtem, hogy biztosan akarom-e a mai nap hátralévõ megmérettetéseit, és követtük a 10-12 fõbõl álló karavánt, amiben haladtunk. Mire felpillantottam, eltûntek a Kék jelzések a látókörbõl. Ekkor a Kis-Sas-kõ oldalában célba vettük a gerincet, hogy vissza tudjunk csatlakozni a helyes útra. Itt egy olyan hangyás részbe botlottunk, hogy mire letekintettünk, térdig elleptek a hatalmas méretû hangyák, amiket szó szerint söpörhettünk lefelé magunkról. A jelzést hamar megtaláltuk, és a helyes úton folytattuk utunkat. Nemsokára elértük a Világháborús emlékmûvet, majd a Keresztet. Innen csak pár lépés volt a Sötét-lápa-nyereg, ahol életemben elõször nem álltam meg, hanem nekimentem az utolsó emelkedõnek Kékesig. Itt már úgy éreztem, hogy itt a vég, megcsúszom az idõvel és megvárom a kísérõbuszt. Mikor felértem, Ági már fent várt (még a hangyás résznél lépett meg egy kicsit), és megdöbbenésemre pontosan a tervezett 4:30-at mentem Kékesig, így egyértelmû volt, hogy egy kis pihenõ után megyünk tovább. Érdekes, hogy mennyire elvesztettem idõérzékemet ezen a szakaszon. A Tetõ étteremben ettünk-ittunk, vizet töltöttünk és megkezdtük a lefelé ereszkedést, búcsút intve Magyarország legmagasabb pontjának. Gondoltuk, hogy megpróbáljuk utolérni Dömét, aki a Hanákon indult, de hát õ két órája elrajtolt, így nem volt rá esélyünk.


A Rákóczi turistaúton egész jól haladtunk lefelé, igaz, kicsit megtorpantunk a meredek, köves zárószakasznál, ami után hamar a Hidasi erdészház, Vörösmarty fogadó párosnál találtuk magunkat. A Mátra-nyeregig innentõl rajtunk kívül nem sokan mentek a turistaúton, inkább az aszfaltot választották (nekünk cseppet sem hiányzott az aszfalt, pláne úgy, hogy kiválóan járható utakon mentünk egész nap, egy-két rövidebb sáros szakasz kíséretében). A nyereg után megmásztuk a Csór-hegyet, majd elkezdõdött egy nagy holtpont mindkettõnk életében. Mentünk, jókat beszélgettünk, de nem igazán haladtunk. A következõ 6 km-t Galyatetõig mintegy 1 óra 40 perc alatt tettük meg Ágival, útközben egy mozgó ellenõrzõpontot, valamint egy frissítõállomást érintve. Még a szörp sem dobott fel minket, nem tudtunk erõre kapni. Nagyon nehezen jött el Galyatetõ, ahol a kocsmában ittunk egy-egy kólát, majd nyakunkba szedve a lábunkat igyekeztünk felmászni a kilátóhoz, majd onnan leereszkedni a síházhoz, ahol még ott találtuk a pontot – igaz már néhány perccel a hivatalos zárás után (ha a busz rendben érkezett volna meg reggel és nem késve tudunk rajtolni, akkor nem lett volna ilyen problémánk). Innen mintha „újjászülettünk” volna, legalábbis nagyon jól haladtunk Mátraszentlászlóig (közben érintve a Piszkés-tetõn lévõ csillagvizsgálót), ahol a tea-ponton összefutottunk Zenegyaluval, aki reggel szintén Sirokról indult (korábban mint mi), de õ az Országos Kéktúra keretein belül túrázott. A tea jólesett, majd ismét belehúztunk, és a Vörös-kõre már a pontzárás elõtt érkeztünk. Leereszkedés után visszatérve a K sáv jelzésre, célba vettük Ágasvárat. A K háromszögön elõször megmásztuk a Szamár-követ, majd az ágasvári meredek emelkedõ következett. Csodás panoráma tárult elénk ezen a szakaszon is, azonban sok idõ nem jutott sajnos a nézelõdésre, tovább kellett mennünk. Ágasvár mindkét kódját feljegyeztük, majd a turistaháznál ittam két pohár vizet, mialatt Ági ismét meglépett tõlem és csak Mátrakeresztesen értem utol. A turistaház után egy rövid jelkeresés, majd megtaláltuk a P keresztet és vágtattunk lefelé. Valami megint nem stimmelt, a vágtából lassan totyogás lett és éreztem, hogy Mátrakeresztest nem fogom a hivatalos zárásig elérni. A Csörgõ-patak völgyében már komolyan elgondolkodtam, hogy mindenképp kiszállok a ponton és megvárom a buszt. Mire a ponthoz értem, Ági készen állt a továbbindulásra, amit még engedélyeztek a pontõrök. Odaadtam a nálam lévõ különbuszos beszállókártyáját és mondtam, hogy induljon, én még meditálok rajta, hogy mit tegyek. Ittam és bélyegeztettem. Megkérdezték, hogy megyek-e, válaszoltam, hogy még erõsen gondolkodok. Javasolták, hogy gyorsan döntsek, ha még idõben akarok teljesíteni.


Kilátástalannak éreztem, hogy megmásszam a Muzslát. Átsétáltam a patakhoz, láttam Ágit eltûnni egy lánnyal a hegyoldalon (õ már jóval szintidõn kívül volt, de azt mondta, hogy magáért mindenképp végigmegy) és még néhány embert, aki nekiesett az emelkedõnek. A buszmegállóban pedig már vagy 30-40 ember várakozott, valamint voltak, akikért eljöttek autókkal. Osztottam, szoroztam: 13 km, 590 m szintemelkedés, és mindez kb. 2:40 alatt (ennyi volt még a sikeres teljesítéshez a szintidõmbõl). Ekkor felhívtam Ágit, mennyire meredek a mászás. Azt mondta: „jól járható”. Szóval a meredekségre nem válaszolt, de ekkor jött valami löket, és benyögtem a telefonba, hogy: megyek én is. Eltettem a telefont és már a patak túlpartján találtam magam, megkezdve a Muzsláig rám váró 480 m szintkülönbség legyûrését. Nem tudom, hogy hogyan, mibõl lett a mászásra energiám, de csak mentem, mentem és mentem felfelé. Ágit kétszer pillantottam meg magam elõtt (elõször valahol az Erdész-rét után, valamint a Nyikom-nyeregnél, ahol egy messzirõl látható szép hosszú emelkedõ kezdõdik), azonban utolérni már nem tudtam (a 10-12 perc elõny, amivel indult Mátrakeresztesrõl, elégnek bizonyult neki). A Muzsláig tartó 6,1 km-t kb. 1 óra 20 perc alatt tettem meg (erre a szakaszra elõzetes terveimben 2 órát szántam volna). Nehezen jött el a Muzsla, elõtte több hupli (közte az Ólom-tetõvel), de soha nem volt ott a várt ellenõrzõpont. Végül felértem, útközben szõlõcukrot osztogatva néhány kimerült túratársnak. Itt elhatároztam, hogy lefelé ahol csak tudok, amíg csak bírom, megnyomom egy kicsit, és ha lehet, akkor kocogok. Itt két lányt értem utol, az egyikük háromszoros K100 teljesítõ, a másik lánynak pedig ez volt élete harmadik túrája (és mint kiderült, sikeresen teljesítette – azt mondta, valami jó kis túrát akart, nem csak amolyan kirándulunk típusút). Velük, valamint egy apukával és kisfiával, akik a Muzslán indultak, elég sokáig együtt haladtunk, nagyon jó tempóval (a kissrác vezette a menetet, szó szerint futva, elképesztõ akaraterõ volt benne). A Muzsla utáni kisebb emelkedõk (Nagy-Koncsúr, Kis-Koncsúr, Horka-tetõ) már fel sem tûntek, annyira nem figyeltem a külvilágra, csak a cél lebegett szemeim elõtt. Útközben már jól látszott Szurdokpüspöki és az egész környék. Ilyen gyönyörû naplementét még nem láttam, mint ami a Horka-tetõ magasságában kezdõdött (persze nagyban befolyásolta ezen véleményemet, hogy már tudtam: sikeresen teljesíteni fogom a túrát). A Diós-patakhoz már csak a két lánnyal érkeztem meg a meredek lejtõ után, ahol a patakátkelés és az idõellenõrzés után kocogósra fogtuk a végét, majd az infók begyûjtése után, miszerint az iskola a templomon innen található, hatalmas sprintbe kezdtem és végül 12:49-cel estem a célba. Itt gratuláció, szép kitûzõ és innivaló várt minket. A nyolc órás különbusz elment, de Ági már informálódott közben, hogy lesz még egy fél kilenc körül. Ugyan kicsit késõbb, majdnem kilenckor indultunk, de vígan, végigbeszélve az utat utaztunk vissza Budapestig.


Nagyon jó volt a túra, gyönyörû idõben volt részünk, csodaszép útvonalvezetés mellett. Azt hiszem, örök élményekkel gazdagodtunk, mind a látványosság terén, mind magunk teljesítõképességeinek határainak feltérképezése kapcsán. Megtudtuk, hogy még a „végsõ halál” után is létezik tartalék, amit elõ lehet varázsolni (hogy mivel, azt nem tudom, de nekem sikerült Mátrakeresztesen)! Köszönjük a rendezést, az ellátást, a bátorító szavakat a pontõröknek és a túratársaknak! Életünk elsõ „királykategóriás” teljesítménytúráját sikeresen teljesítettük! Azt hiszem, ezt máskor is meg kell próbálnunk!




hikerworm

BEJELENTKEZÉS


SZÁLLÁSKERESÕ


településen

HIRDETÉS

Szállás AJÁNLATAINK

KIEMELT AJÁNLATNK

PARTNER

Jooble álláskeresés
Kékes Turista Egyesület

FACEBOOK

Google plusz One



GOOGLE KERESÉS

www matrahegy.hu

Az oldalt a Mátrahegy Bt. készíti és tartja karban, az oldalon szereplõ tartalmak kizárólagos tulajdona a Mátrahegy Bt.
Az adatok saját célra való felhasználása megengedett, további felhasználásra a készítõk engedélyét kell írásban kérni.

Impresszum

Oldal tetejére