2006. április 22., szombat

Az elõzõ napi osztálytalálkozóról 11-kor sikerült eljönnöm, így még 3 és fél órát tudtam aludni. Hajnal 4-kor már útitársaimmal tartottam az M3-as felé. 3/4 6-kor parkoltunk le Sirokon, idén szabadon hagyták az állomás elõtti teret, így több hely volt. Gyors pakolászás után neveztünk. 5:59-kor elindult a nép, 6:00-kor mi is. Megbeszéltük elõre, hogy nem várunk egymásra, szóval nekiálltam elõzgetni. Sok értelme nem volt, de legalább kicsit elfáradtam már az elején. Lassan kezdett szakadozni a mezõny. Csevegtem Joey-val, aztán mentem tovább. A cél 12:59 volt, terveim szerint 0 pihenéssel és folyamatos erõltetett menettel. A tavalyi bukás után (Mátrakeresztesig jutottam, 4. ttúrám volt) idén mindenképp teljesíteni akartam. Az Oroszlánvár elõtti frissítõpont idén valamiért elmaradt, de fel voltam tankolva rendesen, szóval nem okozott gondot. Sokkal inkább a mászás. Messzirõl viccesen nézett ki, ahogy kúsznak fel az emberek. A taktikám az volt, hogy nem erõltetem túl magam a nagy emelkedõkön, inkább csak megyek, ahogy bírok. Aztán már fent is voltam, pecsét, és nyomultam tovább. Pofátlanul rendszeresen kispistáztak az emberek, én mindenhol követtem a jelzett útvonalat, így találkoztam Gethe túratárssal, aki megmutatta nekem a Jóidõ-kutat. A Kékes felé menet egy nagy emelkedõn valaki fütyörészni kezdett mögöttem. Persze Sanci volt az, aki idõközben utolért. (Sok sztori maradt meg a tavalyi Bércrõl, az egyik ilyen egy túratárs volt, aki a legnagyobb emelkedõn fütyörészve hagyott ott minket.) A levesponton elértük Vlaszijékat, Sanci elszaladt sörért. Vizet nem vett, mert nagyon drága volt. Ezt meghallotta egy ott depózó hölgy, akitõl kaptunk egy másfél literes vizet csak úgy. Köszönjük! Ment a púpomba 3/4 liter, a többi Sanyihoz. Nem álltunk 5 percnél többet, a sör durván habzott a kezemben menet közben. Nem sok idõm volt a természetet csodálni, a kilátópontokon is épp csak körbenéztem. A Csór-hegy ep. nem is rémlik már. Valahol itt értek el minket Csanyáék, Sanyi velük tartott futva. Idõközben elkezdtük elõzgetni a Hanákon indult iskolásokat, akik nem vették túl komolyan a túrát. Megtaláltam a mozgó pontot, megemlékeztem a tavalyi hatalmas esésemrõl, aztán felmásztam a Galyatetõre. Lépcsõztem (nem úgy, mint a kispistázók), lemostam magamról egy kiló sót a kútnál, aztán besétáltam a pontra, ahol Sanyi várt sörrel a kezében. Mentünk tovább, hamarosan meglett Speti és Lutak is, akik a Hanákon indultak. Találkoztunk egy hatalmas kobrával, karomnyi vastag volt, de megküzdöttünk vele (na jó, csak egy sikló volt). Mentünk föl meg le, aztán jött a Vörös-kõn a kilátó, tavaly itt már zoknicserével próbáltam menteni a helyzetet. Jó hangulatban mentünk tovább, itt már tréfálkozni is volt idõ. Jellemzõ volt az egész útvonalra, hogy többnyire halál csöndben haladt együtt több száz ember, mindenkinek csak lihegni volt ereje. Ágasvárt meglátva csak röhögtem, tudtam, mi következik. Felkúsztunk, majd pecsételtünk. Tavaly itt vált biztossá, hogy kicsúszunk. Most szerencsére még idõben voltunk. Le is másztam a turistaházhoz, ahol megittam második Plusssz-omat, ami nem ártott, mert néha görcsölni kezdett itt-ott a lábam. Itt tartottunk egy hosszabb pihenõt (10 perc). Mátrakeresztes elõtt újra megcsodáltuk, hogy mire képes egy kis patak. A szabályos úton maradtunk, elértük megint Vlaszijt és Cejast. A keresztesi ponton ittunk, ettem 2 szem kekszet. A pecsételés után megkérdeztem tréfásan, hogy tényleg továbbmehetek? A pontõr emlékezett rám! Tavaly itt állított ki, mert már nem tudtam járni. Újra a Gerecsérõl már ismert jó érzés fogott el, most már sokkal jobb vagyok! Idén már nem lehetett csak úgy átlépni a patakon, át a hídon és oldalazás a túlparton. Érkezett az ismeretlen, a szakasz, amirõl már annyit hallottam. Szép volt a táj, jó volt a társaság, nem fáradtam még el túlságosan, szóval vettük az akadályt, és mentünk buckáról buckára, amíg meg nem érinthettem a Muzsla csúcsát. Elkészült a csúcsfotó, pecsételtünk és mentünk is tovább. A pukliknak még nem volt vége, megjártam a Pásztóról már ismert utat visszafelé. Hosszú és szemét, még lefele is. Kezdtem várni a végét. Leértünk a patakhoz, megmásztuk az utolsó 10 méteres emelkedõt, aztán már csak le kellett sétálni a földúton. Az utolsó párszáz méteren megjegyeztem egy túratársunknak, hogy itt már tök felesleges futni, úgyis benn vagyunk idõben. A válasz az volt, hogy a végén meg kell mutatni, mennyire jól vagyunk még. Na jó, akkor fussunk! :) Majdnem a célig kocogtam, elõtte megálltam köszönni egy tök véletlenül pont itt bulizó ismerõs társaságnak. A célban igazi káosz fogadott. Nyomtam a papírom, ahogy tudtam, megtörtént az idõregisztráció. Az oklevél átvételérõl egy idõre lemondtam, inkább kimentem az udvarra üldögélni. Nem volt sok kedvem nyomorogni a tömegben és tovább idegesíteni magam, szóval Cejas elment beszerezni a díjazást, sikertelenül. Harmadik próbálkozásra nyomtattak nekünk egy új oklevelet. Ezen kicsit még dolgozni kéne a szervezõknek... A stopperem és a hivatalos regisztráció is 11:34-et mutatott, ami 13:00-n belül van, szóval lemostam a szégyenfoltot, megvan az elsõ Mátrabérc teljesítésem!

Következõ feladat: visszajutni a rajtba a kocsiért. Készültem, volt kinyomtatott menetrendem, el is indultam a kb. negyed órára lévõ állomásra, ahonnan elvileg 18:45-kor indult a vonatom. Nem voltam már teljesen magamnál, elõször valamiért Pásztóra kértem jegyet, amin kicsit meglepõdtek, szóval korrigáltam Sirokra. A visszajáró 6 Ft-omat a fickó simán lenyelte jó magyar szokás szerint. 18:45-kor jött is egy vonat, amire végül nem szálltam fel, mert elkezdett mindenki magyarázni menetrendváltozásról, meg hogy ez nem Hatvanba megy, az én papíromon meg Hatvan szerepelt. Miután elment a vonat, megérdeklõdtem a baktertól, hogy akkor most nekem milyen vonattal kéne mennem? Mondta, ezzel kellett volna. Kösz, amikor kérdeztem, hogy ez a vonat jó-e, akkor ezt miért nem mondtad?? Az út amúgy átszállással 2 óra lett volna, de ez volt az utolsó csatlakozás. Jól felidegeltem magam, aztán visszaslattyogtam a sulihoz, ahonnan végül SC vitt minket vissza a rajtba. Köszönet!

A hazaút igazán izgalmasan telt, nagyon közel voltam az elalváshoz a magamba töltött kávé és kóla ellenére is. Szerencsésen túléltük, mindenki hazaért. Itthon gyors kaja, fürdés, majd aludni próbáltam. Pár perc múlva pattantam is ki az ágyból, úgy görcsölt az egyik talpam. Ennél csak az volt viccesebb, amikor ugyanez vezetés közben történt. Újabb multivitaminokat töltöttem magamba, aztán több részletben aludtam jó 12 órát.

Sir Dan