2006. március 18., szombat



Hajnal 3:30-kor már ébren feküdtem az ágyamban és vártam a vekker csörgését. Mostanában nagyon jó a belsõ órám. 4:05-kor indultam Dinnyéékhez, akik néhány perc késéssel meg is érkeztek. A korai kelés oka az volt, hogy pygmea nem velünk jött a Mátrába, hanem vonattal az Aranyszarvasra. Elvileg felvettünk volna még valakit, akit végül mégsem, így elmentünk a Keletihez, majd Sanciékhoz legalább 10 perccel korábban érkeztünk. Felvettük Sancit és Aleszkát, majd c20xe túratársat, és nekivágtunk az M3-asnak kisebb keringés után.


Mátrafüred elég közel van, így tankolás és a most már szokásommá váló jégkrémfalás után bõven 7 elõtt megérkeztünk. Persze már ismerõs arcok fogadtak. Felvettem cipellõmet és rákészültem a túrára. A regisztrációnál a sor elejére kerültünk, így megkíméltük magunkat a túra egyetlen gyenge pontjától is. 7:00-s idõvel el is rajtoltunk.


Nagy pozitívum, amikor a ház elõtt indul a jelzés, nem kellett semmit keresgélni, ráálltunk a zöldre, és követtük Budai-HG-éket, így eltévedésrõl szó sem lehetett. Kicsit azért meglepõdtünk a tempón, az elsõ, majdnem 2 km-re levõ Muzsla pontra (két Muzsla van, ez a másik) jó negyed óra alatt érkeztünk. (7-8-as átlag felfele??)


Az itiner nagyon korrekt, a külsõ borító vastagabb papírból készült, ezt máshol is bevezethetnék. A pontokat kis tábla jelezte 200 m-rel korábban, majd a ponton újabb táblán tanulmányozhattuk a szint- és távadatokat. Profi. A második pont egy étterem teraszán volt. Sanci elment sörért, HG pedig megtudta, hogy a következõ ponton csoki lesz, ezért el is viharzott. Szóval kis csapatunk leszakadva sétált a hóban. Egész jó idõ volt. A Köves-bérc ponton a csoki nem a megszokott igénytelen 20 Ft-os Tesco szelet volt, hanem néhány kocka egészmogyorós Milka! Itt már tudtam, hogy ez egy valóban igényes túra. Sokszor csak néztük, ahogy pofátlan módon sorra vágják le a kanyarokat a túratársak. Én végig igyekeztem a szabályos útvonalon haladni.


Kezdõdött az elsõ kemény mászás, fel a Galyatetõre. Picit megizzadtam. Magamra maradtam egy szakaszon, szóval kipróbáltam, milyen mp3-at hallgatni útközben. Nem rossz, csak így a természet hangjait nehéz érzékelni. Szerintem továbbra is csak vésztartalékként hordom magammal az iPod-om. Galyatetõn nápolyit kaptunk, és pihentünk pár percet. Lefele Dinnyével találkoztunk, akin látszott, hogy fel fogja adni. :(


Parádsasvárig lefele sétáltunk, a település szélén kocsmába botlottunk, szóval sörrel a kézben sétáltunk el az üveggyár mellett. A kajapontot elérve még biztosabb voltam benne, hogy ez bizony egy jó túra. Kétféle hagymát pakoltam a dupla margarinos kenyerembe, majd érdeklõdtem, hogy melyik a jobb lekvár a két típusból. A válasz: elõször az egyik, utána a másik. :) Nem hagyhattam ki tehát egyiket sem. A zsemléim meg ott szomorkodtak a táskámban. A falatozás után nekivágtunk a következõ hegynek, a közeli ponton lyukasztottunk a szúróbélyegzõvel. Parádóhutába érve a ponton arra jutottunk, hogy bár még idõben vagyunk, bele kell húzni, mivel itt kezdõdött a túra legnehezebb szakasza. Másztunk a hóban, hamarosan hátam mögött hagytam társaimat, féltem, hogy nem lesz meg a túra. Na, ezért utólag meg is kaptam a magamét, miszerint patkányként hagytam el a süllyedõ hajót. Ez van. :)


A Pisztrángos-tó nincs alacsonyan, de szükség volt az itt kapott szõlõcukorra, mivel a kék +-en fel kellett sétálni a Kékesre. Tudtam, hogy meredek lesz, ezért nem is számítottam semmire, csak lépegettem egy szép kutya nyomában. Itt már végig ki volt taposva egy keskeny sáv, csak a lefelé jövõk kavarták fel kicsit a havat. A végén szinte mindenki levágta az utat sajnos, én az elõttem haladó UKK tagok nyomaiban küzdöttem magam elõre a kék +-en. Komolyan mondom, élveztem a térdig érõ havat, a botom néha teljesen elmerült. Hamarosan fenn is voltam. (Azt mondjuk nem értem, hogy kinek jut eszébe egy szép mátrai túra közepén pártok nevét a hóba írni...)


Persze még közel sem jártam a csúcson, innen jött a kék -, amit már lassabban teljesítettem. A Kékesen utoljára a Mátrabércen voltam tavaly, akkor nagy meglepetésünkre itt még hófoltokat találtunk. Idén szerintem még bõven lesz itt hó április végén. A ponton elárasztottak finomságokkal, ettem citromot, narancsot, kivit (!), almát, ittam teát. A saját bögréért egy kis csillagot kaptam a rajtszámom mellé, ennek nem tudom, mi volt a jelentõsége. Amikor továbbindultam, megérkeztek Sanciék is. Kis keresgélés után meglett a zöld, még volt 2 és negyed órám, biztos voltam benne, hogy meglesz a túra szintidõn belül. Elindultam tehát lefelé. Minden jól ment, csak a kezem fázott, de durván. Kifejezetten fájt, próbáltam mindenféle módszerekkel melengetni. A nagy hó folyamatosan csökkent lefelé. Igyekeztem nem követni a levágásokat, az utolsó pont elõtt ez sajnos nem sikerült. A célig eljutva szinte teljesen elfogyott a hó. Órámra nézve örömmel tapasztaltam, hogy a BükkiKi-vel szinte azonos, 10:19-es idõt mentem. A célban számítógépes rendszer számolta ki a szintidõmet és a sebességemet. Profi. A kitûzõ más, mint a többi túrán megszokott, de szerintem szép. Az ezüstös oklevél is.


Gyors átöltözés a kocsinál (a zoknimból megint rengeteg vizet csavartam ki), majd a többiek is beértek. Én a hozott zsemléimet turbóztam fel mustárral, ketchuppal, hagymával, paprikával, a többiek nekiálltak a virsliknek. Az én pár virslimmel végül HG-nek kellett megbirkóznia, sikerrel. :)


Ittam meleg teát, majd lassan indultunk is haza. Remek túra volt!




Sir Dan