2005. június 11., szombat



Lehajolni. Lehajolni egy eldobott szemétért. Lehajolni valami olyanért, amit más dobott el. Önként. Önként és ingyen. Másokért. Másokért és magunkért. Országunkért. A világért. Hogy egy kicsit szebb legyen. Csak az elsõ eldobott sörösdoboz felvétele szokatlan, s csak az elsõ papírzsebkendõ-„csócsa” begyûjtése tûnik tûrhetetlenül gusztustalannak, s megfoghatatlannak. Egy idõ után már természetes lesz a mozdulat, és egyre ritkábban mondogatjuk közben: „Hogy tört volna le a keze, amikor eldobta!” Egy idõ után az ember azt veszi észre, hogy nem tud nyugodtan elmenni egy szemét mellett. Akkor is össze kell szedni, ha épp nem szervezett szemétszedõ túrán van, ha csak az erdõk hûse, ha csak a madárfütty vitte a zöldbe. Sokat mondogatják, hogy bezzeg Ausztriában, Svájcban, nyugaton milyen tisztaság van. Pedig ott is emberek élnek. Fogyasztó emberek. Fogyasztók, tehát hulladéktermelõk. Ott is emberek hozzák a törvényeket, ott is emberek tartatják be azokat. Lehet siránkozni is, meg lehet tenni is valamit. A Kékes Turista Egyesület ez utóbbit választotta, amikor kitalálta és azóta rendszeressé tette a Tiszta Mátráért akciót. Idén júniusban nyolcadjára került sor a turistautak takarítására – ezúttal Mátraszentimre térségében. Hálából a helyiek (a programba való bekapcsolódáson túl) ebéddel várták a beérkezõ szemétgyûjtõket. A mi csapatunk megmászta Ágasvárt, Mátraszentistvánból indulva. Munkánkat segítette (azaz néha akadályozta) egy kutya is, aki rögtön az elején hozzánk csapódott és végig velünk tartott.


Ezen a szakaszon szerencsére nem volt túl sok munkánk, viszonylag kevés szemetet találtunk. Mivel ötödik alkalommal vettem részt a szemétszedésben, egy Tiszta Mátráért pólót kaptam jutalmul. De ettõl többet ér az az érzés, hogy tettünk valamit a tiszta Mátráért.




Szõke György