2005. június 04., szombat



Évente kétszer rendeznek a gyöngyösi természetjárók botanikus túrát, mely a Sár-hegy tavaszi ill. õszi élõvilágát mutatja be az érdeklõdõknek. E túrák igen népszerûek, hisz ezen a messzirõl kopasznak tûnõ hegyen páratlanul gazdag növény- és állatvilág talált magának kedvezõ feltételeket. Most mégsem ezekrõl a túrákról írok, azt már sokan megtették különbözõ helyeken.


Tavaly a Kékes Turista Egyesület lelkes csapata is szervezett egy növényismereti túrát, akkor a Világos-hegy nem kevésbé érdekes környékét fedeztük fel nagyszerû kalauzunk, Molnár Csaba botanikus segítségével. Ez a túra annyira jól sikerült, hogy elhatároztuk: minden évben csinálunk valami hasonlót szeretett hegységünk egy-egy pici szegletében. Szerencsére Csaba is vállalta a dolgot – õ egyébként a Déli-Mátra és a Mátraalja, de úgy általában az egész Északi-középhegység déli elõtere növényvilágának kutatója.


Az idén mégsem az Alföld felé nézõ, napsütötte hegyoldalak felé vettük az irányt, hanem a Magas-Mátra északi részének erdõrengetegébe. Több mint ötvenen indultunk útnak Mátraházáról egy melegnek ígérkezõ júniusi szombaton. Elõször a Veronika-rétnél álltunk meg, amely régi varázsát elveszítve ma már csak egy kõszórásos placcként van kinevezve a sípálya végének. Itt ismerkedtünk a Mátra hegyi rétjeinek történetével, és megtudtuk azt is: a parlagfû saját magát is képes „kiirtani”, csak hagyni kell neki. A romló állapotú síugrósáncnál elméláztunk az egykori nagysikerû versenyek emlékein, és megfigyelhettük: a természet hogyan hódítja vissza apránként az embertõl azt, ami az övé. Egyre nagyobb várakozással haladtunk tovább, hiszen közeledtünk a kékesi erdõrezervátum, a „mátrai õserdõ” felé.


A természet szentélye ez, ahol a fák állva halnak meg... Hazánk több táján is található ilyen terület, melyeket azért jelöltek ki, hogy a kutatások segítségével minél pontosabb képet kapjunk a természetszerû életközösségek mûködésérõl. Más dimenzióba kerül itt a szemlélõdõ ember, a tiszteletet parancsoló faóriások hûs árnyékában nincs értelme a napi gondoknak... Eleink sem tudtak mit kezdeni e zord hegyoldallal; a vadászatok mellett csak egyszer-egyszer merészkedtek ide fát vágni – ezért is maradhatott meg nekünk ilyen viszonylagos érintetlenségben.


Az egyik kedvenc helyem ez a Mátrában... csak az egyik, mert rengeteg van – és mind-mind másért. Köszönet illeti a Mátrai Tájvédelmi Körzet vezetõjét, Szuromi Lászlót, akivel „egy nyelvet beszélünk” és aki segített, hogy ez az út, ez az erdõ mindenkié maradhasson...


Elég sokat idõztünk itt, vezetõnk beavatott minden érdekes részletbe és derekasan állta a záporozó kérdéseket. Útközben itt egy méhfûn, ott egy szurokszegfûn, másutt az erdei holdviolán akadt meg a szemünk, melyekrõl természetesen rögtön mindent tudni akartunk... és meg is tudtunk. A Gabi-halálánál – melyrõl azt tartják, hogy kocsival, lóval borult és lelte halálát ott egy Gábor nevû ember – épp csak szusszantunk egyet, hívogatott tovább a Sötét-lápa kõtengere felõl szûrõdõ fény... Érdekes ez a hely, kuriózum még a sok mátrai kõtenger között is. Jégkorszakok emlékét, magashegyi viszonyokat idézõ értékes növényei a sziklák közötti hûs mikroklímának köszönhetik létüket a mai napig. Számos páfrány-, moha- és zuzmófaj mellett itt pompázik a szép virágú havasalji rózsa, mely élõ bizonyítéka annak, hogy létezik rózsa tövis nélkül.


Sosem tudok betelni az Erzsébet-szikla és a Sas-kõ nyújtotta panorámával, a gerincút vadságával, a növények életre törésével... minden sziklazugból, repedésbõl az élet csírája kandikál ki; csenevész bükkök, tölgyek, juharok, hársak dacolnak az állandóan metszõ széllel, kapaszkodnak gyökereikkel az oly vékony talajrétegbe, porlasztják az oly kemény vulkáni sziklákat... itt, csak itt értheti meg az ember: micsoda küzdelem folyik a létezésért...


Már csak néhány lépés, néhány perc a Kékes, mai utunk célja. Ahogy egyre magasabbra érünk, gondolataim úgy kapnak egyre-másra szárnyra... itt éltem én sokáig, ismerek minden zugot. Szinte minden sziklához, minden útkanyarhoz egy-egy emlék fûz... amiktõl nem tudok szabadulni. De nem is akarok! Imádlak, Kékes!


Jövõre is lesz botanikus túra... talán a Fekete-tóhoz – megkapó az ottani világ. Ha látni, ha érezni akarjátok... gyertek velünk!




Simon Péter