2005. május 15., vasárnap


A túra elõtti héten egy délutánt töltöttünk Merva Lacival a Sár-hegyen, hogy szemetet szedjünk, s lemetsszük az ösvényre belógó ágakat-bokrokat. Sajnos a városból kivezetõ részen balra az árokban és jobbra egy kazal nyesedék között rengeteg szemét volt, ezt nem tudtuk összeszedni, koncentráltunk inkább a hobbitelkek utáni szakaszra. Jó pár óra eltelt, míg a kápolnához értünk. Az adótornyoktól idáig rengeteg metszenivaló akadt, szinte minddel megküzdve könnyebben járhatóvá tettük az ösvényt. Tovább Mátrafüredre már nem maradt idõnk ilyen alapos munkára, ezt pár nap múlva Laci igyekezett pótolni. Észleltük, hogy a S- jelzés igencsak megkopott, néhol hiányos, s ráférne a felújítás, ami sajnos megint csak nem volt beleilleszthetõ a túra elõtti teendõink listájába. Mátrafüredrõl igen gyors tempóban jöttünk le a kerékpárúton, versenyezve a sötétedéssel, hogy ki ér hamarabb Gyöngyösre.
A túra hetének utolsó négy napján terveztem a maradék szakaszok bejárását, metszését, takarítását és szalagozását. Elég kemény fába való fejszevágásnak tûnt elsõre, de valahogy minden nap összejött az elõre tervezett penzum.12-én, csütörtök délután a Mátrafüred-Kékes-Mátrafüred szakaszt jártam be. Sajnos elfelejtettem szemétszedéshez zsákot betenni, így csak a nagyját szedtem össze egy kisebb zacskóba. A legnagyobb metszést a Hanák Kolos-kilátó elõtt kényszerültem elvégezni, ahol is szétdózerolták a turistautat. Azért, ahol lehetett, sikerült járható ösvényt kialakítani. Ez a munkám majdhogynem felesleges volt, hiszen rövid kerülõvel is vissza lehet jutni a jelzésre. Minden esetre a hivatalos útvonalnak a kitisztított ösvényt választottam. A Muzsla-tetõ elõtt felvertem a bokrosban egy fácánpárt, akik hangosan, megijedve csapdostak felfelé, hogy mielébb távolabb kerüljenek tõlem.
Másnap délután a 13 órás busszal mentem fel Mátrafüredre. A Kozmáry-kilátóban terveztem ebédemet elfogyasztani, fel is mentem, mivel úgy láttam, senki nincs épp ott. Felfelé menet hallottam ugyan valami motoszkálást, gondoltam is, hogy akkor mégis lesz fent valaki, de arra nem számítottam, hogy épp egy fiatal párt találok félreérthetetlen helyzetben. Felmérve a helyzetet elálltam az ebédem kilátóbéli elfogyasztásától, s egy „Bocs!...”-csal távoztam rögvest. Gondoltam, hogy ez a bejárás is jól kezdõdik... Szemétszedéshez zsákot ismét nem tettem be, „szerencsére” találtam egyet, ami úgy-ahogy megfelelt. Ahol lehetett, ürítettem, mert ahogyan több nap van, mint kolbász, úgy több szemét is adódik, mint szemeteszsák...
A Farkas-kút hídjánál szomorúan tapasztaltam, hogy abból néhány deszka hiányzik, s maga a kút is kezd rossz állapotba kerülni, lehet, hogy valami korábbi áradás okán.
Az Õrlõmû után fél méteres keréknyomot hagyott az út sarába egy erdészeti jármû, próbáltam abban menni. Egy lépésemmel sikerült mocsárszimulációt megejtenem: Gondoltam, a két mélyebb keréknyom között el tudok menni. Lépést követve lábam süllyedni kezdett. Húztam, nem akart jönni. Lábszárközépig süllyedtem a sárba, s bár már számítva a teljes sárba dõléssel, valahogy mégis sikerült szabadulnom. Ilyesmi lehet a mocsárélmény is... csak onnan ritkább a szabadulás.
Dezsõvárnál a korlátok és a falépcsõk egy év alatt sokat romlottak, néhány korlát ki is dõlt. A szemetemet innen már nem vittem tovább, a Dezsõvár aljában hagytam, rábízva további sorsát a dezsõvári pontõrre. Sietnem kellett, hogy elérjem a buszomat, tovább már nem szedtem szemetet. A sárbalépést követõen szépen néztem ki, ez fõleg civilizált területeken (Gyöngyössolymoson és Gyöngyösön) okozott némi problémát...
Szombaton munka után ismét Mátrafüredre vettem buszjegyet. Krepp-papír szalagokat és néhány iránytáblát vittem magammal, és egy nagyobb reklámszatyrot szemetet szedni. Füredrõl a K+ jelzésen indultam Kékesre, azt az utat ezúttal szinte teljesen megtisztítottam. Útközben páratlan élményben volt részem, két muflont kergetett meg egy kutya. Szerencsétlenek, pedig jóval nagyobbak voltak a kutyánál, inkább rohantak, ahelyett, hogy közelharcba bocsátkozva egy-két szimpla orrbarúgással szerelték volna le a túlfûtött ebet.Kékesen, Mátraházán, Mátrafüreden volt szükséges szemetet ürítenem. Mátrafüreden éppenhogy elértem az egyik utolsó buszt, ami segítségével Gyöngyösön se késtem le a buszomat, s így fél kilencre már otthon is voltam. Fáradt voltam, de még a pontõrök csomagjait is össze kellett állítani, meg a nevezési lapokat sorba rakni. Felét este, másik felét másnap hajnalban csináltam meg.
Vasárnapra maradt a 25 km-es táv kiszalagozása. Reggel nyolc óra elõtt indultam neki a Sár-hegynek, az enyhe esõben. A Sár-hegyet jól ki kell szalagozni, hiszen ez a 15-ösök útvonala is – hogy családok kisgyerekekkel semmiképp ne tévedjenek el. Ennek megfelelõen elég sok idõbe tellett ezt megoldani. Ez a szakasz két helyen zûrös, az egyik a tornyoknál a jobbra letérés a bokrok közötti ösvényre (ide két táblát is tettem, meg szalagokat), a másik pedig a Pipis-hegyi repülõtér sarkánál a jobbkanyar. Itt a tanösvény táblára tettem egy iránytáblát, ami sokáig nem maradt meg, mert utólag senki se látta...
Az esõ abbamaradt, szerencsére nem áztam meg, de ázott-nyirkos szemetet már nem nagyon volt kedvem szedni, azt tehát hanyagoltam.
Sástón találkoztam egy munkatársammal is, nem tudtam rábeszélni az esti lámpás programra... Útközben 3 szalamandra és több méretes meztelen csiga akadt utamba, rövid idõket eltöltöttem megfigyelésükkel.
Solymoson ismét néhány csepp esõ jött fentrõl, szerencsére az is csak rövid ideig. Késõ délután lett, mire Gyöngyösre értem, az eléggé szemetes sínek között. Testvérem hazavitt, hogy átöltözhessek és bepakolhassam a füzeteket, okleveleket és a pontõrök csomagjait.
5 óra felé érkeztünk a rajthelyre, a Felsõvárosi Általános Iskolához, ahol épp egy bútorbemutató ért véget. Az aula, amit mi akartunk birtokba venni, akkor még tele volt bútorokkal. Viccelõdtünk is, hogy milyen jó lesz majd a kényelmes szép fotelekben a megfáradt, sáros éji vándoroknak a pihenés, de a bútorok csakhamar teherautókra kerültek.
Idén is a vártnál több érdeklõdõ tisztelte meg rendezvényünket, összesen 537 nevezés volt, bár most több ember vállalta a 15+40 km egymás utáni teljesítését. A magas részvételi szám miatt sajnos nem jutott mindenkinek idei igazolófüzet, kitûzõ és oklevél. Amíg volt, a tavalyi maradék füzetet adtuk, utána már csak egy A4-es lapot, aminek egyik oldala a tavalyi borító, másik oldala pedig útvonaltáblázat volt. Nagyon elszámoltuk magunkat, sajnos. Több résztvevõre terveztünk, mint az elsõ évben, de közel kétszer annyian jöttek el. Jövõre igyekszünk elejét venni az ilyen jellegû problémáknak.
A túra legüdébb színfoltja a 46 fõs turai iskoláscsoport volt, akik a 25 km-es távra neveztek, de késõbb átneveztek a 15-ösre. Bár kétségtelen, hogy megjelenésük a rajtban is és a célban is nem kevés riadalmat okozott nekünk, s igencsak igyekeznünk kellett a sorállást elkerülendõen gyorsan feldolgozni a szép számú csoportot.
Jobb idõ és kevesebb sár fogadta idén a résztvevõket, mint tavaly, az elsõ rendezés alkalmával. Volt néhány kisebb sérülés is, fõként a Lajosháza felé tartó S négyzet jelzés meredek-köves lejtõjén. Akikrõl hírt kaptunk, autóval behoztunk a városba.
A célban elhangzott egy-két kritika, fõleg a dezsõvári pont környékével kapcsolatban, de a résztvevõk többségének kellemes emlékeket hagyott az éjszakai gyaloglás. A csillagok a Mátrára ismét nemhiába ragyogtak.
Mit is mondhatnék még? Jövõre, Pünkösdkor, veletek, ugyanitt!
 
Szõke György

◄ Mátrai Csillagok 40.

Az út felfelé (Mátrai Csillagok 40) ►