2024. október 7. hétfõ (41. hét) van, köszöntjük Amália nevű olvasóinkat. Regisztráció! | Elfelejtette jelszavát?

Élménybeszámolók

Gyalogkakukk túra

2005. május 12., csütörtök


A Mátra Manók Gyalogkakukk túráját idén próbáltuk a „biztos jó idõ” idõszakában rendezni, így esett a választás május közepére. Igaz, hogy a nagyoknak ilyen tájban annyi-de annyi dolguk van, alig lehet találni egy „üres napot”.A rengeteg elfoglaltságban talán jó is volt kikapcsolódni egy kicsit, friss levegõt szívni, kellemesen elfáradni.Az elõzetes jelentkezéskor látszott, hogy idén fiatalabbak is jelentkeznek, s a gyengébb fizikumú réteg is képviselteti magát. Ezért bõvítettük a választási lehetõséget, s igazán rövid, nem megterhelõ távot is beiktattunk. Hadd legyen az élmény mindenkié.
A bérelt autóbusz 8 órakor indult velünk az óvoda mellõl. A fõszereplõ gyerekek, s az óvó nénik, daduska nénik mellett idén is velünk tartottak segítõink, a Kékes Turista Egyesület tagjai.Vendégeink is voltak. Borbély Balázs, aki már elsõ osztályos, kivett egy nap szabadságot a suliból, hogy velünk tarthasson. Mint mondta: „Ez tavaly is tetszett nekem.” Velünk tartott Didricsen Endre is, aki Gyöngyöshalászon nagycsoportos, s igazából anyukáját kísérte el, aki a Manók tevékenységével ismerkedik.Mátraházán, a Veronika-réten kiszálltak az autóbuszból azok, akik a hegy meghódításában is részt kívántak venni, a többiek továbbutaztak Kékestetõre.A két vendég s a fiúk közül hatan egymással versengve, mint a táltosok haladtak még felfelé is, feladva a leckét Pista bácsinak, aki pedig nem a lassúságáról híres, s a „Mátrabérc”-et is megjárt túrázó.50 perc alatt még a szépen lassan jövõk is feljutottak, s fönt már azok a lányok is büszkék voltak magukra, akik a sípályán még taxit szerettek volna rendelni – mondván, hogy autóval mégis csak kényelmesebb lenne.A fönt várakozók nagyon megörültek nekünk, mert kicsit unták már magukat, s mozgás nélkül fáztak is egy kicsit.
Pecsételés, kis pihenõ, evés-ivás után folytattuk utunkat lefelé. A lejtõn nagyon gyorsan haladunk mindig, így egy-kettõre elértünk a Jávoros–forráshoz, második pecsételõs állomásunkhoz. Innen mindig lehet kicsit önállóbban menni, hogy gyakorolják a térkép használatát. Általában csak a nagyon figyelmesek veszik észre a jelzések szétválását, vagy a profik, mint Borsik Bálint, akinek „már térkép sem kell”.
A következõ jelzés-szétválásnál csapatunk is osztódott. Itt újra lehetett ösvényt választani, aszerint: ki mennyit szeretett volna gyalogolni. Végül is 12 kisgyerek indult 4 kísérõ felnõttel Mátraháza felé, a többiek a Mátrafüredre vezetõ ösvényre tértek.A rövidebb távot teljesítõk a mátraházai óvodába mentek, s részesültek az ott mindig kedves vendéglátásban. Vidám, szabad játék után menetrendszerinti autóbusszal utaztak Gyöngyösre.
A hosszabb útvonalon gyaloglókkal a Ménes-csapási-fenyvesen keresztül haladva idén is letértünk a Remete-barlanghoz, a szekérút keresztezõdésénél pihentünk, és ebédeltünk, majd énekszóval vonultunk a Benevárhoz.Mátrafüredre leérkezve kis pihenõt tartottunk. Jól megnéztünk egy gyíkot, amit Sanyi bácsi fogott nekünk, majd a térképünk alapján felidéztük, hol is jártunk, mik is voltak a nap eseményei.Csapatunk egy része buszra szállt, másik részével a Hanák Kolos Általános Iskolába mentünk, ahol kicsit felfrissítettük magunkat, majd az ott lévõk okleveleiket, s kitûzõiket vehették át, elismerõ gratulációk kíséretében. A többiek másnap az óvodában részesültek az elismerésben.
A kis Gyalogkakukkoknak szívbõl gratulálok,
A felnõttek segítségét nagyon köszönöm:
Tóthné Kelemen Mária
Jeruzsálem Úti Óvoda, Gyöngyös, 2005. május
 
A túrán résztvevõ gyermekek:


ÖsszesenRésztvevõk csoportonként

Kor4 év5 év6 év7 év8 év
Neme /fiú-lány/FLFLFLFLF
Mini táv /2,5 km/4124-1---
Rövid táv /5km/--21-----
Hosszú táv /8km/---11614541
nemenként41461615541
korosztályonként5103191
56

 

Balázs Eszter SáraAladi SimonBánáti GerdaCselkó Gergely
Barna LeventeBalogh BlankaHorváth DávidHolló Domján
Borbély BrigittaCsontos CsabaJekkel PatrikHuszák Rebeka
Boros ViktóriaErdei BenceKiss MartinKluk Bálint
Borsik BálintHorváth NikolettKoncsek KittiMolnár Boglárka
Harmann HannaJakab MartinKovács Korina 
Kelemen VirágJuhász KrisztinaLehoczky Dávid 
Kovács BenceKiss DominikMaksa Roberta 
Patócs DonátKovács LauraRecskó Dorina 
Rajki EszterLaposa LucaTóth Bálint 
Recskó BenceOláh MátéVarnyu Mihály 
Réthy FanniPéntek Dusán  
Rózsa RoxánaPóczik Nikolett  
Rudner CsengeSzalai Csenge  
Sebõk EvelinTamás Lili  
Simor ZsomborTóth Bernadett  
Szucsik BenceVarnyu Eszter  
Telek BálintVégh Álmos  
Tóth Péter   
Varga Bálint   
2018115

 
Vendég gyermek: 2 fõ /Borbély Balázs, Didricsen Endre/
 

PirosCitromKékLila

Kísérõ felnõttek:Segítõ Kékes T.E. tagok:
Balázsné Csörgõ JuditHatala Éva
Borók ErikaOrbán Csaba
Csönge JózsefnéRajki Sándor
Haveland MelindaRajki Sándorné
Iványi LászlónéTóth István
Kiss Lászlóné 
Kovács Györgyné 
Molnár Istvánné 
Tóthné Kelemen Mária 
Tóthné Pethes Mariann 
Üveges Éva 

BEJELENTKEZÉS


SZÁLLÁSKERESÕ


településen

HIRDETÉS

Szállás AJÁNLATAINK

KIEMELT AJÁNLATNK

PARTNER

Jooble álláskeresés
Kékes Turista Egyesület

FACEBOOK

Google plusz One



GOOGLE KERESÉS

www matrahegy.hu

Az oldalt a Mátrahegy Bt. készíti és tartja karban, az oldalon szereplõ tartalmak kizárólagos tulajdona a Mátrahegy Bt.
Az adatok saját célra való felhasználása megengedett, további felhasználásra a készítõk engedélyét kell írásban kérni.

Impresszum

Oldal tetejére