2024. május 20. hétfõ (21. hét) van, köszöntjük Bernát, Felícia nevű olvasóinkat. Regisztráció! | Elfelejtette jelszavát?

Élménybeszámolók

Mátrabérc 2005

2005. április 09., szombat



A tavalyi idõjárásra emlékezve, no meg egész héten a MET-et fülelve, komoly aggodalmakkal és félelmekkel készültem az idei MB-re. Kis csapatunk (B. Pisti a párjával, valamint én az enyémmel) Szegedrõl indult péntek este kocsival, és fél 10-re érkeztünk a siroki tornaterembe. Nem volt tömeg, ami a szombati idõjárás-elõrejelzés és a tavalyi locspocs ismeretében nem volt meglepõ.



Nekem mindig élmény már maga a tornaterem is, a túrára testileg és lelkileg készülõdõ emberek látványával. Nem kényelmes persze sem a derékalj, sem az egy szem WC, de manapság ritka mifelénk, hogy több száz ember alszik egy helyiségben. Egész éjszaka azon izgultam, hogy csak az esõ ne essen, vagy ha esik is, legalább ne egész nap essen. Reggel 4 után föl is keltem és kinéztem, hogy milyen az idõ, majd megnyugodva visszafeküdtem még lustálkodni. (Az a legjobb a korai kelésben, hogy utána még vissza lehet feküdni – ezt minden hajnalban megtapasztalom, az elsõ cumisüveg kakaó feltöltését követõen...) Nemsokára változatos mobilcsörgések, szolid zacskócsörgések és halk-hangos neszezések... ébredtek a népek. Ki-ki saját belátása szerint készülõdött. Egyesek ragtapasszal ragasztották be a lábujjaikat, mások lenyomtak egy szendvicset, flakonba öntöttek italokat. Türelmes sorok a WC elõtt. Összetekert polifomok és hálózsákok, hátizsákok egy kupacba hordva, szállításra várva.



A siroki vasútállomás rajtasztalainál izgatott, várakozással teli a hangulat. Gyorsan haladnak a sorok. 6 óra pontosan az idõ, amikor elindulunk. Pompás az idõ. Istenem, csak így maradna! A rövid országúti szakasz után rátértünk az ösvényre. Ezt a részt nem igazán kedvelem, mert nagy a tömeg, elõzni csak nehezen lehet – és persze van, aki engem kerülne ki; van, akit meg én elõznék meg. De nem sokáig tart a zsúfoltság, és mire a kilátás is élvezhetõ (lent Recsk látszik), szellõsebbé válik a társaság.



Mindig megállok rövid idõre a kopjafánál, amit a 2001-es MB-en meghalt túratárs emlékére állítottak. A Jóidõ-forráshoz vezetõ hajtûkanyart valóban szinte mindenki levágja, pedig már csak a forrás miatt is érdemes arra menni. Itt találkoztam (budai) H.G.-vel és két társával, amint éppen a forrás vizét kóstolgatták. Én is feltöltöttem az egyik flakonomat.



Az Oroszlánvár a Kékesig vezetõ szakasz felénél van. Érdekes, hogy elõtte szinte rá lehet látni a hegyre, csak miután leereszkedik az út, akkor tûnik olyan magasnak és persze meredeknek. Rákészültem lelkileg a kaptatóra, aminek a végén az elsõ pecsét a jutalom.
Igazából ezután jön az a rész (Cserepes-tetõ, Szár-hegy) ami hosszú emelkedõivel nekem a legnehezebb. A Markazi-kapu után már nagyon szeretem a hegyoldalban kanyargó ösvényt, a Disznó-kõ pihenõjét, a Sas-kõ szikláit. A Sas-kõ – Erzsébet-kereszt szakasz tele volt hóvirággal (nálunk már rég elnyíltak), és sok helyen láttam ibolyát is. Itt már tudom, hogy mindjárt bekapcsolódik a K+ a Gabi haláláról jövet, majd egy rövid emelkedõ után ott a Kékes.



A párom harmadjára jött erre a túrára, azzal a konok elhatározással, hogy most végre végig fog menni. De nehogy várjak rá! Én csak menjek, nehogy õmiatta ne érjek be idõben. Gondolkodtam, hogyan segíthetném, végül oda jutottam, hogy ameddig csak lehet, mindig megvárom az ellenõrzõpontokon meg pihenõhelyeken. Ez így bevált, nagyon jól esett neki a biztatás és a dicséret. És nem is kellett várni rá néhány percnél többet sehol!



Kékesen erõleves az ellenõrzõponton, vízvételezés az étteremben, tízperces pihenõ, mialatt benyomtam egy csigasajtot (a csavaros füstölt sajtot hívjuk így, ami nem más, mint egy igazi kalóriabomba, és egyben sópótló is). Szerettünk volna venni egy kávét is, de a hosszú sort nem vártuk ki. Azért a pihenõ jólesett, és innen amúgy is lefelé megy az ember egészen a Mátra-nyeregig. A sárga elsõ szakaszán hófoltokban taposva haladtunk, majd a térdet-bokát próbáló meredek rész után az enyhe lejtõn többször belefutva értünk le a nyeregbe.



A Csór-hegy – Galyatetõ szakasz pazar kilátást nyújt, észak felé Parádsasvár házai látszanak a Károlyi-kastéllyal és az üveggyárral, másik oldalon az országút és Csór-réti-víztározót eltakaró gerinc. Több helyen folyik itt fakitermelés. Az országutat többször is érintve, egy mozgó ellenõrzõpontot és egy frissítõpontot elhagyva értünk Galyatetõre. A boltban vettem egy kétliteres kólát, és asztalnál ülve végre megihattuk az olyannyira áhított kávénkat is. A másik asztalnál sült krumplit tálaltak föl rántott szelettel, amitõl csak úgy csorgott a nyálam... De egy rendelést végigvárni most nincs idõ, hajrá tovább, az idõ múlik. A kilátó mellett elhaladva furcsa volt, hogy senki mátrabércessel nem találkoztunk, mintha elfogytak volna az emberek. A Síház mint ellenõrzõpont nekem új volt, korábban itt mindig a szabadban pecsételtek.



A Galyatetõrõl Piszkés-tetõre, majd Mátraszentlászlóra levezetõ szakasz igazi pihenõt jelent ezen a túrán. A teapont remek volt, a Vörös-kõ pedig innen csak egy ugrás. Innen az út az Ágasvár lábáig megint csak könnyû, jól ki lehet lépni. Az idõt számolgattam; 3:15-re föl kell érnem Ágasvárra, 4-re Mátrakeresztesre ahhoz, hogy maradjon 3 órám a Muzslára. A K- és K háromszög szétválásánál kezdõdik egy sziklás kaptató, ami még nem maga a csúcs, ezt egy enyhe szakasz követi, aminek a végén némi mászással lehet fölérni az Ágasvárra. Itt mindenképpen érdemes megállni vagy leülni rövid idõre, hiszen a kilátás pazar. A pásztói völgyön túl már a Cserhát vonulatai látszanak. Megvártam a páromat és megbeszéltük, hogy a következõ ponton – Mátrakeresztesen – lehet, hogy már tovább indulok, hogy idõben beérjek.



Leküzdöttem magam a turistaházhoz, és a sok pihizõ túratárs mellett most megállás nélkül mentem tovább a Csörgõ-patak völgye felé. A P+ leágazásánál most is többen elbizonytalanodtak; egy fiúnak, aki tovább követte a pirosat, úgy kiabáltam utána, hogy nem arra, hé... (2001-ben én is eltévedtem és vagy másfél km-t mentem tovább a piroson.) A Csörgõ-patak völgye gyönyörû, és ismét jól ki lehet lépni, mert "vízszintes". Igaz, tavaly óta változás, hogy a pirosat elõbb fölvezették a szekérútról a hegyoldalba egy ösvényre, majd a vízmûnél levezették. Nem igazán tetszett a jelzés új útvonala, de lehet, hogy ez csak a fáradtság miatt volt. Mátrakeresztesen a pecsét és a narancslé mellett egy nagy tálcára kitett keksz is várt – „markolj bele, ne csak egyet!” biztatással. Egy villanyoszlop tövében ülve B. Pisti cserélte ki a bakancsát – két pár bakancsot hozott, az egyik párat egész nap cipelte és most az elsõrõl arra váltott, mert az elsõ csúnyán feltörte a lábát. Gondoltam, visszanézek az országúthoz levezetõ egyenes utcába, hátha jön a párom. De már ott is volt, alig öt perc késéssel utánam. Igyekeztem ellátni mindenféle dicséretekkel és tanácsokkal (bár a Muzsláról sokat beszélgettünk már korábban is), aztán útra keltem.



A Muzsla nekem csak az elsõ évben volt mumus, most már nem félek tõle, ismerem. Tudom, hogy föl kell menni 805 m-re megint, hogy hosszú, majdnem 7 km-es kaptató vár rám, hogy idõben ez kb. 1 és negyed óra, kár izgulni. Van egy kopasz útszakasz a Nyikom-nyereg után közvetlenül, ahol rálátni a Kékesre és a Galyára, mindkettõ oltári messzire van, és belegondolok: nemcsak hogy a Kékesrõl jövök, hanem annak a túloldaláról, legalább ilyen messzirõl... Váltakozva elõzgettük egymást a fölfelé lépegetõ-vánszorgó túratársakkal, mindenkin erõs elszántság látszott. Fél 6-ra sikerült fölérni, másfél órám maradt hátra. Pihenés nélkül mentem tovább, ahol tudtam, bele-belefutva az útba. Hiába megy végig lefelé az ösvény (a két Koncsúr rövid emelkedõitõl eltekintve), ez a rész nekem sokkal nehezebb, mint a fölfele út. Rengeteg a köves szakasz, a végén a patakhoz levezetõ domboldal pedig igazi nyaktörõ. Szurdokpüspöki templomának megpillantása persze jó érzés. A patakon átkelve még föl kell kapaszkodni a szekérúthoz, ami egyenesen bevezet a faluba, az iskolához. Futni nem volt kedvem, hosszú léptekkel haladtam, és háromnegyed 7-re be is értem. Oklevél, kitûzõ, boldogság. Gergõ fiam (aki a saját társaival jött végig) lángossal és dobozos sörrel várt.



Gyors pólócsere után visszafordultam, hogy a kanyarban várjam a páromat. Minden második érkezõ megkérdezte: messze van-e még a cél? – Itt jobbra, 50 m-re! – volt a válaszom, ami jólesõ érzéssel töltötte el õket. Röpke félórás várakozás után megérkezett a párom is, többször elesett a Muzsláról lefelé jövet, és ha nem is szintidõn belül, de végigment! Nagyon boldog voltam, mert ennek most jobban örültem, mint a saját teljesítésemnek...





Cam Mogó

BEJELENTKEZÉS


SZÁLLÁSKERESÕ


településen

HIRDETÉS

Szállás AJÁNLATAINK

KIEMELT AJÁNLATNK

PARTNER

Jooble álláskeresés
Kékes Turista Egyesület

FACEBOOK

Google plusz One



GOOGLE KERESÉS

www matrahegy.hu

Az oldalt a Mátrahegy Bt. készíti és tartja karban, az oldalon szereplõ tartalmak kizárólagos tulajdona a Mátrahegy Bt.
Az adatok saját célra való felhasználása megengedett, további felhasználásra a készítõk engedélyét kell írásban kérni.

Impresszum

Oldal tetejére