2005. január 29., szombat



... a Téli Mátra teljesítménytúrán



Január 29-én szép napra ébredtünk. Társaimmal korán reggel buszra szálltunk és célba vettük Mátrafüredet, azon belül a Vadas Jenõ Erdészeti Szakközépiskolát, a túra rajt-cél helyszínét. Már itt problémát okozott az, hogy hol kell bejutni és hol kell kijönni az iskolából. Mi pont a szerencsétlenebb megközelítést választottuk, bent az iskolában így át kellett furakodnunk magunkat a hatalmas tömegen. Majd szerettünk volna benevezni, de azt, hogy melyik asztalnál lehet nevezési laphoz jutni és nevezési díjat befizetni, valamint hol lehet rajtolni, az égadta egy világon semmi de, semmi nem hozta tudomásunkra (pl. ezt meg lehetett volna oldani információs táblákkal vagy nyilakkal). Ráadásul a nevezési díjból a szervezett túrázók semmiféle kedvezményt nem kaptak (míg máshol 300-400 Ft-ért fõtt étellel, csokival, tejtermékekkel stb.-vel várják a résztvevõket).


Ezek után elindultunk az útvonalon (a vezetõfüzethez csak annyit, hogy egy fontos dolog, a térkép kimaradt belõle, a szintemelkedés a TTT naptárban meg hirdetetthez képest 200m-rel több és ez már évek óta így van) és az elsõ állomásig még úgy tûnt, hogy nem lesz fennakadás a nagy tömeg miatt, de ez az álom a mátraszentimrei állomásnál szertefoszlott. Ahol én több mint 15 percet vártam a bélyegzésre és egy pohár teára. (Azt csak halkan jegyzem meg, hogy innen egy kis ügyeskedéssel egy kilométer megtétele nélkül le lehet jutni Mátraházára autóbusszal, úgy, hogy minden ellenõrzõpontot érintünk, ez a 36-os távon kb. 15km rövidítést jelent.) A következõ állomáspont Galyatetõn volt egy büfé elõtt, itt se, de az elõzõknél se jelezte semmi a terepen azt, hogy itt állomáspont mûködik (pl. bója, tábla stb.). Ha nem ismerõs az ember, könnyen kihagyhatja az állomást. A következõ pont a Vörösmarty fogadó volt, itt egy pohár „kockalevest” kaptunk, ez a tavalyihoz hasonlóan élvezhetetlen volt.


A 36-os távon a Gyökeres-forrás állomáspont következett volna, de ez elõtt 1-2 km-rel komoly problémával kellett szembesülnünk. Kb. 10m mély völgyön kellett átkelni, amit egy fahíd biztosított volna, csakhogy ki volt dõlve elõtte egy hatalmas fa, így le kellett ereszkedni a vizes, jeges völgybe, ami életveszélyes volt. A velünk együtt leereszkedõ hölgy olyan szerencsétlenül ért földet, hogy beszorult a lába a faágak közé – míg kiszabadítottuk onnan, eltelt jó pár perc és majd lefagyott a kezem. (Másnak a vállával történt valami bár ezt csak hallottam.) Ez még mindig nem volt elég a jóból, ezután két helyen annyira jeges és meredek volt az ösvény, hogy egy szerencsétlen lépéssel könnyen összeszedhetõ volt egy csonttörés (jobb esetben!). Nagy megpróbáltatások után megérkeztünk az állomáspontra. Persze itt is jó néhány percet sorban álltunk. Majd ezek után „nyugodtan” beérkeztünk a célba


Mondanom sem kell: ugyan olyan káosz volt, mint reggel. Senki és semmi nem tájékoztatott arról, hogy hol kell a beérkezési idõt regisztráltatni, valamint hol kapjuk az oklevelet és a kitûzõt. Szerencsétlenségemre (társaimmal együtt) rossz helyen álltam sorba, így az egész cécó kezdõdött elölrõl miközben telt az idõ. Addig-addig tartott a huzavona, míg 18 perccel kicsúsztam a szintidõbõl. Mindez azért történt, mert a számítógép azt az idõt regisztrálja, amikor odaadod az igazolófüzetet, nem pedig azt, amikor valójában beérkezel. Ezt pedig nagyon egyszerû megoldani úgy, ha egy rendezõ kiáll a bejárathoz és ráírja a pontos berkezési idõt az igazolófüzetre, innentõl kezdve nem lenne bonyodalom a pontos beérkezés idõpontjának megállapításával. A társaim kaptak kitûzõt és oklevelet is, míg nekem már csak oklevél járt volna. Ráadásul az egyik oklevelet elírták, pedig nem volt egy bonyolult neve az illetõnek (bár egyszerre indultunk és egyszerre érkeztünk be percre pontosan.) Ezek után már oklevélre sem tartottam igényt. Én azért ezen a szintidõbõl való kicsúszáson elgondolkoznék – ilyen terepviszonyok mellett, valamint ilyen várakozási idõkkel! (A 36-on 5 állomáspont van, ha az itt eltöltött idõt, valamint a patakvölgyön való átkelés idõtartamát összeadogatjuk, akkor bõven meghaladja az egy órát.(18 perc???). De félreértés ne essék, én így is szintidõn belül beérkeztem.


Ezek után kissé feldúltan elindultunk a buszmegálló felé, ahol hatalmas tömeg várta a következõ járatot. Mondanom sem kell, nem fértünk fel rá, aki viszont feljutott, extra élményként tömegnyomorban részesülhetett az így is elég nehéz nap után. Sebaj – gondoltam –, majd jön a következõ jó fél óra múlva, amire szépen fel is fértünk. Csakhogy ezzel szépen lekéstük a csatlakozást, bár mi még így is szerencsésebbeknek mondhatjuk magunkat, mert „csak” 2 órát vártunk a buszra Gyöngyösön. Igen ám, de mi van akkor, ha valakinek ez lett volna az utolsó??? Ennyi résztvevõnél gondot kellene fordítania a rendezõknek arra is, hogy egy-két mentesítõ járat levigye a túrázókat Gyöngyösre. Mindezek mellett elvárják az embertõl, hogy lelkesen túrázzon? Ha valaki egy ilyen rendezvényt fog ki a legelsõre, egész életre elmegy a kedve túrázástól.



Molnár Zsolt

résztvevõ

és a Hérics TTSE titkára