2022. augusztus 18. csütörtök (33. hét) van, köszöntjük Ilona nevű olvasóinkat. Regisztráció! | Elfelejtette jelszavát?

Élménybeszámolók

M, avagy egy város

2004. szeptember 11., szombat



Mátra 60 teljesítménytúra, Pásztó




A BEAC Maxi kudarca után a Mátra 60 teljesítése volt hivatott visszaadni kissé megcsorbult önbizalmam. Tavaly sikerült, így bizakodhattam az újabb teljesítésben.



Péntek este a Ghymes zenekar adott koncertet Gyöngyös fõterén. Kihagyhatatlan volt. Ezért nem utaztam el én is Pásztóra, mint Vera, aznap délután. Csabával megbeszéltük a másnap reggeli 6:30-as salgótarjáni buszt. Tavaly is ugyanezzel a járattal jutottam el Pásztóra.



Pásztón a rajtnál VadMalaccal találkoztam, aki késõbb el is szaladt mellettünk egy pásztói utcán. Szintén a rajtban a nevezésnél kaptunk egy tesztlapot is, amit ki lehetett volna tölteni. Nekünk azt mondták, hogy elég Mátrakeresztesen kitölteni és leadni. Ezért nem foglalkoztunk akkor ezzel. Miután elindultunk, még a városban egy építkezésrõl beszóltak nekünk:
-Hova mentek? Itt kell betonozni...
Sajnos nem tudtak minket a túráról lebeszélni az igen csábító ajánlatukkal sem.



Az országút szélén haladtunk, tavalyról emlékeztem a túra elejére, és tudtam, hogy hamarosan a 805 m magas Muzsla felé fordulunk. Még a Benkótanya elõtt levetettük a pulóverjeinket, mivel elmúlt a koraõsz reggeli hidege. Arra már nem emlékeztem, hogy nem kell teljesen megmászni a Muzslát, de azért így is kapásból volt az elsõ 7,2 km-en 620 m fölfele. A ponton, 60 m szinttel a csúcs alatt vártak a pontõrök, egy turistaút-elágazásban. Kaptunk egy csokit is tõlük igazolást követõen. Jó lesz még ez majd valami hegy meghódításához energiapótlás gyanánt! – tettem el a pontcsokit. A zöld háromszög jelzésen siettünk lefelé, majd egy erdészeti úton ballagtunk. Két srác szólt utánunk, hogy talán nem jó felé próbálkozunk. Igazuk volt, nagyon elméláztunk Csabával; ha nem szólnak ránk, nem is tudom, mikor vesszük észre magunkat. Korrigáltunk, majd hamarosan a Sóbánya-patak völgyében követtük a patak folyását, olykor át is kelve egyik oldaláról a másikra, néha meg a másikról az egyikre. Emberek jöttek mögöttem, én felismertem egy hangot. Ez csakis egy régi cimbora, Takács Attila lehet! Nem tévedtem. Persze, hamar elviharzott. A Zám-patakhoz érve némelyik jelzés helyett csak alap volt, de azért megtaláltuk utunkat. A fákon fehér M betûk jelezték a túra útvonalát, követésük biztosnak tûnt. Nemsokára átvágtunk a Nagyparlag vadászház udvarán, ami teljesen szabályos volt, a leírásban is így szerepelt.



A Puskaporos-kútnál kisebb csoport gyûlt össze. Megízleltük a forrást. Gondoltam iszok belõle, hátha kilõ majd, mint puskapor a puskagolyót...



Az 599 m magas Havas következett. Tavaly ezzel nagyon megküzdöttem, most jóval könnyebben ment. Ez egy felírós ellenõrzõ pont volt, a magassági pontra festett számot kellett feljegyezni. Nálam nem volt toll, csak Csabánál, de szerencsére õ megvárt a hegy tetején, és kölcsönadta a magával hozott íróeszközét.



Fajzatpusztán a pontõr gyermeke minden érkezõnek áfonyás túrórudit adott, majd egy pohár pezsgõtablettás vizet is magunkévá tettünk. A pont elõtt értük be Balázs bácsit, akit a Káva felé menet el is hagytunk. A Káva 616 m magas tetején újabb felírandó kódra leltünk. Ez a kód pontosan az elõzõ kód osztva kettõvel képlet mentén nyomult, úgyhogy felezési technikával tippet tettem a következõ kódra is.



3 km dózerutazás után értünk a Disznós-kút nevû ponthoz. És innen nekem egy nehéz szakasz jött. A 708 m magas Világos-hegy nagyon kemény volt, jóval Csaba után jutottam csak fel az újabb felírós igazolási helyre. Kódmegfejtõ tippjátékom nem jött be, ez a kódszám már nem az elõzõ szám fele volt. (Biztos ezek a számok voltak tavaly is, de ilyesmikre nem szokásom emlékezni...) Hatalmas sziklatömbök között ereszkedtünk lefele, és én nagyon kedvelem az ilyen vadsziklás részeket.



Kunszállásnál a Babik-kút hangyaveszélyesen volt csak iható. Sokáig nem volt tanácsos a kútnál iszogatni, mert a hangyák rögtön felmásztak a lábszárra. Ennél a kútnál is találtunk túrázókat. Már csak ilyenek ezek a kutak, megállásra csábítják a vándorokat!



Fakanálfalva (Ezt tévesen Mátrakeresztesként említik a térképek, s egyéb források, de engem nem tudnak átverni.), mint kedves ismerõs fogadott. A nyáron az egyesületi festõtábor keretében – ahol nem a Mona Lisa-t másoltuk nagyüzemileg, hanem turistautak jelzéseit újítottuk fel –, errefelé pingáltunk. Úgyhogy ez a rész eléggé fejben volt nekem, s ez jólesõ magabiztossággal töltött el. A templomnál értük el a falut, és azokat a S- jelzéseket, amiket mi festettünk. Furcsán jó érzés volt ismét látni ekképp otthagyott nyomainkat. A Zöld Sas kocsmánál volt az újabb pont, s itt színvonalas ellátás is dukált a túrázóknak, csakúgy, mint egy évvel korábban. Zsíros kenyér, vajas kenyér, csalamádé, paradicsom, hagyma, lekvár és üdítõ kellette magát. A pontõrök kedvesek voltak, bár a tesztlapot nem adhattuk oda. Azt mondták, rá is van írva, a 60-asoknak Fajzatpusztán lehetett volna leadni. Így nem volt esélyünk térképet, illetve könyvet nyerni. Erre a pontra is jóval Csaba után értem, de három szelet kenyér elfogyasztása után együtt folytattuk a túrát. Sajnos mindkettõnk lábait idáig kellõen megdolgozta a lábbeli, s én nagyon örültem, hogy nem látom saját mozgásom, ami vélhetõleg kezdett tragikomikussá válni. Követtük tovább a mi jeleinket, s én emlékeztem. De rosszul. A falut elhagyva jobbra, egy patakhídon túl volt egy mikrobusz, oldalára festett jelzéssel. Úgy emlékeztem, hogy oda be kell menni. Most is megvolt a kisbusz, de valakik felborították, s így nem látszott rajta már a jelzés. Mindenáron erõsködtem, hogy én már arra mentem túrán, s hogy szerintem a tavalyi M60-on. De a leírás egész mást írt. Valószínû azért emlékezhettem én erre, mert az igaz, hogy bementünk, de pár lépést megtéve tavaly ki is fordultunk onnan – így morfondírozgattam magamban, s ezzel le is zártam az újabb „miért is emlékszem megint hülyeségre?” dossziét. Egy idõsebb nõ túrázott még arra, de kiderült, hogy õ nem a teljesítménytúrán van. Mindenesetre egy darabon együtt haladtunk, s együtt is tévedtünk el. A mûút hajtûkanyarjában a S+ jelzésen elindultunk egy kocsiúton, de elbambulva ki is hagytuk a balra fel ösvényt, és csak akkor eszméltünk, amikor egy keresztezõdésben kerestük ismét a jelet. Csaba elõre, a nõ balra, én visszafelé indultam. Elég sokat kellett visszajönni, mire ismét ráakadtunk a jelzésre. Nem örültünk az újabb kavarásnak.



Fallóskút elõtt a mûúton egy felfestett nyíl beirányított a bozótosba. Egy bolond százat csinál! Az utánunk jövõk is bejöttek utánunk. Az igaz, hogy voltak ott régi jelzések is, de a leírás sem utalt az aszfalt elhagyására, s hamarosan meg is pillantottam az út másik oldalán egy frissebb jelzést. E rövid közjáték után csakhamar elértük a fallóskúti pontot.



A Vándor-forrás környéke szintén ismerõs volt a nyári jelzésfestés idejérõl, s mi Csabával megízleltük ezt az újabb utunkba esõ forrást is. Kissé szintesen ugyan, de csakhamar elértük az Ágasvári turistaházat. Itt Csaba ötletére letettük egy bokorba a hátizsákjainkat, és csak az igazoló füzettel kezdtük meg a csúcsra mászást. Visszaérve a turistaházhoz, zsákjainkat megleltük ott, ahol hagytuk. A turistaháztól megint egy olyan útra tértünk, ami ismerõs volt. Elébb a Z-, majd a Z forrás jelzéseken haladtunk. Tudtam, hogy figyelni kell majd a jobb kanyart, ahol csak M betûk lesznek. (Ezt a Z forrás jelzést is mi próbáltuk meg felújítani, de furcsa események történtek akkor. Egyrészt megtámadtak a zümmögõ sárga-fekete mezûek. Négy darázs (vagy vadméh?) döfte belém fullánkját. Ott bozótvágtam, ahol nem kellett volna. Szerencsére nem volt túl toxikus a hatás, és másnapra már alig fájt. A támadást követõen a helyszínen ad hoc kalcium pezsgõtablettával kezeltem belsõleg magamat. Ekkor tudtam meg a festõtársaktól, hogy mire is jó a kalcium... Egy réten egy kisebb földüregben láttam is egy zümmögõ fészket. Ott kapott el a negyedik... Szóval ez az út életveszélyes, azon kívül, hogy szinte jár(hat)atlan... Amíg én a darazsakkal harcoltam, addig a többiek beszéltek a turistaház tulajdonosával, aki épp arra dzsippelt. Azt mondta, hogy megvette a területet, s hogy itt megszûnik a turistaút, amit a darazsas rész miatt nem is bánok.)



Óvárra nem tudok jelzõket. Négykézláb másztam fel. A 754 méter magasan elhelyezett csúcskõnél azt mondtam Csabának:
-Ehhez képest az Ágasvár kismiska...
Akkor tényleg azt éreztem, hogy Ágasvárra sokkal könnyebb volt a feljutás. Viszont az Óvár leírhatatlanul gyönyörû! Igazából nem tudtam elkülöníteni: melyik része sánc, melyik gerinc. De mindegy is, lenyûgözõen varázslatos az a szûk földél, amin az ösvény vezet. Ez volt a túra legklasszabb helye. Az M jelzésen hamarosan ismét elkaptuk a Z forrás jelzést. (És én újra emlékeztem a nyári festésre: Nem messze a darazsas helytõl teljesen nyoma veszett a jelzésnek. Viszont kaptunk egy kedves felhõszakadást. Próbáltam megkeresni a jelet, de nem leltem rá. A víz zúdult ránk. Térkép, tájoló, délre kell tartani, s valahogy lejutni Keresztesre. Akkor nem találtunk el ide, és valahogy leereszkedtünk az Óvár meredek oldaláról a Csörgõ-patakhoz. Ronggyá áztunk. Mátrakeresztesen az ABC elõtt találtunk menedéket, bár akkor már jobban nem tudtunk volna megázni, s addigra az esõ is alábbhagyott. Az átázott pólómat levettem, mert fáztam benne, majd mérlegelve a helyzetet, a „Ha az ember õrült, akkor legyen teljesen õrült!” jelszóval bementem – félmeztelen, ázott verébként – a kocsmába egy jégkrémért egy borús, estébe hajló nyári délutánon.)



A Hideg-kút nevû mozgó ellenõrzõ pont felé kezdett sötétedni. Én végig a Hidegkúti turistaházról beszéltem Csabának, az volt a festõtábor bázishelye. Vártam, hogy elõbb-utóbb odaérünk. Nem emlékeztem arra, tavaly hol, s merre volt a pont. Egyre reménytelenebbnek tûnt, hogy odatalálunk, s egyre váratlanabb emelkedõk jöttek, amik igazából már nem hiányoztak. A turistaházat elkerültük, a forrást is, mert az meg a turistaháznál van, sõt be van vezetve a turistaházba is... A leírás 4 km-es távadatát úgy éreztük, már jóval túlléptük, a pont meg még sehol, ám egyszer csak kis tábortüzet észleltünk, s tudtuk: a ponthoz érkeztünk. Így már rémlett a múlt. Tavaly is ugyanez volt, ugyanitt. A sötétben vaku villant felénk váratlanul, akárcsak tavaly. 6,6 km volt már csak hátra.



Az utolsó távnak indultunk neki. Gyakorlatilag szintemelkedés nélküli rész ez, s én tudtam: szõlõgyümölcsök mellett megyünk majd el, de elõtte nyílegyenesen kell menni az erdõtlen, bokros pusztaságon, s ott jelzés alig lesz. Az erdõbõl kiérve gyanús zajok szûrõdtek ki a bokrok mögül, amit röfögésnek találtunk. Botokat kerestünk önvédelmi fegyverül. De holdnak, csillagoknak mégsem csináltunk cirkuszt, mivel nem ért minket vadtámadás, mi meg nem erõltettük. Idõvel eldobtuk fegyvereinket, s hamarosan a szõlõkhöz értünk. Merõ véletlenségbõl bekerült néhány szõlõszem a számba, de nem volt még igazán megérve. És merõ véletlenségbõl bekerült néhány fürt szõlõ Csaba hátizsákjába. (A célban, amikor pakolászott és a kezébe akadt a zacskó szõlõ, meg is kérdeztem tõle lehetõség szerint úgy, hogy minél többen hallják: „Mennyiért vetted a szõlõt?”.)



Pásztón aztán gyõztesekként kerestük a célt. Néhány embert kérdeztünk meg a városi sötétben, míg végül 21 órakor, fél órával szintidõn belül befejeztük az M betûk vadászatát.



Az emléklap és a kitûzõ átvételekor megköszöntem a túrát, s azt, hogy ismét megtudhattam, mi a magyarok istene...



A második teljesítésért járó kitûzõn a gyöngyöspatai templom képe díszelgett, ami talán az ország legszebb temploma, de mivel a túra nem érinti a települést, szerintem nem a legjobb választás. Mindegy, a tavalyi kitûzõmön is olyan víz van, amit nem láttunk, s csak tippelem, hogy az a Hasznosi-víztároló. Csaba sporttárs is ilyen vizes kitûzõt kapott, lévén õ elõször teljesítette a hatvanat.



Csakúgy mint elõzõ évben, a célban most is volt vegetáriánus kaja, idén krumplileves alakban. Szeretem a krumplilevest. Akkor miért nem ettem belõle? Nos, a következõ történt: Túlméretezték a túralátogató hústnemevõk létszámát, és nagy kondérral fõztek levest nekik, ebbõl adódóan túl sok lett a leves. Az ételosztó nõ mindenkitõl érdeklõdött, kérnek-e belõle. Elõttem szedett két embernek, csakhogy úgy, hogy a gulyásos bográcsból a szedõkanalat áttéve a vegetáriánus kajába. Nekem innentõl ez már nem volt kóser kaja. Ilyenkor már keveredik a zsíros a nem zsírossal. Ott nem kívántam ezen problémázni, szépen megettem maradék két szendvicsemet. A falra kitett „Üzenet a rendezõknek” papírra sem írtam fel semmit, de azért jó ötletnek találtam ezt az üzenési módot.



Csaba édesapjának köszönhetõen, aki eljött értünk autóval, még este eljutottam Gyöngyösre.
Nem vitás, Pásztó, jövõre is jövünk!


Szõke György

BEJELENTKEZÉS


SZÁLLÁSKERESÕ


településen

HIRDETÉS

Szállás AJÁNLATAINK

KIEMELT AJÁNLATNK

PARTNER

Jooble álláskeresés
Kékes Turista Egyesület

FACEBOOK

Google plusz One



GOOGLE KERESÉS

www matrahegy.hu

Az oldalt a Mátrahegy Bt. készíti és tartja karban, az oldalon szereplõ tartalmak kizárólagos tulajdona a Mátrahegy Bt.
Az adatok saját célra való felhasználása megengedett, további felhasználásra a készítõk engedélyét kell írásban kérni.

Impresszum

Oldal tetejére