2004. május 30., vasárnap



2004. Pünkösd vasárnap került megrendezésre a Kékes Turista Egyesület szervezésében az I. Mátrai Csillagok Éjszakai Teljesítménytúra, 15, 25 és 40 km-es távokon.



Kellenek õrült dolgok az életben. Olyan dolgok, amikre jó lesz majd emlékezni, mikor emlékezésnek lesz ideje. És azt mondani, hogy: Hej, bizony az jó volt! Mert õrült dolog belemenni az éjszakába, kilométereket gyalogolni, és tudni, hogy ilyenkor a normálisak a tévét nézik, egymást szeretik, vagy csak lustán maradnak puha takarók alatt. De olykor jó õrültségekben részt venni, a hátra zsákot szerelni, lámpába elemet tenni, kezet egy másikba tenni, és menni, menni, menni a csillagok alatt. Hegyeket megmászni, lámpafény alatt térképen bogarászni a távolt, fáradtan megállni utak sötétjében, forrás vizét megízlelni, lámpát néha eloltani, csókot adni, ha van kinek. És menni, csak menni mindig tovább. De minek is? Semmi másért, csak lépések nyomát otthagyni. Hol? Mindenhol. De mi ebben a jó? Próbáld ki egyszer, és majd magad eldöntöd!



Vajon hány embert lehet ilyen õrültségekre rávenni? – találgattuk. Az idõ nem tûnt túl jónak, este 6 óra körül szemerkélni kezdett az esõ. Elõzetesen 50 emberre számítottam, az idõjárás azonban még ezt is megkérdõjelezte. Kezdeti pesszimizmusom 19 óra után oszlásnak indult, mert szinte folyamatosan jöttek az elszánt, esõnek-sárnak fittyet hányó túrázók. Végül is 281-en neveztek a túra valamelyik távjára, felülmúlva ezzel minden várakozásunkat. Tulajdonképpen csak 280-an, ugyanis a budapesti Hevér Gábor elõször nevezett és teljesítette a 15 km-es távot, majd ezután a 40 km-es távra is nevezett, és szintidõn belül másodjára is célba ért. A résztvevõk többsége a környékrõl érkezett, de sokan jöttek messzebbrõl is, így az ország szinte minden szeglete képviseltette magát. Érdekességként említem meg Tóthpál Tamást, aki Kolozsvárról jött. Természetesen legtöbben a 15 km-es távot választották, így fordulhatott elõ, hogy közel 50 embernek már nem jutott kitûzõ. Nekik postán juttatjuk el az utángyártott és jól megérdemelt kitûzõt. A távonként különbözõ kitûzõ mellé egy-egy oklevelet is hazavihettek a sikeres teljesítõk.



Az elõzõ napok (hetek) esõzései, áradásai szinte az egész útvonalat sarassá tették. Ennek megfelelõen bokáig, térdig, derékig sarasan értek vissza a célba a résztvevõk. Mégis jókedv, mosoly látszott az arcokon. És ez volt a legjobb érzés. Mert az, hogy kitaláltunk, megszerveztünk egy éjszakai túrát és eljöttek rá sokan, az csak egy dolog. De a legfontosabb mégis az, hogy szinte mindenki jó érzésekkel, szép emlékekkel tért haza, szóval ezért volt igazán érdemes belevágnunk az egészbe.



Egy dolgot sajnáltam csupán: hogy rendezõ lévén nem indulhattam a túrán... Pedig milyen õrült dolog is belemenni az éjszakába, kilométereket gyalogolni, és tudni, hogy ilyenkor a normálisak a tévét nézik, egymást szeretik, vagy csak lustán maradnak puha takarók alatt. De olykor jó õrültségekben részt venni, a hátra zsákot szerelni, lámpába elemet tenni... És csak menni, menni...



Szõke György
fõrendezõ