2004. május 17., hétfõ

avagy a Kékes Turista Egyesület óvodás csoportja „teljesítménytúrára” indult

A túra térképeinek színezését már napokkal korábban érdeklõdve figyelték a gyerekek.
- Nekünk is adsz ilyet?
- Igen, ha eljössz.

És mit meg nem tesz az ember gyereke egy kis papírért?! Addig nyaggatták a szülõket, amíg fel nem írták õket a listára. Pedig érdekes volt a szülõk hozzáállása. „Ez nagyon hosszú.” „Ó, dehogy tud ennyit menni!” „Már akkor nyávog, ha a Fõ térre megyünk.”

Persze megnyugtattuk õket, hogy velünk már mentek ennyit, semmi miákolás nem volt, sõt, még fogócskáztak is, jelentkezzenek nyugodtan, megoldjuk.

Így szaporodtak a nevek a listán, már csak az idõ bírja ki!
- Mit fogsz csinálni, ha megint esik az esõ? – kérdezte az egyik apróság a már többször elmaradt kirándulásokra célozva.
- Két lábbal egyszerre fogok ugrálni, és visítok, mint Te, amikor mérges vagy – hangzott a válasz. Ezen aztán jót nevettek, pedig én komolyan gondoltam!

Elõzõ este óriási zápor volt – égtek a telefonok. Csak reggel ne essen, akkor a délelõttöt kibírja.
Reggel csodás napsütés – helyes. Csak a rádiót hallgattassa már el valaki! Rémes, hogy miket beszél.

Az oviban mindenki óvatosan érdeklõdik, de útra készen jön. Telefon Mátraházára – kellemes az idõ, csak bárányfelhõk vannak. Jó, akkor indulás.

Megérkeznek a segítõink is. Az elsõ mozdulatok félszegek, ismeretlen még a közeg. A siserehad elindul, a bácsik-nénik mellettük jönnek. Sajnos két kisgyerek is lekéste a buszt, mint késõbb kiderült, pedig mindkettõ jó „kakukk” lett volna.

Mátraházára megérkezve örömmel üdvözöljük egymást az ottani ovisokkal. Irigykedve nézik a nyakunkban lógó igazolványt, hát kapnak õk is – kölcsönbe.

Indulás! A betonút szélén szépen párosával. Aztán az ösvényen már lehet akárhogy, csak az elsõ felnõttet nem lehet megelõzni. A nagyok dübörögnek is a sarkamban. A Veronika-réten evés-ivás, térképosztás, egy kis magyarázat, egyeztetés. Sikerül beazonosítaniuk az irányt, mehetünk. Sípályán fel! Pár száz méter után minden felnõttnek tele a keze kis kezekkel, a középsõsöknek jól esik az istápolás. Közben elmélyült beszélgetések zajlanak az újdonsült barátok között, s bajusz alatti mosolygások láthatók. Ez az! Pont így szerettem volna!

A pöttöm Gabikának is akadnak segítõi a gyerekek közül, tulajdonképpen mindenki segít mindenkinek.
Fel is jutunk elég hamar. A kisebbek igazán kitettek magukért!

Az ország tetején pecsételés, pihenõ és energiapótlás, máris indulunk tovább. Lefelé mennyivel könnyebb, szinte futnának, ha lehetne. Sajnos tilos. Hamarosan a Jávoros-forráshoz érünk, újabb pecsétet kapnak. A további úton kétszer ügyesen átmegyünk az országúton, tájékozódás a jelzések között, s már választani is kell: piros, vagy kék kereszt?

Jól látják, tudják a döntés fontosságát, van is néhány ide-oda álló. Végül kialakulnak a csapatok, hát akkor sziasztok! Õk a piros +-en Mátraházára, mi a kéken Mátrafüredre megyünk. Az idõ egyszerûen tökéletes, az út nagyon kellemes. Rengeteg érdekes látnivaló van, a sötét fenyves, a folyton utunkba kerülõ apró élõlények, a nyíló virágok, a változatos fafajták mind szóba kerülnek, s most nem tévesztettük el a Remete-barlang leágazását sem. Az istállós-kõi után nem nagy az ámulat, de azért jó, hogy ezt is láttuk.

Pecsét a fenyvesnél, majd az erdõgazdasági útnál, itt ebédelünk is a hátizsákból.

Hoppá! Egy távoli dörgés. Na jó, akkor innentõl nincs bogárcsodálat, virágszagolás... lépkedés van! A Benevár romjainál felvesszük az esõkabátot, kicsit szétnézünk, de hallhatóan jó kis vihar közeledik, így az itteni pecsételést elhalasztva sietünk tovább.

Pont innentõl nedves az ösvény, ez kicsit nehezíti a dolgot. De azért ügyesen leérünk. A villák alatti pihenõnél két nagy csattanás hûti le a gyerekek indiántáncát, amint a „Megcsináltuk! Megcsináltuk!” most költötte dalukat éneklik. Na, gyorsan nézzünk fedelet! A buszmegálló a cél, de nem is kell, bent áll a csuklós busz. Felszállunk gyorsan, már kopog is a jég a járdán, s pár pillanat múlva dézsából is öntik. Annyira zuhog, hogy ki sem lehet látni az ablakon, viszont bent is mindenfelé csöpög a víz.

Gyorsan telefon az oviba: ne aggódjon senki, végigértünk, biztonságban vagyunk. A kisebbek már déltõl a mátraházai oviban játszanak, tehát õk is jó helyen vannak.

Köszönjük, égiek.!!!

Az oviban a pecsétpótlás, gratuláció átadás, a kitûzõvel való büszkélkedés és a rengeteg élmény sorolása maradt már csak hátra.

Mégis csak jó volt, hogy elindultunk!

-Ria-
(Tóthné Kelemen Mária)