| 2025. november 15. szombat (46. hét) van, köszöntjük Adalbert, Lipót nevű olvasóinkat. | Regisztráció! | Elfelejtette jelszavát? |
AJÁNLATOK
Élménybeszámolók
Gyöngyöstől Kékesig a Rákóczi túra megnyitóján
2004. április 03., szombat
Rég éreztem már ilyen izgalommal vegyes várakozást... az éjszakába nyúló festések, a sok-sok útvonalbejárás, az emlékoszlop állításával kapcsolatos izgalmak és intézni valók mind-mind azt éreztették velem: ez a túra nem csak kicsit, de nagyon a miénk! Tudtam, hogy az útvonal csodálatos, remek az emlékoszlop és (szerintem) az igazolófüzet is jól sikerült... most már csak a pontot kell feltenni az i-re, csak jó idő legyen és... és bírjam szusszal a Kékest!
Negyed nyolcra értem a gyöngyösi Rákóczi szoborhoz, ahol meglepetésemre már vagy tízegynéhány fiatal (jórészük gyerek) várt vidám hangulatban. Mint kiderült: Kompoltról jöttek, a Szamóca Természetjáró Körből. Szerencsére megérkezett Vera is, aki az adminisztrációban segített. Aztán egyre sűrűbben elkezdtek szállingózni a fiatalok-öregek egyaránt, örömmel láttam köztük a rózsaszentmártoniak csapatát és indexes (eddig csak virtuális) ismerőseimet, valamint egyesületünk tagjait, régi és új túratársakat is. Szinte repült az idő; mire felocsúdtam az adminisztrációból, már néhány másodperccel el is múlt nyolc óra, a tervezett indulási időpont.
Rövid köszöntés, néhány szó a túramozgalomról, aztán... gyerünk! 57-en indultunk útnak. A Belső-Mérges-pataknál megálltunk egy szerelvény-igazítás erejéig – no meg hogy ismertessem a Mátravasút történetét. Jó tempóban haladtunk, bár egy kicsit tartottam a Sár-hegytől, amely mindig képes megtréfálni az embert. A Szőke-kutat elhagyva éreztük is, hogy szinte alattomosan, de egyre meredekebb lesz az út. Ráadásul a szél is szembe fújt igen élénken, erősen szakadozásra késztetve a népes csapatot. Legalább nem izzadtunk annyira! Lassan azért felértünk a tanösvény megtépázott táblái mellett a Cseplye-tetőre, ahol Szerencsés Imre bácsi kopjafája állja az időjárás viszontagságait. Milyen szelíd ez a hegy... és mégis milyen vad! A csenevész növényzeten, a védett sziklagyepen látszik igazán, hogy itt bizony nem gyerekjáték állandóan a széllel dacolni... talán a növények is a fenséges panorámából merítik erejüket?
Mi is erőt vettünk magunkon, és némi lejtő után a Sár-hegy csúcsáig, az itt éktelenkedő tornyok tövéig kapaszkodtunk. A cserjés-bokros hegygerincen gyorsan leértünk a Szent Anna-tó mesés vízivilágához. Itt, egy dombocska tetején áll az új köntösbe öltözött kápolna, és innen indul az abasári körsétaút, melyen a hegy túlsó oldalát lehet bejárni.
Melegkedvelő tölgyesben, sáros kocsiúton ballagtunk tovább a Szállási erdészházat is érintve, ahol az Erdő fohásza ejti gondolkodóba a vándort. A vitorlázó repülőtér üde gyepszőnyegén most nem volt nyüzsgés – nem úgy, mint a nagy nyári rendezvények alatt. Mintha a környék sem lenne annyira szemetes... Az egykori kisvasút nyomvonalán, fenyőelegyes tölgyerdőben folytattuk utunkat egészen a mátrafüredi Vadas Jenő Erdészeti Középiskola területéig. Itt találkoztunk Simon Lászlóval, az iskola igazgatójával, aki néhány percben bemutatta nekünk ezt az impozáns létesítményt. Mint egykori diák: tanúsíthatom, hogy a hihetetlen mértékű fejlődés és szépülés legfőképp az igazgató úr érdeme – és sosem rejtem véka alá: mennyire büszke vagyok rá, hogy én is itt koptattam a padokat öt évig.
A füredi kápolna megtekintése után negyedórás pihenőt tartottunk a bazársoron. Épp félidőben, féltávnál jártunk ekkor – éreztem, hogy gond lehet a Kékesre érkezés idejével. A Sár-hegy után nem is tűnt kellemetlennek a Muzsla egyébként nem könnyű emelkedője. Sokan nem tudják, hogy a szemben látható sástói kilátó a hetvenes évek végéig olajfúró toronyként szolgált az Alföldön... mígnem szétszerelték, és itt kilátót „faragtak” belőle. Nem is engedélyeztem itt sok pihenőt, inkább a Rákóczi-forrásnál szusszantunk egyet. Megdöbbentő: a Mátra déli oldalán mennyire egy tömbbe vannak koncentrálva mostanában a fakitermelések. Ezt a részt járják a legtöbben, ez a Mátra „kirakata”. Tudom, súlyos gazdasági érdekeke vannak a háttérben. De talán lehetne ezt kicsit körültekintőbben is...
A Hanák Kolos kilátónál Keresztes György, Gyöngyös egykori polgármestere (aki megtisztelt bennünket a túrán való részvételével) világított rá: immár tíz éve áll itt az emlékoszlop a mátrai turizmus úttörőjére, máig legnagyobb alakjára emlékezve.
Az Ózon Hotelnél már nem láttam értelmét egyben tartani a csapatot. Az eleje nagyon menni akart, a vége pedig kortyolta magába a jó időt... A kecske-bérci völgyhídnál még összegyűltünk ugyan, aztán a gyorsabbak kiléptek. Az ukászt azonban kiadtam: kettőkor találkozunk a Kékesen! Fantasztikus a rálátás innen a szanatóriumra – csak ez a szeméttelep ne volna így szem előtt a szikla tövében!
Mátraházán most gyorsan átszaladtunk, csak néhányan álltak sorba a messze földön híres lángosért. Aki jó erőben volt, folytatta útját az igen meredek sárgán, a fáradtabbak azonban a sípályán kezdtek a Kékes támadásába. A látvány eléggé lehangolt: sár- és kőtenger... nem így képzeltem el egy felújított sípályát. Lesz még itt munkája a kivitelezőnek!
Egy szuszra, alig több mint fél óra alatt, a Parádsasvárról indulókkal nagyjából egyszerre értünk fel a hazánk tetejét jelző kőhöz. Itt jólesett a túrához méltó Parádi víz, ezúton is köszönjük az Élpak Rt. támogatását. Az emlékoszlop egyelőre letakarva, szemérmesen rejtőzött a kíváncsi tekintetek elől...
Hamarosan kezdetét vette az avatóünnepség: Merva Laci, fő jelzésfestőnk és programszervezőnk egy idevágó Petőfi-verssel köszöntötte a több mint száz megjelentet. Utána Báryné dr. Gál Edit, a gyöngyösi Mátra Múzeum történésze tartott rövid előadást II. Rákóczi Ferenc és a Mátra-vidék kapcsolatáról, majd Rakaczky István, a Magyar Természetbarát Szövetség főtitkára osztotta meg velünk gondolatait a túramozgalmakról. Az emlékoszlopot Jakkel Mihály, a Városszépítő és -védő egyesület elnöke, az oszlop alkotója, valamint Nagy László, a gyöngyösi természetjárók doaenje leplezte le, majd a Heves Megyei Természetbarát Szövetség vezetői, Csávás István és Papp László helyezték el koszorújukat. Végül közösen énekeltük el az „Elmegyek, elmegyek” kezdetű, kuruc-korabeli népdalt.
Álljon itt most néhány adat magáról az emlékoszlopról. Az – akkor még egyszerű kopjafaként megfogalmazódott – ötlet Merva Eszter, a Kékes TE titkárának fejéből pattant ki. Alapanyagként egy 2,60 m hosszú, 45 cm átmérőjű kocsánytalan tölgy rönk szolgált az Egererdő Rt. gyöngyösi fatelepéről. Ebből készítette Jakkel Mihály fafaragó mester a 30x30 cm-es, két oldalán tölgyfa motívumokkal díszített oszlopot, melyet az ország tetején az abasári HE-DO Kft. szakemberei állítottak a helyére.
A 42,8 km hosszú Rákóczi jelvényszerző túrát a Mátrában kilencen teljesítették még a megnyitás napján – köztük a 14 éves Verebélyi Dorottya és a 63 éves Hevér Józsi bácsi is. Gratulálunk!
Simon Péter
Rég éreztem már ilyen izgalommal vegyes várakozást... az éjszakába nyúló festések, a sok-sok útvonalbejárás, az emlékoszlop állításával kapcsolatos izgalmak és intézni valók mind-mind azt éreztették velem: ez a túra nem csak kicsit, de nagyon a miénk! Tudtam, hogy az útvonal csodálatos, remek az emlékoszlop és (szerintem) az igazolófüzet is jól sikerült... most már csak a pontot kell feltenni az i-re, csak jó idő legyen és... és bírjam szusszal a Kékest!
Negyed nyolcra értem a gyöngyösi Rákóczi szoborhoz, ahol meglepetésemre már vagy tízegynéhány fiatal (jórészük gyerek) várt vidám hangulatban. Mint kiderült: Kompoltról jöttek, a Szamóca Természetjáró Körből. Szerencsére megérkezett Vera is, aki az adminisztrációban segített. Aztán egyre sűrűbben elkezdtek szállingózni a fiatalok-öregek egyaránt, örömmel láttam köztük a rózsaszentmártoniak csapatát és indexes (eddig csak virtuális) ismerőseimet, valamint egyesületünk tagjait, régi és új túratársakat is. Szinte repült az idő; mire felocsúdtam az adminisztrációból, már néhány másodperccel el is múlt nyolc óra, a tervezett indulási időpont.
Rövid köszöntés, néhány szó a túramozgalomról, aztán... gyerünk! 57-en indultunk útnak. A Belső-Mérges-pataknál megálltunk egy szerelvény-igazítás erejéig – no meg hogy ismertessem a Mátravasút történetét. Jó tempóban haladtunk, bár egy kicsit tartottam a Sár-hegytől, amely mindig képes megtréfálni az embert. A Szőke-kutat elhagyva éreztük is, hogy szinte alattomosan, de egyre meredekebb lesz az út. Ráadásul a szél is szembe fújt igen élénken, erősen szakadozásra késztetve a népes csapatot. Legalább nem izzadtunk annyira! Lassan azért felértünk a tanösvény megtépázott táblái mellett a Cseplye-tetőre, ahol Szerencsés Imre bácsi kopjafája állja az időjárás viszontagságait. Milyen szelíd ez a hegy... és mégis milyen vad! A csenevész növényzeten, a védett sziklagyepen látszik igazán, hogy itt bizony nem gyerekjáték állandóan a széllel dacolni... talán a növények is a fenséges panorámából merítik erejüket?
Mi is erőt vettünk magunkon, és némi lejtő után a Sár-hegy csúcsáig, az itt éktelenkedő tornyok tövéig kapaszkodtunk. A cserjés-bokros hegygerincen gyorsan leértünk a Szent Anna-tó mesés vízivilágához. Itt, egy dombocska tetején áll az új köntösbe öltözött kápolna, és innen indul az abasári körsétaút, melyen a hegy túlsó oldalát lehet bejárni.
Melegkedvelő tölgyesben, sáros kocsiúton ballagtunk tovább a Szállási erdészházat is érintve, ahol az Erdő fohásza ejti gondolkodóba a vándort. A vitorlázó repülőtér üde gyepszőnyegén most nem volt nyüzsgés – nem úgy, mint a nagy nyári rendezvények alatt. Mintha a környék sem lenne annyira szemetes... Az egykori kisvasút nyomvonalán, fenyőelegyes tölgyerdőben folytattuk utunkat egészen a mátrafüredi Vadas Jenő Erdészeti Középiskola területéig. Itt találkoztunk Simon Lászlóval, az iskola igazgatójával, aki néhány percben bemutatta nekünk ezt az impozáns létesítményt. Mint egykori diák: tanúsíthatom, hogy a hihetetlen mértékű fejlődés és szépülés legfőképp az igazgató úr érdeme – és sosem rejtem véka alá: mennyire büszke vagyok rá, hogy én is itt koptattam a padokat öt évig.
A füredi kápolna megtekintése után negyedórás pihenőt tartottunk a bazársoron. Épp félidőben, féltávnál jártunk ekkor – éreztem, hogy gond lehet a Kékesre érkezés idejével. A Sár-hegy után nem is tűnt kellemetlennek a Muzsla egyébként nem könnyű emelkedője. Sokan nem tudják, hogy a szemben látható sástói kilátó a hetvenes évek végéig olajfúró toronyként szolgált az Alföldön... mígnem szétszerelték, és itt kilátót „faragtak” belőle. Nem is engedélyeztem itt sok pihenőt, inkább a Rákóczi-forrásnál szusszantunk egyet. Megdöbbentő: a Mátra déli oldalán mennyire egy tömbbe vannak koncentrálva mostanában a fakitermelések. Ezt a részt járják a legtöbben, ez a Mátra „kirakata”. Tudom, súlyos gazdasági érdekeke vannak a háttérben. De talán lehetne ezt kicsit körültekintőbben is...
A Hanák Kolos kilátónál Keresztes György, Gyöngyös egykori polgármestere (aki megtisztelt bennünket a túrán való részvételével) világított rá: immár tíz éve áll itt az emlékoszlop a mátrai turizmus úttörőjére, máig legnagyobb alakjára emlékezve.
Az Ózon Hotelnél már nem láttam értelmét egyben tartani a csapatot. Az eleje nagyon menni akart, a vége pedig kortyolta magába a jó időt... A kecske-bérci völgyhídnál még összegyűltünk ugyan, aztán a gyorsabbak kiléptek. Az ukászt azonban kiadtam: kettőkor találkozunk a Kékesen! Fantasztikus a rálátás innen a szanatóriumra – csak ez a szeméttelep ne volna így szem előtt a szikla tövében!
Mátraházán most gyorsan átszaladtunk, csak néhányan álltak sorba a messze földön híres lángosért. Aki jó erőben volt, folytatta útját az igen meredek sárgán, a fáradtabbak azonban a sípályán kezdtek a Kékes támadásába. A látvány eléggé lehangolt: sár- és kőtenger... nem így képzeltem el egy felújított sípályát. Lesz még itt munkája a kivitelezőnek!
Egy szuszra, alig több mint fél óra alatt, a Parádsasvárról indulókkal nagyjából egyszerre értünk fel a hazánk tetejét jelző kőhöz. Itt jólesett a túrához méltó Parádi víz, ezúton is köszönjük az Élpak Rt. támogatását. Az emlékoszlop egyelőre letakarva, szemérmesen rejtőzött a kíváncsi tekintetek elől...
Hamarosan kezdetét vette az avatóünnepség: Merva Laci, fő jelzésfestőnk és programszervezőnk egy idevágó Petőfi-verssel köszöntötte a több mint száz megjelentet. Utána Báryné dr. Gál Edit, a gyöngyösi Mátra Múzeum történésze tartott rövid előadást II. Rákóczi Ferenc és a Mátra-vidék kapcsolatáról, majd Rakaczky István, a Magyar Természetbarát Szövetség főtitkára osztotta meg velünk gondolatait a túramozgalmakról. Az emlékoszlopot Jakkel Mihály, a Városszépítő és -védő egyesület elnöke, az oszlop alkotója, valamint Nagy László, a gyöngyösi természetjárók doaenje leplezte le, majd a Heves Megyei Természetbarát Szövetség vezetői, Csávás István és Papp László helyezték el koszorújukat. Végül közösen énekeltük el az „Elmegyek, elmegyek” kezdetű, kuruc-korabeli népdalt.
Álljon itt most néhány adat magáról az emlékoszlopról. Az – akkor még egyszerű kopjafaként megfogalmazódott – ötlet Merva Eszter, a Kékes TE titkárának fejéből pattant ki. Alapanyagként egy 2,60 m hosszú, 45 cm átmérőjű kocsánytalan tölgy rönk szolgált az Egererdő Rt. gyöngyösi fatelepéről. Ebből készítette Jakkel Mihály fafaragó mester a 30x30 cm-es, két oldalán tölgyfa motívumokkal díszített oszlopot, melyet az ország tetején az abasári HE-DO Kft. szakemberei állítottak a helyére.
A 42,8 km hosszú Rákóczi jelvényszerző túrát a Mátrában kilencen teljesítették még a megnyitás napján – köztük a 14 éves Verebélyi Dorottya és a 63 éves Hevér Józsi bácsi is. Gratulálunk!
Simon Péter
 A Cseplye-tetőn |  Útban a Sár-hegyre |
 Szent Anna kápolna |  Déli sípálya...BEJELENTKEZÉSSZÁLLÁSKERESÕHIRDETÉS ELFOGADÓHELYEKPARTNER
GOOGLE KERESÉSAz oldalt a Mátrahegy Bt. készíti és tartja karban, az oldalon szereplő tartalmak kizárólagos tulajdona a Mátrahegy Bt. Az adatok saját célra való felhasználása megengedett, további felhasználásra a készítők engedélyét kell írásban kérni.
A tartalom a Mátrahegy Bt. tulajdona, amelyet felhasználni csak saját célra lehetséges.
A tartalom eredeti forrása a https://matrahegy.hu/elmenybeszamolok/2004040302 internetes oldalon található. |
