2022. augusztus 18. csütörtök (33. hét) van, köszöntjük Ilona nevű olvasóinkat. Regisztráció! | Elfelejtette jelszavát?

Élménybeszámolók

Parádsasvártól Kékesig a Rákóczi túra megnyitóján

2004. április 03., szombat



Huszonhárom elszánt turista szállt le a sasvári üveggyárnál az elsõ gyöngyösi buszról. Láttam, rövidre kell fogni a bevezetõt – itt mindenki tudja, hogy kemény nap vár ránk –, így csak utaltam az Üveggyár és a Rákócziak kapcsolatára, amit az igazolófüzet is taglal, illetve a kékestetõi történész elõadásnak lesz majd délután a tárgya. Gyors nyilvántartás, az igazolófüzetek és a mai túra emlékére készített kitûzõk kiosztása után útnak eredtünk: a 25 km-re, amelybõl az utolsó 8 km meredek hegymenet, alig több mint 6 óránk volt!


Az avaron még csillogott a zúzmara, amikor a régi ivócsarnoknál elhagytuk a falut, és beléptünk a még védett, bekerített fiatal tölgyesbe. A Sós-cseri tetõrõl, ahol az elsõ ellenõrzõ pont volt, már föltûnt a cél, a Kékes csúcsa, alattunk meg ott csillogott a Károlyi kastély tornyos tetõzete. A ragyogó napsütés és az enyhe emelkedõ már itt ingujjra vetkõztetett néhányunkat, és elõkerültek a fényképezõgépek is. A pontot egy fehér, pajzs alakú mezõben elhelyezett, várakat jelképezõ sárga téglalapok jelezték, ezek helyzetét kellett az igazolófüzetbe bejegyezni.


Világos bükkösben kocogtunk le a fényespusztai bekötõútra. A Parádi-Tarna fahídjának felszakadt pallója gyerekkorom õrzõangyal képét idézte fel – még a Magyarországon szokatlanul tiszta medrû és most különösen bõvizû, gyorsan csobogó patak látványa is megfelelt a rég nem látott ábrázolásnak.


A Hársas-tetõ oldalában, a Köszörû-patak vizébõl duzzasztott tározótó felett enyhén emelkedõ kocsiúton masíroztunk tovább; természetvédelmi terület ez az erdõ, és meg is érdemli a védelmet. A Bükki Nemzeti Park nehezen szánta rá magát, hogy ide minket, turistákat is beengedjen, vigyázni fogunk rá – ígérem az utánunk jövõk nevében is! Az erdõbõl kiérve a Tariska-réten egy öreg cserfán található a második, ott-jártunk igazolására szolgáló jel; mikorra kifényképeztük magunkat, már az utóvéd is odaért; friss, egyenletes tempóban haladtunk.


Parádóhutára a Két-bükk-közti patak vezetett be minket. A faluszéli, panzióvá terebélyesedõ kocsma építõivel ismerõsként köszöntöttük egymást – az elõzõ napokban, jelfestések alkalmából többször is találkoztunk. Legközelebb jó lenne már meg is pihenni náluk. A Klarissza-csevicének is csak messzirõl köszöntünk, most nem volt itt ellenõrzõ pont, és még bõven volt az otthoni vízbõl is. Fölkapaszkodtunk a Méhészkerthez, ahol a Kis Rákóczi turistaút leválik, jókora rövidítésre csábítva a gyöngéket; de ilyen köztünk ma nem akadt!
Amíg a többiek a jelzést bemásolták a füzetbe, elmeséltem a kitûzõn látható Rákóczi szobor történetét. Csaknem száz éve készítette Mayer Ede a mozdonyvezetõk szakszervezete megrendelésére, akik Zólyomban állították fel – aztán hetven évig pincék mélyén rejtegették, amíg a Bodrog menti Borsiban, a Fejedelem szülõhelyén avattatott fel újra – ezúttal a kastély megmentéséért immár tizenöt év óta a közönnyel szembeszálló Hajdú Jenõ vezette Emlékbizottság jóvoltából – szóljon róluk is ez a túra.


A Méhészkerttõl gyorsan leértünk Parádra, Asztalos Johák fafaragó házához, kinek a kezébõl bizony már fertályszázada is van, hogy kihullott a vésõ és a kalapács – és a házat sem lakja már senki... Visszajövünk!... meg kell újra néznünk a rég nem látott szobrokat, felidézni a kort, amelyben születtek, amint mi is – de a mai nap már megint másról szól... Visszajövünk?
A Palóc ház padlásának utcai párkányán egy macska lustálkodott. Nézett minket: hová szaladnak ezek a bolondok?


Parád másképpen is meglepett, ez tényleg nem a megszokott Magyarország; szelektív hulladékgyûjtés, és a fehér üvegek között semmi más! Éppen lomtalanítottak, szabadultak a parádiak a kacatoktól – aztán egy apróság állította vissza a „helyes” arányokat: a villanypóznákra tûzött tenyérnyi alumínium turistajeleket valaki az utolsóig begyûjtötte...
Gyerünk tovább!


A Parádfürdõ szélén álló Rákóczi-fa a fejedelem után még sok-sok jó embernek adott árnyékot, de ma már csak torzó; ágcsonkjai az elmúlás fájdalmai. Ültetni kellene mellé egy másikat, szólt a jövõbe vetett hit ekkor Diák Tibibõl.


Az Ilona-völgyi fasor árokpartján boglárkák köszöntöttek, enyhítve a hosszú aszfaltút unalmán. Most hiába csalogattak a tanösvény állomásai is, minket a Kékes várt, egyre türelmetlenebbül. A Gyöngyösrõl indulók vajon hol tartanak, sokat kell majd ránk várniuk? Nagyokat kortyoltunk a pezsgõ vizû Szent István-csevicekút vizébõl, mielõtt nekivágtunk a hegynek. Üggyel-bajjal átkelve a patakon kezdtünk a „csúcstámadásba”.


A Pál-bikkre felvezetõ szerpentin kisebb részekre szakította az eddig együtt haladó csapatot. Akik az egész utat egy napra tervezték, még alig voltak túl itt annak harmadán, tehát még frissen szaporázták; akik „csak” a Kékesre igyekeztek, azok már az út kétharmadát maguk mögött tudva önkéntelenül is kiengedtek.


Rózsaszállás alatt a patakban jól megmosakodva frissültünk egyet. Onnan már csak egy nagy levegõ a gerincig, ahol az országos kék jelzéshez, a turista országúthoz csatlakozva sok szembejövõvel találkoztunk, és örültünk egymásnak és a szép idõnek. Az Erzsébet-keresztnél már egészen majálisi hangulat fogadott, legalább ötven természetjáró élvezte a zöld szirteken a kilátást és a gyönyörû tavaszt.


Addig persze még megálltunk néhányszor; a Disznó-kõnél és a Sas-kõnél megkeresendõ jelek jól szolgálták a megérdemelt pihenést is. Napoztunk a gyíkokkal, közben végigkövettük szemünkkel a már megtett utat – ott volt az egész táj a tenyerünkön. A 14 éves Verebélyi Dorottya talán ebbõl a látványból merítette azt az erõt, ami aztán végigvitte õt az egész úton, az 1435 m szintemelkedésû, 42,8 km-es távon. Mellette még heten voltak, akik még aznap célba értek, Õk a Rákóczi túramozgalom pionírjai.


A nyeregtõl a télen oly fárasztó Kékes-kapaszkodást most hihetetlen gyorsan megtettük; tudva, hogy ott, Magyarország legmagasabb pontján már várnak minket, hogy együtt felavassuk a Nagyságos Fejedelem legújabb emlékmûvét. A derékhaddal percnyi pontossággal, a tervezett 4 km/óra sebességet betartva érkeztem. Az elsõk húsz perccel elõttünk, az utolsók húsz perccel mögöttünk, de még az ünnepélyre éppen idõben értek fel.


Ilyen szép a világ, ha mi így akarjuk!



Merva László

BEJELENTKEZÉS


SZÁLLÁSKERESÕ


településen

HIRDETÉS

Szállás AJÁNLATAINK

KIEMELT AJÁNLATNK

PARTNER

Jooble álláskeresés
Kékes Turista Egyesület

FACEBOOK

Google plusz One



GOOGLE KERESÉS

www matrahegy.hu

Az oldalt a Mátrahegy Bt. készíti és tartja karban, az oldalon szereplõ tartalmak kizárólagos tulajdona a Mátrahegy Bt.
Az adatok saját célra való felhasználása megengedett, további felhasználásra a készítõk engedélyét kell írásban kérni.

Impresszum

Oldal tetejére