2005. február 11., péntek



Egy tanulságos tanmesét mondok most nektek, felnõtt gyerekek:



Hol volt, hol nem volt, a Tercsidombon innen, a Porostetõn túl, éldegélt egy ember, aki a társai elhatározásából igen nagy erõre tett szert, amit hatalomnak neveznek. Hívjuk is õt úgy, hogy Nagyhatalmú. Ez az ember szép is volt, tanult is volt, csak éppen...


Volt aztán ezen a környéken egy nyaralótulajdonos (az egyszerûség kedvéért nevezzük Egérkének), aki úgy került oda annak idején, hogy súlyosan asztmás kisfia részére, családjának és baráti körének minden anyagi és kétkezi erejét megfeszítve épített egy cseh faházat; remélve, hogy beteg gyermekébõl sikerül Embert nevelnie.


A nyaraló a település szélén, de még belterületen épült. Kezdetben csak villanyt kapott, az is bõven elég volt. Teltek az évek, évtizedek, a településen megépítették elõbb a csatornát, majd a vezetékes vizet. Egérke úgy gondolta, hogy ezeket még bevezetteti, így öregkorukra minden lehetséges kényelmet biztosít. Be is lépett a csatornatársaságba, lelkiismeretesen fizette is a díjakat és várta, hogy vize és csatornája legyen.


Teltek-múltak az évek, de Egérkééknek sem vizük, sem csatornájuk nem lett. Végül megkérdezte az ottani ismerõseitõl, hogy mi is a helyzet. Megtudta, hogy a csatornatársaság tagjainak már régen van vizük, csatornájuk. 2003 tavaszán aztán Egérke megkereste a Nagyhatalmút és megkérdezte, hogy õk miért maradtak ki minden földi jóból. Hallott ott hetet is, meg havat is. Végül csak kiderült, hogy a csatorna bevezetésénél a társaság kötelességét mulasztotta, amit pótolni kell. Nagyhatalmú meg is ígérte, hogy jogutódként a mulasztást "sürgõsen" pótoltatja. A vízellátás elmaradását Nagyhatalmú elütötte azzal, hogy elismerte: az alapvezetéket valóban nem építették ki végig, de egy rendelet szerint – amennyiben utcai kifolyó van 150 méteres távolságon belül –, a terület ellátottnak tekintendõ.


Teltek a hetek, a hónapok, de semmi sem történt. Mikor ezt Egérke számonkérte a Nagyhatalmútól, az egyszerûen kizavarta a szobájából. Kiderült, hogy azévben nincs pénz a mulasztás pótlására. A naív Egérke vállalta, hogy megelõlegezi a csatornakötés költségeit, ebbe Nagyhatalmú kegyesen bele is egyezett, így 2003 októberében a csatornabekötés megtörtént, a megelõlegezett összeget Egérke 2004 februárjában visszakapta.


"De mit ér mindez, ha nincs bajusz?" – írta Arany János. Valóban, mi értelme lenne annak, hogy egy nyaralónak van csatornája, csak éppen vize nincs, amit az elvezethetne. Ismét elõbukkant tehát az alapkérdés: hogyan lesz víz? Egérke és felesége már régen nyugdíjas, mindketten részben mozgáskorlátozottak, nehezükre esik a vizet 50 méter távolságon 4-5 méter magasba felvinni.


Mivel az Észak-magyarországi Regionális Vízmûvek Rt. Egri Üzemigazgatósága egy korábbi levelében megemlíti azt a lehetõséget, hogy az utcai alapvezeték megépítésének költségeit vállalva megoldható a dolog, valamint Nagyhatalmú hozzáállását is figyelembe véve Egérke úgy határozott, hogy ezt a megoldást választja. Csatlakozott hozzá az egyik – szintén ellátatlan – szomszéd is, így a költségek eleve felezõdnének. Mivel Nagyhatalmúhoz – érthetõ okok miatt – nem akart betérdelni, Egérke a jegyzõt kereste és kérte fel, hogy az ügyben segítsen. Õ – hangsúlyozva, hogy a kérdésben mindenképpen a Nagyhatalmú dönt – segítõkésznek mutatkozott. A tényállásról tényvázlat is készült. Ezen felbuzdulva Egérkéék és a szomszéd megterveztette, engedélyeztette és megépíttette az 56 méteres alapvezetéket és a szükséges bekötéseket. Nagyhatalmú engedélyezte a terület felhasználását, sõt tudomására hozta az építõnek, hogy a vezeték végére tûzcsapot raktárról biztosít. (Erre persze a mai napig sem került sor.) A munka elkészült, az építõ megkapta a pénzét.


Mivel Egérke igyekezett Nagyhatalmút elkerülni (nem akarta, hogy megint kizavarják), Egérkéné tárgyalt 2004. szeptember közepén arról, hogy – mivel egy jelentõs vezetékszakaszt kap a település ingyen – legalább a két vezeték összekötését és a tûzcsap telepítését vállalják el.


Nagyhatalmú – miután Egérkénét elõször 500 km. felesleges oda-visszaútra kényszerítette, mert a fogadónapjára megbeszélt és többszörösen is egyeztetett idõpontban nem volt jelen és aznap már vissza sem tért – a megoldást illetõen 2004. szeptember közepén teljesen készségesnek mutatkozott, de megállapodásuk írásbeli rögzítését elütötte azzal, hogy "most más, sürgõs tennivalója van". Megbízta Egérkénét, hogy kérjen árajánlatot a munka elvégzésérõl.


A szükséges levelezések és tárgyalások megtörténtek, de utána megint csak telt-múlt az idõ. Jó két hónap múlva az Egérke család és a szomszéd a fogadónapján ismét megkereste Nagyhatalmút, aki megint csak mosolygósnak és készségesnek mutatkozott, sõt még megrendelõt is írt az ÉRV Rt-nek, amiben a munkáról kér árajánlatot.


Most 2005. február közepét írjuk, de az ÉRV Rt. az árajánlatot kérõ levelet a mai napig sem kapta meg, Nagyhatalmú pedig az óvatos érdeklõdésekre különféle kitérõ válaszokat ad. Legutóbb azt mondta a szomszédnak, hogy a távlati fejlesztési terv oda NA 200-as vezetéket tervez, majd azt fogja megépíttetni. "Egyébként is tél van, az ügyre tavasszal térjünk vissza..."


A félrevezetõ szándék nyilvánvaló, mert:
- NA 200-as átmérõjû vezeték mintegy 1500-2000 lélekszámú település teljes alapvízellátását biztosítja;
- lakott helyen belül alapvezetéknek mindenütt legfeljebb NA 100-as rendszer építenek, itt is ilyen van, a megépített vezetékszakasz is ilyen, ezt is engedélyezték. Az engedélyezési okiratot Nagyhatalmú kapta meg.


Egérkéék teljes anyagi ereje kimerült az alapvezeték kiépítésének költségeivel, erre többet áldozni – két nyugdíjból – már nem tudnak. A megépült vezetéket térítésmentesen felajánlották a településnek, ebben sem tehetnek már egyebet. Azt még megtehetik, hogy az ügyet a nagy nyilvánosság elé tárják, erre most kerül sor... Ha ez sem használ, akkor igényüket más, komolyabb módszerekkel fogják érvényesíteni.


Hát kedves nagy gyerekek, eddig szól a tanmese. Ugye, hogy több szempontból is igen tanulságos?


Eddig volt, igaz volt, aki nem hiszi, járjon utána!



egy alföldi Egérke