2022. szeptember 26. hétfõ (39. hét) van, köszöntjük Jusztina nevű olvasóinkat. Regisztráció! | Elfelejtette jelszavát?

Élménybeszámolók

Mátrai Csillagok - 40

2007. május 27., vasárnap

Ülök a buszon, és nézem ahogy suhan el táj, és távolodik Szeged, az Egyetem, a vizsgák. Jópár óra múlva felbukkannak a háttérben a Mátra vonulatai, és a tornyáról könnyen megismerhetõ Kékes is megmutatja magát már egész messzirõl. Errõl eszembe jut: ma ismét az ország tetején leszek...

A rajt elõtt hosszasan, és nagyon ráérõsen tollászkodok, majd a kellemetlenül hosszú sorbanállás után a tömeget követve a Sár-hegy felé veszem az irányt. Nem sietek: enyém az egész éjszaka. 11 óra bõségesen elég erre a 40 km-re, és még rohanni sem kell. Az egyre emelkedõ úton néha meg-meg állok, és visszafordulva a tájat, és a sötét felhõket bámulom, amik vészjóslóan gyülekeznek.

A csúcson a remek körpanorámának az egyre erõsödõ szürkület ad különleges hangulatot a távolban a falvak, és az elhaladó autók fényeivel. A trükkös jobbkanyar mégis majdnem megviccel, de ez a túra most nem errõl szól: igen erõs elhatározás él bennem, hogy most nem vagyok hajlandó eltévedni.

A hegyrõl lefelé tömött sorokban haladunk; igazi osztálykirándulás hangulat alakul ki itt - köszönhetõen a rengeteg általános iskolás rövidtávosnak. A sorok azonban hamar kezdenek kellemetlenül lassúak lenni, elõzni pedig a szûk ösvények, kövek, és - mostmár - sötétség miatt igen kockázatos. Egy-egy csoport mellett mégis sikerül elfutnom lefelé.

A Szent Anna-kápolnánál már igen komoly tömegek várakoznak, én azonban tudom: a 40-es távon ez még csak a bemelegítés volt, a java csak most jön. Kisebb tájékozódási problémák leküzdése után egy sporttársnõvel jutunk le Mátrafüredig, de errefelé még mindig sokan vagyunk, amit a vissza-visszapillantva elémtáruló fénylánc látványa jelez.

Mátrafüreden már a nyári üdülõhelyi éjszakákat idézõ hangulat fogad minket. Itt leválik a 15-ös, és 25-ös kör, én pedig magamra maradok az elõttem tornyusuló Kékes látványával. Meredek kaptatón Benevár - immár tökéletes sötétségben - hamar megvan, de indulok is tovább, hiszen a Kékes még messze van. A végtelennek tûnõ mászást a hangulatos erdõ kompenzálja. A csúcs elõtt nem sokkal pihe-puha aljú fenyõerdõbe érek, és nagyjából ezzel egyidõben villámok kezdenek el cikázni a hegy fölött. A csúcson végre én is megajándékozhatom magam egy kis pihenõvel, és miközben a pontõrök által adott óriási méretû almát majszolom, gyönyörködöm kicsit a hegyet körüldörgõ viharban. Arra gondolok, hogy "szép, de azért nem ártana majd hamar lejutni innen", mert mégis csak hátborzongató...

Mátraházáig a sípályán néha bele-bele futok, és szép lassan elmaradnak mögöttem a velem együtt indulók. Az újabb hangulatos falucska sokat dob az amúgy is igen jó morálomon. A navigációt innentõl fogva rábízom néhány kollégára, és én pedig midenféle agymunka nélkül némán vonatozok. Az eseménytelen gurulást a Hanák-kolos és a Muzsla-tetõ kilátójának fantasztikus panormája töri meg néhány percre. Furcsállva konstatálom, hogy az imént épp a villámok miatt szaladtam le a Kékesrõl, most pedig az orrom elõtt lévõ Gyöngyöst, és térségét világítják be egy-egy pillanatra a vihar fényei. A pozitívum viszont, hogy még mindig nem fölöttem van ez az egész, és még mindig nem esik.

Újra Mátrafürden gyalogolunk, és egy kisebb navigációs hibát ügyesen korrigálva már a Kozmáry-kilátóban vagyunk. Korábban kialakult véleményem itt is tartja magát: az ehhez hasonló éjszakai látványképek miatt érdemes ilyen késõi idõpontban túrára indulni. A kedvem azonban mégis csökken: a motor sem húz olyan jól mint kellene, és az esõ is rákezd. Az utóbbi persze nem megelepetés: tudtam, hogy nem úszhatom meg.

A baj persze az, hogy az elõzetes "térképészés" során figyelmen kívül hagytam azt az apróságot, hogy Sástóra folyamatosan emelkedik az út. Ennek az a következménye, hogy hamarosan a sötét erdõben egy padon ülve zsemlét eszegetek az esõben...és fogalmam sincs mennyit kell még fölfelé menni. Aztán az a hegy is elfogy valahogyan, a Sástói ellenõrzõpont bõséges szolgáltatási pedig végképp helyreállítják az energia-szintemet.

Egy kisebb csapattal vágok neki a hátralévõ útnak, mivel ismét hárítnai akarom a tájékozódás nehézségeit, és az is jól jön, hogy a gyengélkedésem után picit húznak. Az esõ persze továbbra sem áll el, de legalább már nem dörög. Az éjszakai dorbézolást tartó suhancok kérdésére, hogy "40-es vagy 50-es?", némileg nagyképûen a "100-as" választ adom. Azt hiszem azért arra még várni kell... Persze nekik is megvan a válaszuk: "hát, ti se vagytok 100-asok!" :)

Rövid idõ után lefelé veszi az irányt kis csoportunk, ahol a meredek köves, sáros, csúszós lejtõn mindenki sorra mutatja be a tehetségéhez, és képességeihez mért legjobb akrobatikus mutatványokat. Van aki az esésig is elmerészkedik, nekem azonban ehhez a különösen veszélyes trükkhöz nincs bátorságom.

Lajosházára érve már látni: lassan vége lesz ennek az éjszakának is. A lámpákat szép lassan kikapcsoljuk, és a hajnali szürkületben jutunk el a túra egyik legérdekesebb részhez: Dezsõvárhoz. Ez - mint utóbb kiderült - nekem kis híján végzetes hely. Meredek partfalak, a mélyben megcsillanó tavacska, lépcsõre fel, és lépcsõrõl le. A mászások, és ereszkedések igencsak veszélyesek itt, minden csúszik, a haladás lassú. Az egyik lépcsõfoknál pedig bejelez a jobb térdem. Egyenlõre nem aggaszt a dolog különösebben, és a Dezsõvári különlegesen extrém pont után gond nélkül le is érkezünk a sík terepre, gyakorlatilag magunk mögött tudva a Mátrát.

Már csak 6 km van vissza, és megérkezünk. 500 méter után azonban szinte átmenet nélkül szörnyû fájdalom ékelõdik a jobb térdembe. Lassítok, lemaradok, leülök. Arra gondolok, hogy rövid pihenõ után jobb lesz, de nem: pár lépés, és ugyanúgy fáj mint a pihenés elõtt.

Percrõl percre újabb, és újabb taktikákat dolgozok-, és próbálok ki: nagyon lassan bicegni, nem törõdni vele és sietni, rövid pihenõket tartani...mind-mind megbuknak. Ez bizony permanensen, és kíméletlenül fáj. Egybõl kiristályosodik az is, hogy szerencsém van, mert csak 5 km van hátra, és idõm pedig mint a tenger, különben fel kellene adnom. Gyöngyössolymoson lassan átevickélek, de a pont után mégis komolyan elgondolkodok a feladáson. A túra itt sajnos értelmét, és lényegét veszíti. Ez már csak szenvedés.

Sártengerben bicegek immár Gyöngyös közvetlen határában, szemben velem pedig ifijonc rövidtávosok bandukolnak hazafelé. Balra fordítva tekintetemet mégis elmosolyodok: megpillantom a tegnap este meghódított Sár-hegyet a felkelõ nap fényében. Ez ismét egy olyan dolog, amiért érdemes végigcsinálni egy éjszakai túrát: az egész estés gyaloglás után másnap reggel a túra végén a pirkadat fényeiben gyönyörködni...ez bizony egy életérzés.

Ha pedig mindehhez egy járásra már szinte alkalmatlan térd is párosul, akkor igazi hõsnek érezheti magát az ember. Persze még az ilyen igazi hõsöknek is be kell menni a célba, és még az ilyen igazi hõsök miatt se vár az egyetlen hazajutást ígérõ busz...szóval összeszorított fogakkal, teljes sebességgel beporoszkáltam a célba.

Az elégedettséget pedig ezúttal nem is a cél, hanem a buszmegálló látványa adata...no meg az a tény, hogy hideg kólámat iszogatva még nekem kellett várnom arra a bizonyos buszra.

(Jövõre ugyanígy szeretnék vigyorogni a Gyöngyös elõtti sáros földúton - de ezúttal térdfájás nélkül...)

Jandi

BEJELENTKEZÉS


SZÁLLÁSKERESÕ


településen

HIRDETÉS

ELFOGADÓHELYEK

KIEMELT AJÁNLATNK

PARTNER

Jooble álláskeresés
Kékes Turista Egyesület

FACEBOOK

Google plusz One



GOOGLE KERESÉS

www matrahegy.hu

Az oldalt a Mátrahegy Bt. készíti és tartja karban, az oldalon szereplõ tartalmak kizárólagos tulajdona a Mátrahegy Bt.
Az adatok saját célra való felhasználása megengedett, további felhasználásra a készítõk engedélyét kell írásban kérni.

Impresszum

Oldal tetejére