2005. április 09., szombat



Negyedszer vágtam neki a távnak, igen vegyes érzésekkel. Az elsõ két teljesítésem (7:52, 7:53) bizsergetõen jó érzésekkel tölt el. Mámoros hullámvasút, 100% os tüdõ és izommunka felfelé, laza zuhanás a lejtõkön. Az emlékképek: a gördülõ kövek lefelé a Kékesrõl, kavargó porfelhõ le Ágasvárról, jutalomút a Muzsla-Szurdokpüspöki szakasz. De sajnos ott van a legutóbbi teljesítés (8:28).


Akkor a Kékesre már az óra és a tüdõm ellen küzdve legémberedve értem fel – igaz, a korábbi évekhez képest csak 2 perc hátránnyal. Próbáltam meleg teával erõt tölteni magamba, s legémberedett lábakkal döcögtem lefelé. Az Ágasvár elõtti, korábbi kedvenc szakaszomon - ahol szerintem igazán élvezhetõ a túra, hiszen már sok mögöttünk van, szép a panoráma és jól futható a terep - becsületbõl rakosgattam egymás elé a lábaimat, s könyörögtem egy kis emelkedõért, ahol "nem kell" futni. Többszöri Bengay masszírozás után a levegõbõl teljesen kifogyva értem fel a Muzslára, ahonnan még egy hosszú fájdalmas kínlódás következett...


Az idei a két élmény között volt, már a rajtnál ismerõs arcok viharzottak el, s ez inspirálólag hatott. Visszafogottan, bele-belekocogva 2:47 alatt fenn voltam a Kékesen. Felspannolva, jókedvvel zuhantam lefelé tovább. Galyán már 6 percet hoztam saját legjobbomon, s tovább emelte a hangulatomat, hogy újabb ismerõssel találkoztam. Minden jól is ment, s csodálkozva vettem észre, hogy a Csillagvizsgálóhoz érve elillant az elõnyöm, sõt Mátrakeresztes elõtt a síkon beállt a lábam, s nem volt hajlandó futni. Gondoltam: 8 órán belül már nem leszek benn, nem erõltetem a Muzslát, felmegyek „ahogy jön" - rosszul is esett, pedig úgy emlékeztem ,hogy sok futható rész van a csúcs felé. Ez ugyan máskor igaz is, de most sehogy sem akartak felpörögni a lábaim. Végül egy németjuhász kutyussal versengve fel értem az EP-hoz. Újra egy kis Bengay a lábamnak (fõképp a kidörzsölt részeket frissíti nagyon). Kb 7:20 perccel a rajt után indultam le a Muzsláról, mondván, hogy 8:30-on belül leszek, ha épp csak kocogok, akkor is. Szerencsére mindig jött egy "nyúl", így végül 8:07-tel fordultam be büszkén a suli kapujában. 15 perccel mentem rosszabbat, mint a legjobb idõm, és bár nagyon elfáradtam, még nem volt totál halál. Ennyi belefér a szórásba - gondoltam. Mindenesetre a hétvégi Gerecse még kérdéses.



Lúdtalp