2003. május 31., szombat

Szombat reggel 6 órakor indultam busszal Gyöngyösrõl Mátrafüredre. 7 órától lehetett nevezni (kiírás szerint), gondoltam addig vásárolok valamit, mivel se élelem, se folyadék nem lapult a hátizsákomban. De minden 7-kor nyitott... A túra rajtja, és egyben a cél is a kisvasút végállomásánál volt. Nagy érdeklõdés nem volt, 7-kor négyen vártunk indulásra, illetve a rendezõkre, akik kis késéssel meg is érkeztek. Ezt a kis csúszást kihasználva, elszaladtam az ábécébe vásárolni. A rendezõk az indításnál elég szervezetlennek tûntek, de legalább kedvesek voltak. Az elsõ ellenõrzõpont igazolását (Cserkõ-bánya) már a rajtban megkaptuk, mondván, nem lesz ott pontõr. Még egy érdekesség. A nevezési lap az útvonalleíráson volt rajta (nem külön cetlin, hanem a leírás azzal kezdõdött), kitöltöttem: név, születési év, lakcím. (Valamint rajtszám, indulás, érkezés – amit nem én töltöttem ki.) Egy listára errõl felvezették a rajtszámot, nevet, és talán még az indulási idõt. Felmerült bennem, hogy akkor minek kellett kitölteni a születési évet, lakcímet? Egy külön nevezési lap szerencsésebb lett volna, úgy, mint általában az ilyen rendezvényeken szokás.

7:20-kor indultam el. Lajosházáig a Téli Mátráról ismert útvonalon haladtam, addig nem is kellett elõvenni a leírást. Lajosházától (még mindig a Téli Mátra útvonalán) a Szén-patak-völgyön keresztül jutottam el a Szalajkaházig, többször átkelve a patakon. A Szalajkaháznál kerestem az ellenõrzõ pontot. A gazos, elhanyagolt területen mindkét épületet körbejártam, de nem találtam senkit. Gondoltam, továbbmegyek, aztán vagy elhiszik, hogy itt jártam, vagy nem. Késõbb a pontõröket megtaláltam nem messze, a József Attila-forrásnál. Ott tanyáztak le. Megkaptam az igazolást és megmondtam nekik, hogy a Szalajkaház merre van. Mondták, hogy oda fognak menni. Egyébként azt mondták, hogy nem sokkal elõttem értek a forráshoz, mert a busz, amivel jöttek eltévedt. Csuda egy dolgok vannak! Itt ért utol egy futó, aki szintén sokáig kereste a pontõröket a Szalajkaháznál. Az Üvöltõ-bércig meredek szakasz következett. A bércen a S jelzést kerestem... Nem találtam. Szerencsére térkép alapján könnyen lehetett tájékozódni. Ez a S jelzés egyébként elég elhanyagolt állapotban van, szinte alig-alig segítette az útvonal követését, és elsõsorban a térképemre kellett hagyatkozni. Szerencsére sikerült eljutni a szénégetõhöz, ahol épp készült a faszén, szállt a füst. Ez érdekes volt, soha nem láttam ilyet még közelrõl. Miután kellõen magamba szívtam a szénfüst szagát és befejeztem a telep tanulmányozását, nagy lendülettel indultam a legszélesebb úton rossz irányba. Jelzést nem látva gyanús is lett (kisvártatva), hogy rossz útra tértem... Térkép elõ. Vissza a szénégetõ házhoz. Visszafelé szembetalálkoztam egy lánnyal, aki szintén ugyanabba a tévedésbe esett, mint jómagam. Megbeszéltem vele, hogy szerintem nem jól jövünk, s visszamentünk a szénégetõhöz, és egy másik utat választottunk, közvetlenül az épület mellett. A ház mellett egy román rendszámú autó állt. Fekete munkára (szó szerint) fekete munkások? – tanakodtam. Beköszöntünk a házba az embereknek. „Nem jó!” – kiáltottak utánunk. Visszamentünk, és egy széntõl-füsttõl fekete ember útba igazított minket. Közben egy srác is csatlakozott hozzánk, aki nem elõször volt ezen a túrán, és ismerte az utat. Egy darabon együtt mentünk. Elhagytuk Nyesettvárat, és hamarosan találkoztunk az országos kékkel. Galyatetõn volt a következõ e.p., ahol ettem-ittam kicsit, és ahol a pontõr hölgyek kártyázással foglalatoskodtak. Rövid szusszanás után továbbindultam Mátraszentimre irányába, ahol újabb ellenõrzõ- és frissítõpont volt. Innen újra a Szalajkaházhoz kellett eljutni, ahol ismét igazolni kellett ottlétemet. Ez alkalommal már a "helyükön" voltak a pontõrök. Az utolsó ellenõrzõpont a cél elõtt a Farkas-kútnál volt. Ide a Szén-patak-völgyön keresztül és Lajosháza ismételt érintésével vezetett az út. Lajosházától meredek emelkedõ, és a leírásban is említett kõtenger feledhetetlen látványa jellemezte utamat. Nemsokára elértem az ellenõrzõ pontot. A pontõr hölgy Balogh Béla könyvét olvasta, A végsõ valóságot. Miután ugyanezt a könyvet a héten vittem vissza a könyvtárba, rövid eszmecserét folytattunk errõl a világkép megváltoztatásra alkalmas mûrõl.
Innen Sástóra, majd Mátrafüredre kellett még eljutni a túra sikeres teljesítéséhez, mely komolyabb gondot nem okozott volna, ha a bakancsom ismét nem töri fel mindkét sarkamat.
(Érdekes egy lábbelim van – legutoljára is és most is szenvedéseket okozott, elõtte meg 200-300 km-t mentem benne ilyen gondok nélkül.)
Ha lassan is, de bõven szintidõn belül értem a célba, ahol a kitûzõ és az emléklap átvétele után megtudtam, hogy 17 induló volt a 35-ös távon. Ennek szerintem egyik oka, hogy a túra nem volt benne a túranaptárban, a másik pedig, hogy sokan a teljesítménytúrázók találkozójára mentek. Reggel még tervbe volt véve a gödöllõi éjszakai túra is, de arról a bakancsom gondoskodott, hogy ne valósuljon meg.

Összegzés: Nagyon szép helyeken voltam, megérte elmenni. (A szervezésen viszont nem ártana jövõre javítani.)

Morfondírozás: Túra közben minduntalan meg akartam változtatni a túra nevét. Nem mintha bajom lenne a Szén-patak névvel, de ilyesmik jutottak eszembe:Kísértetek erdeje – mert több helyen volt elhalt fenyõerdõ, ami talán erdõtûz következtében alakult ilyenné. Mindenesetre kísérteties egy látványt nyújtott.Patakok zenéi – sok patak mentén halad a túra, és ezen patakok csörgedezése hosszasan szegõdik társul a vándorhoz.A Mátra vizei – patakok (Szén-patak, Csukás-patak), három forrás (Ilona-kút, József Attila-forrás, Farkas-kút), Sás-tó.
Kissé fájó lábakkal ugyan, de a túra után még bevállaltam a Mátrafüred-Gyöngyös utat az országút melletti kerékpárúton. Este fél hét körül értem be a városközpontba, kábé 45 km magányos csavargás után.

 
Szõke György