2003. január 11., szombat

Idõpont: 2003. január 11.
Útvonal: Galyatetõ - Nyesettvár - Szalajkaház - Lajosháza - Mátraháza - (Mátrafüred).
Táv: 13,5 km ( 18 km )
Szintemelkedés: 450 m ( 550 m )
Túravezetõ: Sárközi Illés
A megelõzõ hét a síkságon lakókat nem sok jóval bíztatta; elõbb szürke köd ülte meg a várost, a gyárat, az embert, majd mindezt hó lepte el, de a Nap felénk se nézett. A meteorológusok szavai között is hiába kerestük a Tél szépségeinek az ígéretét - ezúttal leginkább a dac vitt fel minket a hegyre.
Huszonheten szálltunk le Galyatetõn a buszról - egy ragyogóan más világban. A fák hóprémbe öltözve, a Nap széles barátsággal fogadott minket. Pillanatok alatt játékos gyerekekké váltunk, és egy szép nap reményében indultunk a sárga sáv jelzésen a Szén-patak menti Szalajkaház felé.
Elöl a fiatalok - legtöbbször a gyorslépésû Kiss Péter barátunk - törték a szûz hóban az utat, utánuk libasorban, egyre inkább szétszakadva a többiek masíroztak. Sokszor megakasztott a látvány; Galyatetõ alatt a havas hegyoldal és a kéklõ ég kiemelte az öreg bükkfák méltóságát.
Valahol itt vesztettük el egy jó idõre a fényképész Simon Petit, aki mintegy kortyolgatva a látványt meg-megállt minden egyes természet komponálta képrevalónál.

Viháncos jókedvünkben néhányan a Nyesettvárra is fölszaladtunk - nem is ez volt az izzasztó élmény, sokkal inkább a leereszkedés; nagyokat csúszva, helyenként nadrágfékkel értük utol a többieket.
Vidám lendülettel haladtunk a mámorítóan tiszta erdõben. Az Üvöltõ-bércrõl a sárga kereszten lecsaptunk a Szalajkaházhoz, hogy megreggelizzünk. Véletlenül és váratlanul még egy butykos is elõkerült.
Továbbhúztunk, immár a Szén-patak völgyében. A hangulatot csak fokozták a kalandos patak-átkelések. A jelzett ösvény háromszor is a túlparton folytatódott, és a jég nem bizonyult mindig elég erõsnek. A régi kisvasút-híd utolsó, még helyén lévõ gerendája egy szertornásznak talán nem szaporázná meg a szívritmusát, de a magunkfajta turistát már csak a csapat Szelleme juttatta át rajta.
Az izgalmaktól és a ficánkolástól kissé leizzadva értük el a sokunkban nosztalgiát ébresztõ Lajosházát. Miután megtekintettük a régi turistaház romjait, benne "Sobri Jóska, a bakonyi betyár" hungarocellbol készült búboskemencéjét (tavaly forgatták a filmet, és a díszleteket itt felejtették), beinvitáltattuk magunkat az egykori bányászüdülõbe, ahol akadt számunkra is egy-két bögre finom forralt bor - és ez volt a vég kezdete!
Következett ugyanis a sárga négyszög, amely szinte a Kecske-bérc magasságáig kapaszkodtatott fel minket, és nagyon csúszós volt. Egyre sûrûbben álltunk meg, hogy gyönyörködjünk a sudár fák kecses táncában, ahogy a szél pajkos kedvében csavargatta koronájukat.
A további, a bedagadt térdnek egyre fájóbb emelkedõk elkerülése érdekében néhányan a Sástó felé vivõ, sárga kör jelû egérutat választották, elkerülve így a csendes erdõt hirtelen zsibvásári hangulattal felváltó Mátraházát is.
Mátraháza tovább tizedelte fogyatkozó kis csapatunkat; a babgulyás - és ami utána csurgott - többek túrájára tett pontot. Néhányan azért nekivágtunk a szürkülõ erdõbe vezetõ sárga sáv jelû ereszkedõnek, megállva közben egy-egy pillanatra a Hanák Kolos illetve a Muzsla kilátónál - a város már gyújtogatta apró lámpásait.
Fáradt lábbal és boldog lélekkel poroszkáltunk a füredi buszmegállóig...
 
Szeretettel látunk minden természetbarátot.