2001. június 16., szombat

Alig vártuk, hogy megkezdõdjön a nyári szünet, az elsõ hétvégére máris egy hívogató programot, egy mátrai kirándulást szerveztünk. Péntek délután érkeztünk Gyöngyösre, a Mátra kapujába. Ideális, színvonalas szállást sikerült lefoglalnunk a városközpontban lévõ Kolping Házban. Este a Fõ téren jó hangulatú rendezvényen szórakozhattunk, melynek keretében a Republic együttes is koncertet adott - mindannyiunk örömére. A zenés összejövetel után a büfében falatoztunk, majd lassan nyugovóra tértünk, hogy - már amennyire lehet - pihenten induljunk a holnapi túrára.
Reggel kissé fáradtan ébredtünk, és ásítozva szálltunk fel a buszra, de mire elértük Szurdokpüspökit, nyoma sem volt az álmosságunknak. Néhányunknak ez volt az elsõ komolyabb barangolása a természetben, így minden újra és szépre fogékonyak voltunk. Sok, számunkra ismeretlen növénnyel (pl. erdei nenyúljhozzámmal), valamint nagy bogarakkal is találkoztunk, de a túra végére egészen megszoktuk, hogy egy-egy növény néha megkaristolja lábunkat. Utunk elsõ néhány kilométerét a Diós-patak völgyében, erdei kocsiúton tettük meg. Ez talán kevésbé változatos rész volt, viszont itt még nem kellett annyira figyelnünk, hogy hova lépünk, ezért zavartalanabbul szemlélhettük a nyári erdõ szépségeit. Miután átvágtunk a Tilalmas-tetõ gerincén, leereszkedtünk a Zám-patak völgyébe, aztán felkapaszkodtunk a János vára hegyoldalába. Ez igen meredek emelkedõ volt, így nem csoda, hogy jólesett egy kicsit ejtõzni a napsütötte sziklákon, amíg mellettünk árvalányhaj-szõnyegtõl díszlett a táj. Innen lankásabb, kissé hullámos úton, rétek között kanyarogva értünk a Pusakporos-kúthoz.
A csordogáló patak mellett elheveredtünk a méretes fûben, elfogyasztottuk elemózsiánkat, frissítõként pedig kénes vízzel töltöttük meg kulacsainkat. Azt mondják, ettõl a víztõl az ember erõre kap - ráadásul még az íze sem volt olyan rossz, mint ahogy azt hírbõl hallani. Egy csöppnyi réten lustálkodtunk, körülöttünk óriási bástyákként tornyosultak a Nyugati-Mátra gerincének csúcsai (Muzsla, Nagy-Koncsúr, Horka-tetõ). A pihenõ után a Mész-pest platójára kaptattunk, ahol elég nehezen, rövid ideig négykézláb mászva a szúrós bokrok között találtuk meg utunk folytatását. A Havas gömbölyded csúcsát nyugatról kerültük meg, míg az Acéloshoz jutottunk, majd a patai Várhegyen gyönyörködtünk a kilátásban. Az idevezetõ utolsó néhány száz métert olyan úton tettük meg, mintha csak a "Gladiátor" szereplõi lennénk. (Derékig érõ, széltõl hajladozó fûben, melybõl kikandikálva zöldellõ hegytetõk kápráztak, elõttünk pedig a várromra kitûzött címeres zászló idézte a múltat.) A várfokról letekintve a híres patai templomot, régi-egyszerû házakat, kanyargós utcákat láttunk, majd hamarosan már ezeken sétáltunk. Túránk itt, Gyöngyöspatán ért véget, a kocsmában felfrissítettük magunkat, aztán buszra szállva hazautaztunk.
Kirándulásunk minden egyes mozzanata emlékezetes marad, és reméljük mihamarabb visszatérhetünk e festõi tájra...