2012. május 22. kedd van - 21. hét, köszöntjük Júlia, Rita nevű olvasóinkat. Regisztráció! | Elfelejtette jelszavát?

Növényvilág

Ősjuhar a Mátraalján!

Eddig úgy tudtuk, hogy ha egy turista Parádsasváron jár, olyan érdekes fakülönlegességet láthat, mely nemhogy egyedül itt él a Mátrában, de nem ismert sehonnan máshonnan az egész országból, sőt talán a világból sem. Ez a mátrai ősjuhar, tudományos nevén Acer acuminatilobum. Nemrég ezt a ritkaságot sikerült megtalálni a Mátra-alján is, Aldebrő község északnyugati határában. Parádsasváron mindössze egy példány él a fából - ezt Papp József találta 1952-ben, s ő is írta le a tudomány számára új fajként. Aldebrő határában viszont 5 középkorú fa található!

Az ősjuhar leginkább a gyakori mezei juharra (Acer campestre) hasonlít, de attól formájában mégis egyértelműen elkülönül. Levele bőrszerű tapintású, átlagosan 8-9 cm hosszú és 10-12 cm széles. A levél válla lekerekített, vagy kissé szívesen kicsípett. Általában három karéja van, s mindhárom karéj előrenéző, háromszög alakú, ép szélű, csúcsában kihegyezett. Ehhez hasonló leveleket hajtó juharfa a földtörténeti miocén korban, mintegy 15-20 millió évvel ezelőtt élt a levéllenyomatok tanúsága szerint, s innen kapták a ma élők az „ősjuhar” elnevezést. Fontos, hogy a fa a parádsasvári élőhelyén nem csírázik, terméketlen, emiatt fiatal egyedei itt egyáltalán nincsenek. A vácrátóti botanikus kertben lévő vegetatívan szaporított példány viszont nagyon ritkán csíraképes magot is hoz, de érdekes, hogy a kikelő utódok 90%-a a gyakori mezei juharra hasonlít, csak 10%-a a szülőre. Aldebrőn ellenben 5 középkorú fa él, sok idős mezei juhar társaságában, s köröttük szép számban megfigyelhető az újulat is, ami mindenféle átmenetet mutat a két típus között.

Mind a parádsasvári, mind az aldebrői élőhely erős emberi hatást sejtet, hiszen hajdanában mindkettő parkosítva volt. Mindkét helyen hajdani vadgesztenye-fasorok futnak, jelezve a Károlyi grófok egy-egy régi birtokközpontját. S azt is tudjuk, hogy a 19. század végén a Károlyiak itteni gazdatisztje a botanikus Vrabélyi Márton volt. Talán az ő közreműködésének köszönhető az ittlétük?
Az új ősjuharokat legegyszerűbb a Vécs és Feldebrő közötti műútról megközelíteni. Itt élnek a Cser-erdő szélén, a Cseri-őrház közelében, egy nemrég felújított fedett pihenő mellett, közvetlenül az úttól délre.

Mátra - Ősjuhar a Mátraalján!

BEJELENTKEZÉS


HIRDETÉS


SZÁLLÁSKERESO


településen

HIRDETÉS

JÁTÉK

KIEMELT AJÁNLATAINK

Extrafaház
Hegyilevegő Panzió
AAA Vendégház
Mátraszive Apartmanház
Darázshegyi Vendégház
Kétkerék vendégház

Szállás AJÁNLATUNK

Hegyilevegő Panzió
Hegyilevegő Panzió

ÉTTEREM AJÁNLATUNK

Sástó Étterem
Sástó Étterem

PARTNER

Kékes Turista Egyesület

FACEBOOK

Google plusz One



Az oldalt a Mátrahegy Bt. készíti és tartja karban, az oldalon szereplő tartalmak kizárólagos tulajdona a Mátrahegy Bt.
Az adatok saját célra való felhasználása megengedett, további felhasználásra a készítők engedélyét kell írásban kérni.

Impresszum Google PageRank

Oldal tetejére