2017. március 25. szombat (12. hét) van, köszöntjük Irén, Írisz nevű olvasóinkat. Regisztráció! | Elfelejtette jelszavát?

Közlekedés


Mátravasút - A Mátravasút sikeres évei


Fennállásának 10. évfordulóján népünnepéllyé bővített majálissal emlékezett meg Gyöngyös város közönsége a kisvasút eredményes évtizedéről. A gyöngyösiek büszkék voltak a kisvonat sikereire: Tíz év alatt 10 344 vonat 1297 098 utaskilométerrel 246 183 személyt szállított. A vasutasoknak és alkalmazottaknak köszönhetően minden évben fejlődött a Mátravasút. Központi szerelő- és tárolóműhelyt létesítettek. E műhelyben három személyszállító, két kisegítő és egy postakocsit állítottak élő. A forgalmat a gyöngyösiek két kedvence a Karcsi és a Gizi nevű mozdony 5 személykocsival bonyolította le.
1935/1936 telén 120 ínségmunkást foglalkoztatva a sínpárt áthelyezték a gyöngyösi-parádi út padkájáról az azzal párhuzamos új vonalra. A 14 ezer pengős felújítás összegét az állam és a város folyósította. Az új pálya gyorsabb, biztonságosabb és nagyobb forgalmat valósított meg.1936 nyarán a Mátravasút bevezette a 10 jegyből álló utazási füzetét, amellyel 3,60 P-ért 10 alkalommal lehetett utazni. Két állomása és három megállóhelye volt a vonalnak. A Gyöngyös és Mátrafüred közötti út mindössze 25 percig tartott a korábbi 30 perc helyett a hétköznap 3, vasárnap és ünnepen 6 személyvonatpárnak. A vasúti pálya legnagyobb emelkedése 45 0/00; a tengerszint feletti legmagasabb pontja 348 m, a legalacsonyabb 171 m; az egyenes pálya szakaszok hossza 4,4 km - az íves szakaszok legkisebb sugara 25 m.
Mátra1937. szeptember 11-én Gyöngyös képviselő-testületének rendkívüli közgyűlése elfogadta a polgármester új tervezetét a Mátravasút 10 éves fejlesztéséről. A terv az Orczy-kastély mellett nagyobb állomás felépítését, a mátrafüredi vonal 1 km-nyi meghosszabbítását, kettős vágány kiépítését és villamosítását célozta. A gyöngyössolymosi vonalat be akarta kapcsolni a személyforgalomba, és Gyöngyösoroszi, illetve Visonta irányába új szárnyat akart nyitni.
A polgármesteri tervezettel összhangban fogott az uradalom a cseternás és a nyírjesi-völgyi erdei vasútvonal korszerűsítéséhez, de egyenlőre megtartotta saját kezelésű vasútnak. Gyöngyös pedig szinten gazdasági vasútvonalként Mátrafüredről északkeletre a Csatorna-völgyben újított meg 2,7 km vasútvonalat 37 530 P összköltséggel.
Az 1937. év a Mátravasút kiemelkedő eredményét hozta. Az április 29-október 11. között közlekedő 1368 vonat 40 846 személyt és 63 t árut (poggyász, postacsomag, stb.) szállított. A személyforgalomból 13 686, az áruszállításból 3 276 P volt a bevétele. (Az üzemi hiány 3 974 P, ami a megnőtt pályafenntartási kiadásból eredt.) A teendőket 21 fő látta el. Vasúti szakembereinken kívül külföldről is jöttek a Mátravasút tevékenységét tanulmányozni:1936-ban osztrák,1937-ben német, svájci, holland, lengyel és olasz küldöttség látogatott el, és kirándult a kisvasúton Mátrafüredre.
Mátra1942-től az új polgármester a háborúra hivatkozva elvetette a korábbi, mátravasúti fejlesztési terveket. Bár a vasút korszerűsítése megszűnt, villamosításának ügye is kútba esett, a Mátravasút szerepe nem csökkent. 1943-ban a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter jóváhagyta a 60 filléres menetjegyek, a 40 filléres gyermek jegyek, az 5 P menettérti bérletjegyek és a 8 P havi diákbérletjegyek bevezetését. Noha 1938-tól már több autóbuszjárat is közlekedett a (Budapest-) Gyöngyös-Mátrafüred (Parád) útvonalon, és nőtt a személyautón Mátrába érkezők száma is, a Mátravasút varázsa megmaradt. Töretlen népszerűségét jól mutatta a személyforgalom növekedése:

  • 1941-ben 43.304 fő
  • 1942-ben 62.988 fő
  • 1943-ban 85.427 fő

Voltak, akik csak a farkasmályi feltételes megállóig utaztak vonaton, hogy a híres borpincékben tölthessék idejüket. Mások a pipishegyi repülőtéri feltételes megállónál szálltak le, és onnan gyalog mentek a gyakori légibemutatókra. Az 1944. évben a háború miatt visszaesett a személyforgalom. Csak 18800-an utaztak. Ennek ellenére az új gazda, Gyöngyös Város Közművei a szeptember 12-i tanácskozáson bejelentette a Mátravasút azonnali korszerűsítését és egész évi működtetését; 1945-ben a gőzmozdonyokat benzinmotoros mozdonyokkal akarta kicserélni. A korszerűsítésre 250 ezer pengőt szánt.
Mátra1944-ben az utasforgalom már szeptember 1-től rendszertelenné vált, október 1-én pedig meg is szűnt; Októberben magyar és német katonai alakulatok frontszolgálatát teljesítette. Ugyanígy a gyöngyössolymosi építésianyag-szállító vasútvonalon is hadiszolgálatra tértek át. November elején a, „javításra” vitt két mátrafüredi és egy gyöngyössolymosi mozdonyt a szerelők munkaképtelennek nyilvánították. Ezzel megszűnt mindenféle közlekedés a mátrai erdei vasútvonalakon. A mozdonyokat – nehogy a visszavonuló német sereg elszállítsa – a Mátrában szétszedték a szerelők, és elrejtették. A front 1944 november második felében zúdult végig Gyöngyösön és környékén. A Mátravasút 41799,62 P háborús kárt szenvedett. A vasutasok emberáldozata ismeretlen.

BEJELENTKEZÉS


SZÁLLÁSKERESŐ


településen

HIRDETÉS

Szállás AJÁNLATAINK

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hegyilevegő Panzió
3Patak Panzió
Emma Vendégház

PARTNER

Kékes Turista Egyesület

FACEBOOK

Google plusz One



GOOGLE KERESÉS

www matrahegy.hu

Az oldalt a Mátrahegy Bt. készíti és tartja karban, az oldalon szereplő tartalmak kizárólagos tulajdona a Mátrahegy Bt.
Az adatok saját célra való felhasználása megengedett, további felhasználásra a készítők engedélyét kell írásban kérni.

Impresszum Google PageRank

Oldal tetejére